Békés Megyei Népújság, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-01 / 101. szám

A MEGYEI PÁRT BIZ OT TSÁG E S Á MEGYEI TAN ÁCS. LAPJA ■ Helyi áru a helyi piacon: II Békéscsabai Konzervgyár, a Szabadkígyós! Tangazdaság és az Aranykalász Tsz termelvényei a rá üzleteiben Előrecsomagolt baromfiféleségek — toiásárusitás Régebb óta megyénk egész te­rületén több olyan áruféleség je­lentkezett hiánycikként, melyeket itt, megyénk határain belül készí­tenek. A lakosság valahogy úgy érezte, hogy olykor-olykor meg sem kóstolhatja a saját üzemének termékeit. Ez különösen a kon­zervgyár és a savanyítóüzemek termelvényeire vonatkozott. Elő­fordult ugyan, hogy az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat tudott helyi portékát szerezni, de ez a keresletet meg sem közelítette. Az ilyen árucikkekkel a MEK egyáltalán nem foglalkozott. Ez tette szükségessé, hogy a békés­csabai városi tanács, a MEK, a BARNEVÁL és a konzervgyár képviselői tárgyalást folytas­sanak a három vállalat terméked­nek közösen történő árusításával kapcsolatosan. A tárgyalás eredményének megfelelően a MÉK minden zöld­Cica-kocsi ■ff ff Olyan cica-kocsiról Írok most, mely eléggé elterjedt, és olyan „betegséget” hurcol, ami miatt töb­ben is „áldozatul” eshetnek. Egy szó mint száz — valamit tenni kel­lene ellenük. Hogy ne szaporítsam a szót, elmondok egy édes kis tör­ténetet, amelyből mindén cica és cicabarát levonhatja a következ­tetést. Április 23-án hivatalos gépkocsi- utam Szeghalomra vitt. A gépkocsi­ban négyen helyezkedtünk el, és utunk során előttünk poroszkált egy rendőrkocsi. Nem kerültük el, — azt csak a maszek gépkocsive­zető tudja, miért. Valahol Szeg­halom táján a rendőrkocsi előzött egy képkocsit — a nyomában mi is... Az ablakon kipillantva a nagyon lassan ide-oda billenő kocsi lát­tán, valami előérzet sugallatára így jegyeztem meg útitársaimnak: Ez biztos valami cica-kocsi. Eltalál­tam. Nem volt nehéz, hiszen a rendszámának kezdőbetűi: Cl. Ezen persze jót nevettünk, és el­húztuk a csíkot mellettük. Reme­kül eltaláltam; a volán mellett egy fiatal nő, vállán a férfi karja és vezetett, vezetett, hol jobbra, hol balra, azaz, hogy vezettek ketten is, mígnem a rendőrkocsiban ülők meg nem állították őket. Hogy miről beszélhettek a továb­biakban, nem tudom, csak sejtem... Valami olyasmiről, hogy a gépko­csiban ölelkezni, csókolozni me­net közben talán csak az utasok­nak lehet, mert ellenkező esetben a vezető a KRESZ-szel, a rendőr­séggel vagy éppen az útszéli fá­val találja magát szemben. —ár. ség- és( gyümölcsboltjában árusít­ja most már a Békéscsabai Kon­zervgyár, a Szabadkígyósi Tan­gazdaság és a szabadkígyósa Aranykalász Termelőszövetkezet savanyítóüzemének termékeit. Ezt kibővítették azzal, hogy a BARNEVÁL-tól előrecsomagolt baromfiféleségeket és tojást is árusítanak. A hűtőháztól pedig mirelit áruk kerülnek a MÉK boltjaiban forgalomba. Tekintve, hogy a MÉK boltjai­nak profilja továbbra is a zöld­ség-gyümölcs ellátása, ezek a ter- melvények (savanyúkáposzta, üvegbs paradicsom, savanyított uborka, különböző savanyúságok, baromfi, tojás stb.) nem kerül­hetnek olyan nagy tételekben árusításra, mint az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat üzle­teiben, azonban törekszenek ilyen­formán is a lakosság, a vásárló- közönség igényeinek kielégítésére, a választék bővítésére. Ám, ha a keresett cikkféleség állandóan kapható lesz, ez viszont az új ke­reskedelmi szellem meghonosodá­sának kezdete, ami üdvözlendő, csakúgy, mint a helyi áruknak a helyi piacon való elhelyezése. Tájékoztatást kaptunk arról is, hogy a MÉK Békés megyei Érté­kesítő Központja a megye székhe­lyén a kialakításra kerülő új pi­actéren 80 négyzetméteren eláru­sítóhelyet kíván létesíteni. Ezen­kívül a város különböző részein az önálló beruházási program ter­ven bélül öt helyen gyümölcs­zöldség árudát nyit meg a lakos­ság szolgálatában. r. rmg proletárjai, átfésüljétek! NÉPÚJSÁG Különös tűzvész Újvidéken Félelmesnek látszó tűzvész rémítette meg a hét végén a jugoszláviai Üjvidék lakóit. A Duna partján a kamenicai parkban péntek este vörösen izzó, sűrű füstfelhő tört a magasba, majd tűzesőt szórva óriási lángoszlop tört fel. A lángokat robbanások sorozata követte. A városban szombat­ra virradóig tartott a rémü­let. A tüzet — mint kiderült — a második világháborúban játszódó, a „Kastély védői” jugoszláv—amerikai kopro­dukciós fflilm készítői okozták, akik a rendőrséget is elfelej­tették értesíteni arról, hogy ezen az estén készítik el a film nagy jelenetét. A jelenet azonban túlságosan is élethű­en sikerült Az eredeti terv szerint csak a díszlet-kastélyt körülvevő vizesárkot átívelő hidat kellett volna felrobban­tani. A hidat 1600 liter ben­zinnel és nyersolajjal öntötték le és aláaknázták húsz dina­mi ttöltettel. A filmesek piro­technikusa, Lee Zavitz, állító­lag elszámította magát és a detonáció szétvetette az egész díszlet-kastélyt, a tűz pillana­tok alatt átterjedt a környező erdőre is. Az újvidéki tűzoltó­ság hétórás munkával tudta csak megfékezni a tűzvészt Súlyosabb sebesülés nem tör­tént, az anyagi károk azon­ban becslések szerint megha­ladják a 200 ezer dollárt. Ami azonban a filmesek számára a legszomorúbb: a robbantási jelenetet meg kell ismétel­ni, tehát a kastélyt is újból fel kell építeni — mert a fel­vétel nem sikerült. Kollégiumi szakfelügyelők és munkaközösség-vezetők országos tapasztalatcseréje Május 13-án délelőtt fél 10-kor nyitja meg Babák György, a vá­rosi tanács elnökhelyettese Bé­késcsabán a kollégiumi szakfel­Kedvezo az árufelvásárlás a békési járásban Az év első három hónapjában csaknem 21 ezer hízott sertés, 4165 vágómarha, 8327 mázsa ba­romfi, több mint másfél millió tojás és 46 ezer 640 hektoliter tej értékesítésére kötöttek szerző­dést a békési járásban. Az eltelt hónapókban a vállalatok többek között 750 vágómarhát, 12 ezer hektoliter tejet, 500 mázsa barom­fit és 5916 hízott sertést vásárol­tak fel a járás szövetkezeti és háztáji gazdaságaitól. Közgazdasági egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettséggel rendelkező diplomást keresünk vezető munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint! írásbeli jelentkezést életrajzzal „Vidéki vállalat” jeligére az orosházi hirdetőbe kérünk. 114793 ügyelők és munkaközösség-veze­tők országos tapasztalatcseréjét, melyet a városi tanács és a me­gyei tanács művelődésügyi osztá­lya rendez. Az első napon László István kollégiumi szakfelügyelő tart előadást „A munkához való szocialista viszony, mint alapvető erkölcsi követelmény kialakulása a kollégiumi fiatalokban” címmel, melyet vita követ. Délután a Kner Nyomdát látogatják meg a ta­pasztalatcsere részvevői, majd a Csaba-szálló télikertjében talál­koznak, ahol a békéscsabai kollé­giumok vidám estet rendeznek. A tanácskozás második napján a munkára nevelés lehetőségeinek problémakörét elemzik, majd megtekintik a megye kollégiumai­nak életével, szakköri és politech­nikai munkájával kapcsolatos kiállítást. A harmadik napon vá­rosnézés szerepel a programban Békéscsabán és Gyulán. KÖSZtkNETNYIEV ANITAS Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazok­nak a rokonoknak, ismerősök­nek, akik drága jó férjem, test­vérünk, PENYASKA GYÖRGY temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyezve, soha el nem múló fájdalmunkon eny­híteni igyekeztek. Külön köszö­netét mondunk a KIOSZ vezető­ségének és tagságának. Gyászoló felesége 187876 Kiváló vállalat lett a gyomai sütőipar A napokban kapta meg a Békés megyei Tanács Gyomai Sütőipari Vállalata a Kiváló Vállalat címet igazoló oklevelet. Ez alkalommal dr. Dankó János, a megyei tanács ipari osztályának a vezetője adta át a dolgozóknak a jutalmakat. Képünkön Brikics Antal, a vállalat dévaványai telepének dolgozója átveszi a Kiváló Dolgozó jelvényt. Fotó: Malmos HÍREK- Ingyenes jogi tanácsadást tart május 4-én, szombaton délelőtt a Békés megyei Népújság jog­tanácsosa, Békéscsaba, Szabad­ság tér 17, III. em. 12 szám alatt.