Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-03 / 154. szám

MM, július 3. 5 Szert! A pártelet hírei A békési járásban párttitkári értekezleten elemezték a ter­melőszövetkezetekben dolgozó, függetlenített alapszervezeti tit­károk tevékenységét és mun­kamódszereit, a tsz-ek műszaki fejlesztésének, a termelési eljá­rások korszerűsítésének problé­máit. Megállapították: a közös gazdaságok pártal,apszervezetei- nek fontos feladata politikai irányító és ellenőrző munkával az élenjáró gazdasági törekvé­sek támogatása. • A gyulai pártalapszervezetek legutóbbi taggyűléseiken kilenc új tagot vettek fel. A káder- és személyzeti munkáról szóló párthatározat alapján tisztázták az alaoszervezet véleményezé­si jogkörét és az ebből eredő gyakorlati tennivalókat. • A mezőkovácsházi járásban a pártszervezetek és a tanácsi szervek munkaerőfelmérést-vé­geztek, hogy a foglalkoztatott­ságot a legcélszerűbben oldják meg. Ezt szükségessé teszi, hogy 1970-ig mintegy 380 fiatal fe­jezi be iskolai tanulmányait, és kíván majd munkába állni. A felmérés azt is megállapította, hogy jelenleg csaknem ötezer asszony vár elhelyezkedésre. A járás vezetői saját erőből kí­vánják rendezni a munkára je­lentkezők problémáit. A párt és a tanács, a közös gazdaságok és a ktsz-ek szakembereinek köz­reműködésével együttesen kere­sik a megoldás legjárhatóbb útját. • Júniusban párt vb-ülésen tár­gyalták Gyulán, hogy mennyi­ben sikerült a pártcsoportok tevékenységét az üzem szerve­zeti felépítésének megfelelően kialakítani. Brigádmunkával 15 pártalapszervezetnél végez­tek felmérést és megállapítot­ták, hogy a pártszervezetek nagy többségében egy év alatt jelentős a fejlődés. ! — Jaj, mivel szolgáltunk rá, hogy ilyen csapás ért?!... És mi­ért is nem a professzor operálta meg, saját maga? — Ugyanez történt volna. A műtétet helyesen végezték el. Nem láthatunk előre, nem előz­hetünk meg minden, műtét utáni szövődményt. Hivatalos szavaik, száraz. sza­vak. Az arcom is komor és hi­vatalos, Szeretném vigasztalni, szeretném letörölni a könnyeit. Vagy együtt sírnék vele. Ezt azonban nem engedhetem meg magamnak. — Mihail Ivanovics! Könyör- gök, mentse meg a leánykámat, mentse meg Majácskát! Csak magában bízunk... A maga ke­zében... Felesleges könyörögnie. Úgyis magam akarom operálni. Meg­ígérem neki. Hálálkodik. Végül távozik, görnyedten, lába alig engedelmeskedik neki. Az ajtó­ban megáll, visszafordul, rám néz. — Bocsásson meg nekem... Na­gyon kérem... tegye meg, amit lehet... Nagyon kérem. Úristen! Hát mit tehetek? A műtét nagyon, veszélyes lesz. A kislány ott halhat meg, a műtőasztalon... És akkor mit mondok majd az any­jának? Hiszen mindenképpen az én hibám lesz. Lehetetlen, hogy az orvos mindig és mindent tö­kéletesen, hibátlanul végezzen. Hogy a legcsekélyebb kis hibát se kövésse el. Amennyi aztán elég ahhoz, hogy a beteg meg­haljon. Majd vonogathatom a váliamat. Szánalmasan dado­gok majd mentegetőző szavakat, komoly, tudálékos ábrázattal... És mindenekelőtt erre nekem igazán semmi szükségem. Nincs szükségem sem erre, sem a más hasonló műtétekre — sem pén­zért. sem dicsőségért, de még saját hiúságom miatt sem. Tor­kig vagyok ezekkel a műtétek­Jár-e háztáji föld a katonai szolgálatot teljesítőknek? ítélését meghatározó törvényeket, összességében ezekből olyan kö­vetkeztetést vontak le, hogy a tényleges és a tartalékos katonai szolgálaton levő szövetkezeti ta­goknak az alapszabályban előírt normatíváknak megfelelően jár háztáji föld. A lökösházi Haladás Tsz-ben nyolc katonai szolgálatot teljesítő szövetkezeti gazdának mértek ki pótlólag ilyen célra területet. Sokat vitatott téma volt a gyu­lai járásban; kinek jár háztáji föld a termelőszövetkezetből? A szövetkezeti törvény ezzel