Békés Megyei Népújság, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-12 / 268. szám

Johannes R. Becher:

Holnap

Visszapillantva A megtett ütra Még látunk romokat, Sírok végtelen sorát —

Két világháború Tanúit —

Pillantást vetve a múltra, Fölmérjük a mát

És latolgatjuk Az új borzalomra Készülő erőket,

Meg azokat, amelyek A békét akarják —

Az igazit,

Egyszer s mindenkorra.

Visszatekintve

És mérlegelve a jelent,

Szemünk

A holnapra

Nyílik,

S meglátjuk A szabad embert,

Nemes egyszerűségében, Derűs szépségében

Megtestesítve Évszázadok álmát.

Boldog Balázs fordítása

Vazlat

Romvári Etelka

OI£ASÓNAPLÓMBÓL Truman Capote: Hidegvérrel

jJ ki szépirodalminak álcázott detóktivre- gényt sejt e könyv lapjai mögött, alaposan csalódni fog. Bár a történet „(hiteles beszámoló egy többszörös gyilkosságról és következményeiről”, valódi .gyilkosokról és áldozatokról szól, a regény mégis túlnő, a mostanában igen népszerű kriminológiai alkotások mindegyikén.

A tény-regény valóságos események alapján Íródott, minden úgy történt, minden egyes szó úgy hangzott el, ahogy azt a népszerű író-riporter, Truman Capote könyvében elénk tárja.

1959. november 15-én, az USA Halcomb nevű városkájában embertelen kegyetlenséggel meggyilkolták a köztiszteletben álló, feddhetetlen életű farmert, Herbert Cluttert, feleségét és két gyermekét. Az áldozatokat egyenként megkötözték, szájúkat ragtapasz- szal leragasztották, majd közvetlen közelről fejbe lőtték. A bestiális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság indító oka ismeretlen volt, s a tettesek után szinte • semmi nyom nem maradt... Kik a tettesek? És miért követték el ezt a barbár, négyszeres gyilkosságot?

A detektívregények szokásos. kérdéseire, amelyeket most a valóság tett föl, a nyomozók és a közvélemény egyelőre nem kap választ. Az író akkor szegődik az ügy mellé, amikor először jelenik meg hír a gyilkosságról az újságokban. Kapcsolatban áll a nyomozó szervekkel, s a tettesek kézrekerítése után állandó látogatója lesz annak a börtönnek, amelyben a két elvetemült fiatalembert őrzik. Az író még a kivégzésnél is jelen volt, ahol a gyilkosok, Smith és Hickoeh, megérdemelt büntetésüket nyerték el... Az író regényében főként azt igyekszik kideríteni, mi történt itt valójában, s mi történik Amerika-szerte általában, ahol szinte hetenként számolnak be az újságok hasonló esetekről.

Brackó István

ALKOTÓLÁZ

A saját magát módfelett elismert író nagy felbuzdulással jelentette a Legil- letékesébb Helyen:

— Egy gyilkos szatírát akarok írná! A tehetségtelen hencegőikről, a látszatban sütkérezőkről, a szocialista lehetőségek megnyer- gelőiről! Persze, ehhez nyugodt körülményekre van szükségem. Rózsadombi lakásom csak háromszobás, állandóan cseng a telefon, egymás után kilincselnek a ■kezdő írók, éppen ezért igényt tartok valamelyik alkotóházra!

A Legílletékesebb Helyen gyors leltár után pillanatok alatt megállapították, hogy a gyilkos szatíra műfaja a hiánycikkek listáján szerepel és azonnal beutalták az ihlettől fényes arcú írót 2 hétre Szigligetre.

Megérkezvén először is . betájolta magát, kik vannak még nagyságok rajta kívül, és a Kossuth-díjasok között vett egy jó langyos pofafürdőt. Este vásárolt egy csomó képeslapot és valamennyire az alábbi szöveget írta: „Üdvözlet a Szigligeti Alkotók Házából. Egy csomó Kossuth-díjas is van velem, hatalmas irodalmi vitáink vannak, persze a legfelső szinten.” Aztán összeállította rokonai, barátai és főleg irigy ei névsorát, akiknek lapot küld, majd nyugovóra tért.

A nagy munkában úgy kimerült, hogy másnap délig fel sem kelt. Ebéd után újból számba vette, hogy nem maradt-e ki valaki a listából, mert kár volna, ha valamelyik irigye nem kapna lapot tőle.

Utána elhatározta, hogy a két hétről naplót fog vezetni, mert nem akar úgy járni, mint már három beutalás alatt, amikor is égett

az alkotás lázától, de mégsem ért el a címig sem, valahogy nem jutott rá ideje.

— Bezzeg most nem fogok így járni — gondolta magában —, naplót vezetek, feltérképezem, hova tűnik a drága időm...

A továbbiakat elmondja az általam ismert NAPEÖ:

lVIII. 5) Hétfő: ' Vettem egy csomó képeslapot, megírtam. Éjfélig dolgoztam rajtuk, termékenynek érzem magam,

' Vilk 6.1 Kedd: Gondosam megcímeztem a lapokat. Kicsit sok volt, kimerültem. Gondolkoztam a szatíra címén, de fáradt agyam nem fogott.

(fe-ífr- 7;) Szerda: Felragasztottam a bélyegeket, a nyelvem csaknem felmondta a szolgálatot. Ez a népszerűség átka.

