Békés Megyei Népújság, 1968. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-16 / 140. szám
A rig! időkben olyan nehézségekkel küzdött a vidéki színjátszás, hogy voltak társulatok, amelyek csak hírből ismerté* a gázsit. Akkoriban gyakran szerepelt a fővárosi és vidéki színházakban a „Játet tizenkét félesége” című színdarab. Egy-egy előadása után gyakran szöktek meg olyan szereplők, akik már nem bírták az éhezést. így azután megtörtént, hogy a következő állomás színlapja ugyanezt a darabot már így hirdette: „Jáfet nyolc felesége”. Majd újabb szökések után: „Jáfet hat felsége”. Később már csak: „Jáfet négy felesége”. Végül pedig: „özvegy Jáfet”. • Miskolcon az „Erdész- lány” című operettet játszottunk, amelyben a primadonna egy kis őzikével érkezik a színpadra. Az őzikét egy sajószentpéteri parasztgazda adta kölcsön és előadás után mindig elvitte. Egyszer megmakacsolta magát az állat, s nem akart elindulni. Megkérdeztem: — Mi az bátyám, valami baj van? Az öreg dühösen morogta: — De affene egye meg, amióta színész lett, nem lehet bírni vele!! * Szenes Ernő, az elmúlt idők kedves komikusa állandóan anyagi zavarokkal küzdött. Egy alkalommal jelkereste az ismert színészbarát bankigazgatót, i közölte vele, hogy a következő héten önálló estét rendez, amire tisztelettel meghívja. — Nagyon köszönöm, kedves művész úr — mondta a bankigazgató, — elmegyek. — Mibe kerül egy jegy? — Harminc pengő — mondta Szenes. jobban lába köré fonódik valamiféle hínár, s húzza lefelé. Vagy: szép kis madarat fogsz kezedben, simogatod ,babusgatod, finom kendermagot adsz neki és már-már azt hiszed, ott marad nálad, hiszen olyan jó meleg a tenyered, és akkor egyszer csak: huss! — elszáll, ki tudja hová-merre, s nálad-voltának realitását egy fillérnyi fehéres-zöldes folt nyugtázza a te meleg tenyereden... No de félre a filozófiával. A vég akkor kezdődött — most már tudom —, amikor először szólt nekem a régi szerelméről. Hogy a Kálmán ilyen meg olyan rendes fiú volt, és ő tudja, hogy csak egy szavába kerülne és visszajönne hozzá. És mert miattam szakítottak véglegesen, ezért hálával tartozom. Mert gondoljam csak meg, a Kálmánnak autója van, jól menő maszek üzletg, s vele nem volt nagy vicc 3 rongyot eltapsolni valamelyik lokálban. Három rongyot! Tízszer a „Felkelő nap háza” — egyenként egy kiló, ösz- szesen egy rongy, azaz: ezer fronest. Csak a nótáért. Persze, persze ... nem sajnálja ő ezt, mert én más vagyok és egyáltalán: csak azért beszél róla, hogy lássam, milyen őszinte hozzám. Legyintettem: semmi az egész. A múlt — elmúlt; vagyunk csak mi ketten: ő SZÍNÉSZEK, BOHÉMEK A bankigazgató kivette tárcájából a pénzt, és Szenes felé nyújtotta. Szenes nem kapott a pénz után, hanem zavart színelve így szólt: — Igazgató úr kérem, nem baj, hogy nem nyomattam jegyet? — Dehogy baj — válaszolt az igazgató. — Es, hogy az előadást sem tartom meg?! — A bankigazgató nevetve válaszolt: — Dehogy baj, csak tessék! — s megint nyújtotta a harminc pengőt. Szenes átvette a pénzt, majd szemrehányó hangon megkérdezte: — Csak egy jegyet parancsol?! Hát a nagyságos asszony otthon marad?! • Szármai Imre egy alkalommal