Békés Megyei Népújság, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-18 / 141. szám

IMS. Június 18, 4 Kedd Bemutató a tanulók munkájából A lökösházi általános iskolában vasárnap kiállítást rendeznek a tanulók legjobban sikerült mun­káiból. A bemutatón helyet kap­tak a gyakorlati foglalkozások anyagain kívül a környezetisme­ret-, földrajz-, kémia-, biológia- és fizikaórák legszebb eredmé­nyei is. A falakat a tanulók ál­tal festet képek díszítik. A nagy gonddal megszerkesztett kiállítás a gyerekek ügyességén kívül az I küzdelem jelenlegi helyzetét. Sok a zugkimérés — 44 kiskorú züllésveszélyben — Hatékonyabb intézkedéseket Ankét Endrődön az alkoholizmusról Az Endrődi Községi Tanács V. | ról dr. Jánosik Bertalan körzeti B. Egészségügyi, Szociális és j orvos tartott figyelemre méltó Gyámügyi Állandó Bizottsága előadást. A társadalmi veszélyes­szervezésében a napokban anké­tet tartottak a helyi fogyasztási szövetkezet vendéglátóipari dol­gozódnak részvételével. Megtár­gyalták az alkoholizmus elleni igazgató és az egész tanári kar fáradozását is dicséri. Az alkoholnak az emberi szer­vezetre gyakorolt káros hatásá­A magánkereskedelem közérdekű szabályozása A lakosság jobb ellátása — ez a fontos cél vezette a kormányzatot, amikor még áp­rilisban foglalkozott a magán­kereskedelemmel, meghatározva azokat a főbb irányelveket, amelyek a magánkereskedelem helyzetét az új gazdaságirányí­tási rendszerben megszabják. A vásárlók évről évre maguk is tanúi a belkereskedelmi üzlet- hálózat gyarapodásának, új, kor­szerű áruházak, üzletek, boltoK létesülésének. Az ellátás azon­ban különösen egyes vidéki tele­püléseken, kisebb községekben és városokban még gyakran jo­gos panaszok tárgya. Az áruel­látás a legtöbb árucikkből ki­elégítő, a problémát inkább a szükségesnél kevesebbb üzlet, illetve, a főleg csúcsforgalomban szűknek bizonyuló hálózat jelenti. A belkereskedelmi miniszter most kiadott egységes végrehaj­tási rendelete éppen ezért kü­lön is kiemeli, hogy elsősorban a városok peremterületén, fal­vakban, magánerőből épült — állami és szövetkezeti kiskeres­kedelmi hálózattal el nem látott — új településeken, tanyavilág­ban. üdülő-, kiránduló- és nya­ralóhelyeken lehet kiadni ma­gánkereskedői iparigazolványt. A rendelet tételesen felsorolja azokat a szakmákat — szám szerint, körülbelül hetvenet —, amelyekben az elsőfokú hatóság iparigazolványt adhat ki. A rendelkezés nagyon ésszerű része, hogy a lakosság jobb el­látása a helyi árualapok feltá­rása, az állami és szövetkezeti kiskereskedelmi hálózat hiányá­nak pótlása mellett — jövőben iparigazolványt lehet adni a ke­reskedelmi verseny élénkítése érdekében is. Ez különösen ott jelentős, ahol a szocialista szek­tor nem tud megfelelő versenyt támogatni, s a magánkereskedő monopolhelyzetben van. \Talószínűleg köztudott, hogy * korábban kereskedői ipar- engedélyt a tanácsok, elsősor­ban szociális okokból adtak ki. Üjszerűen ítéli meg a rendelet ezt a kérdést, hiszen a jövőben szociális okból iparigazolvány kiadására csak egészen kivéte­les és rendkívüli méltánylást érdemlő esetben kerülhet sor. Például olyankor, ha a folya­modó nemzeti gondozott, s az egyéb, a rendeletben előírt fel­tételekkel rendelkezik, továbbá, ha akár munkában, akár egyéb módon rokkanttá vált és meg­élhetése másképpen nem bizto­sítható; végül a magánkereskedő családtagjai részére, ha a keres­kedő elhalálozásával a család megélhetése másképpen nem biztosítható. A