Békés Megyei Népújság, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-22 / 302. szám
1967. december 22. 5 Péntek q ^v°lben lábfeuk Megjött az Angyal Közel a karácsony. Megjött az „Angyal”. Hozott is meglepetést, meg is ajándékozott egyórás szórakozás kellemes élményével. Meglepett, mert régen láttuk. Megajándékozott, mert a Roger Moore főszereplésével futó ismert sorozat új darabja — A rejtélyes Ellishaw — a szokott szinthez viszonyítva többet, jobbat nyújtott a vártnál. A néző — aki a sorozat rendszeres érdeklődő táborába tartozik — már megszokta, sőt egy kissé meg is unta „Angyal” kalandjainak ismétlődő „fogásait”. Ismerte a receptet, nem várt már újat. Csendes megnyugvás ült a tv mellé. Lesz, ami lesz. Végtére az a röpke egy óra majd csak eltelik. És megjött az „Angyal”. Jött visszahódítani régi közönségét. Néhány képsor s a szorgalmas néző egyszerre megfeledkezett hűvös aggályairól. Elbűvölte a történet izgalma, cselekményének erőteljes sodrása. Eltűntek a mérsékelt fenntartások. A nézőt már csak a cselekmény hibátlan logikával felépített rejtélye érdekelte. Nem bántotta már, hogy mindez csak talaj tálán, légből kapott játék, nem bosszantotta már a felső tízezer rutinos és émelyítő édeskésséggel megrajzolt világa. Mindezt alig érzékelte, mindez a legkevésbé zavarta. Egyre koncentrált csak, egy foglalkoztatta: Ellishaw asszony rejtélyes halála. Miközben „Angyal” vezetésével a logikai feladvány szálait bogozgatta, legfeljebb arra maradt lélegzetvételnyi ideje, hogy élvezze a jó érzékkel adagolt humort, hogy elismeréssel adózzék a krimi tömören megírt párbeszédeiért Leslie Charteris írói képességeinek. Mire a történet végén horogra-került az eltűnt Ellishaw s a főbűnös intrikus magántitkár, „Angyal” ismét hűtlen nézői szívébe lopta magát. Hogy ez sikerült, az Roger Moore változatlanul eredeti játéka mellett elsősorban az ügyes Leslie Charterisnek s értő tv-s munkatársainak köszönhető. Ritka eset, hogy mű és tol- mácsolói olyan szerencsés megértéssel, olyan sikeres, olyan jól megmunkált produkciót hoznak létre, mint az „Angyal”-sorozat új darabjában sikerült. Igaz, a krimi, mint műfaj, általában csak szórakoztat, legtöbbször csak tiszavirágéletű alkotásokat szül. E szabály, alól az ..Angyal’’-sorozat sem kivétel. Mégis minden elismerést megérdemel az alkotók szakmai felkészültsége, szellemi és ötletgazdagsága, harmonikus összmunkája. Az állandóbb, az időállóbb, az igényesebb műfajú és jellegű alkotások szerző- és kivitelezőgárdájának érdemes lenne néhány nélkülözhetetlen fogást elsajátítani tőlük. Annál is inkább, mert közel a karácsony, s ez „Angyal” ajándéka. Ha már így van, nem szégyen, de érdemes elfogadni. Prjevara István a kmdiíbm ummna ■■■■■ ... H arsa** a kürtszó A Harsan kürtszó című adás a Gyermekrádiónak jól bevált, régi műsora, olyannyira, hogy elhangzását követő napon meg is ismétlik, hiszen a benne foglalt számok az óvodásoktól az általános iskolásokig, ennek az igen fiatal korosztálynak évtizedet kitevő évjáratait érdekli és köti le. Szereplőinek száma nagy és változatos. A műsor szerkesztőinek jó pedagógiai érzékét dicséri az, hogy a felnőtt részvevők száma minimális, tevékenységük csak a legszükségesebb tennivalókra korlátozódik. Ellenben) annál több a gyermekszereplő, így azután, mintha csak maguk közt lennének, derűs, kedvelt átéléssel csinálnak mindent. Gyermekdalok, az ! iskolák életből vett jelenetek, zeneszá- mok követték egymást, és soksok bábjáték, rövidek, és mégis szórakoztatóak, kacagtatlak, derűsen tanulságosak. Szívesen jegyeztünk volna ide neveket, de úgy érezzük, mind sok lett volna, egyesek kiemelése viszont igazságtalan, annyira helytálltak a részvevők valamennyien. A műsor vége felé egy lány- iá örömmel újságolta, hogy iskolájának bábosai részt vesznek azon az .országos nagy iskolai bábseregszemlén, melyre a tavasszal kerül sor Békéscsabán. A Harsan a kürtszó ötletekkel teli, tartalmas számaiból nem hiányzott a humor sem, sőt az adás egy csokor diáikviccei zárult. Ezekből álljon itt mutatóba egy-kettő. A viccek közül kettő: — Kérek egy doboz szardíniát — áll a csemegebolt pultja, elé egy fiú. — Olaszt, spanyolt, franciát tetszik — kérdi az eladó. — Mindegy — hangzik a válasz — nem beszélgetni akarok velük. A másik: — Városi srác a nyári vakációban falun nyaralva, látja a tsz sok-sok kérődző tehenét. Megkérdi a tehenészt: — Bácsi, sokba kerül az a rágógumi, amit ezek elfogyasztanak? És néhány diákbemondás a műsorból: — Ha Napóleon nem törtet annyira, hanem őrmester marad, még ma is császár lehetne. Másik: — A legnagyobb éjjeli lepke a nappali pávaszem. És végül egy harmadik: — Az Északi-sarkon olyan hideg volt, hogy a sarkkutatók kesztyűben mostak kezet. H. R. A Szegedi Nemzeti Színház vendégszereplése Békéscsabán December 22-én, pénteken este 7 órai kezdettel Békéscsabán, a /ókai Színházban vendégszerepei a Szegedi Nemzeti Színház opera- társulata. Ez alkalommal Puccini: Bohémélet című operáját mutatják be Vaszy Viktor karnagy, Érdemes Művész vezényletével. Az opera főbb szerepeit Réti Csaba, Gyimesi Kálmán, Sinkó György, Szabadíts Judit, Berdál Valéria. Halmágyi Mihály.és Rosta Mihály éneklik. A vendégszereplést a város operaszerető közönsége nagy érdeklő- [ déssel várja. Ahol tilos a magyar beszéd A szoborban, csak a vetítőgép halk zümmögése töri meg a csendet. A vásznat helyettesíti a fehér szétnyitható fal, s a képek ezen jelennek meg. A késve érkezőre csak az ajtó mellett ülők figyelnek fel. — Guten Abend! — köszönnek néhányan, s azzal a teljes figyelem máris a vetítésre irányul. Azután megszólal a magnó, s az egyik kép szövegét halljuk eredeti német hangsúllyal. — Prau Köhler geht zu Kaufmann. — Azután kórusban ismétlik a jelenlevők. A hangsúlyozás még nem tökéletes, itt-ott belevegyül egy kis magyaros akcentus. És most már könnyű kitalálni; német tanfolyamon vagyunk. A TIT évek óta rendszeresen tart, több fokozaton is, német és más idegen nyelvű tanfolyamokat. Békéscsabán az egyiket Furák György tanár vezeti, s most szakszerűen, ügyesen kezeli a gépet, mely a nyelvtanulás egyik legjobb segédeszköze. Egy ideig a magnó követi a képek szövegét. Ezt többször megismétlik, hogy a .hangsúly rögződjön. Ám egyszerre csend lesz, csak a képek változnak. Most már a szöveget a tanfolyam hallgatóinak kell mondani. Majd játékos beszélgetés következik. A tanár németül olyan kérdéseket tesz fel, melyek a látott képekkel összefüggnek, de az írt szöveggel nem azonosak. A válasz néha akadozik. Előfordul, hogy valaki — könnyítve a helyzetén — magyarul szól. Ám hamar rendre utasítják. A magyar beszéd itt tilos, s ez érthető. Néhány perc múlva egészen otthonosan érzem magam, s szinte kedvem támad arra, hogy németül kérdezzem én is a hallgatókat, így lenne stílusos, de pillanatnyi töprengés után leteszek erről a szándékomról. Mégis _ könnyebb magyarul... Ezüst György festőművészt sokan ismerik, s ő is szorgalmas látogatója a tanfolyamnak. — Mi a véleménye erről az oktatási formáról, és miért jelentkezett? — Még nem jártam német nyelvű tanfolyamra — válaszolja —, így hát nem tudom, hogy korábban hogyan zajlottak le a foglalkozások. Erről viszont azt mondhatom, igen szellemes, köny- nyű a tanulás és érdekes. Az ember önkéntelenül is megjegyzi, mit hallott, jól rögződik az emlékezetében. Hogy miért tanulok? Jó, ha az ember több nyelvet tud... Csatári Zsigmomd, a MÉK szállítómunkása már nem tartozik a fiatalabb korosztályhoz. Elhagyta az ötödik x-et, mégis jelentkezett, mondván: beszélem a német