Békés Megyei Népújság, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-24 / 304. szám

ftfíf proleUrf» •cyesűfjetefci A MBCrtl PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MIGYBI TANÁCS LARjA Készül a körkemence — Sefejezték a leltározást Megalapozták a következő évet a kondorost Lenin Tsz-ben Téglagyártásra is berendezkedik a kondorosi Lenin Tsz. Ezt a se­gédüzemágat lényegében most szervezik. Főként saját erőforrá­saikból építenek egy 14 kamrás körkemencét. Jövőre, május vé­gére készülnek el ezzel a munká­val. Ettől kezdve naponta 15—20 ezer téglát égetnek. A szövetkezet téglaégető üzeme elsősorban a kö­zös gazdaság beruházásait látja el építőanyaggal. A szükségleten fe­lül termelt téglát családi ház épí­tésére tagjainak juttatja, a fenn­maradó részt pedig Kondoroson és a környékén értékesítik. Ebben a tsz-ben javában tart a zárszámadás előkészítése. Négy leltározó bizottságot szerveztek, melyek a rájuk bízott feladatot teljesítették. Az összegyűjtött ada­tok már a könyvelésen vannak, folynak az egyeztetések. Előrelát­hatóan 1968 január közepére el­készülnek a zárszámadással. Godó György, a szövetkezet el­nöke zárszámadási előzetesként elmondotta, hogy a közösség 125— 130 százalékra teljesítette terme­lési, illetve bevételi tervét. Külö­nösen a növénytermesztő brigá­dok remekeltek, kenderből hol­danként 72,8 mázsa termést taka­rítottak be. A búza, a cukorrépa szintén a sok évi átlagon felül termett. Pecsenye-csirkéből 111 Ezer lék a hiharugrai halastavakon Halászok küzdelme a téllel.« ezret értékesítettek. Hárommillió­kétszázezer forint bevételt értek eh A terv túlteljesítésből származó bevételeik jelentős részét trakto­rok, munkagépek, állattenyésztési felszerelések vásárlására fordí­tották. Ugyancsak saját erőből korszerűsítettek több gazdasági épületet is. Ezenkívül pénz tarta­lékot képeztek műtrágya-vásár- lásra. A napokban tárgyaltak az AGROKER Békés megyei Válla­latával 10 vagon műtrágya be­szerzésére, amit készpénzzel fi­zetnek. A kondorosi Lenin Tsz fennál­lása óta még egyszer sem fordult elő, hogy januárban, februárban hízott marhát és hízott sertést ér­tékesítsenek. 1968-ban először ad­nak át 30 ezer pecsenyecsirkét, 40 hízott marhát és 350—400 hízott sertést. Bevételeikből az első ne­gyedév kiadásait fedezik. Arra tö­B efagytak a halastavak víztük­rei megyénkben. A halászoknak azonban ez az időszak nem jelent pihenőt: sőt! Meg kell birkózniuk a szeszélyes időjárással s megvé­deni az ivadékokat és a tavaszi lehalászásra szánt piaci halakat. A Biharugrai Halgazdaságban például — ahol 110 százalékra teljesítették éves tervüket a ha­lászok, s 96-an mintegy 210 ezer forint célprémiumot kaptak — alaposan felkészültek a télre. A telelőkben nem kevesebb, mint ezer mázsányi piaci hal s több millió darab ivadék megmentése á tét Mintegy ezer léket vágtak a halastavak jégtükrén. Állandó ügyeletet tartanak, s ha újabb jégréteg képződik, frissítik, bőví­tik a lékeket. Megszervezték a figyelőszolgá­latot ás. Biharugrán ugyanis ősi halászdinasztiák leszármazottai dolgoznak a halgazdaságban. Jól tudják, hogy a sárga szélű csíbo- rok a legmegbízhatóbb vészjel­zők. A csíbor ugyanis hamarabb észreveszi az oxigénhiányt, mint a hal. Ilyenkor a lék köré gyűl­nek a bogarak s a halászokat szinte figyelmeztetik: „veszélyben vannak a halak”. így bőven jut idő intézkedni, s a halakat meg­menteni. Nem tartotta be a követési távolságot — sérülést okozott December 22-én Orosháza kül­területén a Csabai úton a sze­mélygépkocsijával közlekedő dr. Csíki Sándor