nagy elragadtatással és vágyódással nézett az egyik előkelő Váci utcai kirakatban egy „több nyelven beszélő” zsebkést. Addig-addig bámulta, míg kijött az üzlet tulajdonosa, s örömmel üdvözölte a népszerű színészt. Szirmai megkérdezte, mibe kerül a kirakatban levő csodálatos zsebkés. — ötven pengő — mondta a kereskedő. Szirmai Ijedtségét látva, hívta, beánvitálta az üzletbe azzal, hogy majd megegyeznek. A boltban a kereskedő becsomagolta a kést, s ezzel nyújtotta át: — Kedves művész úr, én olyan nagy tisztelője vagyok magának, hogy öröm meg én és ez szent dolog, boldogságos, szent dolog, soha sem lesz vége. És én egyre jobban meggyőződtem őszinteségéről, olyannyira, hogy egy idő után már nem túlzottan vágytam rá. Elmondta például, hogy a maszek-Kál- mán előtt volt a Dezső, aki Emil után következett, s Emilt csak a Béla előzte meg, az első, az igazi nagy szerelem. Ccc. Bizony! Azután: két ölelés között azt mesélte el, hogy a hely, ahol éppen vagyunk, nem ismeretlen ám se a Kálmán, se a Dezső, se az Emil, se a Béla előtt... Oh, ha eiek a bútorok megszólalnátok ...! Jujujuj! Hahaha ... Így az én Madonnám, az én Mona Lisám. Újra és újra legyintettem, de már egyre kevésbé energikusan. Végül, szerelmünk magaslatain járva, kénytelen voltam irgalmatlanul meg- pofozni az én szomorú szemű királykisasszonyomat. IV. Ugyanis: betelt a pohár. Kicsurrant. Egy szép szerelmes szombaton — nem sokkal a záróra előtt — bementem az eszpresszóban (azt az Aidát játszotta a művésznő, amelyet éti o Katinka-dalnak hittem). Derűs volt a hangulatom, nemcsak a délelőtt emlékezetétől, hanem az elkövetkező vasárnap párásától: meglepetést kévolna számomra, ha ajándékba elfogadná. Viszont kést ingyen nem adok. Fizessen érte 10 fillért Szirma elővett egy 20 fillérest átnyújtotta, mondván: — Kérek vissza 10 fillért! A kereskedő hiába keresgélt a fiókjában, nem talált tízfillérest — Akkor adjon még egy kést és kvittek vagyunk! — mondta engedékenyen Szirmai. * Somlay Arthúr ruháit öreg szabójánál, Mányai bácsinál csináltatta, aki nagy ügybuzgalommal látta el a művész minden ruhaszükségletét. Somlay egy műsoros esten lépett fel, aminek keretében költeményeket szavalt. Ott ült a nézőtéren Mányai bácsi is. Somlay bemondta az első költemény címét: — A ruha, fordította Szász Károly. Máhyai bácsi dühösen súgta oda a feleségének: — A részleteket nem fizeti, de a ruháit mással fordíttatja! * Csorlos Gyula híres kutyabarát volt Bement a henteshez és ezt mondta: — Kérek húsz deka kolbászt, de frisset, — mert kutyának lesz! Annyira féltette a két kis kutyáját, hogy szeptembertől májusig nem engedte le őket az utcára, nehogy megfázzanak. Emiatt feleségével olyan ellentétei is támadtak, hogy szítettem szerelmemnek, valami kedves bohóságot. Ismered azt a népi felfogást: a kutya megérzi az esőt. Nos, amint beléptem a helyiségbe, mintha oxigénhiányom támadt volna; valami idegesítő feszültség lepett meg, noha külsőleg minden a régi volt: a kedves fogadtatás, az udvarias előzékenység a kollégák részéről. Csak Madonnám alig-csókjában volt valami idegenszerű. No jó — próbáltam lélekben legyinteni —, hiszen lehet, hogy van