Békés Megyei Népújság, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-21 / 68. szám

1968. március 21. 3 Csüiör 'k Megyei küldöttértekezlet Békéscsabán (Folytatás az 1. oldalról) népfrontmozgalmára is egészében jellemzőek. Az utóbbi időszakban tovább javult a népfront válasz­tott testületéinek tartalmi tevé­kenysége. A bizottságok munká­jának javulása annak tudható be, hogy a párt-, állami, társa­dalmi és tömegszervezetekkel ki­alakult kapcsolatot sikerült szoro­sabbra fűzni a munkák szervezé­sében, tervezésében és végrehaj­tásában egyaránt. A tanácsszer­vekkel együttműködve elsősorban az alkotmányjogi munkában (közérdekű bejelentések intézése, tanácstagi beszámolók, fogadó­órák szervezése stb.) sikerült előbbrelépni. Járási, városi, köz­ségi bizottságaink sokat tettek a tsz-ek megszilárdítása, az agrár­propaganda és a szakmunkáskép­zés vonatkozásában. Még ered­ményesebb lett volna a járási és községi bizottságok munkája; ha az elnökségek tagjai és a titkárok szervezettebb, irányító-ellenőrző munkával segítik a községi bi­zottságokat. népfront jelöltjeit elfogadták,! pontjában a hős vietnami nép megválasztották. A tömegek bi- i melletti szolidaritás állt. Nagy zalmát jelentette ez, de további ; megértésre talált az Országos Bé- együttműködésre, jó munkára kö­telez. Fontos, hogy ne sikkadjon el a lakosság valóságos érdekei­| ketanács által indított „egy iskola, I egy kórház” akció. A vietnami nép segítésére országosan gyűj­Önkritikusau ell kell mondani, hogy az elért eredmények mel- ; koordinálása — a pozitív eredmé- lett bizottsági, elnökségi ülésein- nyeli sem maradnak el. ken sok volt a hiányzás, nem volt j Mi az oka, hogy egyes közsé- következetesen megfelelő aktivi- j gekben azonban még nem állandó tás, kezdeményezés. | politikai tényező a népfrontmoz­A nötanáccsal javult az együtt- ^lom. nielyek a legjellemzőbb működés, különösen a pályává- | játékosságok? A legtöbb eset-, lasztás segítése, a csalad- és is- b«n, ott. hmnyossagot. ’ | ahol a helyi nepfrontmunka kam- , pányszerű, egy-egy akció lebo­nek szem előtt tartása, hogy min­denkor vegyék figyelembe az ein- ! tott 24 forintból megyénk berek véleményét. Községi és vá-! rosi bizottságaink különös gond- ■ dal ügyeljenek a munkahelyi de- i mokratizmus helyes légkörére, j A szocialista demokrácia nem 1 választható el az állampolgári és j munkahelyi fegyelem erősítésétől. I A tsz-demokrácia továbbíejlesz- j tése érdekében, az új termelőszö- vetkezeti törvény alapján nyugvó j alapszabály kimunkálásának segí­tése. valamint megértetése terén i is sokat tehetnek népfrontbizott- j ságaink. A helyes művelődéspolitika! lakossága több. mint 1 millió 200 ezer forintot adott. Az előadó a nemzetközi helyzet elemzése után fejezte be megyénk négyesztendős népfrontmozgalmi munkájának értékelő beszámoló­ját. II népfront sajátos feladataival foglalkoztak a hozzászólók A megyei bizottság beszámoló­ját követő vitában számos hozzá­szólás hangzott el. Szót kért Darvas József elvtárs is. Hangsúlyozta, hogy a jövőben mindinkább növekednek a Haza­fias Népfront előtt álló feladatok. Legfontosabb munkássága a moz­es kola kapcsolatának elmélyítésé­ben. A társadalmi és tömegszer­vezetek közül mind a TIT-tel, mind pedig a szakszervezettel ugyancsak javuló tendenciát mu­tat a népfrontmozgalom együtt­működése. Az új gazdaságirányí­tási rendszer bevezetésével kap­csolatos rétegtalálkozókat, a ke­reskedelmi ellenőri hálózat lé­tesítését — Battonyán, Dévavá- nyán — a szakszervezet segítsé­gével tudtuk megszervezni. Azok­fontoseszköze társadalmunk erősí- | galomnak. hogy a széles tömegek tésének, szocialista építőmön- figyelmét felhívja a legégetőbb kánknak. Az ismeretek megszer- nemzeti kérdésekre. zése termelőerővé válik, az ern- ! társadalmi nyolítására szorítkozik. Ahol tervszerűtlenül. elavult módsze­rekkel, sablonos intézkedések mellett dolgoznak. A munkában mutatkozó párhuzamosság, néha kuszáltság oka, hogy gyenge a bi­zottságok kapcsolata a heiyi párt-, állami és tömegszerveze­tekkel. E hiányosságok kiküszöbölése érdekében javasoljuk, hogy az újonnan megválasztott népfront­ban a községekben, városokban, j bizottságok a községekben és va- ahol megvan a jó együttműködés, j rosokban vegyék számba legfon- » feladatok közös szervezése, i tosabb feladataikat, dolgozzák ki a folyamatos munka programját. bért minőségileg magasabb ter­melőmunkára teszi alkalmassá. A termelőszövetkezetek erősö­désével szervezettebb, válío/<iío«abh lesz a (altisi ember élete is. Egyre jobban terjed a sajtó, a rá­dió, a televízió. Mindez fokozza a művelődés iránti igényt. Ezeket elmélyítse a felelősség érzését és felrázza azokat, akik még közöm­bösek közös ügyeink iránt. Szólt az új gazdasági mechanizmus cél­kitűzéseiről, a nemzeti jövedelem minél nagyobb mérvű növelésé­ről. A közgazdasági kérdések iránti egyre nagyobb érdeklődés mellett mindinkább kiterjed köz­életünk demokratizmusa. A ma­gyar népnek évszázadokon át alig volt igazi demokratikus iskolája. Ennek pótlása is — a közművelő­dés ügyének állandó szemmel tar­Társadalmunk egyes rétegeivel való foglalkozásban, testületeink- nek javítania kell munkáját. Ez tovább erősíti majd mozgalmunk tömegbázisát. Igényeljék bátran a párt- és állami szervek támogatá­sát, a társadalmi és tömegszerve­zetek, valamint a gazdasági veze­tők segítségét. A bizottságok min­den tagja törekedjék rendszere­sen részt venni a választott testület ülésein, környezetét ösztönözze a napirenden levő kérdések megol­dásában aktivitásra. Mint a Hazafias Népfront me­gyei bizottságának titkára hang­súlyozta, a népfrontmozgalom egész tevékenységének azokat a társadalmi célkitűzéseket kell szolgálnia, melyeket az MSZMP IX. kongresszusa kidolgozott, s mint szocialista, nemzeti progra­mot hazánk népe elé tárt: a szocializmus teljes felépítésének Ezért alkalmas arra. hogy min­den becsületes, jószándékű ma­gyar állampolgár egyetlen közös szükséges figyelembe venni a fásával együtt — a Hazafias népfront művelődéspolitikai teve-\ Népfront egyik megtisztelő fel- kenységénél. Azok a formák, me- j adata. Büszkének lenni haladó lyekkel — a múlt társadalmában’ hagyományainkra, elért eredmé- a művelődésből kirekesztett ősz- | nyelükre, a szocialista haza fiság, tályok és rétegek kulturálódásá- | a nemzeti érzés ápolása egyálta- ban — a felszabadulás után ered- j Ián nem nevezhető nacionalizmus- ményeket értünk el, jobbára el- I nak — mondotta, avultak. A felnőttek művelődésé- j A hozzászólok foglalkoztak a nek új