Békés Megyei Népújság, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-03 / 102. szám

IMS. május 3. 2 Péntek Kádár János nyilatkozata a budapesti dolgozók seregszemléjéről Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára a budapesti dolgozók május else­jei seregszemléjéről a következő nyilatkozatot adta a sajtó képvi­selőinek : — A budapestiek színpompás felvonulása — úgy gondolom — képet adott arról is, hogyan ün­nepelte országszerte dolgozó né­pünk az idei május elsejét. Ez a nap a munkásosztály nagy ünne­talénos helyzetének is hű kifeje­zője. Ezt éreztem és közvetlenül tapasztaltam a közelmúlt olyan eseményein, ahol alkalmam volt részt venni, mint például a Ha­zafias Népfront kongresszusán, a Láng Gépgyár jubileumi ünnep­ségén vagy legutóbbi vidéki uta­mon. A legkülönbözőbb rétegek­— Eszméinket, törekvéseinket, céljainkat jelképezik mindenkor a május elsejék. Az internacionaliz­mus például kifejezésre jutott aí idei ünnepen is, amely harcos ki­állás volt a hősiesen küzdő viet­nami nép ügye, valamint a szov­jet—magyar barátság mellett, az összes haladó erők egységéért. Mindenki számára. meggyőzően kel történt találkozásaim során is- ,,. ________________: bizonyította azt is, hogy a szocia „ ____„„„ ^letelten meggyőződhettem | Uzmusban a ^rc és a munka egy­p e. az internacionalizmus nagy- | hogy «ópunk a munkásosztály : formán fontos feladat. Ezt példáz­partjának vezetésével — öntuda- j ták az üzemek, gyárak transzpa- tosan, határozott lépésekkel halad rensei is, amelyek jogos büszke- előre a szocializmus építésének út- séggel hirdették azokat a nagy és ján. Bízik politikánkban, amely szép eredményeket, amelyekét a kiegyensúlyozott, s évről évre szocializmus konkrét feladatainak újabb eredményeket hoz. Mint j megoldásában jó munkával elér- részvevő, ezt láttam tükröződni a! tek — mondotta többek között budapestiek seregszemléjén is, és1 Kádár elvtárs. majd így fejezte be nyilatkozatát: — Május elsejét a világ minden részén — természetesen más és más körülmények között — meg- ünneplik a' munkások, általában a haladó emberek. A szocialista országokban állami ünnep ez a nap, de úgy hiszem, a jó érzésű emberek mindenütt a mi népün­kéhez hasonló érzésekkel és gon­dolatokkal emlékeznek meg a munkásosztály nagy napjáról. Azonosak legidőszerűbb harci jel­szavaink is: ..El a kezekkel Viet­namtól! Éljen a béke!” — Ezért is vagyak meggyőződ­ve arról, hogy ezen a napon talál­koznak a világ összes haladó em­berének érzései, gondolatai s ki­ki a maga hazájában ugyanazért a célért vonul ki az utcára, tüntet, demonstrál az új, jobb világért. — Megragadom az alkalmat, hogy májusi szép ünnepünk alkal­mából szívből minden jót kíván­jak a magyar kommunistáknak, a közös céljainkért becsületesen, tisztességesen dolgozó valamennyi honfitársunknak. szerű eszméjét jelképezi, a világ dolgozóinak nemzetközi összetar­tozását szimbolizálja. S természe­tesen egyben megragadó látvány is, a felvonulók magabiztos, jó­kedvű seregszemléje feledhetetien élményt nyújt, .