Békés Megyei Népújság, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-30 / 152. szám

1968, június 30. 4 Vásárnál. / Régi módszerek új tartalommal MOSTANÁBAN sokat beszé­lünk új módszerekről, új munka­stílusról, amivel gyorsabban és közérthetőbben tudjuk a párt sokrétű, de egységes politikáját megérteni és végrehajtani. Sen­ki sem vonja kétségbe, hogy a módszer formáinak a megvalósí­tás stílusának igazodnia szüksé­ges a fejlődő társadalmi és gaz­dasági körülményekhez. Azonban helytelen dolog lenne, ha a ré­gebbi jól bevált és néha érdem­telenül elfelejtett módszerekről, a pártagiitáció magyarázó, vitatko­zó egyéni és csoportos formáiról teljesen megfeledkeznénk. Nem feledkeztek meg erről az orosházi járás pártvezetői sem. Nemrégi­ben a községi párttitkárok és a já­rási pártbizottság munkatársai egész napos értekezleten alakítot­ták, vitatták a pártmunka mód­szereit. Először a nagyszénási párttit­kár tartott beszámolót, aki 1956 óta, majd a csorvási titkár, aki mindössze két éve községi párt­vezető. Beszéltek a tömegkapcso­latról, a testületi munka megszer­vezéséről, a napirendek előkészí­téséről, az alapszervezeti vezető­ségi ülések látogatásáról, illetve ellenőrzéséről, a taggyűlések szer­vezéséről, valamint a pártépítés­ről. Mindkét beszámolót alaposan megvitatták. A MINDENNAPI ÉLETET jól ismerő párttitkárok bizony nem fukarkodtak sem a dicsérettel, sem pedig a bíráló megjegyzések­kel. Mind a beszámolók, mind a felszólalások azt mutatták,' hogy felújítják a régi, bevált, s keresik az új módszereket, amivel példá­ul— a szóban forgó — egész na­pos értekezlet is érdekes lehet. Többen hangsúlyozták: ma már nem lehet csak rutinból, vagy „kapásból” irányítani. A jól meg­gondolt intézkedések előtt is szük­séges a párttagság, és helyes do­log a lakosság véleményének megismerése. És itt nem akármi­lyen ügy intézéséről, hanem első­sorban a politikai természetű ügyekről, a nagy többséget érin­tő elvi kérdésekről van szó. Ne legyenek a párttitkárok a község „mindenesei”, ne vegyék el az ál­lami és gazdasági vezetők „kenye­rét”. Azt viszont nagy figyelem­mel kísérje a községi pártvezetés, hogy a különböző munkaterülete­ken dolgozó kommunisták hogyan hajtják végre a központi és a he­lyi párthatározatokat. Milyenek az emberi kapcsolataik, és egyéni magatartásuk mennyiben fejel meg a kommunista erkölcsnek? Ezekkel a módszerekkel véget le­het vetni a felesleges gyámkodás­nak. Nagy mértékben nő az önál­lóság, az alkotókészség, s megszű­nik a sok időt feleslegesen elrab­ló párhuzamos tevékenység. Ugyanakkor többet lehet foglal­kozni a megyei és a községi poli­tikai elköp-piés^k egyeztetésével. A VITÁBÓL KIDERÜLT: több módszertani segítséget várnak a községi vezetéstől az alapszerve­zetek. Példának elmondták: máig sem sikerült megnyugtatóan ren­dezni, hogy minden párttag a ne­ki megfelelő pártmegbízatásban részesüljön. Sok még az általános megbízatás, figyelmen kívül hagy­va az egyén személyi adottságait. Így azután előfordul, hogy az egyéni és csoportos agitációban nem tudják a kellő hatást elérni. Többen elmondták, hogy a já­rás párttagságának 12 százaléka pártiskolát végzett, de egy részük­nek semmiféle pártmegbízatása sincs. Nyomban el is határozták, hogy községenként összehívják a párti skolát és politkai tanfolya­mot végzetteket, és közösen meg­beszélik a tennivalókat. A