Békés Megyei Népújság, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-09 / 134. szám

196S. június 9.

7

VasifaapA harangos viganó és a krokodilok hercegnője

Életem első riportját a népviseletéről, pingáló asszonyairól híres Drágszélen készítettem, Bács megyében. Lelkesen összeírtam már mindent a helybeli tsz emelkedő termésátlagaitól — hadd legyen jó „politikus” az anyag — Szabó néni panaszáig: „gödrös a ház előtt a járda”. Végül betértem annak a menyecskének a portájára, aki a tanácselnök szerint a legszebben hímezi blúzra, vánkosra a színpompás virágmotívumokat

Öh, szegény asszony! Ahogy vissza tudok emlékezni, megkérdeztem én attól: hányfajta cérnát, milyen tűt használ, hány órát dolgozik naponta stb., stb. Végül arra is választ akartam kapni, hány szoknyát hord télen, és mennyit most aratás táján. Kuncogott egy kicsit hozzá, de megmondta. Sőt, még fordult is egyet a szobában, megsuhogtatta előttem mind a nem tudom hányat — hadd lássa az újságíró, hogy ring a viganó a jófajta fehérnépen.

Szépen ringott — erre világosan emlékszem. Olyannyira, hogy egy csapásra felrémlettek bennem szegényes folklór-ismereteim, és nagy büszkén előrukkoltam a kérdéssel: Ugye tesznek kispárnát is a szoknya alá. oda, a csípő tájékára, s attól áll ilyen szép harangosan?

A menyecske akkorát nevetett, hogy a vakolattal együtt hullani kezdtek a festett tulipánok a falról, majd megri- szálta a derekát: — Lehet, hogy tesz, akinek tenni kell, de amit itt lát az újságíró elvtárs, az mind az enyém.

•

Talán emlékeznek még Zi- rára, a világszámra. Néhány évvel ezelőtt valamilyen külföldi cirkusszal járta az országot ez az ébenbarna bőrű idomárnő. A plakátokon aranyszínű bikiniben — illetve annál is kevesebben — lovagolt egy vicsorgó krokodilus hátán.

A plakát nem hazudott. Zira valóban megnyergelte a félelmetes bestiát az előadáson, sőt fürdött is vele egy jókora üveg- akváriumban. Szép volt és világszám, egyszóval eszményi riportalanynak ígérkezett. Any- nyit sikerült megtudnom róla, már az előadás alatt, hogy kizárólag angolul lehet beszélni vele.

Másnap délután magam mellé vettem egyik kollégámat, aki azt állította, hogy jobban beszéli az angol nyelvet, mint Erzsébet királynő és összes alattvalói együttvéve.

Lakókocsijában kerestük fel a művésznőt. Éppen nyulat szeletelt egy ötkilós bárddal, kedvence számára — sajnos, nem bikiniben —, de azért szóba állt velünk.

Kétlem, hogy világosan értette kik vagyunk és mit akarunk, mert kollégám nyelvtudása enyhén szólva hiányosnak bizonyult. Mindenesetre időnként félbehagyta a trancsíro- zást, hadart valamit, a barátom bólogatott, én meg olyan szorgalmasan jegyezgettem, mintha tudnám mit. Szóval, úgy ment volna a riportcsinálás, mint a pinyt, ha közbe nem jön két dolog. Az egyik meglehetősen nagy volt: a társulat agyontetovált erőművésze. Külföldi volt az is, káromkodása után ítélve olasz, s szemmel láthatólag a szép Zira szíve választottja.

De még az sem lett volna olyan nagy baj, ha fel nem teszem ezt a szerencsétlen kérdést a művésznőnek: Meg lehet fizetni az esténként ismétlődő életveszélyt? Izzadó tolmácsom összehordott hetet-havat, ma gyarázott mind a két kezével, a szép Zira azonban sehogyan sem akarta megérteni, hogy miről van szó. Közben az olasz — ezt a hangsúlyból éreztem — a poklok mélységes fenekére kívánt bennünket.

Szorongatott helyzetében kollégámnak mentő ötlete támadt: elővette a pénztárcáját, Ziva orra alá dugta, majd beszédes gesztusokkal kérdezgetni kezdte: Mennyi a „dohány”?