- önkéntes tűzoltók versenye. Május 5-én Köröstarcsán a bé­kési járási, május 12-én Eleken a gyulai járási, városi, Endrő- dön pedig a szarvasi járási, városi önkéntes tűzoltók ver­senyére kerül sor.- Békéssámsonban a fogyasztási és értékesítő szövetkezet a ter­vek szerint ebben az esztendő­ben 1 millió 900 ezer forintot költ egy vegyes- és italbolt, va­lamint egy kisvendéglő építésé­re.- Üttörőrajvezető-képző tábort szervez 150 nyolcadik osztályt végzett fiatal részvételével ez év nyarán a megyei úttörőel­nökség.- Honismereti szakkör működik a békési járás több községében. Bélmegy eren, Mezőberényben és Békésen az 1919-es történel­mi eseményeket kutatják. — Ügyfeleinek az Állami Biz­tosító gyulai járási fiókja már­ciusban 668 ezer forintot fize­tett ki kártérítésként- ötszázezer forintért az idén harminc férőhelyes fiaztatót építenek a kardoskúti Rákóczi Termelőszövetkezetben. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Felhő­átvonulások, főként a délutáni órák­ban helyenként futó eső, zivatar. Időnként élénk délnyugati, nyugati szél, a zivatar idején átmeneti szél­erősödés. A hőmérséklet alakulásá­ban lényeges változás nem lesz. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 6—11, legmagasabb nappali hő­mérséklet 17—22 fok között. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazok­nak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak és jó barátoknak, akik drága jó gyermekem, testvé­rünk, nagybátyánk, ARADI ANTAL temetésén megjelentek, sírjára vi­rágot és koszorút helyezve, soha el nem múló fájdalmunkon eny­híteni igyekeztek. Külön köszö­netét mondunk a kondoros! Le­nin Tsz vezetőségének és dol­gozóinak. A gyászoló család 1587 — A szarvasi járási, városi Népi Ellenőrzési Bizottság a közel­múltban megállapította, hogy a gyomai, kondorosi és a békés- szentandrási éttermek vezetőd cukrászipari termékekből nem biztosítanak megfelelő válasz­tékot, amit egyébként a fo­gyasztók^ kifogásolnak. — Majálist rendez ma Mezőbe­rényben a ligeti pavilonban a KISZ községi bizottsága. — Tanácstagi fogadóórát tart Bé­késcsabán május 2-án 14—16 óráig az 58. választókerületben, Orosházi út 104 szám alatt Ta- labér Ferenc; 18—19 óráig az 56. választókerületben, a Mári- ássi úti iskolában Ancsán Pál- né; május 3-án 16—18 óráig a 18. választókerületben, Kazin­czy utca 2. szám alatt Papp Imre; 18—20 óráig a 33. válasz­tókerületben Czuczor u. 4 szám alatt Gyebnár Mihály; a 35. vá­lasztókerületben, Czuczor u. 4 szám alatt özv. Hricso- vlnyi Lajosné; a 37. vá­lasztókerületben, a Dombos úti iskolában Tímár Benedek; má­jus 5-én délelőtt 7—8 óráig a 94.' választókerületben, Tanya 1716 szám alatt Szák Pál ta­nácstag. — Megjelent Gárdonyi Géza Abel és Eszter című kötete a‘Szép­irodalmi Könyvkiadó gondozá­sában. A kötet három kisre­gényt tartalmaz, a címadó mű mellett helyet kapott a Te, Ber­kenye és a Szunyoghy Mi- atyánkja című írás. — A Nagyszénási Parkfürdő ve­zetősége értesíti kedves vendé­geit, hogy május 1-től a kádas ■ és strandrészleg üzemel, és sze­retettel várjuk a gyógyulni, pi- henná, szórakozni vágyó vendé­geket. Nyitvatartási idő 9 órá­tól 17 óráig. 114813 BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG Az MSZMP megye, bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PaL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadsál tér 17, III. em. Telefon: 12—193. i? faadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba u.. Tanács- köztársaság útja 3. Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó: Lehőczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hőnapra 17;— Ft. Békés megyei Nyomdaipart Vállalat Békéscsaba. Index: 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents