Békés Megyei Népújság, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-19 / 274. szám
Seth Wade: Ma éjjel hallottam az Elnököt* Ma éjjel hallottam az Elnököt, szabadságról szavalt náthától berekedve, népekről, melyek a nácikunyhókban a villanyvilágítást [sürgetik; az elaggott istenek számára valamiféle új áldozatot [emlegetett, merthogy a szabadságot s a villanyvilágítást nem nélkülözhetik az emberek. Lehetséges, hogy mindez nélkülözhetetlen, s ki más tudná, mint ő, hogy így van-e™ Én ugyanúgy (ázom most valamitől, de lehetséges, hogy majd a döglött katonáknak az ember végül is megmagyarázhat, és így beszél; Ó, sajnos, nem terjedtek ki mindenre a gondolataim! Szóval most, hogy e sorokat körmölöm, azt gondolom az Elnökről, aki talán velem együtt álmatlan éjjelente, (ha csak saját szövegeit és tetteit el nem unta) üldögélve s töprengve egy túlságosan világos szobában, azt gondolom, hogy a hideg a fejben nyüzsgő agyrémekből árad egyre. Ladányi Mihály fordítása • Seth Wade, az Egyesült Államokban élő fiatal költő. 1S7T-.1 "1 "í I v . ■ r-- ■ SEWS- K == ■ Jankovlch Ferenc: Házat húznak fel Házat húznak fel udvarunkban, megy ez; varázsos gyorsaság: tegnap semmi, s ma félig itt van, mint növény, növekszik a ház... Dolgoznak, s figyeld csak, mindenből kihabzik valami zene: gyúrógép, ahogy földet döngöl, mint titán-lépés üteme. Vékony a horgany, így ha vésik, szavára elriad a nesz: félig zenei hang, recézik s bong a kalapált fémlemez. Üj hang, picit talán lúdbőrző, új zenekarba illenék: hol más határt karcolt a körző, találd ki, mit; nem zene még — Csak a fül képzeli, hogy milyen: valami vásás, kissé más — valahogy úgy, hogy bele illjen a karcos lapátcsusszanás, a sóderzaj-szikrázat vad-kék ropogó lángja, mely hideg: szúrós hang, mintha jéggyöngy esnék hallatán borzad az ideg — S lehet a ritmus az egészben oly tömpe, dermedt koccanás: ízig rándító, mint a kézben két összeütött kalapács. egy bocsdnatkérö pillantás- semmi különös, csak a sze- sal. Aztán öltözéshez látott, me fénylett mélyen s arca A színházi szabó odakészí- elefántcson színben játszott, tette a díszes lovagi öl- Beke tágra meredt szemmel tönyt, de ö maga nem volt nézte s nem tudott szólni, látható sehol. Bárányt ez is Az idegen egy lépést tett a dühítette. Kivágta az ajtót, színész felé, s kesztyűs ke- és harsányan kiáltott; zével elegánsan intett. — Szabó! — Jöjjön — szólt meleAZ ÜGYELŐ kopogott az °en ~,én 0 Nagv Színház ajtón. - János bátyám, te izgató,ja vagyok. Szukse- jössz! - S az öreg, mint «em van Önre' már annyiszor, a közben Beke szó nélkül felállt, magára öltött livrében a az idegen karonfogta, majd színpadra indult. A jelenet csendesen kiléptek, után levetette a díszes ru- * * * hát, s letörölte a festéket, A FELVONÁS végén Bá- Egyedül volt. A csend át- rány sikerizzadtan bezu- ölelte. Az ajándékcigaret- hant az ajtón. Az öreg szítára tévedt a pillantása, nesz az ajtó felé fordulva Pillanatnyi gondolkodás Ült. Ujjai között füstölgőit után, a tűzoltói tilalmat át- “ cigaretta, hágva, rágyújtott. Mélyet — János bátyám, jön a szippantott az illatos füst- tűzoltó! — fenyegette meg bői, s kényelmesen hátra- tréfásan. Választ nem ka- dőlve pihent. pott, csak a füst keringett Ebben a pillanatban ki- Beke feje körül. , Bárány nyílt az ajtó. Meglepetve e9V pillanatra megállt, kö- hátrafordult. Egy idegen ^lebb lépett. Beke csak állt az ajtóban. Magas tér- nézett, és kissé felrebillent metén jól szabott frakk fe- fejjel hátradűlve mosolyszült. Vállán belépő, fején gott. Két keze a szék karfényes cilinderkalap, a ke- fáján feküdt, a jobbjában zében aranyvégű