Békés Megyei Népújság, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-09 / 134. szám
NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1968. JÜNTÜS 9., VASÁRNAP Ara 1 forint XXin. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM Világ proletárjai, egy esüljetek i gítségnyújtási szerződést. (MTI) Dr. Zakir Husaint Ma: Aratás előtt Körös- ladányban A rajtavesztett »rendőrőrnagy” Csehszlovák perlés kormányküldöttség látogat Budapestre A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány meghívására Alexander Dubceknek, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével a közeli napokban csehszlovák párt- és kormány- küldöttség érkezik Magyarországra. A látogatás alkalmával aláírják a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közötti új barátsági, együttműködési és kölcsönös seÉpítők ünnepe Amikor megállunk egy-egy magasba szökő épülettömb vagy épülő üzem előtt, először is a formába öntött anyagot csodáljuk, önkéntelenül is kiszalad a szánkon: Milyen szép, milyen fenséges látvány! Ma, az építők napján, mint ahogyan máskon róluk sem illik elfelejtkezni. Azokról az emberekről, akik agyagból téglát, cserepet formálnak azokról, akik mindebből lakóépületeket, gyárakat emelnek. Nehéz munka ez! Az agyag- bányászás, a prések melletti hajlongás, az égetők munkája éppolyan fárasztó, mint az ácsolás, a falrakás és az épületszerelés. Aki azonban egyszer megtanulta, megszerette, az aligha kíván ennél szebbet. Szokványosán hangzik ugyan, amit már nem egy építőmunkástól hallottunk: Ha újból kezdeném, ismét építő lennék. Ezek a szavak nemcsak a szakma szeretetétől áradó- ak. A hivatástudattól is. Miért is ne? Talán az építő- vagy építő anyagi par nem lehet hivatás? De még mennyire az ez azoknak az embereknek, akik egy életre eljegyezték vele magukat. Építeni! Mennyi szépség és fenséges érzés lüktet ebben az jgyetlen szóban. Akik építelek, azokra az ismert közmondás aktualizálásával nyugodtan ráfoghatjuk: rossz emberek nem lehetnek. Akik annyi széppel és jóval ajándékoznak meg bennünket, azokról csak a legnagyobb tisztelet és elismerés hangján szólhatunk. És még sincsen okunk irigykedésre, mert az ő munkájukra senki sem foghatja rá: Jaj, de köny- nyű a dolguk! Hányszor csodálhatjuk őket, amikor a szédítő magasban szerelik az épületelemeket és szerkezeteket, s közben mégis vígan szól a fütty- és dalszavuk. Egyszer a fagy baltája villog munkahelyeik felett, hogy gémberednek tőle a kezek, máskor meg a hét ágra tűző nap és a tovaszálló szél cserzi a bőrüket, olykor meg naphosszat az eső veri őket. Az időjárás viszontagságait ők sem szokták meg. Mert meg- szokhatja-e az ember a kényelmetlenséget, a kisebb és nagyobb szenvedést? Aligha. Nap nap után azonban újrakezdik a küzdelmet az elemekkel, s mindig azzal birkóznak, ami éppenséggel munkájukat nehezíti. Talán az ipar és a szakma állandó fejlődésével együtt éppen ez az, ami szüntelenül új és új erőre serkenti őket. A mai nap is ilyen, amikor ők az ünnepeltek. Az építők napja — nem valami különleges, piros betűs ünnep. Egyszerű vasárnap, akár a többi. Talán éppen ez a legszebb benne. így illik a legjobban az ünnepeitekhez, akik kevésbé a szép szavak emberei, annál inkább az építőmunkáé. (Podina) az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorává avatták Benőséges ünnepség zajlott le szombaton a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen: a hazánkban tartózkodó dr. Zakir Husaint, az Indiai Köztársaság elnökét az állam- és jogtudományok díszdoktorává avatták. Részt vett az ünnepségen Ilku Pál művelődésügyi miniszter, Cse- terki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese, Nagy János, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, dr. Kós Péter, hazánk újdelhi nagykövete; ott voltak az egyetem tanácsának tagjai, professzorai, oktatói, az egyetem sok dolgozója és hallgatója. Dr. Nagy Károly rektor és Földesi Tamás, az állam- és jogtudományi kar dékánhelyettese üdvözölte dr. Zakir Husaint és kíséretének tagjait, akik ezután a díszterembe vonultak, ahol az egyetemi tanács ünnepi közgyűlést tartott. A rektor bejelentette, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanácsának az állam- és jogtudományi karral