Békés Megyei Népújság, 1968. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1968-02-06 / 30. szám

* 1968. február 6. 4 Kedd fl műszaki konferencia és a termelési tanácskozások előtt Kibővíteti ülést tartott a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat MSZMP Bisottsága A napokban kibővített ülést tartott az MSZMP Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalati Bizottsága; melyen a vállalat és a gyárak vezetői, a pártalapszerve- zetek és az üzemi bizottságok titkárai, a szakszervezeti főbizal­miak is részt vettek. A tanácsko­záson megvitatták a gazdasági mechanizmus reformjára való felkészülést, az 1968. évi vállalati termelési és gazdálkodási terve­ket, valamint az ezzel kapcsolatos pártfeladatokat. A beszámoló tájékoztatást adott többek között arról; hogy a vál­lalat termelési értéke az elmúlt évben 16 millió forinttal haladta meg az előző évit és 8,6 millió­val volt több a tervezettnél. A túlteljesítés a termelékenység nö­vekedéséből ered. A gazdasági eredmény szem­pontjából a két békéscsabai, a két orosházi, a mezőberényi I-es számú és a dévaványai gyáregy­ség érte el a legjobb eredményt., A beszámoló a továbbiakban megállapította, hogy a feladato­kat a párt-, a KISZ-szer vezet, a szakszervezet és a gazdasági ve­zetés szoros együttműködésben hajtotta végre. A hozzászólók közül többen is hangsúlyozták ennek az együttműködésnek a cét állított a gyár elé. Végül azt kérdezte: a munkaverseny kereté- ban hogyan tudnak majd erre még valamit rávállalni? Manap­ság persze nem a mennyiségi, ha­nem a minőségi túlteljesítés lép előtérbe, s ilyen vonatkozásban a legtöbb helyen van „vállalni” va­ló. A gazdasági eredmény is nem utolsósorban ennek a függvénye. Helyesen állapította meg Berki László, a vállalat igazgatója: a lakáskérdés megoldásának egyik feltétele a téglagyárak termelése. Ma az ország devizáért is hozat be téglát. Ha a gyárak jól kihasz­nálják a tprmelőberendezéseket, több és jobb minőségű téglát ál­lítanak elő, a behozatalt csökken­teni lehet. Sok más javaslat elhangzott még, majd az ülés Dénes Ferenc­nek, a pártbizottság titkárának zárószavaival ért véget. Dénes elvtárs beszélt az egyszemélyi ve­zetésről és arról, hogyan segítsék a pártalapszervezetek a vezetők munkáját. A vállalat február 16-án tart műszaki konferenciát, ezt követő­en — a hónap végén — kéről sor a gyárakban a termelési tanács­kozásokra. P. B. Egy tízes — Tíz-tíz, összesen tehát 20 forint kérem. — nyújtja át a két kitisztított nyak­kendőt a „magánszektor A megrendelő fizet, kö­szön és már indul is. De alig hagyja el a boltot, hallja: — Uram! Szíveskedjék, egy pillanatra visszafárad­ni! — Ne haragudjon, té­vedtem — kér elnézést a mester, miközben becsukja az ajtót. — Csak 10 forint jár a két nyakkendő tisz­tításáért — mondja és visz- szaad egy tízest. Mivel pedig általában már gyermekéveiben arra nevelik az embert, hogy „ha adnak fogadd el”, fő­szereplőnk sem tiltakozik. Reflexszerűen átveszi a pénzt és hanyag mozdulat­tal a zakója felső zsebébe süllyeszti. Hadd lássa a mester, hogy az „ado­mány nem okoz neki külö­nösebb lelki megrázkódta­tást. De azért határozottan jobb kedvre derül. Ügy lát­szik, itt nem nézik balek­nek. Vagy talán ez a me­chanizmus reformjának a szelleme? —or szükségességét. A vezetők na­gyobb önállósága egyúttal na­gyobb felelősséget is jelent, ami­hez viszont a társadalmi szervek segítsége néikülözhetetlen. Az üzemi demokrácia kiszélesítésé­vel is jelentős tartalékok kerül­hetnek felszínre. Minden dolgozó a maga munkaterületének leg­jobb ismerője, s ha a vezető igényt tart az emberek vélemé­nyére és képes olyan légkört ki­alakítani, amelyben kölcsönössé válik a bizalom, akkor megte­remtődik az ereményes munka legfontosabb feltétele. Szó volt arról is, hogy egyes művezetők lebecsülik a politikai I oktatást és ők maguk sem akar­nak ebben részt venni. A kellő tájékozottság elengedhetetlenül szükséges a feladatok végrehajtá­sához — állapították meg az ülés , résztvevői. Érdekes volt az egyik gyárveze- j tő felszólalása, aki