bot. Mo- cigaretta, wlygott. Nem volt rajta — János bátyám! — szólt Kilencven éve született Ady Endre Kilencvenedik születésnapját ünnepeljük Ady Endrének s immár alig több mint egy esztendő van hátra halála félévszázados évfordulójáig. A magyar irodalomban aligha volt még költő, aki olyan tudatosan tört a lírai teljességre és köteteiben olyan eleven erővel valósította meg ezt a teljesség-szándékot. Hunn, új legenda című ars poeticáját gyakran idézzük, de ritkán valóságos és egész értelme szerint .Csak a l’art pour l’art polémia ez a költemény vagy valamiféle arisztokratikus művész-gőg program-verse? Van benne e polémiából is valami, s tagadhatatlan az individuális költői büszkeség versben megnyilvánuló jelenléte, De több és konkrétabb ez az ars poetica, mint ahogy teljesebb és nagyobb igényű Ady ♦ « ♦, hangosabban, majd miután választ nem kapott, felrántotta az ajtót és rémülten kiáltott a folyosón: — Orvost! Orvost! — Pillanatokon belül ott tolongott mindenki. Az orvos is megérkezett. Utat engedtek neki. Dr. Kemény, a szín-, házi orvos, megnézte az öreg pulzusát, pupilláit, majd a némán állók felé egy mozdulattal jelezte vége. Dermedten, hitetlen- kedve néztek Bekére, aki fagyott mosollyal mintha', ezt mondta volna: — Na ugye? Milyen jól játszom. Bizony. Ugye milyen döbbenetes a szerep? Főszerep, nem epizód. Mit bámultok? Mit tudjátok ti,1 hol járok én most, micsoda pompás a szerepem, és egyedül játszom. Minden én vagyok... * * * A TEMETÉS csendes eső- szitálás alatt folyt le. Kevés közönség volt a vén színész utolsó jelenésén. Csendes és rövid volt a temetés, olyan, mint a szerepei. Epizód. lírai életművének a valóságos életét poetizáló egész teljesítménye is. Mire is jó a hunn király, az Attila temetésének mondáját hasznosító jelképes csattanó? „Én voltam Űr, a Vers csak cifra szolga, Hulltommal hullni; ez ay szolga dolga, Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.” A Nagyúrrá magasított én s a szolgává degradált vers ellentéte nem csupán az öncélú művészet elutasítása, s nem is a művészi arisztokratizmus formulája, hanem tudatos szembesítése a lírai egésznek és a lírai résznek. A poéta életének és az egyszeri ihletnek, A teljes életműnek és az egyetlen versnek kiélezett értékrendje. Aki „mindennek jött”, annak sohasem egy-egy vers csiszoltsága a legfontosabb. A Minden-t nem néhány vers, de ciklusok és kötetek egésze, sorozata közelítheti csak. A mai — Mindenséget ostromló — költői vállalkozások igényeit tulajdonítanánk Ady- nak, a mai poéta vallomását aktualizálnánk, aki „koz- mosz-szívű”-nek nevezte a század eleji költőt? Semmi erőltetésre, utólagos korszerűsítésre nincs szükség. Maga Ady tudatosan megfogalmazta ezt már: a Hunn, új legenda előtt prózában is. Akkor, amikor 1009-es önéletrajzában négy új hangú kötete törekvéseit és tapasztalatait összegezte: „Mindent el akartam mondani, ami ma élő magyar emberben támadhat, s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket”. Adynál a „mindent elmondás” költői igénye a mérték, amelyhez alkotó tevékenysége mindén részleges mozzanatát méri. Ady Endre Urai szintézise végletes élmények állandóan kiélezett és szinte t drámaian dialektikus szembesítéseiből született. Az egyetemes emberi történelem, s érzés- és gondolatvilág, a nemzeti sors, s a hazai érzések és gondolatok ütköztetéseiből vagy azonosításaiból épült a tízkötetes költői életmű. Milyen magával ragadó például Ady csaknem egyforma otthonossága : szorongással a Duna, nosztalgiával a Szajna, figyelő fantáziával a Néva partján. S milyen fölemelő ugyanaz a lelkesült ujjopgás, amellyel a Csák Máté földje ellen