Békés Megyei Népújság, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-24 / 71. szám
Romvári Etelka Téglagyár Felejthetetlen pofonok? A Fiúk a térről című új magyar filmet reklámozza az Ifjúsági Magazin új számának 55. oldalán egy alig fél tenyérnyi, pár soros hirdetés. A jobb szélen Kovács István, a főszereplő nevet rá a nyájas olvasóra, a bal szélen a következő szöveg csábítja a film megtekintésére az IM hatalmas táborát: „A becsület, a bátorság és a felejthetetlen pofonok filmje, korhatár nélkül megtekinthető.” (Az külön téma lehetne, hogy e Fiúk a térről valóban a kisdobos korú gyerekeknek való-e, de most hagyjuk ezt...) A reklámszöveg azt emeli ki, ami a film erénye és fő vonzereje lehet: tehát a becsületet. a bátorságot és ugye a felejthetetlen pofonokat. Vajon a felejthetetlen pofonok miatt tódulnak majd a fiatalok a moziba, megnézni a Fiúk a térről című produkciót? Aligha... Simon Templarral, Jean Marais-val nem vetélkedhetnek pofozkodás dolgában a magyar színészek, s aki csak a „jó bunyó” miatt szereti a filmet, az csalódni fog. A Fiúk a térről, bármennyit is verekednek benne, nem kalandfilm. Miért kell hát a patetikus ízű ..felejthetetlen pofonokkal” befolyásolni és félrevezetni az ifjú olvasókat, ha a pofon nem első osztályú pofon, és ráadásul nem is felejthetetlen...?! Tandi Lajos: NÉPDAL De .sokáig mentem, mentem rongy bocskorbau, rongy bekecsben Hosszú úton hozzád értem. de sokáig nem zenéltem. Hosszú úton csak hallgattam, minden dalért átkot kaptam. Bölcsőm mellett virág nyílott A sok fecske szállni hivott Madárdalon nevelkedtem Színes sárkányt eregettem filtern boron hagymán vizen Énekemmel vaj ki üzen? Tarisznyámat jól megvarrtam A Nap után elindultam De sokszor rám esteledett Minden hajnal ölébe vett Számban édes lett a kenyér Párnám dunnám e kél tenyér Véremből a sót kifaltam Furulyámból nótát csaltam Ágra gubbasztott az ének Széthordták a seregélyek ELHAGYOTT A NAP AZ ÉNLK ÁRVA CSILLAG SINCS AZ ÉGEN HOSSZÚ ÚTON RÁDTALÁLTAM virág nyílik télben nyárban KOROS TÁJ A békéscsabai színészet története Papp fános könyve a városi tanács kiadásában A SZERZŐ könyvsorozatának — sorrendben— a negyedik tagja nemrég készült el a gyulai nyomdában. Immár több, mint hét éve szedegeti össze Papp János a csabai színészetre vonatkozó adatokat, képeket, színlapokat, hogy megfelelő sorrendbe rendezve plasztikus képet adjanak a rendkívül fontos, érzékletes művészet — a színészet — sorsáról városunkban. A most megjelent kötet Békéscsaba színi életének legelső korszakát, „hőskorát” ismerteti 1851—1879 között. Ezzel a kötettel a legelső emlékek feltűnésétől 1945-ig, a felszabadulásig négy kötetbe rendezve vallanak az adatok a békéscsabai színészet történetéről. A könyvsorozat most megjelent első kötete magas színvonalú, lelkes művészekről vall, akik magukkal ragadták a jobbágysorból éppen emelkedni kezdő közönséget, de vall súlyos, elkeserítő kudarcokról is. A kudarcok oka — legtöbbször — nem a színtársulatok alacsony színvonala, selejtes, elavult műsora volt (természetesen akadtak ilyenek is fölös számban), sokkal inkább a község (ahogy akkoriban írták: nemcsak Magyarország, hanem egész Európa legnagyobb faluja) elmaradott közönsége volt Emellett az is igaz, hogy a szabadságharc korának színészeti fellendülése a hatvanas évek közepére tökéletesen lelohadt a közönségből kihunyt a nemzeti lelkesedés és egyre inkább beletörődött Ausztria által irányított sorsába. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy vagy nem járt színházba, vagy egyre selejtesebb műsort kényszerített a kétségbeesett igazgatókra. A gazdasági fellendülés majd csak V» »VWHUVWWWWVWWMMWWWWmwVWWWWW tvtvwvvvwwiv <- ; ■ H 1896-ban hozza létre, a közönség érdeklődésének képes eltartani a főváros második állandó színházát, a Vígszínházát. Békéscsabán pedig már 1876- ban a város vezetői a színjátszásra alkalmatlan helyiségekben jelölik meg annak okát, hogy magas művészi színvonalú társulat egyre ritkábban jelentkezik, ami természetesen a közönség éredklődésének további csökkenését eredményezi. A város el is határozza, hogy állandó és méltó hajlékot épít a szeszélyes múzsának, Tháliá- nak. A város vezetőinek nemes törekvését hathatósan támogatta a közvélemény. A lakossággal való összefogás, együttműködés útján elérték, hogy három év alatt felépült a Vigadó, melyben Békéscsabán, nagyobb vidéki városokat megelőzve önálló színházterem várta a jelentkező színtársulatokat. E NAGY JELENTŐSÉGŰ esemény — melynek a város színi életére gyakorolt hatását a további három kötet tartalmazza — némileg valóban megváltoztatta a csabai közönség színházba járó kedvét, de gyökeres fordulatot nem okozott. A szerző (mint ahogy a vidéki közönség színházi szokásait kutató szociográfia is) tanácstalanul áll egy-egy remek társulatot fogadó közöny láttán. Mert bizony a békéscsabai közönség számtalanszor cserbenhagyta a színészeket — rosszabb termés, járvány, dologidő vagy csak egy esősebb-sá- rosabb szezon okából. Éppen az okok feltárásához ad lehetőséget a szorzó nagy szorgalommal összeállított könyve, melynek adatai és az eseményekhez fűzött méltatásai a város művelődéstörténetének feldolgozását is segítik. Papp János a könyv bevezetőjében ezt írja: Egy vidéki város színháztörténetének a megírása érdekes és hálás feladat, löszén, ha valaki szereli városát, ahol született, vagy ahol él és dolgozik, akkor örömmel és büszkeséggel tölti el az a tudat, hogy annak történetében, múltjában annyi szépet, megörökítésre 'méltót talál, s ezeket másokkal Is megismertetheti. öröm olvasni és írni azokról a küzdelmekről, melyeket városunk vezetőd, lakói folytattak azért, hogy életünk még szebb legyen, hogy Békéscsaba a kultúrában is elfoglalhassa a városok sorában őt megillető helyét. EZ AZ ŐRÖM hatja át az olvasót akkor is, amikor a békéscsabai színészet történetét lapozza. Ezzel az örömmel üdvözöljük a szerzőt, akinek műve az első a vidéki városok színi életét marxista igénnyel teljesen — kezdetektől a felszabadulásig — feltáró könyvek sorában. Reméljük ösztönző hatással lesz más nagyvárosok kutatóira is. Kovács Tivadar Bazsali Ferenc Magas-Tátra Ol£ASÓNAPLÓ John Reed: Viva Villa J ohn Reed, a „Tíz nap, amely megrengette a világot” világhírű szerzője Vlva Villa című könyvében a szemtanú hitelével örökíti meg a felkelő Mexikót. 1913-ban az elképesztő nyomorban éiő mexikói parasztok, és velük együtt különböző rendű- rangú emberek élethalálharcot vívnak a szabadságért. Jórészt maguk sem tudják, mit jelent az. Csak azt tudják, hogy tovább már nem akarnak a régi módon élni. John Reed, mint a New York World tudósítója került közéjük, és felismerve harcuk lényegét, szívvel- lélekkel állt a magukat konstitucionalistáknak nevező forradalmárok mellé. Könyve a kalandregények érdekességével számol be a forradalomról, amelynek hősei indiánok, mulattok, fehérek — megkapóan melegszívű emberek. Ha valakit megkedvelnek, tűzbe mennek érte. „Az amerikaiak a világ legnagyobb szélhámosainak tartják a mexikóiakat — írja egy helyütt.—Honfitársaim előre figyelmeztettek, hogy az első napon búcsút vehetek értékes holmijaimtól. Már két hete voltam a tábor vendége és éltem mindenre elszánt fickókkal, akik korábban útonállással foglalkoztak. Műveletlenek voltak és nem tűrték a fegyelmet. Legtöbben szívből utálták a gringókat. (Így nevezték az amerikaiakat.) Némelyik olyan szegény volt, hogy sem bőrszandálra, ■ sem gyapjú takaróra nem tellett neki. Én, a jó öltözött, fegyvertelen idegen voltam köztük. Amikor lefeküdtem, mindenki szeme láttára tettem a j párnám alá 150 pesómat. Sohasem veszett el semmi. I Sőt, még az ennivalóért sem engedtek fizetni, pedig i a pénz ritka vendég volt náluk.” j John Reed műve regény és riportkönyv egyszerre, ! amely most a Zrínyi Katonai Kiadó Fáklya-sorozata-, | ban jelent meg. v
