Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-27 / 22. szám
Világ proletárjai, egyesüljetekI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1968. JANUAR 21., SZOMBAT Ara 80 fillér XXIII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM J A vállalat felelős az árért Az árreform nem fejeződött be január 2-án a kirakatokból ismert árváltozásokkal. A mostani árintézkedés éppen abban különbözik minden korábbi hasonlótól, hogy nemcsak az egyes árak, hanem maga az árrendszer is megváltozott. Az új árrendszer lényege: a létfenntartáshoz szükséges élelmiszerek ára ezután is fix. Az alapvető fogyasztási cikkek másik körében olyan maximált árakat. alkalmaznak, amelyek csak csökkenhetnek, de a mai szint fölé nem emelkedhetnek. Ezek a cikkek alkotják egyébként az áruforgalom felét. A forgalom másik felébe pedig azok a fogyasztási javak kerültek, amelyek a mindennapi megélhetés, az élet fenntartása szempontjából nem alapvetőek. Ezeknek a cikkeknek az ára a jövőben nem naptári időszakok és központi elhatározások szerint, hanem a kereslet-kínálatnak, a termelési költségek alakulásának megfelelően rugalmasan változik. A fogyasztási cikkek forgalmának e második felét kitevő termékek nagyobbmérvű áremelkedésétől tart közvéleményünk. „Eddig is voltak nyílt és burkolt árdrágítások, de a jövőben ezeknek már senki nem állhat az útjába, hiszen a lovak közé dobták a gyeplőt” — vannak, akik így fogalmazzák meg az új árrendszerrel kapcsolatos aggályukat. A valóság persze az, hogy árpolitikánk változatlanul szocialista, s ennek megfelelően központilag szabályozott árpolitika. A cikkek jelentős része (az említett második 50 százalékból 27 százalék) csak a megengedett hatósági keretek között 5, egyes esetekben legfeljebb 10 százalékkal növekedhet (de csökkenhet is!) az úgynevezett induló árakhoz képest A forgalom további 23 százalékát szabadpiaci áron bonyolítják. Ilyen árformában került a zöldség, a gyümölcs és több luxus-cikk eddig is értékesítésre. Most ezek köre bizonyos divatárukkal, szőrmecikkekkel, kozmetikai termékekkel bővült. Bár a termelő vállalatnak részben anyagi érdeke is fűződik az áremeléshez — hiszen így is növekedhet a nyereség —, mégis korlátozottak és behatároltak az ilyen törekvések. Az árdrágítás elleni garanciák igen sokfélék: kiterjedt állami és társadalmi ellenőrzés, a tisztességtelen módszerrel szerzett nyereség összegét meghaladó pénzbüntetés (a gazdasági bírság) fizetése, a személy szerinti vétkesek fegyelmi vagy büntetőjogi felelősségre vonása stb. Minderről már volt többször is szó. Érdemes azonban közelebbről szemügyre venni a vállalatok megnövekedett felelősségét az árpolitikai intézkedésekért. Az eddigi merev hatósági árrendszerben a vállalatoknak nem volt ármegállapító hatásköre. Minden fogyasztási cikk árát az országos árhatóság hagyta jóvá. A Belkereskedelmi Minisztérium például több százezer fogyasztási cikk árát határozta meg, s hiába volt pártatlan szerv, mégsem tudta megakadályozni a különböző áremelési manővereket. Az árkalkulációkat ugyanis a vállalattűi készítették, s a minisztérium képtelen volt valamennyit tételesen ellenőrizni. A vállalat viszont, mihelyt megkapta a hatósági bélyegzőt, már nem volt felelős az árért. Most más a helyzet. A Belkereskedelmi Minisztérium kevesebb, de fontosabb cikkek árainak jóváhagyására összpontosíthatja figyelmét. A termelő vállalat viszont a hatáskörébe utalt árért és kalkulációért teljes mértékben (anyagilag, büntetőjogilag) köteles felelősséget vállalni. A vállalatok többsége — az első tapasztalatok szerint — érzi a felelősséget. Az ipar és a kereskedelem első negyedévi szerződéskötésednél például nem volt észlelhető számottevő áremelés az induló árakhoz képest. A termelő vállalatok többsége ma még tartózkodó, s nem él az árváltozás adta lehetőségekkel. Más vállalatok pedig felfelé és lefelé egyaránt korrigálták az árakat. A körültekintés, az óvatosság ' fontos, s különösen most, az indulásnál nélkülözhetetlen. De nem szabad, hogy ez a rugalmasabb árformákba tartozó termékeknél az 1968. január elsejével kialakult árait megmerevítéséhez vezessen. Az új, rugalmas árformákat azért hozták, létre, hogy a szabályoknak és a gazdasági törvényeknek megfelelően éljenek is velük. Sokfelé ezt napjainkban ellenzik, s az árdrágító, a spekuláns bélyegét sütik arra, aki nemcsak csökkenteni, hanem esetenként emelni is akarja az árakat. Pedig elsősorban a lakosság által keresett, a piacon pedig hiányzó cikkeknél szükséges akár magasabb árral is kedvet adni, az átlagosnál nagyobb nyereséget biztosítani a termelőnek. így a termelő vállalatok érdekeltté válnak a gyártás fokozásában, s növelik a termelést, így mérséklődik a hiány az adott cikkből, mígnem a kínálat fokozása zavartalan ellátáshoz, s az árak leszorításához vezet. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindenekelőtt gazdaságilag — például a verseny fokozásával — célszerű korlátozni a spekulatív áremeléseket. A kereskedelem nyilvánvalóan nem veszi át azt az árut, amelyik nem éri meg az árát, abban az esetben, ha hasonló cikket más termelő vállalat olcsóbban kínál. Spekulációs áremelésekre, főként a monopolhelyzetben levő vállalatoknál számíthatunk és azokban a gyártási ágakban, ahol több vállalát tevékenykedik ugyan, de együttes gyártó kapacitásuk kisebb a jelentkező igényeknél. Ilyenkor a kereskedelem fontos feladata, hogy új szállítók felkutatásával, s az importlehetőségek hasznosításával biztosítsa a nagyobb árukínálatot és az árszínvonal leszorítását. Hatékony gazdasági eszközök hiányában kerülnek csak előtérbe a fogyasztói érdeket védő, az árszínvonal stabilitását biztosító adminisztratív és jogi eszközök. Kovács József M A: Rászolgáltak az elismerésre * * * A bizalom Muronyba látogat dr. Erdei Ferenc, a Hazafias JNépfront Országos Tanácsának főtitkára A Hazafias Népfront Muronyi Községi Bizottsága ma, január 27díjas akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ért este kedves baráti találkozón j főtitkára, dr. Ortutay Gyula akaemlékezik meg a helyi olvasókör megalakulásának 40. évfordulójáról. Az ünnepi aktuson részt vesz dr. Erdei Ferenc KossuthMegyénkben is megalakul a Bolyai János matematikai és az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat szervezete Mostanáig tizenhárom tudományos egyesületi csoport működik megyénkben, a MTESZ keretében. Rövidesen azonban újabb két szervezettel gyarapodik a létszám, mivel az igények sürgetik létrehozásukat. A megyei tanács művelődésügyi osztálya, a MTESZ megyei elnöksége és a középiskolai tanárok kezdeményezésére február 6-án kerül sor a Bolyai János Matematikai Társulat megyei szervezetinek megalakítására. Az alakuló gyűlésen Hajós György Kossuth-díjas akadémikus, a társulat elnöke tart előadást. Már javában tart a szervezés, s pillanatnyilag mintegy öt- venre tehető a taglétszám, amely középiskolai tanárokból és matematikával foglalkozó műszakiakból tevődik össze. Szeptemberben az általános iskolai tanárok szervezését is megkezdik, valamint létrehozzák az Ifjú Matematikusok Körét, amelynek célja a legkiválóbb középiskolai tanulók képességének fejlesztése, valamint versenyekre való felkészítése. Ezenkívül a korábban érettségizetteknek és a dolgozók középiskolájában végzetteknek februárban önköltséges egyetemi és főiskolai felvételi előkészítőket szerveznek. Az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat megyei szervezetének alakuló gyűlését március 15-én tartják meg, s ezen Marx György Kossuth-díjas egyetemi tanár mond előadást. A tagok létszáma megközelíti már a harmincat. Most elsősorban a középiskolai tanárok a jelentkezők, de később itt is sort kerítenek az általános iskolai tanárok szervezésére. Ez a társulat szeptemberben alakítja meg az Ifjú Fizikusok Baráti Körét, amelynek hivatása és célja megegyezik a másik ifjúsági kör programjával. Mindkét egyesületi csoport szorosan együttműködik majd a TIT megyei szervezetével és a megyei tanács művelődésügyi osztályával. Feladatuk is hasonló, vagyis a tanárok továbbképzésén felül a legkiválóbb diákok képességeinek fejlesztése, szaktárgyi ismereteinek gyarapítása, valamint az egyetemi felvételi vizsgákra való megfelelő felkészítés. démiikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának aielnöke, valamint az 1930-as években a szegedi egyetemen tanult hallgatók közül a „Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma” néven működő baloldali értelmiségi csoport falukutató tagjai. A meghívottak találkoznak Békés megye és a békési járás politikai, gazdasági és kulturális életének vezetőivel, majd részt vesznek a muronyi tsz-klubban az egykori olvasókör megalakulásának 40. évfordulója alkalmából rendezésre kerülő ünnepi esten. Ez alkalommal beszédet mond dr. Erdei Ferenc í és dr. Ortutay Gyula. Megnyílt a nyugdíjas pedagógusok klubja Békéscsabán Elsőnek a megyében január 25-én, Békéscsabán, a megyei tanács művelődésügyi osztálya éá a megyei művelődési ház közös szervezésében megnyílt a nyugdíjas pedagógusok klubja. A hangulatos ünnepségen Surányi Ibolya előadóművésznő lépett fel, majd megválasztották a klub vezetőjének Sebők Lászlónét. Szemenkár Mátyás, a művelődési ház helyettes vezetője, ismerteti a klub létrehozásának célját. Surányi Ibolya, a Budapesti Egyetemi színpad tagja ismert költők verseiből ad elő.