kapcso­latban hosszabb terjedelemben ír­ja elő a háztáji föld megszerzésé­nek lehetőségét. Legtöbb szövet­kezeti vezető ebből kiindulva, nem javasolta, hogy a tényleges kato­nai szolgálatot teljesítő fiatal szö­vetkezeti tagok — többi gazdatár­sukhoz hasonlóan — távollétük­ben is megkapják a munkájuk alapján őket illető területet. A szövetkezeti törvénynek azonban vannak olyan részei, melyek ki­egészítésre szorulnak. A törvény magyarázói hivatkoznak is több kormányintézkedésre, így a hon­védelmi törvényre is, amelynek j egyes pontjai védelmezik a tény- j leges katonai szolgálatot vagy a tartalékos katonai szolgálatot tel- j alista társadalmi rend új vívmá- jesítők polgári életben szerzett | nyaként — megvalósítható reali- jogaikat. j tassá vált az ötnapos munkahét. Ezeket figyelembe véve, szövet- ! ^ ^ .. t,enrÍÍva*°*íat’ kezeti jogvédők és a járási ta- 1 fe^datokat hoz. Növekszik a sza- nács mezőgazdasági és élelmezés- I kac* j^ő,, több idő jut. pihenésre, ügyi osztályának jogtanácsosa j szórakozásra, művelődésre. Barátságvonat Indul Ukrajnába Ungváron szabad program — Kijevben sétahajózás tást terveznek. Kijevbe, Ukrajna fővárosába pedig ez lesz az első barátságvooat. A Békés megyeiek több napon át ismerkednek az új­jáépült gyönyörű várossal, majd megtekintik a népgazdasági kiál­lítást és az igényeknek megfele­lően szakmai programban is ré­szesülnek. Ezenkívül egész napos j hajókirándulás lesz a Dnyeperen, majd ünnepi barátsági esten ta­lálkoznak Kijev dolgozóival. A Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság elnöksége és az IBUSZ me­gyei igazgatósága Béke és Barát­ság vonat indítását szervezi az Ukrán Szovjet Szocialista Köz­társaságba. Az ukrán testvérszervezet az SZMBT, nagy szeretettel és érdek­lődéssel készül az október első napjaiban érkező vendégek foga­dására. A hatnapos út gazdag programot ígér. Ungváron egész­napos városnézést és üzemlátoga­Többet a mai életről... Megjegyzések a KISZ KB szabad idős határozatának megvalósításáról Napjainkban összegyűjtötte a háztáji föld oda­Kubal éíménylieszámoió A KISZ Központi Bizottságá­nak egyik 1964. évi határozata is az ifjúság szabad idejének fel- I használására ad útmutatást. A j határozat irányelvei alapján a | KISZ megyei bizottsága feladat- j tervben összegezte elgondolásait I az ifjúság növekvő szabad idejé­nek tartalmas kitöltésére. A ter- ! vet a tömegszervezetek is támo­gatták. Közben négy év telt el, és 1968-ban járási, városi kultu- I rális fórumokon az eredmények I elismerésekor bírálatok is elhang- I zottak. Megállapították, hogy jelentő- j sen nőtt a könyvtárakban a fi- ! atal olvasók száma, ez azonban 'csak az első lépés. Még változa- I tosabb irodalmi programokkal j lehetne bővíteni az érdeklődők j körét, olvasóvá nevelni főleg a j falusi és az üzemi fiatalokat. | Nemrégiben művelődés-szocioló­giai felmérést végeztek a megyé- < ben. Különböző társadalmi réte- I gek és foglalkozásúak közül a Igen, igen, dehat mit tehe- , megkérdezett 306 fiatal hetente tek? Operálja meg Marija Va- átl aa 66 órát fordií 0ivasás- sziljevna? O kitűnő sebesz, es a i ' . , .. ’ , , szabványos műtéteket talán job- ra■ Kiderült azonban az is hogy ban is végzi, mint én. Itt azon- az oh,asotí könyvek jelentős re- ban minden zavaros és bonyo-^J sze csak a pillanatnyi szorako- lult. Végül pedig más az, ha a | zást elégíti ki. A klasszikus szép­kislány az én kezem alatt hal | irodalmi művek, a mai életet be- meg és más, ha az ő operációja I mutató modern alkotások és a közben. Mármint az anyának j továbbképzést szolgáló szakiro- más. Mindig ezt fogja gondolni: j dalmak már kevésbé ismertek... A megye tizenhárom A Megyei Könyvtár olvasó- szolgálati csoportjának szerve­zésében rendezett