nyelvet, de csak egy kicsit, s most szeretném tökéletesíteni a tudásomat. A második világháborúban volt alkalmam megismerni. Nincs határozott célom, bár ha külföldre mennék — és ez előfordulhat még az életemben—, könnyebben elboldogulnék. De azért jó lesz majd a Balaton mellett is, ahová minden nyáron elmegyünk nyaralni és sok külföldivel találkozunk. Aztán az is az oka, hogy gyermekeim mellett nem akarok lemaradni. Ök angolul és oroszul tanulnak. Én viszont megmaradok a német mellett. Szívesen járok, nagyon tetszik, és bár késő estig dolgozom, mégsem hiányoztam csak kétszer. Ami a módszert Illeti, jó. Nagyon megkönnyíti a tanulást, azt is helyesnek tartom, hogy magyarul nem beszélhetünk, így kénytelenek vagyunk kicsit többet gondolkozni. Két diáklány is jár ide. Novak Judit és Láng Éva, a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium tanulói csupán magán- szorgalomból — az amúgy is sok napi tanulás mellett — vállalták a német nyelv elsajátítását. Hogy miért? — Nagyon tetszik a nyelv, és biztosan sok hasznát vehetem még az életben — válaszolja mosolyogva Novák Judit. — Mindkettőnk vágya, hogy jól beszéljünk németül, ezért rendszeresen eljárunk. Csak az a baj, hogy könyvünk nincs ehhez az anyaghoz, és így otthon nem tudunk gyakorolni? És mit szól a tanár? — Valóban nem kapunk könyvet, de ez az első év, amikor alkalmazzuk az úgynevezett Jugoton-módszert — kép és magnó együttes közvetítése —, s mivel az anyag Jugoszláviából került hozzánk, könyvet nem tudunk biztosítani. Persze, ez nem is olyan nagy baj, mert a cél az, hogy itt a foglalkozásokon tanuljanak. öt éve tanítom a németéi a TIT-nél, és az a véleményem, hogy minden eddiginél ez a legjobb módszer. Vannak törzstagjaim is, akik bár idősebbek, és kicsit nehezebben megy nekik a tanulás, mégis rendszeresen eljárnak. Most már második éve tagjai a tanfolyamnak. Vannak diáklányaink, szellemi és fizikai dolgozóink, ugyanígy különböző az iskolai végzettség is. Érdekes, hogy minden tanfolyamon több a nő, mint a férfi. Remélem, jövőre még többen megkedvelik a nyelvtanulást. — Köszönöm az interjút, a viszontlátásra. Vagy talán így: Auf Wiedersehen! Kasnyik Judit A technika korában | Tankönyvírók figyelmébe Első gimnazista korában történt, hogy kislányunk elém téve énekkönyvét, megkérdezte: — Apu, hogyan kell kiejteni ezt a nevet? Pierre Chrétien Degeyter-ről. az Internacionálé dalszerzőjéről volt szó. A keresztnevekkel boldogultam. de a vezetéknévhez egykori, középiskolai francia „nyelvemlékeim” sem bizonyultak biztos mankónak. Persze nem ez volt az első eset, hogy idegen személy- és helységnevek mikénti kiejtése felől érdeklődött gyermekünk. Mcgcselekedte már általános iskolás korában és ma is hozzám vagy feleségemhez fordul. Ilyenkor, ha saját ismereteink csődöt mondanak, s a lexikonok sem segítenek, széttárjuk karunkat, hiszen Lőrincéhez sem fordulhat, mivel ö csak magyart magyaráz a magyarnak. Elképzelem a tanulók többségét, akiknek a szülei gyárakban mezőkön dolgoznak, sem idejük, sem módjuk effajta kisegítő munkára. Pedig jövőjére nézve is előnyösebb annak a felnőtte igyekvő tanulónak, ha Rousseau-! olvasva Russzót mond V. Hugo helyett V. Ügót s a térképen megpillantva Bordeaux városát, rábök, hogy íme: Bordó és így tovább, ezer meg egy esetben. A megoldás látszólag egyszerű; a pedagógusok ejtessék ki, írassák le növendékeikkel jól, helyesen az idegen neveket, kifejezéseket. A gyakorlatban ez nem megy. A negyvenöt perces órák, s a bő anyag meg a felel- tetések alig engednék, s az éveken á| való ismételgetés sem gyönyörűség. Sokkal egyszerűbb volna a tankönyvekben zűrjeiben feltüntetni a helyes kiejtést. Hogy miért nincs így? Azért, mert hazánkban pofonegyszerű megoldásokra sokszor nincs idő. ’-hrillő