A lány arca egy csapásra elkomorult, könnyű volt kitalálni, hogyan értelmezte a kérdést. Segített a következtetésben az is, hogy a bivajerejű hősszerelmes most már fenyegetően fölénk tornyosult, és valószínűleg olyasmit hadarhatott, hogy mindjárt makarónit csinál belőlünk, ha pénzt kínálgatunk a menyasszonyának.

Akkor nem is készült el a riport, csak néhány év múltán... Most. Békés Dezső

Valahai kedves, öreg szerkesztőm, aki elsőként csepegtette belém a hivatás áhítatát és áldott szavakkal vezetett be a szakma fortélyaiba, ekként biztatott: „Fiam.' Az, hogy tudsz írni valamelyest, nem hátrány, de ettől még soha sem leszel újságíró. Viszont, ha mindannyiszor, mikor kidobnak az ajtón, szerényen visszamászol az ablakon, nos ... ebben az esetben talán lehet belőled valami. ”

Ez a kezdeti intelem döbbeniett rá, hogy a pennaforgatáshoz nélkülözhetetlen valami nem lanyhuló, permanens kíváncsiság, aminek kielégítéséhez szükségeltetik némi állhatatos — bár udvariasan szervírozott -H lerázhatatlan- ság. Bizony az „újdon- lász” nemes ügy buzgalmában, hogy frissen és hűségesen tájékoztassa az ezerszemü közvéleményt, néha kissé „rámenős”, a legszigorúbb „etikett” betartására

SAJTÓ

nincs mindig módja. Emlékezetes a kiváló riporter szemfülessége, aki áttörve az ünnepi fogadóbizottság sorfalát, a repülőgép lépcsőjén tolta elmaradhatatlan mikrofonját a gépből éppen, hogy kilépő világhíresség orra alá; vagy aki a néhány év előtti ipari tűzesetnél nehéz perceket okozott a rendfenntartó erőknek és a tűzoltóknak, csakhogy kamerájával minél közelebb férkőzhessen a szenzációhoz. Ámbátor: a világhírű emberek és a többé-kevésbé „szenzációs” események fő. szereplői egyáltalán nem húzódoznak a sajtó intim kíváncsisága elől.

Ezek jutottak eszembe a napokban, amikor egyik országos vezetőnk látogatása alkalmával — segítség helyett bizonyos helyi emberek kicsinyes elzárkózását, akadályt gördítő fontoskodását kellett legyőzni, hogy az egyébként rendkívül kedves, közéleti személyiséggel tisztázhassam azt, amire a közvélemény kíváncsi. Érdekes tapasztalatom: az ország közismert és köztiszteletben álló emberei sokkal készségesebben és megértőbben viselik el a sajtó csillapíthatatlan kíváncsiságát, mint egyes ktsz-el- nökök, vállalati főkönyvelők vagy tömegszervezeti tisztségviselők, egyszóval: kisebb

beosztású na g y e m- berek. Vajon azért, mert az utóbbiak ritkábban szerepelvén a nyil- városság előtt, nincsenek úgy 1 elvértezve az igazán kiemelkedő egyéniségek nagyvonalú türelmével? Lehet. De az ellenkezője sincs kizárva. Ugyanis, hogy éppen azért maradtak „kisebb beosztású nagyemberek”, mert hiányzik belőlük — a türelem nagyvonalúsága.

És gyenge a sajtópublicitásuk.

~ajda—

Egy lakótelep gondjai

Talán furcsállja egy kissé a címet az olvasó, ha a képekre pillantva felismeri Békéscsaba legszebb, legnagyobb lakótelepét, a Kulich Gyuláról elnevezett városrészt. Furcsállja, mert eddig csupa szépet, irigylésre méltót hallott a modem, összkomfortos épületekről és örömmel vallaná magáénak az ezerkétszáz lakás bármelyikét.