gyakorlatot támogatja a rendelkezésnek az a része, amely a ■ magánkereskedők árubeszer­zését és értékesítését a termék- forgalmazás rendjéről szóló ren­delkezésekhez igazította és meg­szüntette az iparigazolványok attól függő kategorizálását, hogy „központi árualapból ellátható”, vagy el nem látható szakmáról van-e szó. A végrehajtási ren­delet a beszerzést csak a kis­kereskedelmi szervektől és a magánkereskedőktől tiltja meg, de ezektől is megengedi a be­szerzést, ha a kereskedő selej­tes, értékcsökkent vagy hulla­dékárut vásárol. Az értékesítés alapelve, hogy magánkereskedő fogyasztásra és felhasználásra — tehát tovább eladásra nem —, bárki részére értékesíthet, ha csak az értékesítést nem tiltja jogszabály. N em érdektelen azzal is fog­lalkozni, miképpen intéz­kedik az új rendelkezés a jogo­sulatlan kereskedésről. Az ilyen tevékenységet folytató szemé­lyek részére — feltéve, hogy a törvényes feltételeknek egyéb­ként megfelelnek — iparigazol­vány kiadása akkor indokolt, ha a tevékenységük folytatása a lakossági ellátás vagy a ver­seny élénkítése érdekében szük­séges. Köztudott, hogy ilyen il­legális kereskedők, főleg a pen­zió —, zöldség-, gyümölcs- és használt cikk szakmákban van­nak. A miniszteri rendelet e pontjának célja, hogy egyrészt legalizálja az említett kereske­dők tevékenységét, másrészt megfelelő intézkedésekkel le­hetővé tegye az indokolatlan, jogosulatlan kereskedelmi tevé­kenységek felszámolását. A miniszteri rendelet ponto­san meghatározza, ki kaphat iparigazolványt, illetve mik a kizáró okok. Nem kaphat pél­dául iparigazolványt, de még alkalmazott vagy közreműködő családtag sem lehet az a sze­mély, aki jogerős bírói ítélet­tel a kereskedői foglalkozástól el van tiltva, öt éven belül ál­lam- vagy vagyon elleni bűn- cselekmény miatt jogerősen el­ítélték, vagy a kereskedelmi dolgozók munkaviszonyával összefüggő egyes kérdések sza­bályozásáról szóló 6 1967. Bk. M. számú rendelet hatálya alá tar­tozik. Ilyen erkölcsi követelmé­nyek felállítása egyaránt szol­gálják a fogyasztók védelmét és a szakmát tisztességesen gya­korlók érdekeit. Végül meg kell említeni, hogy az iparigazolványok kiadását a járási (városi, városi kerületi) ta­nács végrehajtó bizottságának il­letékes szakigazgatási szervnél kell kérni. A miniszteri rendelet azonban lehetőséget ad arra. hogy meghatározott szakmák­ban a községi tanács végrehajtó bizottsága döntsön az ipariga­zolvány kiadásáról. A z új rendelkezés kapcsán megemlíthetjük, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium a közeljövőben közzéteszi az ital- és dohányárusítással kap­csolatos döntését, továbbá sza­bályozza a penzió-ipar kiadásai­nak feltételeit és üzletkörét. A kereskedő árszámításáról kü­lön jogszabály intézkedik majd. amelyet szintén nyilvánosságra hoznak. H. G.y ségről a szarvasi járási tanács gyámügyi képviselője szólt. Na­gyon hasznosnak tartották e ta­nácskozást, hiszen Endrődön is alig múlik el hét, hogy valami­lyen családi probléma ne fordul­na elő, melynek kiinduló oka el­sősorban a túlzott szeszfogyasz­tás. Ennek tudható be az is, hogy jelenleg 35 endrődi szülő gyer­meke van állami gondozásban, ezek közül több kisgyermek ke­rült ki a családi környezetből az alkoholizmusból eredő okok mi­att. A tanács nyilvántartása sze­rint 44 kiskorú van a községben züllésveszélyben. Több hozzászóló említette: nem egy esetben hiábavaló a vendéglátóipar dolgozóinak erő­feszítése, mert a községben sok a zugkimérés. Igen