párt­megbízatások felülvizsgálása és az egyéni, csoportos agitáció azért is kerül a figyelem középpontjába, mert a járás községeiben elkezd­ték a decentralizált pártnapok rendezését. Ez a forma több gon­dot és nagyobb felelősséget jelent a szervezésben, a lakosság mozgó­sításában minden pártalapszerve- zet számára. A „körleveles”, meg- hívós módszerek elavultak, he­lyettük az élő szó, a meggyőző agitáció kerül előtérbe. A párttagok és a pártonkívüli- ek gyakori beszélgetései, a külön­böző eszmecserék és a szorosabb tömegka—-ólat egyúttal a köl­csönös megismerést is jelentik. Ez természetesen együtt jár a párt­építés minőségi változásával. A kezdeti jelek biztatóak. Amíg 1967-ben ötvenkét alapszervezet­be 28-an, 1968-ban már negy­venkilencen kérték felvételüket a pártba. Az új tagoknak több mint 50 százaléka fizikai munkás, tsz­dolgozó. HASZNOSNAK és célszerűnek bizonyult az orosházi járási párt­bizottság kezdeményezése. Az egész napos vita, az elmélyült ta­pasztalatcsere bizonyítja, hogy a pártmunka egyes „régi” formáit újszerű tartalommal, a megválto­zott viszonyoknak megfelelően lehet hasznosítani. Pankotai István Aratási verseny — fiataloknak A KISZ Békés megyei Bi­zottsága a fiatal kombájnveze­tők, arató- és bálázógép-keze­lők részére megyei versenyt hir­det. A verseny feltételei kom­ba jnosoknál: a minőségi előírá­sok, a legmagasabb mázsatel­jesítmény betartása az aratás befejezéséig és a kombájn fő­darabtörés nélküli üzemelte­tése. Az arató- és a bálázógép- vezeíőknél a holdankénti leg­magasabb teljesítmény elérése, a minőségi követelmények be­tartása mellett, és ugyancsak a gépek fődarabtörésének elke­rülése a feltétel. A legjobb eredményt elért fi­atalokat pénzjutalomban része­sítik. Az első három helyezett kombájnos 2900, 1500 és 1000, az aratógép-, valamint a bálá­zógép-kezelők pedig 1500, 1000 és 500 forint jutalmat kapnak. A Békés megyei KISZ Bizott­ság felkéri a járási bizottságo­kat és az alapszervezeteket, hogy segítsék elő a verseny mi­nél szélesebb körű kibontakozá­sát, ennek révén a betakarítási munkák eredményes befeje­zését. Megyei KISZ Végrehajtó Bizottsága Még valami, amiben elsők vagyunk Felavatták a mezőgazdasági szakemberek és a szocialista brigádok klubját Békéscsabán A BÉKÉSCSABAI HÜTÖHÄZ női segédmunkásokat, nyugdíjas nttket és 15 éven felüli tanulókat (FŐLEG LEÁNYOKAT) azonnali belépéssel alkalmaz. x A MEDOSZ Békés megyei Bi­zottságának kezdeményezésére az elmúlt hónapokban társadal­mi összefogásból létrehozták a mezőgazdasági szakemberek és a szocialista brigádok országo­san is első vidéki klubját Bé­késcsabán. Több százezer fo­rintos költséggel felújították a MEDOSZ békéscsabai helyi szervezetének épületét. Egy nagy előadói termet, télikertet, klubszobákat és biliárdtermei hoztak létre, továbbá ugyanitt helyezték el az épület korábbi használóját, a MEDOSZ Békés­csabai Szervezetét. A szombat délelőtti avatóün­nepségen megjelent Zalai György, a párt Békés megyei Bizottságának titkára, Hunya István, a MEDOSZ országos el­nöke, a földmunkásmozgalom veteránja, aki az ünnepség szó­noka is volt. Ott voltak a ME­DOSZ megyei bizottságának ve­zetői a tanács megbízottad, to­vábbá a társadalmi, gazdasági szervek képviselői. A főként társadalmi összefo­gásból létrehozott klubban az állami gazdaságok, a gépjavító állomások és a költségvetésből