formái, módszerei kerül- | tanyai lakosság sajátos problémái- nek előtérbe. Különböző tanfolya- j val. megyénk községeinek és vá­mok, szakkörök, tapasztalatcse- j fosainak bontakozó fejlődésével, frontba tömörülve I megvalósításáért. A népfront po | litikai tömegmozgalmának ez az alapja. Ez a front minden visz- szahúzó erővel szemben hivatott a szocializmus építésén munkál­kodó progresszív, hazafias erők tömörítésére. A más népekkel való szolidaritás az imperialista elnyomás, az agresszió, és a hábo­rús erők ellen küzdők támogatása mellett. Megyénk valamennyi népfront- bizottságának legfontosabb tenni­valói között szerepéi az új gazda­ságirányítási rendszer minél tö­kéletesebb érvényesülésének elő­segítése. A most lezajlott nép­frontválasztásokat megelőző idö­rék. A klubokban szervezett elő- j harcoljon j adások, a művelődési házak ren- ! dezvényei. Az egyre inkább ter- j jedő könyvtári munka, az olva­sómozgalom. A termelőszövetke- I zetek választott bizottságai részé- ! re tavalyelőtt 60 előadást tartot­tak. Házikert szakköröket szer­veztek 35 helyen. Honismereti szakkör 25 helyen működik. Az új módszerek során figye­lemmel kell lenni arra, hogy az emberek érdeklődési köre megha- tározottabb lett, a színvonalbeli igény nőtt. Leginkább a gazdasá­gi és a nemzetközi kérdések iránt növekedett az érdeklődés. Az egy­re gyarapodó igényeket a TIT-tel, a szakszervezettel, a művelődési otthonokkal és a tsz területi sző- j vétségekkel való együttműködés} révén igyekszünk kielégíteni. A a pártnak az államhatalmi és tö­megszervezeteknek, a népfront- mozgalommal való kapcsolatával, az emberek politikai aktivitásá­nak felkeltésével, a nagyközségek urbanizálódási jelenségeivel, a termelő munka és az idegenfor­galom különböző kérdéseivel. A tanácskozáson felszólalt Frank Ferenc elvtárs is. A párt me­gyei tanács és az SZMT nevében szívélyes üdvözletét és jókívánsá­gait tolmácsolta a népfront-moz­galom tisztségviselőinek és sok tízezer aktívájának. A népfront- mozgalom bázisa mindinkább ki- szélesedett — mondotta —, és tö­mörítetté azokat az alkotó erőket, amelyek hajlandók részt venni nemzeti építömunliánkban. Pár­tunk és kormányunk helyes és kö­vetkezetes politikája adja alapját annak a bizalomnak, amely né­pünk részéről egyre jobban meg­nyilvánul. Ennek a bizalomnak a jele az is, hogy mindinkább foko­zódik a népfront-mozgalom te­kintélye, politikai súlya. Frank, Ferenc elvtárs beszélt azokról a lehetőségekről és tennivalókról, amely közös ügyünk megvalósítá­sa, a szocializmus teljes felépítése során az aktív és tevékeny em­berekre vár. A hozzászólások után Nagy Fe­renc elvtárs foglalta össze a vita tanulságait. Ezután került sor a népfront megyei bizottságának, elnökségének és kongresszusi kül­dötteinek megválasztására. A szavazás eredményeképpen 7.5 ta­gú megyei bizottságot, 21 tagú. el­nökséget és 38 küldöttet választol­tak. Közöttük — pedagógusoktól kezdve, munkásokon, műszaki ér­telmiségin és tsz-tagokon át ne­ves művészekig — megyénk tár­sadalmának úgyszólván minden rétege képviselve van. A Hazafias Népfront megyei elnökségének'el­nöke Nagy József .elvtárs. a me­gyei bizottság titkára Nagy Fe­renc elvtárs lett. az elnökhelyet­tesek Berki László, a téglaipari vállalat igazgatója, dr. Pirityi