— A május elseje azonban — tette hozzá Kádár János — nem- j gondolom, ugyanez jellemezte or- csaik népünk ünnepi hangulata- j szágszerte a május elsejei rendez- nak, hanem egyben országunk ál-1 vényeket. A Szovjet téri palota kincsei Marx Károly születésének ISO. évfordulójára 2. rész jdamba és Koppenhágába került Eltűnt kéziratok 1965. november 12-én, a Süd- rata párt bibliográfusai közölték, deutsche Zeitung című nyugat­német újság négyhasábos cikket közölt ezzel az érdeklődést keltő főcímmel: ,.A nemzetközi rend­őrség nem tud Marx Károly nyomára bukkanni.” Az alcím azután felfedi, hogy az 1933-ban eltűnt kéziratokról van szó. Idézünk az újságból: „A műgyűjtők Örömére és a bibliográfusok rémületére a nem­hogy a legértékesebb anyagok el­tűntek az archívumból. Ebben a helyzetben a Szovjetunió képvi­selői javaslatot tettek a szociál­demokratáknak: 7 millió francia frankot ajánlottak fel, ha az ösz- szes archív-anyagot átadják moszkvai megőrzésre. A megbe­szélések azonban nem vezettek eredményre. A német szociáldemokrata párt zetközi piacon már hosszú évek | emigrációs vezetősége 1938-ban óta tűnnek fel olyan kéziratok; elhatározta, hogy a hatalmas és írások, amelyeket a szociális- j gyűjteményt 72 ezer guldenért, mus atyja hagyott hátra. A ! 13 hónapos részletfizetésre elad­..Marx-hullám” bizonyára szom- ja az amsterdami ..Társadalom- baton éri el majd tetőpontját, j történeti Intézetnek”. Igv Marx amikor a széles körben ismert j és Engels — napjainkban 80 mii­A Minisztertanács ülése Megyénk kitüntetett tsz-ei Hi­A kormány Tájékoztatási vatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta és jó­váhagyólag tudomásul vette Tí­már Mátyásnak, a kormány el­nökhelyettesének tájékoztatóját Kiró Gligörov. a Jugoszláv Szö­vetségi Végrehajtó Tanács alelnö- ke magyarországi tárgyalásairól és a külügyminiszter beszámoló­ját Mahmud Riaddal, az Egyesült Arab Köztársaság külügyminisz­terével folytatott megbeszélések­ről. Az egészségügyi miniszter elő­terjesztése alapján a kormány rendeletet adott ki az állami köz­egészségügyi, járványügyi fel­ügyelet feladatairól, jogairól és hatásköréről, szervezetéről, to­vábbá felhatalmazta az egészség- ügyi minisztert, hogy újból szabá­lyozza az egészségügyi tudomá­nyos tanács feladatait, szerveze­tét és — az igazságügyminiszter­rel együtt — a tudományos ta­nács igazságügyi bizottságának működését. A Minisztertanács a mezőgaz­dasági és élelmezésügyi miniszter és a Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsa elnökének együttes előterjesztése alapján megtár­gyalta az 1967. évi országos ter­melőszövetkezeti verseny tapasz­talatait és döntött a kimagasló eredményt elért szövetkezetek számára a Minisztertanács ván­dorzászlója és a „Kiváló Terme­lőszövetkezeti Gazdaság” cím oda­ítéléséről, további kiváló ered­ményt felmutató szövetkezetek­nek pedig elismerő oklevelet adományozott. A külkereskedelmi miniszter javaslatot tett a Budapesti Nem­zetközi Vásár megnyitásának programjára. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. A Minisztertanács kimagasló eredményeikért vándorzászlóval „Kiváló Termelőszövetkezeti Gaz­daság” címmel tüntette ki es pénzjutalomban részesítette me­gyénkből az alábbi termelőszövet­kezetet: orosházi Űj Élet. Kiváló eredményei elismerése­ként oklevelet adományozott az alábbi termelőszövetkezeteknek : a 4500 szántóegységnél nagyobb területen gazdálkodó termelőszö­vetkezetek közül: a kondoros! Dolgozók; a békéscsabai Lenin: a tótkomlósi Viharsarok és az új- kígyósi Aranykalász Termelőszö­vetkezetnek. A 3000 és 4500 szántóegység kö­zötti területen gazdálkodó terme­lőszövetkezetek közül pedig a kondorosa Lenin Tsz-nek. A CSKP KB elnökségének munkaprogramiáról A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának el­nöksége kedden ülést tartott, ame­lyen elfogadta a májusi és a jú­niusi munkatervet. A munkaterv rámutat azokra az alapvető problémákra, amelye­ket a pártnak az áprilisi plenum határozatai végrehajtása és a so­marburgi régiségkereskedés Marx kézirataiból aukciót rendez., Egv kézirat tervezett kikiáltási