előadássoro­zat igen népszerű Békéscsabán. Ezúttal július 5-én, pénteken este Békéscsabán, a Megyei Könyvtár olvasótermében ke­iül sor egy igen érdekes elő­adásra. Győry János kertészeti szaktechnikus, aki egy évet töl­tött Kubában, munkájáról, ott szerzett élményeiről tart rész­letes beszámolót Előadását diavetítéssel is szemlélteti. kel. változtatni, mert ehhez hasonló j kintve a falvakban nincsenek „Igen, ha maga a professzor ope­rálta volna, akkor Majácska ta­lán még ma is élne...” És ráadásul, kedves barátom, te vagy a klinika vezetője. Köte­lességed, hogy te végezd azt, ami a legveszélyesebb. Egészen ad­dig. amíg nem érzed, hogy he­lyetteseid jobban megbirkóznak a feladatokkal, mint magad. Nincs más utad. Vagy talán egyáltalán nem operálni a kislányt? Akkor meg­hal. Nem miattam, a betegségé­től. Elég a legcsekélyebb kétsé­gemnek hangot adnom, s a szü­lei rögtön nemet mondanak. És akkor rendben lesz minden. Súlyos gyötrelem lenne Hiúsági hiubsában szép sike_ reket ért el a „versbarátok köre” mozgalom. Egy-egy színvonalas rendezvényen — országos és me­gyei előadóművészek és költők közreműködésével — két-három- száz fiatal is részt vett. Ehhez ha­sonló sikereket értek el az iro­dalmi színpadok részvevői is. Elő­adásaikban jelentős helyet kap­tak az aktuális politikai témájú írások. Figyelemre méltó eredmé­nyeket értek el többek között a békéscsabai és a mezőkovácsházi gimnazisták. Ez a forma azonban eléggé leszűkült a tanulóifjúság- mukra. Dehát ők mindenképpen ra- Az iparban és a mezőgazda- gyötrődnek majd. Ha nem egyez- » Ságban dolgozó fiatalok a vers és nek bele, és meghal: „Jaj, miért ? az irodalmi mozgalmakból szinte is nem...” Ha beleegyeznek, és j úgy hal meg, akkor: „Nem kel- | lett volna beleegyeznünk... Talán I meggyógyult volna...’” Én azonban tudom, hogy' nem f gyógyulhat meg. Ha valami meg- | mentheti, az csak a műtét Hogy ] mekkora a kockázat? Ügy hi- f szem, ötven százalékos. Már megint a százalék! Mint j egy könyvelésben. Nincs más le­hetőség. Szólnom kell, hogy vi­gyék a kislányt a műtőbe. Addig végigjárom a kórterme- j két. A második emeleten — ott ! nagyon kedves kisgyerekek fék- ! szenek. Túl vannak a veszélyen, j Már semmi szükség sincs rám. j Annál inkább nekem rájuk. ‘ Most a műtét előtt. ' (Folytatjuk) * teljesen kimaradtak. Hogy kinek a hibájából, ezt helyes lenne ala­posan megvizsgálni. Azért is fontos az állapoton jelenség mutatkozik a film-, il­letve a színházi előadások láto­gatottságánál. Például a Jókai Színház Gádoroson, Mezőhegye­sen, Mezőkovácsházán és másutt érdektelenség miatt nemigen tud tájelőadásokat tartani. Helyes lenne, ha a műsortervet a fiatal­ság igényeinek, érdeklődési köré­nek megfelelőbben állítanák ösz- sze, és ezek ismertetése nagyobb hangsúlyt kapna mind a szövet­ség, mind a színház tevékenysé­gében... • i fiatalok szeretnek so­kat énekelni és táncolni. De ha meghallgatjuk, hogy mit énekel­nek, bizony rájövünk, hogy a táncdalokon kívül mást nemigen ismernek. Érthetetlen, de való az a tény, hogy az alapszervezeti vagy más KISZ-rendezvényeken szinte alig hallhatók mozgalmi és tömegdalok. Az idén me­gyénkben megrendezték a For­radalmi Dalok Fesztiválját, de ez csak kezdeti lépés. Jó lenne, ha országosan is gondolnának új. mozgalmi dalok tömeges ismerte­tésére és kórusfesztiválok ren­dezésére. Üj kezdeményezés, hogy a KISZ-alapszervezetek egy-egy összejövetelen tanulnak énekeim régi és új tömegdalokat, Ezzel még színesebbé és érdekesebbé I teszik szervezeti életüket és a ; szakmai irányítást a pedagógu- | soktól, az, ének-zeneiskolai szak­emberektől meg tudják kapni. * _A ZBWBi ismeretterjesztés s ajátos módja országosan csak Békés megyében található. Az If­jú Zenebarátok Köre bérletes