Békés Megyei Népújság, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-20 / 67. szám
MM. március 20. 3 Szerda Pesti utaznak a békésszentandrási „perzsák" íj szőlőfajták és a régiek ápolása Kertészeti tanácskozás Békéscsabán Békés megye nem tartozik a I Hogyan kéül ezeket gondozni, — Mit gondol, miből ‘izült ez a perzsa? — Gondolom gyapjúból... — Igen ám, de milyen gyapjúból? Hulladékból, illetve maradékból! Fillérekért kapjuk külföldről az eddig sehol fel nem használt, másmás színű és méretű szálakból álló gyapjúbálákat. Aztán itt szétválogatjuk szín és hosszúság szerint, és ilyen gyönyörű szőnyeget szövünk belőle. Az ötvenéves Békésszentandrá&i Szőnyegszövő Hadipari Termelőszövetkezet jelentős bemutatóra készül. Március 26-án Budapesten, a Váci úti Népművészeti Mintateremben mutatják be új termékeiket. Első ízben viszik a szakemberek és a nagyközönség elé az import maradék gyapi óból készített perzsaszőnyegeiket, s a bemutatóval egyidősen három tálában a kétszer háromméteres ké- fővárosi boltban forgalomba is j darabot visznek fel a budapesti be hozzák. A kiállítás érdekessége lesz, hogy a helyszínen felállított szövőgépen a legügyesebb kezű szén tan drási asszonyok bemutatják az új szőnyeg készítési eljárását. Kovács Pál műszaki vezető két különböző alapanyagú szőnyeget helyez egymás mellé. Az egyik fésűs fonalból, a másik kártolt- bal készült. A fésűshöz a hosszú szálú, kézzel válogatott, olcsó import anyagot használták fel. A szőnyeg színei tisztábbak, élén- kebbek, minit a regiüer anyagú szőlőtermesztő tájegységek közé. A nagyobb településeken csupán , . , , , , , a zárt- és háaikertekben gondozmutatora. A meretek. agyelembe , éhá tók „ólőt . kerté_ véve a mai modern kislakásokat, I naK netldny toke ' A k€rte szerények. A hazai fogyasztók álmetszeni, permetezni, megóvni a termést a különféle növényi kártevőktől, erről lesz szó március 21-én délután Békéscsabán. a Szent László utca 20 szám alatti Unyatinszki-féle kertben. Itt Füri József tudományos kutató mel- Egy-két esztendő alatt több tíz- szésd bemutatót tart. Este a mt- gyobb darabokat. Egyébként itt j ezer szőlőoltványt értékesítenek ! gyei művelődési házban diakéne- készült Európa egyik legnagyobb,! Békésben. Ezek között több új- két vetítenek és előadást tartar fajta is köztermesztésre került, | nak a szőlőtermesztésről. szeli szakkörök segítségével a házi- és zártkertekben valóságos nagyságút vesizik szívesen, a kül- ! szőlőrekonstrukció valósult meg. földi vevők igénylik csak a na- " egy darabban készített perzsája. A | svájci megrendelésre gyártott szőnyeg 48 négyzetméter alapié-1 rületű, és két mázsa súlyú volt. | Békésszentandráson nem esi-! nálnak két teljesen egyforma sző- j nyeget sohasem. A perzsakészítés kárfcolté. Fényesebb is, tapintása technikája évszázadok óta váltó- j puhább. A szakember véleménye sizerint ez még 50 év múlva is szőnyeg lesz, elsősorban a kártol- tét ötször meghaladó fonáihosszú- ság miatt Ebből az úgynevezett „mentett” fonalból Magyarországon egyedül Békésszentandráson gyártott szőnyegből mintegy 25 Ez MI iskolánk A Kétegyházi Mezőgazdasági I élezett Mezőkovácsházán. Néhány Szakmunkásképző Iskola pályaváj- csaknem 2000-ren telasztásd tanácsadással egybekötött nap alaK CSdKnem ^uuu len 1 modell- és makett k uüií tust ren- j kintették meg a kiállítást zatlan, s bár előrerajzolt séma után dolgoznak, mégis nagyon sok függ a szövőnő egyéni színérzékétől, mintázókészségétől. Ahány szőnyeg, annyiféle