gazdálkodó mezőgazdasági in­tézmények szervezett szakembe­rei kaptak új otthont, de már­is ide sorolták a mezőgazdaság­ban dolgozó szocialista brigádo­kat is. A MEDOSZ eme új létesítmé­nye elé olyan feladatot állítot­tak, hogy a mezőgazdaság szer­vezett szakembereinek tovább­képzésére, az új ismeretek el­sajátítására, népszerűsítésére, ezenkívül a szórakozásra nyújt­son lehetőséget. Hogy e fel­adatnak megfelelhessen, egy társadalmi klubvezetőséget hoz­nak létre. Ez a szerv gondos­kodik majd a minden tekintet­ben aktuális politikai és gaz­dasági rendezvények előkészí­téséről. Emlékezés az anyák megmentőjére Százötven esztendeje, 1818. jú­lius 1-én Müller Teréziának és Semmelweis József fűszerke­reskedőnek Budán fiúgyermeke született. A ház, amelyben Sem­melweis Ignác meglátta a nap­világot, ma múzeum, s a nagy magyar szülész nevét viseli. Semmelweis Ignácot nemcsak hazánkban, hanem az egész vi­lágon úgy tisztelik, mint az anyák megmentőjét, az emberi­ség jótevőjét. A fiatal Semmelweis 26 esz­tendős korában, 1844-ben Bécs- ben szerezte meg az orvosdok­tori címet. Két esztendő múlt el, amíg állást talált: ' Klein professzor, a bécsi I. számú szü­lészeti klinika nagy tekintélyű professzora vette maga mellé, egyelőre csak ideiglenes tanár­segédként. Ezt az intézményt joggal tartották Bécs városában a halál tornácának. Nem volt ritkaság, hogy minden ötödik szülő nő meghalt a kismamákat pusztító betegségben, a gyer­mekágyi lázban. A kór okát év­századok óta kutatták, de hasz talanul. Klein professzor bele­nyugodott a megváltoztathatat- lanba. A fiatal tanársegédnek azonban újabb és újabb gyöt­relmet okozott a lélekharang megkondulása. Vasszorgalom­mal látott hozzá, hogy megke­resse a gyermekágyi láz okát. Hasztalan fáradozott. Erőfeszí­tései azt eredményezték, hogy Klein professzor — az első adandó alkalmat felhasználva — megszabadult tőle. 1846. október 20-án kénysze­rült Semmelweis első ízben el­hagyni az I. számú klinikát. 1847. március 20-án ugyanitt is­mét kinevezték két évre tanár­segédnek. Az az öt hónap, ame­lyet Semmelweis máshol — töb­bek között utazással — töltött, döntő jelentőségűnek bizonyult a gyötrelmes probléma megöl­6ÓND0ÍA Fordította: Radó György Hullaház, épület az szögletében. 1. Semmitmondó kis intézet kertjének Napsütés. Eilénk- zöld színek. Virágok. Az ösvé­nyen, azt hinné az ember, Jan­csi és Juliska jön szembe. Pedig itt hullákat szállítanak. Orvos vagyok. Boncolni me­gyek. Tegnap egy kislány meg­halt a műtét után. Bonyolult eset, rendellenes szívvel szüle­tett, a szívét kiiktattuk és mes­terséges vérkeringéssel operál­tuk. Üj nfódszer. A lapok lel­kendezve írnak róla: hogy be­hoznak egy haldokló kisfiút, a motort. bekapcsolják, a szívve­rés megáll, tíz-húsz-harminc perc hősi küzdelem, a sebész homloka verejtéke®. Minden rendben. Az orvos fáradtan és boldogan közli az izgatott szü­lőkkel, hogy a gyermek életét sikerült megmenteni. A fiú két hét múlva már egészségesen rúgja a rongylabdát. A fenébe is,... Boncolni me­gyek. Nincs orvos, aki szeretne hullakamrában dolgozni. En sem szeretem. Ha az eset vilá­gos, az osztályorvosaimat kül­döm, s ők másnap a délelőtti megbeszélésen jelentik az eredményt, Jélentést tesznek és egy embert törölnek a jegyzék­ből. Erre kell gondolnom, ami­kor a száraz közlést hallgatom: A boncolásnál megállapítottuk, hogy... Nem