előadássorozatát sokszáz fiatal hallgatta falun és városon egy­aránt. A fiatalság nagyon érdek­lődik e rendezvények iránt, mert megtalálható a programban a klasszikus zene, a balett, a nép­dal, a ballada és a különböző hangszerek ismertetése. Történtek próbálkozások a tánc- és jazzmu- zsika művészi bemutatására is, de a zenekari együttesek megyei ve-- télkedőjénél megrekedtek. Példá­ul a Békéscsabai Jazz Klub, ame­lyik egy-két évvel ezelőtt komoly programmal működött, ma már sehol sem található. Talán új. színesebb, sokrétűbb érdeklődést kielégítő műsortervvel e téren is lehetne változtatni. A társastánc-tanfolyamok — ahol a fiatalok a kulturált moz­gáson kívül magatartásról és az etikettről js sokat tanulhatnak — nem 'tudtak az igényekkel lépést tartani. Egy-két városi művelő­dési otthon tanfolyamaitól elte­tánciskolák, aminek legnagyobb oka a táncpedagógus-hiány. En­nek ellentéte a Megyei Művelő­dési Ház versenytáncmozgalma, amely az ország vidékei közül az első helyen áll. A közkedvelt és zömmel érde­kes programmal működő ifjúsági klubok szervezése továbbra is szükséges. Itt a politikai vitától a szórakoztató és. komoly műfajig sok minden megvalósítható. A ta­pasztalat azt mutatja, hogy job­ban szeretnek a fiatalok kisebb csoportokban, saját körükben vi­tatkozni, tanulni és szórakozni. A sokrétű érdeklődési igény kielé­gítésének másik formája a nagy hagyományokkal rendelkező mű­vészeti csoportok. Ilyenek példád ul a békéscsabai Balassi, a Sár­réti, tótkomlósi, méhkeréki vagy a gyulai Erkel-együttesek. Eddigi szép sikereik, sok népi táncha­gyományt megörökítő munkájuk, nagyobb törődést és több szere- peltetési lehetőséget érdemelnek. • Sokan vitatják tűd? a Ki, mit A KÖRÖSSZAK ALI KOSSUTH MG TSZ ÉPÍTKEZÉSEKHEZ KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ, KÉZZEL TERMELT, mosott, FELTÉTLEN AGYAGMENTES sódert SZÁLLÍT. Kívánságra miniál és árjegyzékei küldünk. 511 vetélkedő létjogosultságát. Pedig megyénkben is mintegy 700 fiatal vett részt a nemes versen­gésben. Ez mutatja, nemcsak a nagyszámú és sokoldalú érdeklő­dést, hanem azt is, hogy melyek azok a csoportok, illetve egyének, akiknek tehetségét érdemes to­vább segíteni. A vetélkedőre a felkészülés zökkenői jelzik, hogy a művelődési intézmények ne kampányszerűen, hanem folyama­tosan foglalkozzanak az arra ér­demes fiatalokkal. A szórakozáson és művelődésen kívül — ha csak érintve is, de feltétlen — beszélnünk kell az eddig szinte teljesen megoldatlan természetjárás és kötetlen sport­foglalkozás nagy tömegeket érin­tő kérdéseiről. Számtalan helyen hangzottak már el javaslatok és születtek határozatok kulturált kirándulóhelyek alakítására. A békéscsabai KISZ-tábortól a Sza- nazugig, a gyulai erdőtől a szarvasi Körös-mentéig sok hely van, ahová szívesen mennének tömegestől a fiatalok is. De az ismertetésre, a közlekedési jára­tok megszervezésére és a mini­mális ellátottság biztosítására még kevés konkrét intézkedés szüle­tett. • 3 szabad idft lelhasirná­IcSánah számtalan, sokrétű . for­mája megyénkben is kialakult. Azonban tartalmilag színessé, ér­dekessé és vonzóvá tételük nem mindenkor sikerült. A nagy fel­adat adva van, és helyes lenne, ha a határozatot a KlSZ-alap- \ szervezetek újból napirendjükre J tűznék. A fiatalabb tagok megis- \ mernék és a régebbiekkel azt to- \ vább hasznosítanák. Az állami és j társadalmi szervekkel az együtt­működési terveket újból elő kel­lene venni és megvizsgálni, hogy | az új változásoknak megfelelően I kinek, mi a teendője. Csakis ilyen, több irányú összefogással | lehetséges a jól megkezdett munkát nemcsak városi, hanem I az üzemi és falusi fiatalság kö-> j zött is egyre népszerűbbé tenni. Pankotai István

Next

/
Thumbnails
Contents