Károly, a békéscsabai kórház igazgató főorvosa és dr. Szakmary gyei bizottsága, valamint a me- i Gyula szakfelügyelő. ___ ____________szakban tömegpolitikaá munkánk __________ p rogramját. Ez a nagyszerű terve- 1 fő mondanivalója volt az új gaz- j Hazafias Népfront zet kifejezi társadalmunk minden daságirányítási rendszer nepsze-; dolgozó rétegének közös érdekét. I rűsítése. A gazdasági reform első hatásai már érezhetők. a szocialista kultúra terjedéséért harcol, következetesen bírálva a kispol­Ezek a vállalatoknál az aktivitás, a kezdeményezőkészség kiterjedé­se, piackutatás, a tartalékok fel­tárása. A nagyobb önállóság ré­vén számos — korábban — gyen­ge — közös gazdaság kezd meg­erősödni, a falvakból elvándorolt fiatalok visszatérnek a szövetke­zetekbe. A reform sikeres kibon­takoztatása érdekében — sajátos mozgalmi eszközeivel — megvan az ösztönző szerepe a népfront­mozgalomnak is. . szocialista társadalom teljes gári ízlést és szemléletet. A la A felszabadulás utáni fejlődésünk j nyán élő lakosság művelése, a története — de különsen az utób- | mozgalom legkiemeltebb tevé­in évek tapasztalatai — azt mu- j kenységi területe, tátják, hogy a nép alkotó erejét, Azokat az eredményeket, ame- társadalomátalakito es fejlesztő ]yekröl m beszámolunk — mon- energiáit igazán csak a szociális- J dotta a. továbbiakban Nagy Fe­ta demokrácia viszonyai kozott renc elvtárs —, a lakosság becsü- lehet gyümölcsöztetni. _ ___ letes, haladó gondolkodású ere­A tanácskozás szünetében Frank Ferenc elvtárs Darvas Józsefi fel és Szatmári Nagy Istvánnal beszélget. A Hazafias Népfront helyi szer­vei, a választások demokratizmu­sának biztosításával, az ország­gyűlési képviselőkkel, tanácsta­gokkal, a választási szervekben működő aktívákkal való jó kap- a választópolgá­feiéD.téíéhra olyan nagyfokú ak-! csolat tartásával, a valasztopolga- ^ítósravan szükség, amely eJ-. rok folyamatos informálásává! kSXi a szocialista de- tudják szolgám es erősítem mokrácia egyre tökéletesebb és szocialista demokratizmust. teSbb kibontakoztatása nélkül, tanácsok munkájában a demokrácia szélesítésének fontos módszere, egyes kérdések, feladatok, társa­dalmi megvitatásának vagy vég­rehajtásának megszervezése. Ezt a Hazafias Népfront jól segítheti. Szorosabbra szükséges fűzni a népfront és a tanács választott testületéinek együttműködését. Az 1967. évi országgyűlési képviselő és tanácstagi választásokat a szo­ros együttműködés jellemezt«. A jének összefogásával lehet elér- j ni. Ezeknek az erőknek az együtt­működése elősegíti a szocialista hazafiság, az internacionalizmus! eszmédnek elmélyülését, erősíti a párt szövetségi politikáját. Most az a feladatunk, hogy a hazafi-! ság érzését szocialista tartalom­mal töltsük meg. Egy-egy törté- nelmi jelentőségű esemény évfor- dulója különösképpen alkalmas arra, hogy elmélyítsük a szociális- ta hazafiság eszméjét. Ilyen év-! forduló a Tanácsköztársaság ki­kiáltásának 50 éves jubileuma és felszabadulásunk 25. évfordulója. Ugyanúgy jói szolgáják a népek j barátságának elmélyítését a tava szí békehónapok, estek, s más rendezvények. Az utóbbi évek bé- I keasitációs munkájának közép-' A küldöttek egy csoportja — szavazás közben. (Fotó: Demény Gyula)

Next

/
Thumbnails
Contents