és nem! Azok a halottak ott fekszenek az emlé­kezetemben, megtöltik zsúfolá­sig. Nehezen lélegzem. Elég! Vigyázzunk, professzo­rom, ne akard sajnáltaim ma­gad. Eredj, végezd a munkádat. A nap csak most kezdődik. A helyiség, mint a hullakam­rák általában. Szürke. Ablakai nagyok, de kiszűrik a fényt, és nem is azért, mert félig bemá­zolták fehér festékkel. így van, az okát nem tudom. Horgannyal bevont asztal. Szegényes megoldás, márvány kellene. Ámbár — a halottnak dásában. A lelkiismeretes szü­lész továbbra is figyelemmel kísérte a klinika adatait. Ez időben halt meg Jakob Kol- letschka, a törvényszéki orvos­tan professzora, Semmelweis barátja. Boncjegyzőkönyvének olvastakor Semmelweis rádöb­bent: a vérmérgezésben el­hunyt Kolletschka boncleletei azonosak azokkal a szülő nő­kével, akik gyermekágyi lázban pusztultak el. Ettől kezdve a klórvizes mos­dótál mindig ott állt Semmel­weis utasítására a kórtermek­ben. S a gyermekágyi láz csak­nem ’ teljesen megszűnt. 1848 márciusában, abban a lázas hó­napban, amikor az ifjú tudós lelkesen csatlakozott a forrada­lom eszméihez, egyetlen egy­szer sem kondult meg a szü­lészet melletti kiskápolnában a lélekharang. Semmelweis győ­zött a gyermekágyi láz felett. Felette pedig ellenségei, Klein professzor és reakciós „orvos”- társai győzedelmeskedtek. Sem- melweisnek távoznia kellett a klinikáról, egymás után szen­vedte el a sérelmeket. Előlük szülőhazájába menekült. Itt ka­pott állást a Rókus kórházban, aztán kinevezték a pesti klinika professzorának. Innen, Pestről folytatta Semmelweis szenvedé­lyes harcát az anyák érdeké­ben. Itt írta meg alapvető, az orvostudomány történetében korszakalkotó művét. A mű 1860 augusztusában je­lent meg. Még öt esztendeig, 1865-ben bekövetkezett haláláig Semmelweis élete csupa harc. Nem is érhette meg fel­fedezése teljes diadalát. Még néhány évtizednek kellett eltelnie, amíg tisztán állt a vi­lág valamennyi orvosa előtt: az orvostudomány történetének egyik legkiemelkedőbb egyéni­ségét kell tisztelni Semmelweis Ignácban. — rí — úgyis mindegy. Furcsa, mennyi hullát láttam már életemben, mégsem tudom megszokni. Itt fekszik egy kislány meztelenül. A nagy asztalon kicsi, vézna. Kis varkocsait bizonyára a ma­mája fonta be reggel, utoljára. A mäslija összegyűrődött. Nem kellene néznem. De igen, mu­száj. Mert a halál: a vég Min­dennek a vége. — Kezdhetjük. A kórboncnokokat bizonyára nem érinti. Hiszen ők nem gyó­gyítanak. De talán ők is érzé­kenyek rá. Az ember a fájdal­mában is önző. Ott állnak orvosaink. Néme­lyikük tegnap is segített ne­kem. Látom, eléggé szomorú­ak. Itt a halál van jelen. Fe­detlen fővel kell előtte állni. Tudnom kell, megtettünk-e mindent, úgy, ahogy kell. Es hogyan csináljuk máskor, hogy mások ne haljanak meg. Vagy legalábbis ritkábban. — A kesztyűt. A műszereket. A szívét nekem kell megnéz­nem. Bonyolult, veleszületett szív- rendéllenesség. Fallotelválto- zás, így hívják. A tüdőverőér szűk, a szívkamrák válaszfalán — sövényén — pedig nyitott rés. A vénából eredő sötét vér keveredik az artéria-vérrel, s a beteg kisgyermekek már a leg­csekélyebb megerőltetéstől is fuldokolnak, elkékülnek. Ritka eset, hogy valamelyikük elérje a serdülőkort. No, doktor, lám, találsz te mentséget. Ez a kislány úgyis hamar meghalt volna. Anyja el-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents