Békés Megyei Népújság, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-31 / 77. szám
1968. március 31. 10 Vasárnap S IP O IRT * S IP O IR T * S IPö IRT Mit hoz a mai forduló ? Látogatás Kovács János országos bajnokunknál Közel 180 éve annak, hogy Me- , zóhegyesen megalakult a ménesparancsnokság, s azóta szinte a világ minden részére eljut e sa- j játos település lótenyésztésének : híre. Mezőhegyesi látogatásunk során Kovács Jánost, a MEDOSZ lovas szakosztályának többszörös országos bajnokát kerestük fel. Éppen Máchiánszky Gyula mesteredző irányításával a bemelegítést végezték a lovasok, azaz „balkézre”, majd „jobbkézre” rótták a köröket különböző jármódokban, azután „hajlítások” következtek. Az élen lovagló Kovács János látható gondossággal igyekezett eleget tenni az edzői instrukcióknak. Gyakran igazította ülését, mert mint megtudtuk, a lovaglás kezdete és vége — a jó ülés. A nem is könnyű alaki követelméOrszágos bajnokunk, Kovács János lóra szállás előtt. Máchiánszky Gyula, a mezőhegyesi lovasok mesteredzője. Fotó: Esztergály nyék betartása mellett szembetűnő volt, hogy országos bajnokunk mennyire összhangban van lovával, szinte észrevétlen „segítségekkel” serkenti vágtázásra vagy éppen féloldalazásra. Az edzés 1,20 m magasan végződő hármasugrás meglovagolásá- val fejeződött be, amire — mint csemegére — lázasan rajtoltak a „pacik”. Már lóról szállás után mondta el Kovács János: — A téli alapozás után most már a tavaszi versenyekre készü- | lünk. Bizony elég nagy feladat ! elé állít bennünket egy-egy jelentősebb verseny. Már az országos bajnokság kiírásában szerepel 12 1,60 m magas, két méterNapirenden: a minősítési szabályzat végrehajtása és a munkahelyi testnevelés helyzete nél nem szélesebb akadályokból felépített pálya. Nemzetközi szinten, sőt, az olimpián sem változik a magasság, csupán a pálya vonalvezetése és az akadályok milyensége változik. — Kedvenc lovai? — Sok szép sikert értem el Fantázia, Inka és Galiba nyergében, de mindegyik lovamra szívesen emlékszem. — Kívánsága? — Szakosztályunk valamennyi tagjának, így nekem is az a célom, hogy Mezőhegyes múltjához méltón szerepeljünk az idei versenyeken... és nagyobb nyilvánosságot, népszerűséget kapjon sportágunk. Fájdalmas, hogy Magyarországon ma még sokan ösz- szetévesztik a lósportot — a lovassporttal. A kívánságok teljesülését remélve búcsúzunk Kovács Jánostól és a mezőhegyesi lovasoktól, megyénk lovassportjának fellegvárától. Bőke Gyula A mai labdarúgó-forduló kétségkívül legnagyobb eseménye a DVSC gyulai vendégszereplése lesz. A pár év alatt két asztály- lyal „devalválódott” debreceniek az NB II-ben is igen mérsékelten kezdtek, pedig legutóbb már újabb három játékost is szerepeltettek (Németh, Geller, Székely) tavalyi csapatukból. A MEDOSZ kitűnően rajtolt, a hazai pályán nyerniük kell! Kíváncsian várjuk az NB II és NB Ill-ban első helyen álló békéscsabai csapatok (Előre, VTSK) vidéki bemutatkozását. A Kecskeméti TE tavaly újonc létére három pontot vett el az Előrétől. Az idén viszont eddig gyengélkedtek, bizonyára szeretnének javítani, ezért lesz különösen nehéz a találkozó, de bízunk a csabai szívben! A VTSK Mezőhegyesen, a MEDOSZ ellen próbálja pontjait gyarapítani. A MEDOSZ szereplésének érdekessége, hogy 1967-ben otthonában egyetlen döntetlené sem volt, s a VTSK-t egy góllal győzte le. Így óriási küzdelemre van kilátást Még további három mérkőzésen talált uak Békés megyeiek egymással. Orosháza tavaly nem bírt a Me. zőberénnyel, mindkétszer kikaptak tőlük, s