Pedig van itt gond is éppen elég, bizonyság rá a lakásszövetkezet legutóbbi, viharos hangulatú közgyűlése. Bakos János, a szövetkezet elnöke így emlékezik az elhangzottakra:

— A földgáz bevezetése váltotta ki a legnagyobb vitát. A 650 szövetkezeti lakás közül ugyanis 580 akkor épült, amikor még szó sem volt földgázfűtésről a lakótelepen. Ezekbe csak most vezetnék be a kitűnő fűtőanyagot, ha a lakók hozzájárulnának. Többségük azonban nem-et mondott. A gáz bevezetése és a szükséges berendezések felszerelése ugyanis körülbelül 16 ezer forintba kerül. Nem kis pénz, s ráadásul az OTP — a rendelkezések értelmében — csak háromévi törlesztésre ad kölcsönt, 6 százalékos kamat mellett.

— Miért vagyunk mi hátrányosabb helyzeben, mint az új lakások tulajdonosai, akik már földgázfűtéssel együtt kapták a lakást és több évtizeden át törleszthetik a berendezések árát? —

„pótmama” szolgálatot és — ami egyedülálló az országban — üzemi konyhájuk van. A gáz bevezetése azonban igen fogas kérdés számára is.

— Ha kibővítenék a részlegünket megfelelő szakemberekkel, bizonyára olcsóbban el tudnánk végezni a munkát. Csakhogy kapunk-e engedélyt rá? A rövid törlesztési időre vonatkozó rendeletet sem értjük teljesen. Mindig azt hallja az ember, hogy az eddiginél szélesebb körben kellene felhasználnunk a földgázt. Ugyanakkor nem adnak csak három évi részletet — tűnődik hangosan, s a lakótelepiek olyan bizakodva néznek rá, hogy most már én is úgy érzem, előbb-utóbb megtalálja a járható utat.

De sétáljunk tovább a napfényben fürdő házak, parkok között, s ha jól nyitva tartjuk a szemünket, rátalálunk a gondok többi forrására is. Itt vannak például ezek a bokaficamító árkok. A gázvezetékeket már betemették a munkások, de csak úgy íessék- 1 áss ék módon. Ideje lenne most már teljesen helyreállítani a felszabdalt járdákat addig, amíg valaki kórházba nem kerül a hanyagság miatt.

Az ABC-áruház pultjai most délelőtt bőséges választékot kínálnak zöldségből, húsáruból is. De az esti órákban, és különösen szombaton, egészen más a helyzet a lakótelepiek szerint.

Nem kell azonban már sokáig friss áruért tülekedni az ABC- ben. Egy éven belül egy hasonló üzlet épül fel a Tanácsköztársaság útján és sokat segít majd a lakótelep ellátásában a jelenlegi üzletház mögött létesítendő tej- és zöldségáruda is.

— örülünk a szolgáltatóházunknak, hiszen van itt Patyolat,

Egy buktató a sok közül.

fodrászat, szabóműhely. Jó lenne azonban, ha lenne patika is, mert így hiába rendel helyben az orvos, a gyógyszerért be kell bandukolnunk a központba — vezetnek tovább vendéglátóim. Bárhogy tiltakozom, még fel kell mennem néhány emeletre is, hogy meggyőződjek róla: alig csöpög a csapokból a víz. Ezek után el tudom képzelni, milyen aggodalommal olvasták a lakótelepiek múltkorában azt a hírt, hogy anyaghiány miatt lelassult a víztorony építése.

Lám, csak madártávlatból tűnik idillinek az üdezöld parkokkal övezett házakban az élet. De az is igaz, hogy — talán az egyetlen gázügyet kivéve — sor- ra-rendre eltűnnek hamarosan a ma még sok bosszúságot okozó hibák.

B. D.

A rózsákért mellett „halastó”.

kérdi Béres Jánosné sokak nevében.

Bakos János, a csavaros agyú elnök eddig nem ismert lehetetlent. A lakásszövetkezét saját javító- és karbantartó részleggel rendelkezik, megszervezték a

Fotó. Demény Gyula

— Sokszor inkább bent a városban vásárolunk munkából jövet, mert ez a mi kis boltunk — a kereskedők minden igyekezete mellett is — kicsi négy-ötezer embernek —, hallom az egyik háziasszonytól.