azt fejtegette, hogy a vállalat igen magas mér- 1 Pecsenyebárányt és hízott marhát exportál Olaszországba a bucsai Új Barázda Tsz (Tudósítónktól) Még az elmúlt esztendő végén, de már az új gazdaságirányítási rendszer előszelének hatására bo­csátkoztak tárgyalásokba a TERIMPEX képviselőivel a bucsai Űj Barázda Termelőszövetkezet vezetői. A tárgyalásoknak az volt a cél­ja, hogy a termelőszövetkezet fo­lyamatos ellátója legyen a cég MERT-részlegének, melynek töb­bek között profilját képezi az olasz exportra történő hízott mar­ha és pecsenyebárányok szállítása. A tárgyalások eredménnyel vég­ződtek, s első lépésként 24 hízott marhát indítottak útra az olasz Prosecó-cégnek a termelőszövetke­zet állatálományából, melyekért a darabonkénti 200 forint export­felárral együtt 265 ezer forintot kaptak a termelőszövetkezet gaz­dái. Az első szállítmányt hamaro­san követte a második, amikor 381 pecsenyebárányt vagoníroz- ! tak be az olasz megrendelőnek. Az üzletkötések sikerét igazol- | ja, hogy a termelőszövetkezet a jövőben is fent kívánja tartani a kapcsolatot a MERT képviselői- j vei, mivel a közös gazdaság bevé­teli tervét jelentősen növelhetik a i további külföldi exportból szár­mazó többletbevételek. Szilárd Ádám Napközis óvoda létesül Csabacsűdön Régi kívánságuk teljesül a kö­zeljövőben a Csabacsűdi Állami Gazdaság dolgozóinak. Kérésük­nek megfelelően a Szarvasi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága megtárgyalta egy állandó napközis óvoda létesítésének lehetőségeit. A községi tanács és az állami gazdaság vállalta, az óvoda mű­ködéséhez a tárgyi feltételek meg­teremtését. A járási művelődés- ügyi osztály pedig a szükséges sze­mélyi állományt biztosítja. Falusi fiatalok Vasárnap, február 4-én délelőtt rendezték meg Békéscsabán, a megyei művelődési házban a fa­lusi fiatalok szavalóversenyének megyei döntőjét A versenyt szer­vező KISZ megyei bizottság és a MÉSZÖV emléklappal jutalmazta a résztvevőket. A zsűri — melynek elnöke Má­A megyei döntő elsw helye­zettje: Perjés! Orsolya. Népi ellenőrök kitüntetése A népi ellenőrzés megalakulásá- ! nak 10 éves évfordulója alkalmá­ból dr. Dabrónaki Gyula, a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke február 3-án a KNEB szék­házában népi ellenőröknek adott át kormánykitüntetést. Mázán András, az orosházi járási, városi NEB elnöke, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, Bóér Géza népi ellenőr, dr. Kardos Mihály, a szeg­halmi járás NEB elnöke, Marton József népi ellenőr és Szócskái Ár­pád népi ellenőr a Munka Érdem­rend bronz fokozatát kapták. szavalóversenye té Lajos, a Jókai Színház rende­zője volt — úgy döntött, hogy hatan jutnak tovább a Karcagon, február 24-én és 25-én rendezen­dő országos területi elődöntőbe. A verseny igen színvonalas volt, feltehető, hogy ez a karcagi területi elődöntőn is jó szereplést biztosít a Békés megyeieknek. A második helyezett: Pesti István. Fotó: Baranyai «•»••••••••••••••••••••••••••••••***********>M*9C#****#**t*#**#####***<*****#***#****V *+**********•***••*****•**•******************************•*• ••••••••••••••••••• mozdultak otthonról. Még sokszor imádkozni is csak otthon imádkoztak. Télen a tanár úr mindig korán kelt. Elsöpörte az iskolaajtó elé kustolt havat, befelé leverte lábát a küszöbön, és gondosan becsukta maga mögött az ajtót. Aztán begyújtott az öreg, otromba kályhába! megdörzsölgette kezeit a pattogó tűztől lassanként átmelegedö vason, és várta a gyerekeket. Ezen a reggelen is úgy volt, pontosan úgy, mint mindig. Csak a tanár úr most nem a szokott he­lyén ült, a kopott fekete tábla alatt, hanem az ajtó mellett, a sétapálcája az ölében, s az arca a szo­kottnál is elgondolkodóbb volt egy kicsit. Aztán csoszogás hallatszott kívülről, megmozdult az ajtó rézkilincse, s megjelent az első emberke. Nagy berliner-kendőben jött, vékony vászonta­risznyában hóna alatt a könyvek, füzetek. Nagyot köszönt, mint minden reggel, aztán tétova mozdu­lattal megállt a padja mellett. Csak a tarisznyát tette le a pad összevissza vésett és