sokan ezeken a helyeken „tankolnak” fel először, majd azután térnek be duhajkod­ni az üzletekbe. T Az előadásokból és hozzászólá­sokból világosan kicsendült, hogy az alkholizmus elleni küzdelem olyan társadalmi ügy, melynek Endrődön is nagyobb érvényt kell szerezni, hiszen az ittasság­ból eredő bajok visszaszorítását csak ilyen módon lehet elősegí­teni. Sz. K. Jobb a kiskereskedelmi vállalatoknál az áruellátás, mint tavaly volt — Sokszínű nyári ruhák — De hol vannak a gyerekcipők és szandálok? Körséta a kiskereskedelmi boltoknál Körriportra indultunk néhány I Az Elit cipőboltban belépésk r kiskereskedelmi vállalathoz, hogy ; rögtön leszámoltuk a vásárlókat, megtudjuk, hogyan készültek fel I Harmineketten válogattak, próbál- az új gazdaságirányításra, mi je- I tak cipőt. Az áruda vezetője, Tu- lenleg a helyzet a boltokban — és | rák Lajos szerint a nyári szandá­mit mond a cipőnagykeresikedel- mi vállalat? Békéscsabán a Tanácsiköztársa­ság útján négy szaküzlet vezető­jével beszélgettünk. A kötött- és fehérneműszaküzlet vezetője, Pa­lotai Ödönné a következőket mon­dotta: — Egy évvel ezelőtt hasonló időszakban legnagyobb problé­mánk a fürdőruhaválasztókban volt. Jelenleg bőséges a válasz­ték, és nincs bajunk a mennyiség­gel sem. Elmondotta, hogy a tavalyi helyzethez képest most már ren­delkeznek extraméretekkel. Vo­natkozik ez elsősorban a férfi­ingekre, amelyekből ki tudják elé­gíteni az igényt. A konfekció szaküzletben Soly- mosi János ad választ érdeklődé­sünkre : — Finomkonfekcióból egyedi darabokkal rendelkezünk, viszont a színárnyalat skálája sokkal szé­lesebb, mint tavaly volt. A raktá­runkban jelenleg 1500 féle női ruha van. Hármas ünnep Kaszaperen A kaszaperieknek sokáig em­lékezetes lesz június 15-e, amikor hármas ünnepséget rendeztek a községben. Az első az iskolai év bezárása, a bizonyítványosztás, lamely az ifjú nemzedéknek, az iskolásoknak nyújtott nagy él­ményt. A legjobbak jutalmat, ok­levelet kaptak, jó munkájuk el­ismeréséül. A másik nagy élmény nem mindennapi volt. és gyermekek­nek, felnőtteknek egyaránt em­lékezetes. Faragó Péterné, a fa­lu Ilonka nénije, az-iskola igaz­gatónője búcsúzott nyugdíjba vonulása alkalmából. Ez a szó igazi értelmében búcsú volt, hi­szen negyven évi tanítás után — s ezt Kaszaperen töltötte — Ma­kóra utazik, tehát végleg el hagy­ja a községet. Négy évtized alatt három nem­zedék került ki az iskolából, s a község apraját-nagyját ismeri az igazgatónő. Érthető volt te­hát, hogy a tanévzáróval együtt megtartott ünnepélyes búcsún szem nem maradt szárazon. Az ünnepségen a szeretet és hála megnyilvánulásaként pedagógus­társai, a tanács, az SzM, a r.ő- tanács. és más szervek képvise­lői, valamint a gyermekek és szülők sokasága ajándék- és vi- rágözönnel köszöntötte az igaz­gatónőt. Ezután került sor a harmadik eseményre, a kaszaperi asszo­nyok és lányok büszkeségének. | a nőtanács és a művelődési ott­hon szakkörén készült kézi­munkakiállítás megnyitására. A szép és ízlésesen elrendezett ki­állítás tanúskodott arról, hogy a falu asszonyai és lányai meg­szerették a népi hímzéseket és tovább ápolják majd a hagyc- mányokat. A kézimunkákat dr Szabó Irrréné tanitolta be, s a kiállításon mintegy 250 térítőt, díszpárnát, garnitúrát mutattak be. A kiállításra eljöttek a kö­röstarcsai szakkör tagjai is, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek a mo­tívumokat és a rendezést illetően. Egyöntetű véleményük, hogy so­kat tanultak. A kiállítás június 2,Mg lesz nyitva. tokból és víkendcipőkből megfe­lelő a választék. Sajnos, gyer­mekszandálból árunál gyengébb az ellátás, 23—25-ös méretűeket alig lehet kapni. A 35—38-as lányka- szandál pedig egyszerűen nincs. A gyermekruházati bolt cipő­osztályán valamivel jo''b a hely­zet. Sajnos azonban a 35—38-ak lánykaszandátok csak félmagas sarkú kivitelben kaphatók. Lapos sarkúban az igényeket nem tud­ják kielégíteni. Végül a Cipönagykereskedelmi, Vállalat: Eisner Tibortól kapjuuv a tájékoztatást: — Jelenleg a nagyker raktárá­ban 23—26-os ’■"/ermekszandál nincs. Korlátozott az ellátás a 35 —38-as gyermekcipőkből is. Sajnos, több helyen kaptunk olyan „szemrehányást”, hogy fel­nőttek is előszeretettel vásárolják a gyermekcipőt, önmaguk részé­re. Kissé érthetetlennek tartjuk a rosszalló megjegyzést, hiszen a 36-os lábbal rendelkező nő még­sem vehet fel 39-as cipőt... A ke­reskedelemnek kellene töb'-szar inteni az ipart a nagyobb igény miatt! Végső soron a meglátogatott üz­letekben általában kielégítő az árukészlet, sokkal jobb, mint egy évvel ezelőtt volt. De ezúton mi is újra megkérdezzük az ipart és a kereskedelmet: — Miért nem lehet már végre biztosítani a gyermeklábbeliket?! Bo—Já. Randewi a Rw Ománban-/fétn/örfériet­Beugrottak a gépkocsiba, Gö- möry ráadta a gyújtást. Zavarta­lanul elérték az országutat. A Mercedes akkor felkapott a be­tonra és elállta a forgalmat. A Volkswagen teljes gázzal robo­gott. Jana a Mercedesben ült és az utat kémlelte. Amikor Gömö- ryék gépkocsijának hunyort pi­ros lámpái eltűntek a messziség- ben, ő is begyújtotta a motort, gázt adott és fütyürészve neki­vágott az éjszakának. ...A kocsi vezetését Schirm­baum vette át, mert a professzor éledezni kezdett és Gömöry az értékes teher elnémítását a vi­lágért sem bízta volna másra. Egyszerre feloldódott bennük minden addigi feszültség, hallat­lanul vidámnak érezték magu­kat. — Látja — mondta az orvos Janára terelve a szót —, ez az új generáció. Ahogy ezek élni tudnak, amilyen hozzáértő mó­don eligazodnak a legbonyolul­tabb összefüggésekben is — az valóságos csoda. — A feleségem — mondta Schirmbaum csendesen és hal­kan, csak magának. Az orvos megrökönyödve meredt útitár­sára. — Ezt eddig nem is mondta. — Titok — suttogta . Schirm­baum. — Bécsben úgyis megtud­ta volna. Az orvos felnevetett. — A hülyéknek van szerencsé­jük — mondta mély meggyőző­déssel —, már ha szerencsének lehet nevezni, ha valaki egy ész­kombájn puskaporos hordót vesz feleségül. A hetvenes kilométerkőnél né­mi vegyszert löttyintett még a kötözőanyagra és néhány má­sodpercig újra a professzor arcá­hoz szorította. Ezután Schirm­baum és az orvos behajoltak a kocsiba és kiemelték az alvó Wocheckot. Ebben a másodpercben — mintha csak egy filmrendező fel­vételt vezényelt volna, hatal­mas jupiterlámpák fénye vil­lant meg. A környező kocsikból egyenruhás és civil férfiak ug­rottak elő és géppisztolyt sze­geztek rájuk. — Nem érdemes ellenállniuk — harsogta egy hang. — Mene­külni nem tudnak, engedjék el a professzor testét, emeljék fe­jük fölé a kezüket és álljanak sorba. A parancsot késedelem nélkül végrehajtották. Schirmbaum nyöszörgött, mint egy kutya, amely korbácsot lát. Három személyautó gördült oda Schirmbaumékhez. Gömöry és a volt SS-legény látta, ahogy megragadták Janát és a kocsi mélyébe tuszkolták. Azután Gö­möry, végül Schirmbaum került sorra. A kocsik elé motorkerék­páros rendőr száguldott, mögé

Next

/
Thumbnails
Contents