egyetértésben hozott határozata alapján India elnökét, volt egyetemi professzort és rektort, a világ népei közötti barátság elmélyítésében kifejtett eredményes tevékenységének, valamint széles körű tudományos és politikai munkásságának elismeréséül az állam- és jogtudományok díszdoktorává avatják. Ezután Földesi Tamás dékánhelyettes ismertette dr. Zakir Husain életpályáját, tudományos, politikai és közéleti tevékenységét, a békés együttélés érdekében végzett munkásságát, majd a rektor — átnyújtva az elnöknek az egyetem pecsétjével ellátott díszes oklevelet — és a karok dékánjai, az egyetemi tanács nevében — a hagyományos kézfogással — díszdoktorrá fogadták dr. Zakir Husaint, aki meleg szavakkal mondott köszönetét. Hazánkba érkezett a Minisztertanácsának küldöttsége A Szovjetunió Minisztertanácsa titkárságának küldöttsége M. Sz. Szmirtyukov vezetésével a magyar Minisztertanács titkársága munkájának tanulmányozására hazánkba érkezett. A Ferihegyi repülőtéren fogadásukra megjelent dr. Gál Tivadar, a kormánytitkárság vezetője és F. J. Tyitov, a Szovjetunió nagykövete. (MTI) Kedden kezdődik az írásbeli szakmunkásvizsga Békéscsabán Szakmunkásavató ünnepség július 6-án Békéscsabán, a 611-es számú Kulich Gyula Ipari Szakmunkásképző-Intézetben június 8-án befejeződött a tanítás. Az osztályozó értekezlet 10-én lesz, melyen a tanulók munkáját bírálják el. Az írásbeli szakmunkásvizsga (44 szakmában) 11-én kezdődik és 14-én fejeződik be. Az ünnepélyes Előzetes termésbecslés megyénk tsz-eiben Megyénk termelőszövetkezeteiben megtörtént a kalászosok előzetes termésbecslése. Igaz, hogy szokatlanul száraz volt az ősz, a tél és a tavasz, ennélfogva alacsonyak általában a gabonák, de sokkal egyenletesebb a búza, az árpa, mint más években volt. Nincs olyan nagy differenciálódás a kiváló termőtalaj és a kötött, szikes talaj gabonatáblái között. A termelőszövetkezetek nagy tábláin 183 ezer hold búzát néztek meg a szakemberek. Az előzetes termésbecslés szerint holdanként mintegy 13,5 mázsás átlagtermésre számítanak. Természetes, lesz több húsz mázsa felett adó tábla is. Érdemes megemlíteni, hogy az olyan kötött talajú határban, mint a sarkadi Lenin Tsz-é — ahol évről évre sok kárt okozott a belvíz —, jobban megőrizte a föld a nedvességet, mint a könnyebb talajon. A Lenin Tsz-ben vállig érő búzatáblát is látni, amelyen egyen-, letes nagy kalászok szőkülnek. A füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz- ben a jelenlegi határszemle alapján még várják a tervezett terméshozamot. A kétszeresből holdanként 14,2 mázsás átlagtermést becsültek, őszi árpából 13-at, tavaszi árpából pedig 9,7 mázsát. Megyénk termelőszövetkezeteiben és állami gazdaságaiban egészséges versenymozgalom bontakozott ki a szemveszteség csökkentésére. Általános a jelszó: ami megtermett, takarítsuk be a magtárba idejében! A termelőszövetkezetek mintegy 600 saját kombájnnal állnak készenlétben, s amint a figyelőszolgálat jelzi az érést, azonnal rajthoz állnak. tanévzárót 15-én délelőtt 9 órai kezdettel tartják meg, amelyen a tanulók megkapják a bizonyítványokat, s ez alkalommal a legjobb eredményt elért tanulók között mintegy 5 ezer forint értékű jutalom kiosztására is sor kerül. A három legjobb osztály jutalomkiránduláson vesz részt, ezenkívül 110-en jutalmul üdülésre mehetnek az ország legszebb tájaira. Többen KISZ- és sportjellegű továbbképzésen tölthetik a nyári szünidejük egy részét. A gyakorlati és szóbeli szakmunkásvizsga június 17-től július 3-ig tart. Július 6-án délelőtt 10 órai kezdettel a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának közreműködésével a liget kerthelyiségében rendezik meg a szakmunkásavató ünnepséget. Azok a tanulók, akik vörös szakmunkásbizonyítványt érdemeltek ki, ott kapják meg. A legjobbaknak az SZMT jutalmat is ad. A többi szakmunkásbizonyítvány kiosztására ezt követően az intézetben kerül sor. Az intézet épületében június 17-én kezdődik a 22-én megnyíló városi ipari kiállítás rendezése. Ezen az intézet is bemutatja majd a városi szakmunkásképzés fejlődését. A tanévzáró tantestületi értekezlet időpontja június 24, 25-től pedig a tanárok és az oktatók központi továbbképzésen vesznek részt. A szabadság július 1-től kezdődik,