békéscsabai lakos nem tartotta be a követési távol­ságot és az előtte személykocsival haladó Szilágyi János fékezése miatt összeütközött annak jármű­vével. Ennek következtében Szi­lágyi kocsija az úttest másik olda­lára csúszott és elütötte a gyalo­gosan közlekedő Kiss Mihálynét és Éva nevű lányát. Az asszony nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a gépkocsikban 3500 forint értékű kár keletkezett. A Szarvasi Kísérleti Halastava­kon szintén sok a lék Itt még na.gy teljesítményű szivattyúk is működnek, állandó a vízmozgás a tavakban, így biztosítanak oxigéndús légteret a befagyott tóban pihenő halaknak. A gyomai Viharsarok HTSZ tagjai szintén megtesznek min­dent a halak megmentéséért. A halászokra nehéz időszak köszön­tött, de mint mindig, ez esetben is „állják a — jeget”! cialista brigád nevezett be a Hi­dasháti Állami Gazdaságban, ösz- szesen másfél millió forint tej-ven felüli érték előállítását vállalták. Felajánlásaik között figyelemre­méltó az önköltségcsökkentés. Ke­reken 670 ezer forint költségmeg­takarítást irányoztak elő. Kijelölte a vízmű a körzeti hibabejelentő helyeket Gyulán a fürdő-, víz- és csatorna­mű vállalat vezetősége ezekben a napokban kézbesíti ki felhívását a vizfogyasztókhoz. Ebben figyelmeztet az üzemelés zavartalanságáért a ten­nivalókra a fagyveszélyre való tekin­tettel. Közli a körzeti hibabejelentő helyeket is. Hibát lehet bejelenteni a csigakerti szivattyúháznál személyesen vagy a 370-es telefonon, az Eminescu, a Ságvári, a Lenin úti és a tanácsháza alagsori kútházánál. Az előforduló pa­naszokat munkaidőn túl a falon kihe­lyezett hibabejelentő ládába kell el­helyezni a név és a lakcím feltünteté­sével. Fontos, hogy az udvarokba be­vezetett vízellátás a téli időszakban a sárgaréz kifolyócsap állandó nyitva- tartása mellett, a keresztkulcs haszná­latával történjék. A földbe épített fagytalanító főcsap ugyanis a felszálló vezetéket vízteleníti, ha azt a kereszt- kulccsal elzárják. rekszenek, hogy hitelmentesen oldják meg az első fél év terme­lési célkitűzéseit. Ismeretes ugyanis, hogy a mezőgazdasági üzemekben a bevételek fő idősza­ka a nyári, illetve az őszi idényre esik. A kondorosiak a gazdasági önállóság adta lehetőséggel élnek, ezért úgy szervezik meg a terme­lést, hogy minden negyedévben olyan bevételre tegyenek szert, amely elegendő lesz a bővített újratermelés megvalósításához. A munkaverseny tizenegy hó­napja alatt kimagasló eredménye­ket értek el. összesen 2 millió 166 ezer forint új értéket állí­tottak elő. Ezzel időarányosan 137 százalékra teljesítették válla­lásukat. A jubileumi munlkaversenyben kiválóan oldotta meg feladatát a baromfigondozó ifjúsági brigád. Termelési tervükben 60 ezer 160 kiló hús termelése szerepelt. Ezt 70 ezer forint eredményjavulás­sal vállalták. Ténylegesen 78 ezer 518 kiló élő baromfit értékesítet­tek 301 ezer forint bevételi több­lettel. Azok a szocialista brigádok, amelyek teljesítették a termelési követelményeket, egy-, kétheti fizetésinek megfelelő összegű ju­talmat kapnak — tájékoztatta szerkesztőségünket Nagy János üzemgazdász. Értesítjük Mezőhegyes község lakosságát, hogy a Mezöhegye- si Állami Gazdaságban, a 18- as és az 57-es majorok villa­mosítását befejeztük és 1967. december 22-én fgszíiiiséo alá helyeztük DÁV Üzletigazgatóság Békéscsaba 143301 Fúlteljesíteltélí 1967. évi munkavállalásaikat a Hidasháti Állami Gazdaság szocialista brigádjai Az 1967-es esztendő termelési feladatainak teljesítésére 19 szó­Égi csoda Boros Béla rajza HÍRE K — Vietnami nagygyűlés az