ára 30 ezer márka lesz. A régiségke­reskedés katalógusában felhívja a figyelmet arra, hogy Marx ed­dig nem publikált kéziratai rend­kívüli ritkaságnak számítanak. Ez a gyűjtemény csak egy részét képezte a milliókat érő ellopott kézirathalmaznak. A lopás körül­belül 30 évvel ezelőtt történt, a bűncselekményre még ma sem derült fény., Marx ás Engels hagyatéka olyan hatalmas volt. hogy a tu­dósoknak nagy fáradságába ke­rült valamennyi kézirat felül­vizsgálása. Az első világháború után. mikor a Moszkvából kül­dött kutatók ideológiai vezéreik kéziratait keresték, még a német szociáldemokrata párt tulajdoná­ban voltak a kéziratok. Ám 1933- ban a több mint két vasúti ko­csit megtöltő archívum az ör­vénylő események központjába került, és onnan bizony erősen megtépázva került ki. Számos feltételes fejtegetés magyarázza, hogy röviddel a Reichstag égésének drámai nap­jai után. 1933-ban a német szo­ciáldemokrata párt a legkülön­bözőbb rejtekhelyekre dugta el Marx és Engels írásait, és úgy látszik, hogy az akcióban részt vevő egyes személyek ..nyolc kéziratos dossziét és munkafüze­tet” elloptak. Ezek a darabok hol itt. hol ott tűnnek fel a régiség- kereskedések árverésein. Az archívum anyaga ugyanis kenilöúton Párizsba, Amater­lió márkát érő — öröksége a hollandok kezébe került. A ..Ford alap” a háború után csak az archívum anyagainak tudomá­nyos feldolgozásáért 25 millió dollárt fizetett ki. A feldolgozók 360 iratköteget néztek át. Ma már az archívum, ha nem is az Grecsko marsall beszéde Moszkva | imperialistákat kiűzzék Vietnam Erőt és magabiztosságot sugárzó | földjéről, a szovjet nép támogatja katonai díszszemlével, százezrek a ,Yie nümi nef>et: derűs felvonulásával ünnepelte j *z ?ZKP és a szovjet kormány Moszkva a második félévszázad ' S°"do1 . fordlt a hads*r** első május elsejéjét, a dolgozók j . harckéazsegenek további nemzetközi szolidaritásának ün- i A Szov^tunl° « w i szocialista országok kitartóan nepnapjat. amelyen ott voltai, a munkálkodnak egységük ^ lest. ron következő plenum, illetve pártkongresszus előkészítése kap­csán kell megoldania. A munkaterv értelmében a Köz­ponti Bizottság elnöksége megvi­tatja a pártkongresszus előkészí­tésének jellegét és megkezdi a kongresszussal kapcsolatos anya­gok feldolgozásét. Az elnökség ezenkívül foglalkozni fog a reha­bilitáció problémakörével és a j törvénysértőkkel szemben fogana- ! tosítandó intézkedésekkel. magyar küldöttségek tagjai is. Az ünnepség nyitányaként pon­tosan tíz órakor megkezdődött a katonai díszszemle. Grecsko mar oldalak számáról de az oldalak ; sail ez alkalommal beszédet mon­méreteiről feljegyzést vezet. Engels hagyatékára, amelyet végrendeletében a német szoci­áldemokratáknak ajándékozott, valóban végzetes következmé­nyek vártak volna, ha... A moszkvai Marxizmus—Leni- nizmus Intézet kezdte meg a kéz­iratok rendszeres gyűjtéséi. A gyűjteményben azoknak a doku­mentumoknak fotókópiái is megvannak, amelyek a nyolc el­rablót! iratcsomóval tűntek el. A moszkvai Szovjet téren, a Moszkvai Városi Szovjet épüle­tével szemben szürke, három- emeletes ház áll. Itt őrzik a Marx—Lenin Intézet archívu­mát. A páncélszobákba h állandó­an 16—17 fokos hőmérséklet uralkodik, a levegő nedvességtar­talma 60—70 százalék. Ilyen gon­dos körülmények között óvják Marx és Engels eredeti kézira­tait, és azoknak a kéziratoknak fotókópiáit, melyek eredetije az amsterdami intézetben van. vagy a volt berlini archívum titokza­tos tolvajainál. Ezer meg ezer kézirat, erede­tiek vagy fotókópiák. Hogyan kerültek Moszkvába? Hja Agranovszkij (Folytatása következik) dott: A Szovjetunió és más szocialis­ta országok sikerei a szocializmus állásainak további erősödéséről, az új társadalmi rend vitathatat­lan fölényéről tanúskodnak. Grecsko marsall emlékeztetett arra. hogy a nemzetközi imperi­alizmus és mindenekelőtt az Egyesült Államok imperialistái egyre nyíltabban rálépnek az ag­resszió és a katonai kalandok út­jára. fokozzák az ideológiai bom- lasztást a szocialista államok el­len, durván beavatkoznak más országok belügyeibe, kiélezik a nemzetközi helyzetet, s az új vi­lágháború kirobbanásának veszé­lyét idézik elő. A Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere figyelmeztetett: a szovjet nép kiáll azért, hogy az amerikai Tüzpárbaj véri együttműködésük megszilár­dításán. a Varsói Szerződés meg­erősítésére irányuló konkrét in­tézkedések megvalósításán — je­lentette ki Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisz­tere. a magyar légvédelemnél Tran Huu Duyet. a Vietnami Hazafias Front főtitkára, valamint Joseph Marie Ho Hue Ba, a DNFF Központi Bizottságának tagja veztésével észak-, illetve dél-vietnami küldöttség látogatott csütörtökön az országos légvédel­mi parancsnokság egyik repülő alakulatához. A baráti eszmecsere után repü­lőbemutatót tartottak. Negyedik napjába lépett a háború egyik legsúlyosabb csatája Saigon Csütörtökre virradó éjszaka a szabadságharcosok hé# célpont ellen intéztek tüzérségi támadást Saigon környékén, egyebek között lőttek két repülőteret is. Hűé kör­zetében a saigond amerikai pa­rancsnokság jelentése szeri nt/csü­törtökön negyedik napjába lépett a háború egyik legsúlyosabb csa­tája. Az amerikaiak a harcban ed­dig 449 halottat és sebesültet vesztettek és azt állítják, hogy kétszer annyi partizánt semmisí­tettek meg. Súlyos harcok foly­tak Dong Ha térségében is, ahol a partizánok aknavetők támogia- . fásával indítottak rohamot a ten- katonai szóvivő j gerészgyalosok ellen. Saigontól 260 kilométerre északra szerdán Egy jordániai bejelentette, hogy szerdán este 35 perce« tüzpárbaj volt izraeli és jor- I aknára futott egy vonat. dániai haderők között a Jordán- í Május 1-én folytatódott a légi­folvón keresztül, miután az izrae- i háború is: az amerikaiak, mint liek a Husszein király hídtól (ko-; mar jelentettük, túllépve a „bom­rábban Allenby-híd) egy és fél bazasi korlátozás során önmaguk kilométerrel északra tüzet nvitot- !szamara eloirt hatart, tamadast kilométerrel északra, tüzet nyitót j intézlfcek Haiphong magasságában tak a Jordániái állasokra. A szó- , egy észak-vietnami sziget ellen. A vivő szerint jordániai részről VDK légelhárítása a VNA jelen­veszteségek nem voltak. I tése szerint egy amerikai gépet le­lőtt. Az amerikai parancsnokság arról számolt be, hogy gépei foly­tatták a VDK déli területeinek bombázását. Ismét bevetették a változtatható szárnyállású F—Ill­és gépeket, amelyek közül eddig már három pusztult el a VDK el­leni légi háború ban. noha csak néhány hete kezdték meg alkal­mazásukat. Vietnami tárgyalások A Nhan Dán című hanoi lap csütörtöki száma ismét foglalko­zik az előzetes érintkezés színhe­lyének kiválasztása körüli huza­vonával és rámutat, hogy az ame­rikai magatartás a jóakarat hiá­nyáról tanúskodik. A lap utal ar­ra, hogy április 29-én Húmphrey alelnök nyíltan elismerté, hogy Johnson elnök hazudott, amikor kijelentette, hogy bárhová, bár­mikor elmegy a háború befeje­zéséről tárgyalni (Humphrey — mint ismeretes — kijelentette: „Lehet. hogy valóban többet mondtunk, mint amit ténylege­sen gondoltunk”.).

Next

/
Thumbnails
Contents