a Szenteszki—Zsolnai duó két gól ellenében Orosházán is négyet tudott rúgni. A tavalyihoz viszonyítva négy pont hátrányban van az Orosháza (első két fordulóban akkor négy. most 0 pont), így bizonyára mindent megtesznek az első pont szerzésekért. Kérdés, mit szól ehhez a Spartacus? A sarkadiak 1967-ben rrundösz- sze három hazad mérkőzésüket vesztették el, köztük volt a Mezőhegyesi Kinizsi elleni is, s ez a végső helyezések alapján nagy meglepetésnek számított. Orosházához hasonlóan a sarkadiak is négy pont hátrányban vannak tavalyihoz képest, ha nem akarnak végképp leszakadni, győzniük kell. Tavaly még két osztály választotta el a Szarvast a Mezőkovács- házától. de az eddigiek alapján nem lenne meglepetés a pontszerzésük. Tehát ez a meccs is háromesélyes! Gól. gól. gól! így örvendeztek Németh győzelmet jelentő góljának a lila-fehér labdarúgók a Bős. Előre—Pénzügyőr mérkőzésen. De szeretne fotósunk ma délután ehhez hasonló képeket készíteni! Nemrégiben tárgyalt a megyei TS elnöksége az 1967. január 1-én életbe lépett új minősítési szabályzat végrehajtásának tapasztalatairól, valamint a munkahelyi testnevelés Békés megyei helyzetéről. Az elnökség megállapította, hogy az egyes minősítési fokozatok megszerzéséhez megszabott igen magas követelmények elősegítik azt, hogy az I. osztályú sportolók a nemzetközi színvonalhoz igazodjanak. A középmezőny szintjei és követelményei hozzá A természetjárás egyre népszerűbb megyénk üzemi dolgozói körében. Amíg 1966-ban még csak 1874 szervezett természetjárót tartottak nyilván, addig tavaly számuk már 2468-na emelkedett. Különösen a megyeszékhelyen, Békéscsabán ismerik fel mindjobban e nagyszerű sportág lehetőségeit, jelentőségét. Az MTS inezőkovácsházi járási tanácsa Medgyesegyházán kihelyezett TS elnökségi ülésen tárgyalta meg a Medgyesegyházi MEDOSZ Sportkör munkáját, valamint azt a jelentést, amelyet Dömény Ferenc, az MTS Békés megyei Tanácsának elnökhelyettese készített a mezőkovácsházi járás testnevelesi és sportmozgalmának helyzetéről. járulnak a sportolók tudásszint- j jének növeléséhez. Még az ala- i csonyabb követelménynek teljesítése is igen magas fokú sport- 1 tevékenységet kíván meg. Sajnos, megyénk sportolói közül a minősítési szinteket 1967-ben csak igen kevesen tudták teljesíteni. Felnőtteknél atlétikáiban I. osztályú: 2, II.: 12, III: 41, IV.: 99. Cselgáncsban II.: 2, III.: 4, IV.: 6. Sakkban mesterjelölt 4, csillagos I.: 5, I.: 26, II.: 61. III.: 21, IV.: 41. Lövészetben III.: 7, IV.: 12. Tekében: II.: 2, III.: 7, IV.: 10. ökölvívásban II.: 4. HI.: 1, IV.: 2. Birkózásban II.: 6, III.: 4, IV.: 6. Asztaliteniszben III.:' 1. Súlyeme- j lésben III.: 3. Úszásban II.: 3, III.: 4, IV.: 6. Vívásban II.: 5, III.: 27, IV.: 25. E tények alapján a megyei TS elnöksége határozatokat hozott a minőségi sport fejlesztése érdekében. Az elnökség megtárgyalta a megyénk üzemeiben folyó munka-1 közi testnevelés helyzetét. Tény, hogy Békés megyében a munkahelyi testnevelés hosszú évek óta nem tud kiszélesedni. A dolgozók nem ismerik fel az ■ egészség megóvása irányában ha- I tó, felbecsülhetetlen értékét. A i j vezetőknek is többet kellene tö- [ j rődni a munkahelyi testnevelés- ; | sei, mert az egészségre való nagy | hatásán túl a termelés színvona- | Iának emelését is segíti. Ért felis- i merve, a szocialista országok többsége jóval előttünk jár. A néhány textilüzemben folyó j munkahelyi testnevelés segítése | érdekében az elnökség megbízta Györgydeák Zoltán testnevelő tanárt a szakmai munka