Békés Megyei Népújság, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-28 / 305. szám
1967. december 28. 4 Csütörtök Januártól tévés nap a péntek is Látogatóban a tíz évvel ezelőtt megyénkben elsőkén! megalakult takarékszövetkezetnél 33 játékfilm az első negyedév műsoraiban Hivatalosan is bejelentették, ■ iogy január első hetétől kezdődően tévés nap lesz a péntek is. Az így megnövekedett műsoridő jelentős változásokat hoz majd a tévé programjaiban. Ugyanúgy, mint a többi öt napon, pénteken is jelentkezik a Tv-híradó első és második kiadása, az esti műsor pedig könnyű, szórakoztató és ismeretterjesztő adásokat tartalmaz. Péntek esténként kerül sor a közkedvelt Kék fény és a Századunk sorozatainak sugárzására is. A délelőtti ismétlést viszont a szombati napra helyezték, így a hét utolsó két napján szinte reggeltől estig tart majd az adásidő Mintabolt a stúdióban Az első negyedév műsorainak összeállításánál a szerkesztők a tv-nézők sokirányú érdeklődésének változatos kielégítésére törekedtek. Érdekesnek és hasznosnak ígérkezik például a Tv mintaboltja címen indított új sorozat, amely a fogyasztók érdekeinek I védelmezőjeként lép fel, mivel szakemberekből álló zsűrije a minőségileg kiváló új árucikkeket népszerűsíti. Az Intervízió közreműködésével két jelentős évfordulóról emlékeznek meg: a helyszínről közvetítenek dokumentumműsort a kurszki és a sztálingrádi csata évfordulója alkalmából. Az Euróvízió közvetítőlánca teszi lehetővé a nézőknek, hogy szemtanúi lehessenek a januárban megrendezésre kerülő vesterös-i műkorcsolyázó Európa-bajnok- ságnak, valamint a grenoble-i téli olimpia megnyitó ünnepségének és a legérdekesebb versenyszámoknak. A labdarúgó NB I küzdelmeinek megkezdésével az eddigiekhez hasonlóan, rendszeresen közvetítik az érdekesebb mérkőzéseket. 1968-ban a tv-ben is lesz ötórai tea. Ez a tánczenei műsor csütörtök este jelentkezik. A Hypolit és a többiek című kétrészes produk- j ció 37 év magyar slágereit eleveníti fel. Gazdagnak ígérkezik a komolyzenei program is: hangversenyt ad Ernest Ansermet, s közvetítik a bécsi szimfonikusok budapesti hangversenyét is, emellett folytatódik a Bartók—Kodály- sorozat, ezúttal a Mátrai képek ismertetésével. Rocco és fivérei : szombat éjjel A filmek kedvelői harminchá- om játékfilmet, valamint egy háromrészes és egy hét folytatásos sorozatot láthatnak. A háromrészes krimit a két éve bemutatott „Phil Martin” stábja készítette Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című hétrészes nyugatnémet játékfilmsorozat egy képzeletbeli űrutazásról szól. Tizenhárom héten keresztül sugározzák Dickens Copperfield Dávid című regényéből készült kis játékfilmsorozatot. Üj sorozat indul, amelynek keretében szombat éjjelenként olyan híres filmeket vetítenek, mint a Rocco és fivérei, a Szerelem című svéd, és a Szegény- legények című magyar filmeket. Márciusig tizenhárom tévé-játékot tűznek műsorra. Az ifjúsági és gyermekműsorok sok újdonságot ígérnek. A gyerekek technikai ismereteit bővítik az „Universal 001” adásai, melyekben a fény- és hangtávíró, a házitelefon, és a hangerősítő építésével ismerkedhetnek meg. A Zebra-műsor a helyes közlekedésre oktat. Bizonyára népszerű lesz A fémek tulajdonságainak pontos vizsgálata rendkívül fontos a műszaki fejlesztés és a népgazdaság szempontjából. Az anyagokat vizsgálhatják roncsolással és roncsolásmentesen. Az utóbbi néhány évben mindkét területen nagy fejlődés mutatkozik. A Német Demokratikus Köztársaságban az anyagvizsgáló gépek építésénél elsősorban a gépek alkalmazhatóságának körét bővítették és a méréstechnikai berendezéseket javították. A csupán egyes vizsgálatok végrehajtására alkalmas gépek helyett univerzális gépeket hoznak piacra. Tökéletesítették a vezérlőasztalt. Újszerű mérőadó révér egyetlen mérőelemmel lehet mérni a húzó- és nyomóerőket is, és a vizsgálandó darabot vagy próbatestet húzó- vagy nyomóerő hatásának kitenni. A vizsgálat