Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-14 / 11. szám
1968. január 14. 2 Vasárnap hét a világpolitikában Washington és a VDK békeüzenete — Kambodzsa tiltakozik — Tanácskozások a Közel-Keleten — A Csehszlovák II BKP a legtevékenyebben kiveszi részét a nemzetközi tanácskozás előkészítésében KP plénumának összhangja Ezen a héten számos magas szintű tanácskozást folytattak Moszkvában, a Közel-Keleten, Washingtonban. Hanoiban, Kómában és másutt. Egy várva várt tárgyalás azonban továbbra is elmarad: az amerikaiak elvetették a VDK kormányának javaslatát, amely szerint, ha az USA beszünteti a bombázásokat, a demokratikus Vietnam kész elkezdeni a megbeszéléseket a konfliktus rendezésére. A Hanoiban elhangzott békeüzenet után Rusk külügyminiszter közölte, hogy utasításit adott ki: az amerikai követségek kezdjenek puhatolózni, hogyan képzeld Hanoi a tárgyalásokat, milyen témák kerülhetnek szóba. Ruskinak ez az üzenete azonban nem annyira a követségeknek, mint a vietnami háború miatt aggódó amerikai közvéleménynek szólt. Nem akarta olyan színben feltüntetni kormányát, hogy „gondolkodás nélkül” elutasít egy békejavaslatot Nem telt azonban hosszú idő és William P. Bundy külügyi ál-" lám ti tikár már sokkal nyíltabban mondta el az amerikai kormány véleményéit. Kijelentette: nem helyesli a felajánlott lehetőség elfogadását, mert a bombázások megszüntetése esetleg még nehezebbé teszi a tárgyalásokat, és hogy senki se tekintse ezt egyéni véleménynek. A Reuter hírügynökség nyomban közölte: Bundy nézetét magáénak vallja Rusk külügyminiszter és Rostow, az amerikai elnök fő külpolitikai tanácsadója is. Kambodzsa nem enged A nyilatkozatokon túl, az amerikaiak legutóbbi katonai és politikai lépései is arról tanúskodnak, hogy egyáltalán nem akarják csökkenteni a vietnami agresszió rületének' sérthetetlenségét védve természetesen tiltakozott ez ellen. Bejelentette, hogy saját ügyének tekinti annak eldöntését, mi történjék olyan esetekben, ha vietnami harcosok esetleg Kambodzsába keverednek. Ennek ellenére, a kambodzsai határ közelében állomásozó 25. amerikai hadtest parancsnoka rádiónyilatkozatában bejelentette, hogy Washing tómból hivatalosan felhatalmazást kapott, amelynek értelmében behatolhat kambodzsai területre, ha „az amerikai csapatok biztonsága ezt megköveteli”. Vajon milyen jogon ad ilyen felhatalmazást az amerikai kormány? Hogyan rendelkezhet egy szuverén ország területével? Kambodzsa szembeszáll ezzel az amerikai önkénnyel, mint ahogy elítéli az egész vietnami agressziót. Norodom Phurissara herceg, kambodzsai külügyminiszter, aki ezen a héten "tért vissza Hanoiból, kijelentette, hogy a VDK- ban tett baráti látogatása a két nép testvéri és harcos együttérzésének tanújele. A valódi arab egységért A Közel-Kelet ezekben a napokban fontos tárgyalások színhelye. Az asszuáni vízi erőmű első részlegének ünnepélyes üzembe helyezésé alkalmából, Mazurov miniszterelnök-helyettes vezetésével szovjet kormányküldöttség érkezett az Egyesült Arab Köztársaságba. Mazurov tanácskozásokat folytatott Nasszerral és más kairói vezetőkkel. Biztosította őket, j hogy a Szovjetunió továbbra is J támogatja harcában az Egyesült I Arab Köztársaságot. Az arab népeknek a haladásért ' folytatott küzdelmében most a legfontosabb -a közel-keleti válság ! felszámolása. Erről tanácskoznak | most az a fontos — mint az A1 j Ahram című kairói lap írja —, j hogy megteremtsék a valódi arab egységet, amely nemcsak történelmi hagyományokon és nyelvi adottságokon, hanem érdekközösségen is alapszik. Ezért elő kell segíteni az arab világban a különböző politikai irányzatok közeledését. Ha ezt a folyamatot sikeresen elindítják, akkor remény van arra, hogy késeibb létrejön és előremutató döntéseket hoz majd az arab csúcsértekezlet. A Közel- Kelet problémáinak rendezésére a napokban két jelentős esemény történt: megkezdődött a hadifoglyok kicserélése, és a Szuszi-csa- tomában rekedt hajók útjának megtisztítása. Gyorsabb ütemű feilődés Csehszlovákiában Nagy érdeklődés kísérte a héten a Csehszlovák KP legutóbbi plénumának sajtóvisszhangját. A csehszlovák lapok- cikkeiből kitűnik, hogy a párt jelenlegi politikájának alapvető célkitűzése az egész nép összefogásának fokozása, és a szocialista társadalom gyorsabb ütemű fejlesztése, j Ezt vitatta meg igen élénken, kritikai légkörben a párt Köz- j ponti Bizottsága. Nézeteltérések ; voltak az eddigi munkamódszereket illetően. A plenum megjelölje a további előrehaladás útját. A személyi változások, a funkciók halmozásának megszüntetése a legmagasabb állami és párt&zer- vekben, megerősítette a vezetést. A testvéri Csehszlovákia fontos eseménye volt a nemzetgyűlés e heti ülése is, amely az 1968. évi költségvetést vitatta meg, és ennek kapcsán néhány jelentős döntést hozott. Ezek elősegítik a népgazdaság fejlődését, és az irányítás új rendszereinek jobb érvényesülését. Szófia A Bolgár’ Távirati Iroda pénteken este nyilvánosságra hozta az alábbi közleményt: A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága megkapta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának azt a levelét, amelyet megküldték az 1960 novemberi értekezlet i valamennyi részvevőjének, és abban meghívják a BKP küldöttségét, hogy vegyen részt a kommunista és munkáspártok ez év február 26-án Budapesten tartandó konzultatív találkozójának munkájában. A BKP Központi Bizottsága válaszlevelében közli, hogy köszönettel elfogadja a meghívást, és elküldi delegációját. lást foglalnak a nemzetközi tanácskozás megtartása mellett, és erőfeszítéseket tesznek azért, hogy létrejöjjenek az értekezlet összehívásának kedvező feltételei. A BKP-nak meggyőződése, hogy a nemzetközi értekezlet fontos szerepet tölt majd be a kommunista világmozgalom egységének és összefogásának további megerősítésében, és ezzel hatékonyabbá teszi a harcot az imperializmus ellen, a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért. Ahogyan eddig is — hangzik a levél, a jövőben is megteszünk miden tőlünk telhetőt a konzultatív találkozó sikeréért és készek vagyunk a legtevékenyebben kivenni részünket az értekezlet előPártunk azok közé a pártok j készítésének minden szakaszában közé tartozik, amelyek régóta ál- j és formájában. (MTI) Fidel Castro: Áz USA politikája a nácik barbár tetteire emlékeztet Havanna Pénteken este a Habana Libre- szállóban megtartott plenáris üléssel befejeződött a havannai nemzetközi kulturális kongresz- szus. A záróülésen Fidel Castro kubai miniszterelnök mondott több mint kétórás beszédet, és a részvevők többségi szavazással elfogadták a kongresszus általános nyilatkozatát, a vietnami nép harcát támogató külön határozatot, valamint egy, a világ íróihoz, művészeihez, tudósaihoz és más értelmiségeihez intézett felhívást. Az