színes, csodálatos költemény. Ami a mintákat illeti, azok a legváltozatosabb képet mutatják. A perzsák díszítő motívumai hagyományosan a keleti iskola elemeire épülnek, de az ábrák elhelyezése és kombinációja, valamint az erősebb színhatások mérséklése valamit. lazított a perzsák konzervatív „vonalvezetésén”, úgy, hogy csaknem bármelyik itt készült darab méltó díszévé válhat a legmodernebb berendezésű szobának is. Leginkább tehát közepes, illetve kisméretű keleti mintás padlószőnyeget készítenek, beleértve az egészen kis alapterületű, kevesebb mintát tartalmazó imaszőnyeget is. Ez utóbbiba egyébként — a külföldi megrendelő kívánsága szerint — bedolgozzák a vallásos jeleket, ábrákat,* néha még magát az ima szövegét is. A háziipari szövetkezet raktárában már összecsavarva, becsomagolva várják a pesti utazást a j szentandrási szőnyegek. A szövet- ! kezet vezetői és dolgozói érthető izgalommal tekintenek a bemutató elé, hiszen első alkalom- j mai kerül a nagy nyilvánosság I elé az új alapanyagú perzsasző- nyeg. Talán nem lenne haszontalan, ha majd a fővárost megjárt és bizonyára külföldön is sikert arató perzsákat a szűkebb hazában. Békés megye városaiban is kiállítanák. Brackó István Szelektív cukorrépa-vegyszereket Melléküzem és a próbálnak ki Ilyen a mi iskolánk madártávlatból. A kovácsházi fiatalok ismerkednek a működő gépmodell -akc*. Fotó: Demény Ebben az esztendőben fokozatosan használatba kerülnek a cukorrépa szelektív vegyszerei: a Piramin és a Nata. A Mezőhegye- sd Cukorgyár körzetében 8—10 állami gazdaságban, illetve termelőszövetkezetben 5—10 holdas parcellákon próbálják ki a külföldről beszerzett vegyi anyagokat. A kísérletezésből különösen a Felsőnyomási Állami Gazdaság vállalt legnagyobb részt, Emellett az orosházi Petőfi Tsz-ben is hasonló tartalmú kísérleteket állítanak be a Dél-Békés megyei Ter- melőszövetkezelek Területi Szö- I vétségének támogatásával. A cukorrépatermesztésben — j a növényápolásban és a kemizá- lásban — nagyarányú fejlődés ■ várható 1969-től az idei kísérletek alapják. Ezektől egyáltalán I nem marad le a betakarítás gé- I pesítése. Az idén NDK és eseh- i szlovák gyártmányú cukorrépa- [ szedő kombájnokat is vásárolhatnak az üzemek. Ezek egyszerre három sor répát szednek, továbbítanak fejelve a pótkocsira. Több termelőszövetkezet máris megvá- ,i sárolta a cukorrépa-betakarításhoz szükséges gépeket. melyek ebben az esztendőben 25—40 ezer forinttal olcsóbban kerültek el- I adásra, marit 1967-ben. Múlóban van az a nézet, amely szerint a termelőszövetkezet kizárólag arra való, hogy földet műveljen, állattenyésztéssel foglalkozzon. Ma már elismerik, hogy a tevékenységi kör bővítése, a melléküzem- ágak szervezése érdeke a tsz- nek és az országnak egyaránt. Ezt a nézetet képviseli a jogalkotás is, hiszen például a termelőszövetkezeti törvény szinte minden tevékenységet engedélyez, ami a mezőgazdasági termelést nem érinti hátrányosan. Kivételt inkább az egészen nagy értékű felszerelést kívánó, vagy állami monopóliumot képező ágazatok jelentenek. Ilyenek a kenyérgabonaőrlés, a cukorgyártás, az édesipar-, a húslisztké- szítés, a húskonzervgyártás, mélyhűtés, szeszfinomítás, pezsgőgyártás, élesztő- és malátakészítés, sörgyártás, fűszerpaprikaőrlés, tejpor- és tojásporgyártás, rostlen- és rostkender-feldolgo- zás, gyapjú- és műbőrfeldolgozás. Amint azonban elméletben megnyíltak az utak, úgy nőtt az aggodalom: mi lesz az adókkal. Híresztelések keringtek, amelyek tudni vélték, hogy oly magas forgalmi adókat kell majd fizetni, amik lehetetlenné teszik a jövedelmező termelést. Megjelent már a forgalmiadórendelet, és kiderült, hogy az aggodalom felesleges volt. A forgalmi adók ugyanis, ha összességében nézzük a terheket, a múlthoz képest csökkentek. így például a faipari félkész termékek eladási árából eddig 15—20 százalék forgalmi adót kellett tizetni, ezután csak nyolcat. A bányászati termékek közül oél- dául az építőkő forgalmi adója pontosan a felére, 20-ról 10 százalékra csökkent. A húsipari termékek terhe is kisebb lett. 15-ről 10 százalékra csökkent. A savanyítás, szörpkészítés forgalmi adója változatlanul öt százalék. sőt a befőtt és a gyümölcsíz forgalmiadó-mentes. A kefe. ecset, meszelő, seprő forgalmi adóin 5 szá-’-ué'-'-ó] t százalékra csökkent, a fonott áru adómentes. Nem kell adót fizetni a sütő- és tésztaipari termékek után sem. Sőt. érvényesítenek egy új elvet, a tsz-ek is részesülhetnek az áron alul eladott termékek utáni állami támogatásban. így például füstölt és főtt húsáru, valamint zsír eladása után a fogyasztói ár 25 százalékát kapják dotációként. A tej és tejtermékek állami támogatása 22 és 53 százalék között váltakozik, a kenyéré 24 és 41 százalék között. A csuhéj- és gyékénytermékek ütán pedig az eladási ár 18—29 százalékátadja támogatásként az állam. Mindezek a százalékok akkor érvényesek, ha a tsz a termékeket közvetlenül a fogyasztónak adja el. Ha nagykereskedelmi vállalatnak, vagy továbbfeldolgozó üzemnek, akkor az adó lényegesen kisebb. Csupán az terheli a tsz-t, amit a hasonló termékeket készítő vállalat nyereségadóként, vagy más címen az államnak befizetne. Ez általában néhány százalék. Azonban például az előfeldolgozás teljesen forgalmiadó-mentes. Nem kell forgalmi adót fizetni akkor sem, például a tsz hosz- szabb-rövidebb időre kölcsön adja embereit egy pllami vállalatnak, s erre az időre az fizeti a tsz-tagökat. Azonban vigyázzunk, ha a tsz munkát vállal el — mondjuk egy parkrendezést — és azt tagjaival elvégzi, akkor már 5—17 százalék adót kell fizetnie. Néhány területen valóban kedvezőtlenebb lett a helyzet. Ezek általában olyan termékek, amik a mezőgazdasággal már nincsenek közvetlen kapcsolatban. így például a vasipari termékek forgalmi adója 20-ról 21 százalékra nőtt, a műanyag-termékeké pedig 35-ről 40-re. Különösen kemény a forgalmi adó két területen. A gumiiparban 35-ről 60—70 százalékra, a gombkészítésnél pedig 50 százalékról 66 százalékra emelkedett. Ez még mindig nem jelenti, hogy ebben a két munkakörben semmi fantázia sincs már a tsz- ek számára. Lehetnek cikkek, amelyek még ezt a magas adót is elbírják. S lényegesen ■ kedvezőbb a lehetőség akkor is, ha tsz a szóban forgó termékeket nem közvetlenül a fogyasztóknak. hanem kooperációban a feldolgozóiparnak, vagy a nagykereskedelemnek szállítja. Általában tehát az a helyzet, hogy lehetséges és érdemes a tevékenységi kört bővíteni, melléküzemágakat fejleszteni. A „nagy üzletekkel” pedig vigyázni kell, mert könnyen előfordulhat, hogy a vállalkozás valóban nagy üzlet, de esetleg csak az ügynököknek. És megeshet az is. hogy egy drágán értékesíthető cikk termelésére rááll egy erős ipari nagyüzem is. és már meg is szűntek a különleges lehetőségek. Ilyesmire is gondolni kell. mielőtt a tsz tíz- vagv százezreket ruházna 1-0' F. B. Az Orosházi Kazánjavító KT3Z felvételre keres kíttánaitlejülfe? 'Rtnlicitt lakatos szakmunkásakat Telen^kezés központi irodánkban Orosháza, Nádasdi utca 4. szám 114434