önműködően megy végbe és a mért értékek meghatározása automatikusan történik. Kiegészítő berendezés segítségével a gép függőleges helyzetből vízszintesbe is elfordítható és ezáltal lehetőség nyílik az alkalmazási terület bővítésére. Az elektrohidraulikus vezérlésű gépeket nagyméretű tárgyak kifáradási jelenségeinek vizsgálatára is fel lehet használni. Érdekes kísérlet történt egy repülőgép tényleges élettartamának meghatározására. Korábban a kísérleti repülőgépeket homokkal vagy homokzsákokkal, később pedig öntöttvasból készült súlyokkal mindaddig fokozatosan terhelték, a mini kosárlabdatorna is. A szabályok olyanok, hogy a legkisebbek is űzhetik ezt a sportot. A húszévesek gondjaival foglalkozik a Fiatalok albérletben sorozat, valamint a Munkás-paraszt fiatalok helyzete az ipari és mezőgazda- sági üzemekben című program. Tudósok klubja Dr. Jánossy Lajos akadémikus a relativitás elméletéről tart előadásokat, dr. Benedek István pedig folytatja népszerű sorozatát. A tudományos műsorok újdonsága a Tudósok klubja. Ebben a műsorban a meghívott tudósok a nézők beküldött kérdéseire válaszolnak. Levelekben biztos nem lesz hiány, hiszen három hónap alatt csaknem ötvenezerrel növekedett ismét az előfizetők száma, így jelenleg 1 150 931 tv-készüléket működtetnek az országban. amíg a törés be nem következett. Az ilyen nagyméretű próbadaraboknál a vizsgálóberendezést a vizsgált tárgy köré kellett építeni. Az új berendezés is a kísérleti gép köré épül, és azzal a legkülönbözőbb repülőgépeket, valamint könnyű szerkezetből képzett más nagyméretű objektumokat, például sodronykötélpálya kabinokat is ugyanazoknak a fő elemeknek alkalmazásával lehessen vizsgálni. E berendezéssel bármilyen terhelési sorrend előállítható és így a sokféle, egymástól eltérő terhelési módnak a valóságban előforduló sorrendjét lehet utánozni. A mérés úgy történik, hogy a tényleges repülőtevékenység közben a megfelelő gyorsulásmérőkkel és nyúlásmérőkkel regisztrált terheléseket hosszú lyukszalagon tárolják. A programvezérlésű gép elektronikus berendezése leolvassa a lyukszalagot és vezérli a hidraulikusan előállított nyomást. Egy másik elektronikus szerkezet azt a nyomatéket jelzi, amellyel a terhelés alatt álló próbadarab új egyensúlyi helyzetét megtarthatja. Ekkor a lyukszalag továbbhalad a következő lyukasztásig és a ciklus újból kezdődik. E megoldás révén az egész berendezés úgyszólván automatikusan dolgozik és alig igényel külön kezelőszemélyzetet. * A roncsol ásmentes anyagvizsgálat területén főleg az ult— Négy hónap múlva, 1968 áprilisában pénzintézetünk fennállásának már á 11. évfordulóját ünnepeljük — halljuk Savóit Mi- hálynétól, a Tótkomlósi Takarék- szövetkezet ügyvezetőjétől. Amint a több mint egy évtizedre emlékezik, szavait a nem ok nélküli büszkeség forrósítja át. Majd így folytatja: — Kicsit jóleső érzés tudni, hogy Békés megyében itt nálunk alakult meg elsőként a takarék- szövetkezet. Most is magam előtt látom azt a 225 alapító tagot, akik ha szorongó érzésekkel vagy éppen töprengésekkel is — de úttörői voltak az újnak, pénzintézetünk létrehozásának. Az azóta maguk mögött hagyott több mint egy évtized nemcsak a kezdeti, majd a későbbi erőfeszítésekre, gondokra emlékezteti az időközben szám szerint jelentősen megnövekedett takarékszövetkezeti tagságot. De beszéljen erről a legilletékesebb, Sávoltné: MTI fotó—Gere László felvétele. rahangos vizsgálattal kísérleteztek. Az egyik legnehezebb probléma a műszer által nyújtott információ értékelése, ezért olyan ultrahangos vizsgálati rendszerrel kísérleteznek, amely az anyag belső szerkezetét vizuális képben is megmutatja. A próbatestet egy víztartály egyik végéhez helyezik és az ultrahanghul- iámok a vízen áthatolnak a vizsgálandó anyaghoz. Ez a próbatest saját fizikai jellemzőinek (vastagság, összetétel, szemcsenagyság) megfelelően alakítja át a hanghullámokat. Azok a hanghullámok, amelyek áthaladtak a próbatesten, beütköznek egy különlegesen kialakított ultrahangos képcsőváltóba, amely az ultrahang-képet villamosjelekké alakítja és ezeket egy ipari tv képernyőn lehet felfogni. Érdekes berendezést fejlesztettek ki Csehszlovákiában a gördülőcsapágyak anyagának a vizsgálatára. A cseh vizsgálógép hajtómotorból, elektronikus lekapcsoló áramkörből, terhelő berendezésből, valamint mechanikus vizsgálókészülékből áll. Amikor az acéldarabot a berendezésen átbocsátják, hallható zaj észlelhető. Ha az anyagban valami meghibásodás van, a zaj megváltozik. Ezt a változást az elektronikus lekapcsolóhely észleli és azonnal megállítja a vizsgáló-berendezést, mégpedig éppen a hibás helynél. A rejtélyes \z ausztráliai csillagászok új tasart fedeztek fel; ez a leg- : ejtélyesebb égitest, amelyet valaha megfigyeltek. Fényképének a vörös irányába való eltolódásából kiszámíthatták, hogy ez a quasar a mesébe illő 260 000 kilométer másodpercenkénti sebességgel távolodik el a földtől. Minthogy az égitestek sebessége a földtől való távolságukkal eevenes arányban növekszik, a 02—37—23 a földtől legtávolabb eső égitest, amelyet 02 - 37 - 23 I valaha megfigyeltek. Az újon- I nan felfedezett quasar másik sajátossága: míg „testvérei” vi- I szonylag könnyű elemekből állnak. mint például hidrogénből vagy héliumból, a 02—37—23 nehéz elemekből áll: titánból, krómból, nikkelből és kobaltból vagy vasból... A csillagászok még mindig nem tudják, ! mi a titka annak, hogy ez a quasar a legnagyobb égitest, l amelyet valaha láttak. B. B. I. Vizsgáznak a fémek Tengelyvizsgálat ultrahanggal. — Pénzintézetünk egyéves évfordulóján csaknem egymillió forint volt a betétállomány. Akkor, ezzel a gyors felfutással országosan elsők lettünk. Igen sókat jelenteit nekünk 1961-től a termelőszövetkezeti földjáradék, később pedig a zárszámadási kifizetés. Mindkettőt örömmel fogadtuk annál is inkább, mert 1958- ban OTP-kirendeltség alakult Tótkomlóson. Ez a tény fokozottabb erőfeszítést követelt valamennyiünktől. Jól jött 1964-ben a gépkocsinyeremény-betét gyűjtés lehetősége is, ami jelenleg pénzintézetünknél meghaladja az 500 ezer forintot... — De minek is részletezzem a megtett utat... Gondolom, önmagáért beszél az a tény, hogy az 1966-os esztendő eredményei alapján megyei elsők lettünk... Persze ide kívánkozna az idei év várható eredménye, de még inkább az, hogy most milyen helyet foglalunk él a megye többi takarékszövetkezetei között. Az általam megfogalmazott mondat első felére válaszolva elmondhatom, jelenleg 12 milliós betétállománnyal rendelkezünk, ugyanakkor a kihelyezett kölcsön meghaladja az ötmillió forintot. Hogy a megye többi pénzintézetei között 1967. évi eredményeink alapján hol foglalunk helyet, még nem tudnám megmondani. Nagyon bízom abban, hogy 2500 tagot számláló takarékszövetkezetünknek idei eredményeinket illetően sem kell majd szégyenkeznie. Balkus Imre A feketehimlő elleni harc Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kilátásba helyezte, hogy 1977-ig sikerül teljesen felszámolni a feketehimlő megbetegedéseket, amennyiben a most megkezdett tízéves programot maradéktalanul végrehajtják. A legutóbbi időkben elért két eredmény lehetővé teszi, hogy nagy területek lakosságának tömeges beoltása nem jelent többé problémát. Először is rendelkezésre áll már egy száraz-fagyasztási eljárással készített oltóanyag, amely elegendő valamennyi ország szükségletének fedezésére. Ezenkívül az injekciós tűt általában „oltópisztollyal” helyettesítik. Ezt minden, kezelésére betanított személy kezelheti. Telemi kroszkóp rövidlátók számára Dr. William Feinbloom amerikai orvos olyan szemüveget készített, amely a legsúlyosabb rövidlátással küszködő embereknek is visszaadja a normális látását. Feinbloom doktor 3,5-szeres nagyítást biztosító „telemikroszkó- pokat” szerelt a hagyományos két- fókuszos szemüvegekre. Sajátságos üvegei helyrehozzák az összes optikai hibákat és konvergenciás nehézségeket