Oros­házi Üveggyárban. December 28-án, csütörtökön délután a KISZ megyei bizottsága nagy­gyűlést tart az üveggyárban dolgozó fiatalok részvételével. — A portugál gyarmatosítók ke­gyetlenkedései. Guinea és a Zöldfoki-szigetek Függetlenségi Pártja nyilatkozatot adott ki a portugál gyarmatosítóknak a békés lakosság ellen elköve­tett kegyetlenkedéseiről. A tá­madásoknak számos halálos ál­dozata van különösen a nők és gyermekek között. — 111,3 százalékra teljesítette a múlt évben forgalmi tervét Békéssámson kiskereskedelnui hálózata. A tervezett 11 millió 668 ezer forint helyett 13 mil­lió 339 ezer forintot forgalmaz­tak. — A Kondorosi Általános Fo­gyasztási és Értékesítési Szö­vetkezet kilenc hónap alatt mintegy 32 mázsa vegyes gyü­mölcsöt vásárolt fel. — Üj, korszerű gépszerelő mű­helyt építettek az idén a két- egyházi Béke Termelőszövetke­zetben. — Kártérítésként az Állami Biz­tosító szeghalmi járási fiókja ebben az évben 7 millió forin­tot fizetett ki ügyfeleinek. — Utak és hidak felújítására 1968-ban Dombegyházán 239 ezer forintot költenek. — December 20-ig teljesítette éves tervét az Orosházi Üveg­gyár. Többek között 100 mills ó darab konzerves üveget adtak át a megrendelőknek. Időíórásíelenfés Várható időjárás ma estig: Felhős, enyhe idő, több helyen, elsősorban északon eső. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati, nyugati saséi. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 3—mínusz 2 fok között, legma­gasabb nappali hőmérséklet plusz 3— plusz nyolc fok között. RÁGCSÁLÓK (egér, patkány), ROVAROK (svábbogár, csótány, zsizsik stb.) szakszerű irtását garanciával és árengedménnyel vállaljuk. KÁRTEVÖIRTÓ SZOLGALAT, Kecskemét, Széchenyi tort. 32. 83919 — Eleken a Lenin Termelőszövet­kezet fiataljai a községi műve­lődési házban minden héten rendszeresen tartanak foglalko­zást Itt rendezik a politikai oktatásokat, különböző előadá­sokat és a klubdélutánokat. — A békéscsabai Fegyveres Erők Klubja december 26-án, dél­után a Karbid és a sóska című NDK-filmet vetíti. — Megjelent: A pszichológia új útjai című kötet a Gondolat Kiadó gondozásában. A könyv tájékoztatás a moszkvai XVIH. nemzetközi pszichológus kong­resszusról. A legkiválóbb ma­gyar szaktudósok foglalják ösz- sze az ott elhangzottakat és egészítik ki személyes élmé­nyeikkel. — Tanácstagi fogadóórát tart Bé­késcsabán december 27-én 17- től 18 óráig a 40. választókerü­letben Dessewffy u. 17 szám alatt Megyei György; 18-tól 19 óráig a 19. választókerületben Jókai u. 11 szám alatt Horváth Imréné; december 28-án 16-tól 17 óráig a 15. választókerület­ben Vécsey utcai MÁV kultúr- otthonban Csányi Pál; 16-tól 18 óráig a 45. választókerületben a városi kórházban dr. Boros Im­re; 18-tól 19 óráig a 44. válasz­tókerületben Békési út 21. szám alatt Lamper Mihály; a 46. vá­lasztókerületben Fürst Sándor u. 16. szám alatt Darabos Jó­zsef; a 93. választókerületben Tanya 1881 szám alatt Kukuk Mihály tanácstag. BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG \ / MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, III. cm. telefon: 12—196. 12 —29S Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba n.. Tanács- köztársaság útja S. Telefon: 11—021. 11-051 Felelős kiadó: Lehóczky M’háiy Terjeszti s Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 13,— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. PTÍíde^-TTÖm*"! Kedves vendégeinknek kellemes karácsonyi ünnepekéi és boldog áj évei § m A Vérfürdő nyitva az ünnepek alatt is. kíván a gyulai Férfi 122208

Next

/
Thumbnails
Contents