firkált lapjára, a kendőből nem bújt ki. A tanár úr tovább is az ajtónál ült, miközben egymás után csosszantak meg az apró lábak az ajtó előtt, s lassan megszaporodtak a gyerekek. Mind-mind más volt a többinél, és mégis egy­forma. Szegények voltak valamennyien. Azért még­is volt valami, ami megkülönböztette őket a többi­től, azoktól, akik nem jöttek iskolába, mert ezek­nek volt cipőjük... Félretaposott, ócska félcipőkben, felemás, nagy csizmákban sorakoztak előtte. Tizenegy apró ember. Kíváncsi, okos, vagy éppen nehézfejű nebuló, akikkel sok mindent meg kell tanítani, a betűvetést és a számolást is. Végignézett a tanulókon. — Kezdeni kellene az órát — gondolta. Aztán mégis valami más történt. A tanár úr megállt a padok előtt, megköszörülte a torkát, és megszólalt. A tanár úr Hunya tanár urat mindenki ismerte a faluban. Hozzátartozott már szinte úgy, mint a régi, vakító­an fehér házak, vagy a templom, a falu közepén. Ismerem ki tudja, mióta, s az én szememben semmit sem változott az utóbbi két évtized alatt. Mostanában ritkábban látom sétálni az endrődi utcán, de az is lehet, hogy csak én kerülöm el, vé­letlenül. Mert a tanár úr, immár valamivel a nyolcvan fölött, hozzánőtt a falu házaihoz, embe­reihez. Meglehet, mind a nyolcvan évét itt élte le, s mindig úgy képzelem el, hogy ugyanabban a zöld vadászkalapban, abban a kerek orrú félcipőben, s kávészínű térdzoknija fölött ugyanabban a — régen csak orvosoknak és tanároknak kijáró — térdnad­rágban járt már születésétől fogva, s az az elkop- hatatlan ruha megnőtt a gazdájával együtt. Igencsak kellett nőnie, mert a tanár úr még így, háromnegyed évszázad küzdelme után is fél fejjel kimagaslik az emberek közül. Most is olyan egye­nesen jár, mint 20 éves korában, csak a léptei lettek apróbbak. * Nem tudom pontosan, mikor történt, de már na­gyon régen volt. Hunya tanár úr akkor Kocsorhe- gven tanított. Kemény telek jártak, különösen ott, azon a lapos részen, a falun kívül, ahol a kopott kis kültelki is­kola állt. A kocsorhegyi kis település szegényes paraszthá­zai akkoriban még csak egy összetömörült tanya­világ képét mutatták. Rendezetlen utcák, szinte semmi járda, és télen a Körös felől idesúgó jeges szél a házak, kerítések tövéhez dermesztette a ka­vargó havat. Ilyenkor az emberek lehetőleg ki sem — Álljatok ide, sorba, a katedra elé! Mindegyik fürgén mozdult, s máris ott toporog­tak mind a tizenegyen. A tanár úr végigment a sor előtt, némelyik előtt megkoppantotta a pálcát, aztán a katedráról papírt, ceruzát vett elő, és írt valamit, majd egy pár régi újságot kerített elő fel­öltője nagy belső zsebéből, és odaintette az egyik gyereket. — Menyus fiam, terítsd ezeket szét a kályha kö­rül!— nyomta kezébe, s újra a többihez fordult. — Öten vessétek le a lábbeliteket, aztán álljatok gyorsan oda a kályha mellé, meg ne fázzatok! De le ne lépjetek a papírról, mert anyátok ad nektek, ha koszos lábbal mentek haza. — Némelyik csak úgy kiugrott a nagy csizmából, amelyet talán ta­valy még az apja hordott, s rövidesen ott állt az öt nyűtt lábbeli a sor végén. — Ti pedig — fordul a megmaradt legénykékhez — fogjátok gyorsan, és futás a többiekért. Értették a gyerekek. Felkapkodták a cipőket, és némán kiviharzottak a teremből. A tanár úr töprengve csukta be mögöttük az aj­tót, aztán az ablakhoz lépett, s még utánanézett a futó rongygomolyagoknak. Akkor is ott állt még, mikor párosával visszaér­keztek. Szemmel kísérte őket az utcán, ahogy jöt­tek, aprókat lépve a süppedő hóban, hónuk alatt a táska, vagy csak egy vászonszatyor — ha nem tellett másra... Akkor is ott állt. mikor már együtt volt az öt osztály, hosszú idő óta először együtt, az is, akinek csak a kis, kíváncsi gyermekfeje volt, de cipőre már nem futotta... Aztán hirtelen megfordult. k — Na, mi lesz, ebadta kölykei. Mozgás a helye­tekre. így is elpocsékoltunk már egy órát S megemelte sétapálcáját a nagy fekete tábla előtt. Mert Hunya tanár úr sok mindent meg akart tanitani az emberekkel. Sinyi József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents