Békés Megyei Népújság, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-09 / 58. szám

/Hág proletárjai, aeyetülietekl NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRT BIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Szolidaritási hónap Irodalmi pályázat Vietnamról — Az Országos Béketanács idei munkaprogramjából Végleges tormába’ öntötték az 1 közel-keleti helyzetről. Május el­Országos Béketanács idei mun­kaprogramját. A népfrontbizott­ságok a következő hetekben szé­les körben ismertetik a kommu­nista és munkáspártok budapesti konzultatív találkozóján lezajlott véleménycserét és a tanácskozás jelentőségét. A népfront-kong­resszust megelőző gyűléseken és más összejöveteleken, köztük a megyei küldöttértekezleteken ké­pet adnak a jelenlegi nemzet­közi helyzetről. Az idén május 8 és június 8 között a szolidaritás jegyében rendezik meg békemozgalmunk hagyományos tavaszi demonstrá­cióját Az akcióval egyben a Szó­fiában sorra kerülő IX. Világif­júsági Találkozó méltó magyar- országi előkészítéséhez is hozzá kívánnak járulni Üj kezdeményezéseket bonta­koztatnak ki a magyar nép pro­letárinternacionalizmusát bizo­nyító szolidaritás erősítésére. Felkarolnak minden olyan kez­deményezést, amely anyagi esz­közökkel is segíti a távoli test­vérnép harcát. Az Országos Bé­ketanács a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság magyarországi nagykövetsége, valamint a Dél- vietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti állandó képvise­leté vezetőinek részvételével szervez nagygyűléseket és talál­kozókat. Arra készül, hogy a ső napjaiban Budapestre várják az Egyesült Arab Köztársaság bé­kemozgalmának küldötteit A következő hónapokban elő­adói konferenciákat és két tudo­mányos békekonferenciát rendez­nek az európai biztonság kérdé­seiről. Szó van arról is, hogy megrendezik a magyar, illetve a szomszédos országokból érkező tudósok találkozóját Megemlékeznek Joliot-Curie halálának 10. évfordulójáról, ér­telmiségi nagygyűléssel köszöntik a wroclawi értelmiségi világta­lálkozó 20. évfordulóját. Bizott­ságot alakit a Béke-világtanács és a magyar békemozgalom 20. születésnapjának méltó előkészí­tésére, és emlékplakettet készít­teti azoknak a békeharcosoknak a kitüntetésére, akik immár két évtizede fáradoznak a jó ügyért. Országszerte megemlékeznek az 1918-as polgári demokratikus forradalom 50. évfordulójáról, és megkezdik az előkészületeket a magyar munkásmozgalom közel­gő félévszázados jubileumaira. (MTI) Magyar—szovjet szövetkezeti árucsere­forgalmi megállapodás A magyar és a szovjet fogyasz­tási és értékesítő szövetkezetek eddigi jó kapcsolata most tovább erősödött. A SZÖVOSZ-hoz tarto­zó HUNGAROCOOP és a szov­jet Centroszojuz felügyelete alatt működő Szojuzkoom Esztorg külkereskedelmi vállalat hoszi- szú lejáratú megállapodást kötött, Á gazdasági és a kereskedelmi alapokra épült szerződés értel­mében nagymértékben növekszik a két szövetkezeti szerv között az árucsere volumene és választéka. A megállapodás szerint évente 15 millió rubel értékű árut cserél a két ország szövetkezeti szerve. Az árulistán egyebek között étolaj, hús, méz, gömbfa, tranzisztoros rádió és hűtőszekrény szerepel importként, amelyért viszonzás­képpen különféle kötöttárukat, felső konfekciót, italárut stb. ajánlott szállításra a szövetkezeti kereskedelmünk. A szerződést pénteken a SZÖ- VOSZ székházában Szirmai Jenő, a SZÖVOSZ elnöke és A. A. Su- milin, a Centroszojuz igazgatósági tagja írta alá. (MTB Háromnapos konferencia az alapszervezeti párttitkárok részére Békéscsabán Az MSZMP békéscsabai bízott- I tálatokat. A pártszervezetek fe- sága továbbképzést tartott a város | gyetarü munkájának időszerű kér­Művelődésügyi Minisztériummal és a KISZ-szel közösen irodalmi pályázatot hirdet, amelyre a vi­etnami nép életével, harcával