itt valaki az üzleti széptevők közül, hiszen az őszin- teségi időszakokban (az ölelések között vagy egy vendéglőben ülve, vagy éppen utcán sétálva) beszélt ö nekem a Volkswa- genes Paliról, a kék Tau- nusosz Elemérről, a fehér Mercedes-szel járó, formás lábikrájú hajdani gólkirályról és még többekről, akiket nem volt szerencsém személyesen ismerni; egyszóval: üzleti érdek foroghat fenn, ezért tűnik hűvösebbnek a puszi. Mindazonáltal: éreztem az esőt. Kértem egy italt és azután még egyet és így tovább. Madonnám is kért egyet, azután még egyet és így tovább ... Szépen álltunk, mire lehúzták a rolót. Mentünk taxival hazafelé. Ott, a taxiban kezdődött. Hogy én minek járok utána az üzletbe? Talán ellenőrizni akaCsortos elköltözött hazulról. — Magával vitte kedvenc kutyáját, a másik pedig, amelyiket a felesége kedvelt, a lakásban maradt. Mikor Csortos egy idő múlva megjelent otthonában, megállt az előszobában és így szólt a feleségéhez: — Kérem, nehogy félreértés legyen, csak azért jöttem vissza — mert a kutyák nem tudnak egymás nélkül élni! * A rendkívül népszerű Rózsahegyi Kálmánhoz csatlakozik az utcán egy fiatalember, s nagy beszélgetésbe kezd. Közben csatlakozik hozzájuk egy másik férfi is. Mikor az utóbbi elköszön, megkérdezi a fiatalember: — Kálmán bácsi, ki volt ez?! — Édes fiam, én azt sem tudom, hogy te ki vagy! — fordult hozzá Kálmán bácsi. * Édesapám annyira imádta a kalauzi mesterséget, hogy amikor már nyugdíjban volt, még mindig kalauzi egyenruhájában járt, mint az öreg „nyugállományú” tábornokok. A Városi Színházban imái Erkel) Jeritza Mária, a világhírű énekesnő vendégszerepeit, akit az öregúr is nagyon szeretett volna meghallgatni. Indult tehát a színházi irodába, hogy jegyet kérjen. A kapuban azonban a portás megállította: — Hová-hová?! — Sebestyén Gézát keresem — mondta az öreg. — Sebestyén Gézát?! — szólt a portás sértődötten. — Talán úgy mondaná öreg, hogy Sebestyén igazgató urat!! , — Idehallgasson! En ismertem, amikor még nem volt úr, nem igazgató, sőt még Sebestyén se volt... Mondja meg, hogy az édesapja keresi! Sebestyén Mihály rom? ö már x-szer megmondta, hogy ne járjak be. Egyébként is unja az egészet, mert úgy érzi, hogy rabigában tartom. Eddig mindig úgy volt, ahogyan ő akarta, én meg rátelepszem az egész testi-lelki világára. Megbénítom. Neki erre nincs szüksége. Ha udvarló kell neki, majd lesz. Akár hatszáz közül választhat. Akit akar. Mondom neki ezekre: így szívem, úgy szerelmem, csak ■te vagy nekem az egyetlen, örökre szeretlek — de ő csak mondja a magáét. Kiszálltunk a taxiból, s mentünk a Barátok utcáján, lehetett éjjel két óra. Nem csöndeseden: gazember vagyok, strici vagyok, az egész idő, amit együtt '•"'b* velem, maga volt a borzadálom; sohasem szeretett, csak pazarolja az idejét rám, hiszen mimennyit mulaszthatott el énmiattam ... Azután mondott még egy csúnyát — förtelem volt hallani abból a gyönyörű, imádságos szájából —, amit megismételtettem vele, és majd csak ezután kapta az első pofont, majd utána a többit. Nyolcat? Tizenötöt? Harminckettőt? És kiderült, hogy mégis szeret! Amikor felemeltem a földről, szorosan magához