általános nyilatkozat kijelenti, hogy Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában a gyarmati és új-gyarmati jellegű uralom megdöntésének egyetlen eszköze a fegyveres forradalmi harc. A nyilatkozat élesen elítéli az amerikai imperializmust, s hangsúlyozza, hogy az a náci kegyetlenség örököse. Egyben köszönti az észak-amerikai négereknek a faji elnyomók ellen vívott harcát Az írókihoz, művészekhez és tudósokhoz intézett felhívás felszólítja a világ értelmiségét, hogy csatlakozzék a munkásokhoz, a parasztokhoz és a diákokhoz, vegyen részt az imperializmus ellen küzdő népek harcában. Fidel Castro záróbeszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok az egész világ számára fenyegetést jelent, egyetemes ellenségnek tekinthető. Az amerikai imperializmus támogat minden reakciós kormányt, és minden rossz ügyet — hangsúlyozza a kubai miniszterelnök, megjegyezve, hogy a jenki imperializmus politikája a hitleri politikára és a nácik barbár tetteire emlékezteti őt, azzal a különbséggel, hogy az amerikai imperializmus a rombolás és a gyilkolás lehetőségeinek sokkal magasabb fokát érte el, mint amit a nácik egyáltalán elképzelni is 1 tudtak volna. (MTI) méreteit. Sőt, a Vietnammal szomszédos Kambodzsát is hadszíntérré szeretnék változtatni. Az amerikaiak közölték: amennyiben helyzetük úgy kívánja, kambodzsai területen fogják üldözni a vietnami partizánokat. A kambodzsai kormány — függetlenségét és tetmpok óta egymás között is az j arab országok. A január 17-re j tervezett arab csúcsértekezletet j elhalasztották, de az előkészítés során sok nézőpont tisztázódott, és felszínre kerültek azok a problémák, amelyek akadályozzák az egységes fellépést. Ennek nyomán Hírek a vietnami helyzetről Thua Thien tartományban Hűétől 25 kilométernyire délkeletre a dél-vietnami szabadságharcosok aknavetőkkel támadták az amerikai tengerészgyalogosok és a délvietnami kormánycsapatok együttes táborát. A saigoni amerikai parancsnokságon pénteken bejelentették, hogy a kambodzsai határ közelében két új amerikai támaszpontot létesítenek és 4000 tengerészgyalogost irányítottak a Da Nangtól északra fekvő állomásokra. A saigoni dokkmunkások pénteken szimpátia-sztrájkba léptek az elektromos művek munkásai által korábban megkezdett sztrájk támogatására. A dokkmunkások munkabeszüntetése csak a kereskedelmi kikötőkre vonatkozik. Hanoi A VNA egy szombati jelentésében számol be Kádár János újévi televízió-interjújának vietnami vonatkozásairól. Kiemeli azt a mondatot, hogy az amerikai kormány nem érheti el háborújának célját. Sohasem válthatja valóra azt a reményét, hogy gyarmati iga alá hajtja a vietnami népet és Indokína többi népeit. Sohasem fogja tudni megtörni a vietnami nép ellenállását. Los Angeles Grant Sharp tengernagy, a csendes-óceáni amerikai erők fő- parancsnoka egy pénteki nyilatkozatában ellenezte a VDK bombázásának megszüntetését, s ezt azzal indokolta, hogy a VDK „egy ilyen lépést a gyengeség jelének tekintene”. Pénteken mondott beszédet Los Angelesben Augene McCarthy szenátor is, aki kijelentette, hogy Johnson kormánya fél tárgyaim Vietnamról. Idézte néhai Kennedy J elnök kijelentését, aki azt mon-i dotta, az Egyesült Államok soha-! sem fog tárgyalni félelemből, de soha nem is fog félni a tárgyalástól, i A szenátor hangsúlyozta, hogy a vietnami háború sem katonai, sem erkölcsi, sem diplomáciai