foglalkozó művekkel nevezhet­nek be a fiatalok. Tervbe vették, hogy újjáalakítják az Országos Béketanács vietnami bizottságát, és szorgalmazzák, hogy ország­szerte gazdag programmal em­lékezzenek meg az Indokínával kapcsolatos genfi egyezmények aláírásának évfordulójáról, to­vábbá a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front megalakulá­sának évfordulójáról. Kiállítást rendeznek az arab népek mai életéről, Izrael múlt évi agressziójáról és a jelenlegi megkezdődött a Demokratikus If­júsági Világszövetség Végrehatjó Bizottságának rendkívüli ülése. A tanácskozást eredetileg március 5-re és 6-ra hívták össze, s Pá­rizsban kívánták megtartani. A francia kormány azonban — a külügyminisztérium előzetes ked­vező válasza ellenére — az utolsó pillanatban megvonta hozzájáru­lását. Így került sor arra, hogy a tervezettnél később, a magyar 'óvárosban lásson munkához a ilágszervezet végrehajtó bizott­sága. A rendkívüli ülésen, amelynek a vietnami nép iránti szolidaritás erősítése áll középpontjában, több mint ötven ország ifjúsági szerve­zeteinek delegátusai vesznek részt. A tanácskozást Rodolfo Mechni, a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség elnöke nyitotta meg. A továbbiakban Le Phuong, a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadítási leront ifjúsági szervezete küldött­ségének vezetője tartott referátu­mát „A vietnami nép harcának je­lenlegi döntő szakasza az ameri­kai imperialista agresszorok ellen, * szabadságért, a függetlenségért, üzemeiben, gazdaságaiban, intéz­ményeinél tevékenykedő mintegy 120 alapszervezeti páirtti'tkár szá­mára. A háromnapos konferen­cia, mélyet a pártiékolán tartot­tak, pénteken délután ért véget. A konzultációval egybekötött tanácskozásom Dénes Ferenc, a téglaipari vállalat pártbizottságá­nak titkára a pártszervezetek gaz­dasági irányító munkájáról tartott előadást, elemezve a helyi tapasz­a békéért vívott küzdelemben” címmel. Ezután Rodolfo Mechni adott számot azokról a kezdemé­nyezésekről, amelyek célja, hogy tovább erősítsék a világ ifjúságá­nak a vietnami nép igazságos ügyéhez nyújtott támogatását. Részletesen foglalkozott a DIVSZ- nek a IX. Világifjúsági Találkozó sikeres előkészítésével és lebonyo­lításával kapcsolatos feladataival is. Hangsúlyozta: a szófiai VIT legyen impozáns demonstráció a vietnami nép szabadságharca mel­lett, s adjon képet az új nemze­dék testvéri szolidaritásáról. A referátumokat vita követte. A DÍVSZ Végrehajtó Bizottsá­ga szombaton folytatja munkáját. dóséiról Domokos Margit, a párt megyei bizottságának munkatársa tájékoztatta a tanfolyam hallga­tóit. A tömegszervezetek pántirá­nyításának problémájáról Ba- gyinka György, a megyei pártbi­zottság munkatársa számolt be. Az agitáctós és propagandamun­ka időszerű kérdéseit, valamint a Békéscsaba újraitelepíitésémek 250. évfordulójával kapcsolatos előké­születeket Vrbovszki György, a városi pártbizottság munkatársa ismertette. Beszámolt a közelgő munkásmozgalmi jubileumok ün­nepi előkészületeinek tenni valói­ról is. A munkaügyi miniszter helyet­tese, dr. Buda István konzultáció­val egybekötött előadást tartott a gazdaságirányítás új rendszerének eddigi tapasztalatairól a munka- erőgazdálkodás, a bér- és árpoli­tika terén. Enyedi G. Sándor, a párt megyei bizottságának osz­tályvezetője a kádermunka hely­zetét ismertette a Központi Bi­zottság, a megyei és a városi párt- bizottság idevonatkozó határoza­tai alapján. Békéscsaba várospoli­tikai, városfejlesztési kérdésedről, az időszerű kommunális problé­mákról Vantara János, a városi tanács elnökhelyettese számolt be a párttítkároknak. Végül Such János elvtárs, a békéscsabai párt­bizottság első titkára foglalta ösz- sze és értékelte a háromnapos konferencia munkáját. v. j. 1 fő esztergályos és 5 fő géplakatos szakmunkást 4—5 éves gyakorlattal azonnal felvesz a BÉKÉSCSABAI LAKATOS ÉS GÉPJAVÍTÓ KTSZ Békéscsaba, Petőfi u. 4. sz. alatt. Megkezdődött a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség Végrehajtó Bizottságának rendkívüli ülése Pénteken az Ifjúsági-szállóban Próbareggeli Egészségére! (Zsoldos Sándor rajza) JOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQOOOOO(XjOOOQOOSJO'OOOi3ÍHía HÍREK — A TIT szervezésébe« március 13-án este Békéscsabán Piacku­tatás a kereskedelemben, bolt- információ, ösztönzés címmel dr. Rucz István, a Belkereske­delmi Minisztérium főosztály­vezetője tart előadást — Ingyenes jogi tanácsadást tart ma délelőtt a Békés megyei Népújság jogtanácsosa Békés­csaba, Szabadság tér 17 III. em. 12. sz. alatt — Filmvállalatot alapított Mar­cello Mastroianni fivérével Pi­etro Masfcroiannivai, s máris négy játékfilm forgatására ké­szül. Az önálló stúdió alapításá­val azt szeretné elérni, hogy et- já,tszhassa azokat a szerepeket, amelyekre oly rég, és hsába vá­gyott — Kártérítésként az Állami Biz­tosító szarvasi járási fiókja feb­ruárban 667 ezer forintot fize­tett ki ügyfeleinek. — A* Interparlamentális Unió magyar csoportjának vezetősé­ge ülést tartott az Országház­ban. Megvitatta és döntést ho­zott a legközelebbi, Dakarban sorra kerülő tanácsülés előtt ál­ló feladatokról. — Szeghalmon az Mén eürezdTk az első 24 lakásos OTP társas- ház építését. — A híres angliai postarabló Charles Wilson, akit Kanadá­ban letartóztattak, emlékiratai­ért már most 75 000 dolláros ajánlatot kapott. — A mindenható reklám. Az egyik olasz bútorgyár a közel­múltban új típusú ágyat hozott forgalomba, amely a legújabb technika alapján készült. Az új­donság azonban nem tetszett a vásárlóknak, a cég a csőd szé­lére került. Ám egy leleményes reklámügynök segít a dolgon, hirdetést helyezett el a lapok­ban: „Vendégei három napot sem töltenek önöknél, ha nem a mi új konstrukciójú ágyunk­ba fektetik őket. Egy héten belül minden darab elkelt, — Fejlesztési alapból ebben az évben Dévaványán közkutak fúrására 910 000 forintot, iskola építésére pedig 320 ezer forin­tot költenek. 4 loltó nyerőszámai 9, 24, 39, 63, 69 — Snrányi Ibolya előadóművész­nő látogat vasárnap Békéscsa­bára. A megyei művelődési házban a gyermekklub foglal­kozásán Tarkalepke, kis mese címmel tart előadást. — Az IBUSZ szervezésében a tu­risták először az idén jutnak ei a Szovjetunió keleti vidékeire. Többek között megismerkedj hetnek Irkutszk nevezetességei^ vei és megtekintik a bratszkj vízi erőművet — Az „Angyal lesen” című fran-; da filmet vetítik a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában március 11-én, hétfőn. — Egy párizsi bírósághoz torchtU Duvalier, Haiti elnöke, hogy tiltsa be a Graham Green „Sze­repjátszók” című könyvéből kéj szült filmet A darab, amelynek főszereplői Elizabeth Taylor ég Richard Burton, Haitit politikai diktatúraként mutatja be. — Lapunk március 5-i száméba« a Gádorosa Fmsz küüdöttgyűiéj sén hallottuk című cikkünkben! — helytelen tájékoztatás követ-; fceztében — azt írtuk, a nyere­ségrészesedésként 2 millió 3000 forintot osztanak ki. Helyesem az említett célra 123 ezer forint kerül felosztásra a dolgozók kö­zött. Idő j áros j elenlés Várható időjárás ma estig: Váltó, zóan felhős, párás, reggel több he­lyen ködös idő, már csak néhány he­lyen eső. Mérsékelt irányú széf, \ hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várhatú legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3—plusz 2, legmagasabb nappali hő­mérséklet S—7 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, IIL em. Telefon: 12—19S, 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II.. Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 17,— Ft. Békés megyei Nyomdaipart Vállalat, Békéscsaba I Index 25 051 J

Next

/
Thumbnails
Contents