ölelt, csókolt és azt mondta, vigyem ahová akarom, csak nem haza. Egy barátomékat vertem fel hajnali négykor; ők eíMeskó Anna—Póka György Ex libris OL VA SÓ NA PL ÓMBÓL I Hamvas H. Sándor: Szövetség utca 17/b A szociológia újjászületésének időszakában mindenképpen jelentős vállalkozás újra megjelentetni az értékes szociográfiai műveket. Hamvas H. Sándor, Budapest, VII., Szövetség utca 17/b című munkája — bár szépirodalom — ezek közé tartozik. Móricz Zsigmond realista szemléletének egyik nagyszerű bizonyítéka az mentek, mi maradtunk. Vasárnap délig. Csodálatos hajnal, csodálatos délelőtt volt. A bocsánatkérés és bocsánatadás magasztos forrósága tüzelt bennünk szerelmünk új csúcsain, abban a madárfészeknyi idegen garzonlakásban. És ezeken a csúcsokon jártunk — közel a naphoz és a csillagokhoz — még egy hétig vagy tíz napig. Azután a nap leszállít, s lehullottak a csillagok is az égről. Különösebben még átmenet sem volt: egyik napról a másikra történt. Vártam, mindig a Ma- donna-mosolyú királykisasszonyomat vártam, és egyre inkább csak Erna jött, Ernácska a sarki presz- szóból. Arcának szépsége, mosolya, nyakának s vállalnak íve nem változott, s ugyanolyan drága-sután 4 jött az utcán, mint régen — csak éppen nem volt már királykisasszony. V. No nézd csak, az ördögbe is, újra elérzékenyültem. Nem, nem, semmi, csak valami a szemembe ment... Én mondom neked, kedves barátom, a dolgokat tilos idealizálni. A jó öreg ; realizmus: az az élet. Jól kibeszéltem magam. • Lásd: nem sok a tanulság . és semmi bölcsesség. Azért ] jólesett elmondani. Most ■ már tényleg lezártam az, ügyet. a tény, hogy Hamvas H. Sándor írását a Nyugatban megjelentette. Igaz, hogy a szerzőnek ez a műve feleségének leánykori . nevén került az olvasó elé; másként a kötet nem kaphatott volna nyilvánosságot, mert írója forradalmi hevületű novelláival a munkásosztály ügye mellett „kompromittálta magát”. Hamvas H. Sándor valóban „mozgalmi” író volt, aki a jelenről szólva a jövőt szolgálta. Akkoriban pedig az ilyen író nem kellett azoktól, akik irtóztak a pozitív társadalmi változásoktól. Akár egy jó színdarab cselekménye, ennek a könyvnek meséje sem tűri a kivonatoló összefoglalást. Hősei egy 1930-as budapesti bérház lakói. Nagy bérházról van szó, első és második udvarral. Lakói a kor átlagos „kisemberei”, akik ebben a bérházban mind ismerik egymást, valamilyen szálon mind függenek egymástól, valamennyien egyetlen keret foglyai. A bérházé? A kerületé? A fővárosé? Az országé? S amint az olvasó keresi a feleletet erre a nagyon jogos kérdésre, rájön: egy adott társadalmi rend foglyai ők valamennyien. Mindegyikük él, ahogy tud, reménykedik, sóvárog, tervezget, elbukik, megmarad. Egy egészen, nagy társadalmi lét jellegzetes keresztmetszete a Szövetség utca 17/b. Mindegyik lakója sok más embert képvisel. Munkájuk, bánatuk, örömük azonos „életvizekből” fakad, ezért konfliktusaik is hasonlatosak. A célok ösztönös lényege a józsefattilai „föl kéne szabadulni már!” Hamvas H. Sándor művének didaktikája nem tolakodó, alakjai valódiak, mert éltek és ami a legfontosabb: kritikai alaphangú humanizmusát igazolta az idő. (E. M.)