sorakozók, a Riviérára lelátogató hegy- bajtársak, s a Nikoláj-pá- lyaudvarra csóvát dobó orosz baka mozdulatait kíséri. Vagy a halál is milyen monoton következetességgel settenkedik be a költő életébe, de mennnyiféle helyen és alakban: nyár végi lehullt levelek „züm-züm"- jében a párizsi Szent Mihály útján, sírkertet mérve a mindszenti temetőben, s a történelmi végzettel farkasszemet nézve Jean Jau- rés, Kínos Gyula vagy Zu- boly életére emlékezőn. De lehetetlen észre nem venni, hogy a Póris, az én Bako- nyom képében és gondolatában Ady élményei meny, nyíre hasonlatosak világtörténelmi jelentőségű európai kortársai érzéseivel, gondjaival. Hiszen más, nehezebb sorsú „szegénylegények” is bujdokolnak ekkor Európa „Bakonyai”-ban: Lenin éppen Párizsban is — vagy tapri szigetére húzódva Gorkij, Kora egyetemes, világtörténelmi kilátópontjára emelkedve szemlélte és érzékelte Ady Endre az életet s a hazai társadalmat. Egyetemességének tudatosítása azonban nem a nemzeti poéta megtagadását jelenti, hanem éppen igazi rangja, értéke szerinti elismerését mindannak, ami benne magyar, nemzeti. Mert Ady érezte, tudta, átélte, hogy az egyetemességet nem a nemzeti ellen, de csak a nemzetiben lehet felismerni, megvalósítani és elérni. Jellegzetes magyarság-motívumaiban éppen annak a drámai küzdelemnek lehetünk részesei, amelyet a történelem alakuló-változó sodrában a költő nemzete felnőtté érleléséért, az egyetemes emberihez föl- magasodó öntudatáért folytatott Mindehhez csupán egyetlen — születésnapjához is illő — példát: miként is vált meghatározó költői motívummá lírájában szülőföldje, a szilágysági Érmellék és Érmindszent. Nem- • csak olyankor, amikor élesen kirajzolódik a szülőföld képe, hanem olyankor is, amikor csak távoli indítékként villan meg verseiben pátriája mindennapi és mégis különös világa. A történelem szárnycsapásaií érzi meg és érezteti Ady az otthoni élet apró eseményeiben. A kivándorlók és megtépett hazatérők nehéz sorában, az elszaporodó szektákban, az öreg Kunné „közönséges" tragédiájában, magyar és román parasztok nyári nekigyűrkőzéseiben s téli „rettegéseiben”. A természet világa mindig az emberi lét terepe Ady Urai képeiben. S ha olykor nincs is jelen személyesen az ember a tájban, a költői kép, az értelmét alakító jelentés a természeti elemeket akkor is telíti népivel, nemzetivel, emberivel. Mert benépesül a táj: munkába görnyedőkkel és megalázot- tan töprengőkkel, pécsi búcsúsokkal és keserűségükben lázadókkal. Benépesül a táj jelennel és múlttal, darabos parasztokkal és kapáló „asszonycsapat”~okkal, öntudatlan vonulókkal és tudatos sereglőkkel. Tuhu- tum vezette régi magyarokkal, s Dózsa szavára mozduló jobbágyok hadaival, mocsarak, erdők közt megbújó szegénylegények bánatával és nekikeseredett kurucok lobogásával. így nő Ady költészetében Érmindszent, miként az egész ország, egyetemes pontjává a világnak. Világtörténelmi sodrásban él és alakít Ady fantáziája: nemcsak Érmindszent vált immár kitörölhetetlen pontjává a világnak, hanem Budapest „futós utcái" is a nemzeti létnek. A Hadak útja nem csupán egyetlen költemény Ady többi verse közt, de történelmi fordulat is: a „hazátlan bitangok"» nak titulált proletárokat állítja a költő egy ősi monda jelképesítő erejével a magyar társadalom és nemzeti lét központjába. S ezzel még egyetemesebb távlatokba tágítja a hazai valóságot: az a hadak útja azóta a történelemben a szocializmus országútjává vált. Nem kisebb és nem kevésbé merész forradalmi tett ez az 1000-as évek elején, mint amilyen Az anya Gorkijának alkotói cselekedete volt. Koczkás Sándor , Romváry Etelka Emlék