irányításával. A magyar utánpótlás válogatott, a Bp. Vasas és a Hmv. Spartacus a Felszabadulási Kupán Békéscsabán április 3-án és 4- én rendezi meg immár negyedszer a Békés megyei Kézilabda Szak- szövetség a Felszabadulási Kézilabda Kupát. A tornán részt vesz az 1967. évi junior-világbajnokságan ezüstérmet szerzett magyar női utánpótlás válogatott, a VB-n nyolcadik férfi utánpótlás válogatott, az NB I-es Bp. Vasas férfi gárdája, az NB I/B-s Hódmezővásárhelyi Spartacus női csapata, valamint a Bcs. Kötött NB I-es és a Bcs MÁV NB I/B-s együttese. A torna első napján, április 3- án ez lesz a program: 15.30; Bp. Vasas—Bcs. MÁV férfi mérkőzés. 16.50-kor kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, utána a magyar utánpótlás válogatott a Bcs. Kötött lányokkal mérkőzik. Felszabadulásunk ünnepén, ápA labdarúgó MNK-ért Felszabadulásunk ünnepén, április 4-én folytatódik a labdarúgó MNK Békés megyei küzdelemsorozata. Ezen a napon négy mérkőzést játszanak le, a következő párosításban : Békési Spartacus—Bcs. Kinizsi (vezeti: Vidó), Medgyes- egyháza—Mezőhegyesi MEDOSZ (Wallfisch), Oh. Határőr—Békés- szén tandrás (Győri), Köröstarcsa —Mezőberényi Spartacus (Barcs). Valamennyi találkozó fél öt órakor kezdődik. rilis 4-én 8.30 órakor a férfi válogatott játszik a Bcs MAV-val. A Hódmezővásárhelyi Spartacus —Magyar utánpótlás válogatott női mérkőzésre 9.45-kor, a Bp. Vasas—Utánpótlás válogatott férfi összecsapásra 10.50-kor, a Bcs. Kötött—Hmv. Spartacus női találkozóra pedig 12 órakor kerül sor. Ezután következik a díjkiosztás. A Felszabadulási Kézilabda Kupát a Bcs. Kötöttárugyár Tanácsköztársaság úti pályáján bonyolítják le. Ebben az esztendőben még egy nagyszabású tornára kerül sor Békéscsabán. Július 5—7-én rendezik meg a Barátság Kupát, amelyen Magyarország, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia vagy az NDK nőd utánpótlás válogatottja találkozik. Ha ehhez hozzászámítjuk az NB I-es és NB I/B-s mérkőzéseket, megállapíthatjuk: nem lesz okuk panaszra a csabai szurkolóknak. A BÉKÉSCSABAI HÜTÖHÄZ a tavaszi üzemindulásra női és iérfi segédmunkásokat előjegyzésbe vesz Jelentkezés személyesen vagy telefonon mindennap reggel 8-tói délután 4 óráig a hűtőház munkaügyi csoportjánál. 195 Fekete krónika Még jóformán meg sem kezdődött a labdarúgó-bajnokság, máris össze kellett ülnie a megye LSZ fegyelmi bizottságának. A március 26-i határozatok a következők: Tarkó Imre, Lipták János (Gádoros) játékjogát felfüggesztették, mivel a fegyelmi tárgyaláson nem jelentek meg. ügyükben április 2-án hoznak határozatot. Dr. Sebők Pál (Medgyes- bodzás) sportszerűtlen megjegyzés miatt figyelmeztetésben részesült. Ur- bán Péter (Oh. Kinizsi EL) a figyelmeztetés után reklamált, gúnyosan viselkedett, ezért április 1-ig tiltották el. ! Bóné Sándor (Mezőkovácsháza II.) el- | lenfelét megrúgta, ezért két mérkö- i zésen nem szerepelhet. Ifjú Petényi József (Kunágota) kettős igazolás miatt idézést kapott az április 2-i fegyelmi tárgyalásra. Játékjogát felfüggesztették az ítélethozatalig. Dávid László (Kondoros), Alb György (Medgyesegy- háza), Kovács József (Füzesgyarmat), Patkás Ferenc (Sarkadkeresztúr) kettős ! igazolás miatt a játéktól 1968. szeptem- i bér 25-ig eltiltva. Magyar! József (Gyulai Munkácsy TSZSK) játékjogát kettős igazolás miatt felfüggesztették, ügyét április 2-án tárgyalják. A békéscsabai KNER NYOMDA azonnali felvételre keres gyakorlattal rendelkező, szakképzett központifűtés-szerelőt Jelentkezés: KNER NYOMDA, Békéscsaba, Lenin út 9. 228