vonatkozásban nem védhető. (MTI) Mégsem lett király Irta: Pintér István 16. Horthy és Desdemona A Svájcban élő király már látja, hogy mire megy a játék. A „hűséges Horthy” nem biztosítja számára a trónt, hanem elzárja előle. Ahogy múlik az idő. úgy erősödnek az egykori császári és királyi flottaparancsnok pozíciói, s úgy gyengülnek az egykori császáré és királyé. IV. Károly ezért nem elégszik meg azzal, hogy levelekkel és megbízottakkal sürgeti Horthyt, üsse nyélbe az ő hazatérését, hanem 1921 nagyszombatján váratlanul Magyarországra érkezik. Any- nyira azonban nem váratlan és titokban tartott a hazatérése, hogy a budai Várban ne tudnának róla előre. Legalábbis erre vall, hogy Szombathelyen, gróf Mikes János püspök palotájában, ahová a király betoppan, Vass József vallás- és közoktatásügyi miniszter éppen lelki- gyakorlatokat végez. Teleki Pál miniszterelnök pedig véletlenül szintén a közelben van: Signay Antal gróf birtokán vadászik. Károly hívja Horthy miniszterelnökét. Teleki azonnal felkeresi őt Szombathelyen és közli vele: Horthy lemond, átadja a helyét a királynak, ha az hercegi rangra emeli a kormányzót és kinevezi őt a hadsereg főparancsnokává. Károlynak azonban megvannak a maga elképzelései: nem hajlandó a volt flottaparancsnokára bízni a hadsereget. Ügy látszik, Svájcból is felismerte, milyen hatalmat jelent Horthy, ha a hadsereget maga mögött tudja, s az az ember, aki olyan kétszínűén viselkedett vele, a hadsereg élén ismét megpróbálhatna katonai puccsal hatalomra kerülni. Horthy Teleki táviratából értesül, hogy Károly, ha újra trónra lép, Lukachich Gézát akarja megbízni a főparancsnoki tisztséggel. A bddai Vár jelenlegi ura jól megrendezett színjátékot produkál, Amikor Károly kora délután befut Budára, hogy maga tárgyaljon Horthyval, úgy tesznek a „vendéglátók”, mintha nem is tudnának róla. Márpedig Szombathelyről mintegy hat órát tart autóval az út a fővárosig, a távíró sokkal gyorsabb, s elképzelhetetlen, hogy Károlyt ne előzte volna meg érkezésének híre. — A főméltóságú úr ebédel — dadogja a magyarul rc>ak néhány szót tudó királynak a németül rosszul beszélő Magasházy László. — Mindjárt bejelentem felségedet, addig kegyeskedjék a fogadóteremben helyet foglalni... A higgadt Horthynak nem akad torkán a falat, amikor megnallja, hogy a király a szomszéd szobák egyikében várakozik rá. Utasítja Magasházyt, hogy helyezze készültségbe a különítményeket, rendelje be a leghűségesebb tiszteket, s aztán komótosan befejezi az ebédet. Amikor Horthy belép abba a szobába, ahol Károly csaknem fél órája várakozik rá, a király jelentkezik kihallgatásra a tula jdonképpeni uralkodónál. Feláll a székéről, Horthy elé megy, széles mosollyal átöleli. — Nagy örömömre szolgál, hogy láthatom felségedet — mondja hűvösen Horthy. — Fájlalom, hogy mindjárt fel is kell szólítanom, azonnal utazzék vissza Svájcba. Mivel inkognitóban jár Magyarországon, soha senki nem fogja megtudni, hogy mi történt... — Erről majd később beszélünk — vág közbe Károly. — Most mindenekelőtt személyes köszönetemet akarom kifejezni mindazért, amit az országomért tett. ön megmentette Magyarországot a bolsevikektől, megrövidítette a r<ynán megszállás idejét, ön ismét helyreállította a nyugalmat és a rendet. Ezekért a hű szolgálatokért hercegi rangra emelem. Ön mától kezdve Szeged és Otranto hercege! E* a Mária Terézia Rend lovagja..;