Békés Megyei Népújság, 1968. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1968-02-11 / 35. szám
Á MECr.Et TÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI. TAN kCS LAPJA ÖRÖKBRON AJÁNDÉKBA Az 1967-es esztendőben kimagasló eredmények születtek a békéscsabai Lenin Tsz-ben. Valamelyest belesegítettek ebbe a szomszédok: a felsőnyomási és a Hidasháti Állami Gazdaság vezetői is. Néhány nappal ezelőtt talán pontosan azért hívta meg a Lenin Tsz a két jó hírű gazdaság vezetőit, hogy az örömben osztozkodjanak. Aznap, vagy előtte való nap jelent meg lapunkban egy jegyzet: Kopik a ceruza címmel. Ebben lényegében arról írtunk, hogy Felsőnyomáson minden egyes gazdasági vállalkozást alapos tájékozódás és számítás előz meg. A hangulat lassan emelkedett. Nem csoda, hiszen saját főzésű kisüsti pálinka került a poharakba. A mindennapi élet alkotta humor, éle és az emlékek felidézése gazdagon áradt az emberekből. S ekkor valaki csendet intett. Ünnepi aktus következett. Kovács József, a Hidasháti Állami Gazdaság föagronómusa Körössy Zoltánhoz, a Felsőnyomási Állami Gazdaság főagronómusá- hoz lépett: — Olvastam az újságból, hogy kopik a ceruza Felsőnyomáson. Körössy megilletödve állt, nem tudta, hogy csavaros eszű kollégája hova is akar kilyukadni. Csak akkor váltott mosolyra, amikor a másik föagronómus kihúzott zsebéből egy örökiront és neki ajándékozta azzal, hogy ezentúl ne a ceruza kopjon Felsőnyomáson. Vajon mivel fognak számolni a jövőben Hidasháton, ha egyszer a felsőnyomásiaknak adták a jól számoló örökiront? —sik. Három liónap alatt 170 mázsa gomba termett a Szabadság Tsz hajtatóbázában Április elejére várható a primőr paprika, paradicsom hét múlva Az orosházi Szabadság Tsz haj- [,hatólag két tatóházában a hét elején befejeződött a gombatermesztés. Három hónap alatt 170 mázsa gomba termett, négyzetméterenként átlag 3 —4 kilogrammos eredménnyel. A közös gazdaság ezzel mintegy félmillió forint bevételhez jutott; Megkezdődtek a primőrtermesztés előkészületei, csaknem huszonegyezer tő paradicsomot ültettek az úgynevezett folytonnövő fajtából, mellyel most kísérleteznek. Paprikát 1400 négyzetméteren termesztenek, amit előrelátültetnek ki. Ügy tervezik, hogy március végén, április elején már szállítT ják a piacra a paprikát és a paradicsomot. Továbbra is foglalkozik a termelőszövetkezet virágtermesztéssel, jelenleg harmincezer tő szegfű van a hajtatóházakban, amelyek iránt nagy a kereslet. A több millió forintos beruházás tehát egyre inkább megtérül, s most már remélhetőleg a helyi ellátásra több primőr áru és virág jut. A szerencse Kevermest sem kerüli el Kevermesen a helyi takarék- szövetkezet 1958. óta foglalkozik totó- és lottószelvények árusításával. Havonta átlagosan csaknem I ezer szelvényt adnak el. Különösen kedveltek az ikerszelvények és az előfizetésesek. Bár a község lakosságához mérten nem sokan lottóznak, mégis jó néhány szerencsés nyertes akadt már eddig. Négy találatot nyolcán értek el, akik részére összesen több mint egymillió forintot fizettek ki. A tárgynyeremény-sorsoláson is akadtak szerencsés kevermesi lottózók. Többek között televíziót és 2000 forintos vásárlási utalványt nyertek. Az idei év jól kezdődött, Kétszer annyi tartós fogyasztási cikk fogyott el az idei zárszámadási vásáron Nagykamaráson, mint tavaly A Medgyesegyházi Fogyasztási- I gyasztási cikkeknek. Televízióból és Ért. Szövetkezet jól fel- | például Medgyesegyházán 21, készült az idén a zárszámadási ' Pusztaottlakán 4, Nagvkamará- vásárokra. Már hetekkel ezelőtt j800 ” * Medgyesbodzáson szín piackutatást tartottak a községekben, és felmérték a lakosság igényét. Ezek alapján szállították ki az árukat a községekbe. Különösen nagy keletje volt a tartós főidői áros! elentés Várható időjárás ma estig: időnként megnövekedő felhőzet, kevesebb helyen esővel. Egy-két helyen esetleg zivatarral. Párás, ködös idő. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő északnyugati és nyugati szél. Az enyheség tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3— plusz 8 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, in. em. Telefon: 12—195, 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó vállalat, Békéscsaba II. Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 11—021. 11—051. felelős kiadó: Lehőczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 17,— Ft. Békés megyéi Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. tén 17 fogyott el. Mosógépből Medgyesegyházán 10, Nagykamaráson 30, és Medgyesbodzáson 23, kerékpárból Nagykamaráson 30 darab kelt el. Kapósak voltak a gáztűzhelyek is, ezekből Medgyesegyházán 12, Medgyesbodzáson pedig 8 fogyott el. A többi községben 2—3 darab. Az elmúlt évhez viszonyítva Nagykamaráson kétszer annyi tartós fogyasztási cikk kelt el a zárszámadási vásáron, mint tavaly. A szövetkezet gondoskodott az áruk házhoz szállításáról is. Index s 25 051 Változó munkahelyre keresünk lakatos-szerelő szakés segédmunkásokat Külszolgálati költséget, havonta egyszeri hazautazást, hetenkénti hazautazási költség- hozzájárulást, szállást térítünk. Bérezés: teljesítménybér, keresetkorlátozás nélkül. Jelentkezés: FÉMMUNKÁS SZERELÉSI ÜZEM, Budapest XIII., Lomb u. 11 sz. alatt. Felvétel esetén a felutazási költséget megtérítjük. 387 mivel volt egy négyes találat, s a szerencsés nyertes Kotroczó Gizella, akinek február 7-én a moziban ünnepélyes keretek között nyilvánosan adta át a 67 607 forintos nyereményét az OTP battonyai fiókja. Kotroczó Gizella elmondotta, hogy a négy nyertes számot ikerszelvényén találta el. Rendszeres és kitartó lottózó s a szerencse végül ellátogatott hozzá. K. G. Tanfolyamon tanulják a házi sütemények készítését a tótkomlós! asszonyok Tótkomlóson a nőtanács szervezésében már évek óta működik egy sütő-főző tanfolyam a téli hónapokban. Az idén a tanfolyam vezetője: Osztrovszki Mátyásné a házi sütemények készítésére tanítja meg a résztvevőket. A tanfolyamot, melynek 25 tagja van, a tótkomlósi ifjúsági házban tartják s minden szerdán van foglalkozás. Már hagyomány, hogy a záróünnepséget záróvacsorával kötik egybe, ezúttal viszont még kiállítást is rendeznek az asszonyok által készített süteményekből. HÍREK — Ömillió forinttal emelkedett januárban az OTP orosházi fiókjának betétállománya, amely így összesen meghaladja a 102 millió forintot. — Orvosok hadserege. A statisztikák tanúsága szerint a világon ma körülbelül kétmillió orvos működik. A Szovjetunióban a közelmúltban tették közzé, hogy az említett számnak egynegyede — 578 ezer orvos — a Szovjetunió területén munkálkodik. — A szeghalmi járás kilenc községében szerveztek népi ellenőri csoportot, a különböző vizsgálatokban részt vevők száma 235. — Politechnikai műhelyt építenek Körösnagyharsányban. A munkálatokat még ebben az évben elkezdik, az új létesítményre összesen 280 ezer forintot költenek. — Fénykép a Napról. Egy húsz kilométer magasságba felbocsátott kutatóállomásról a szovjet tudósoknak sikerült pontos fényképfelvételeket készíteniük a Napról. A fényképen a Nap felszínének 200 négyzetkilométernyi részletei különböztethetők meg. — Utak és hidak felújítására, karbantartására az idén állami támogatásból Nagybánhegye- sen 236 ezer forintot fordítanak. — Kártérítésként az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatóságának Békési Járási Fiókja az elmúlt hónapban 240 ezer forintot fizetett ki ügyfeleinek. Dohánytermelők figyelmébe Az 1967—68. dohányértékesítési szerződésben szereplő felvásárlási árakhoz képest jelentős mérvű áremelésre került sor. Az 1968. évi termésű dohányok már ezen új érák alapján kerülnek átvételre. Az áremelés mértéke és nagysága a megye területén termelt szabolcsi dohányfajtánál közepes minőségű megoszlás mellett mázsánként a következő: szabolcsi 21 % 450 forint. Az új árak mellett a dohánytermelés az egyik legjövedelmezőbb üzemágát fogja képezni a gazdaságoknak. Az árbevétel bőségesen biztosítja a dohánytermeléssel foglalkozó dolgozók személyi jövedelmének növekedését, másrészt a gazdaságok felhalmozási alapjának biztosítását. Az új beváltási árak és 7 mázsás hozam mellett a katasztrális holdankénti árbevétel szabolcsi dohánynál 18 200 forint, 8 mázsás hozam mellett 20 800 forint. Az új beváltási árak mellett érdemes dohányt termelni és érdekében áll valameny- nyi termelő gazdaságnak a dohányértékesítési szerződések előtérbe állítása 98 Felvételre keresünk: három műszakos beosztásra 8 általánost végzett, 16 életévet betöltött női munkaerőket szövő-, fonó-, orsózó átképzésüknek Továbbá 18. életévet betöltött női és férfi segédmunkásokat. Vidéki egyedülálló dolgozóinknak albérletben szállást biztosítunk. Bővebb tájékoztatás levélben. Cím: Pamuttextilművek Központi Gyára (üzemgazd. oszt.) Budapest, XI. kér., Hauszmann Alajos u. 20. 81 — A Drezdai Állami Antikvárium büszkesége Arisztotelész . Poétikájának négyszáz évvel ezelőtt nyomtatott példánya. — Zsadányban a tervek szerint törpevízmű-társulatot alakítanak a közeljövőben. A községfejlesztési alap egy részét már erre a célra tartalékolják. — Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán február 12-én 16-tól 18 óráig a 74. választókerületben, Könyves utca 58 szám alatt Szabó Lászlóné; 18-tól 20 óráig a 13. választókerületben, Tanácsköztársaság útja 30 szám alatt Prókai Ferenc; a 73. választókerületben, Kassal út 43 szám alatt Farkasinszki Gyulá- né tanácstag. — Föld alatti kincstár. Afganisztán északi vidékén szovjet geológusok közreműködésével hatalmas gázlelőhelyeket tártak fel, amelyeknek készleteit 68 milliárd köbméterre becsülik. A gáz egy részét a térség ipari szükségleteinek fedezésére fordítják, itt ugyanis szovjet szakemberek segítségével nitrogén műtrágyagyár épül. — Kiállítás, könyvárusítás Bu- csán. A Mezőgazdasági Könyvhónap bucsai eseményei közé tartozik, az úttörők háztól házig történő könyvárusítási akciója, valamint a könyvkiállítás. — Naposcsibe, vérvizsgáit, napi áron élőtenyészthető. Bérkeltetést vállalok, szakcsoportoknak is. Papp Zoltánná, Magyar bánhegyes, Árpád út 22 szám. 114110 — Telex a lakásban. Egy amerikai cég kísérletet tett, hogy nyomtatott szöveget továbbítson telex útján a lakásokba. Ilyenformán a „szobába lehet szállítani” az újságokat, sőt egész könyveket, tíz másodpercenként 10x20 centiméter oldal- dálnagyságban. Köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek és szomszédoknak, akik drága jó feleségem, CSELOVSZKY MIHALYNE GYEKAJ MARIA temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyezve soha el nem múló mély fájdalmunkon igyekeztek enyhíteni. A GYÁSZOLÓ CSALÁD 186661 Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen feleségem, édesanyám, nagymamám, anyósom, testvérem, ID. TIMKÖ MIHALYNE SZÜl.: CSIERNYIK ILONA temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyezve, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetét mondunk a Május 1 Tsz, Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat vezetőinek és dolgozóinak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD 1150 Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen édesapánk, apósunk, nagyapánk, VÁRFALVI JÁNOS 'temetésén megjelentek. Rokonainknak és ezek hozzátartozóinak, valamint a Békéscsabai Dohányél- osztó, Pénzügyőrség, Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat', Országos Takarékpénztár, Kötöttáru- gyár vezetőinek és dolgozóinak, továbbá kedves szomszédainknak, ismerőseinknek, jó barátoknak és mindazoknak, akik végső útjára elkísérték és fájdalmunkat megjelenésükkel enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD 1W }