ÍVŰI. 8. ■ Csütörtök: Saját kezűleg bedobtam a lapokat. A postán megismerkedtem Györgyikével, másnapra randevút beszéltünk meg. Délután a címen törtem a fejem, majdnem sikerült., Ügy látszik, ez a Györgyi jó múzsa lesz. Este kártyában elúszott 200 forintom, jobb lett volna még képeslapot venni rajta.

^Vfffr-9) Péntek: Györgyike nagy barátja az irodalomnak. Bejött hozzám és reggelig vitattuk a nagy műveket. (Az ember tragédiájánál hagytuk abba.)

Szombat: Kipihegtem a vita fáradalmait.-V-II1.14.y Vasárnap: Meg vagyon írva: a hetedik napot pedig megszenteljed, tehát .nem is gondoltam alkotásra. Délelőtt bújkál- tam Györgyi elől, délután borkóstolón voltunk a tsz- ben, hogy melyikben, nem' emlékszem. Az este kiveis, pedig a pincében már megvolt.

lé. Hétfő: Reggel ruhástól ébredtem, majd szétszakadt a fejem. Bevettem két Salvadort. A kalapom is elveszett. Eiste Györgyivel újabb kimerítő vita, el is aludtam közben.

(Vili. isj Kedd: Délben ébredtem. Délután címkeresés. Este megérkezett Abszurd Nélli, a modem drámaíró. Mint esztéta is, régen kívántam egy vitát vele. Reggelig tartott/Saédü- 4etes—vitaanyaga xan, Lindán variációt ismer;

(vitt. t$) Szerda: Hogy telik az idő! Délután kettőkor ébredtem. Nincs jár- tányi erőm, hát lehet így alkotni?

(till.------15:) Csütörtök:

E

gész nap azon tűnődtem, hogy kellő ihlettel 2—3 óra alatt kész egy szatíra. Este kerestem az ihletet, de a konyak erősebb volt, mint gondoltam.,

(lH. Iflr) Péntek: írtam

egy lapot az asszonynak, hogy sokat gondolok rá, de nehogy valami családi aroblémával zavarjon. Este Nelli...

fviH: -ITp Szombat: Nelli itimaradt nappalra is, bár kifogytam a témából. Sajnos, kettesben nem tudok alkotni, pedig úgy éreztem, ment volna az írás.

'Vfffr~70 Vasárnap: Hazautaztam. Előtte átnéztem a naplót, hiába, mindenre nem juthat idő. Két hét hamar elröppent. Na, de majd legközelebb kíméletlenül megírom gyilkos szatírámat.

'^Mis^íséérn neki. Tesí)

hez álló a témája. — J.__'

ö

. Kovács István,’

(HHMMMtMmvVHnmWMUMMHMYIWWHHWVmHHMm UUWrtMV t

érkezett bárkára. Két szakállas halász száll ki belőle, bárkájuk színültig teli van hallal. Átadás után megnézem a mérlegkönyvet. A két halász száznyolcvan kiló halat hozott.

Száznyolcvan kiló hal. Ezek ketten naponta száznál több családot látnak el — számítgatom magamban. Tévedés, a mázsáid helyreigazít. Megmutatja a legutolsó hónap számadatait. Júliusban nem kevesebb, mint nyolcezer-hatszáz kiló halat vett át kettőjüktől. Márkov és Koszlov: nevüket sietve feljegyzem a noteszbe a deltái élményeim közé.

, . . Aznap éjjel sehogy sem bírtam elaludni. A Duna olyan harsányan zúgott az ablak alatt, már-már az volt az érzésem, hogy ágyastul, házastul, mindenestül hátára kap minket s magával sodor. De még azért is izgultam, hogy vajon Vaszilijev Kárpov, akivel az este ismerkedtem össze, betartja-e ígéretét. Abban maradtunk, hogy hajnalban bekopog hozzám, felvesz a bárkájára. 1

Hajnali négykor, úgy, ahogy megígérte, be is kopogott. Figyelmességből vattázott kabátot js hoz számomra, hogy ne fagyjak meg vékony vászonruhámban. Odakint csípős szél süvít. A tegnap oly nyugodt Dunára nem lehet ráismerni. Vergődik, nánykolódik, mint egy megvadult bika. Görcsösen markolom a bárkát, el vagyok rá készülve, hogy rögtön a vízbe borulunk. Vihar lesz, ugye? — kiabálok át Kárpovhoz. A sötétben nem látjuk egymást, de hallom a nevetését. — Ügy látszik, maga még nem járt viharban a Dunán — kiabálja vissza. — Semmi az egész. Felkelés előtt egy kicsit nyújtózkodik a Duna. — Annyit azonban a sötétben is látni, hogy Kárpov két evezője keményen küzd a felkorbácsolt vízzel. A harc szerencsére nem tart soká, hamarosan kitérünk a háborgó folyó útjából, s a sűrű nádasok közé kanyarodunk.

Szemben ülünk egymással, Kárpov órákon keresztül fáradhatatlanul evez. Nyolc felé jár már az idő, amikor kibújunk a nádasok közül. Tüneményes kép tárul elénk. Ez hát a Delta! Könnyű szédülést érzek, ismeretlen szépségek varázsa játszik velem. Mint egy óriási brilliánskő a nádasok gyűrűjébe foglalva, a Furtuna-tó tükre szikrázik előttünk. Előbb meg kell szoknom a káprázatot, s csak azután kezdek eszmélni. A csillogó brilliánson fehér hófoltok villognak. Legalábbis nekem annak tűnik első pillantásra, a méltóságteljesen úszó hattyúcsapat. Elöl a vezérhattyú, mögötte négyes sorokban a hattyúfiókák, a legvégén pedig megint magányos hattyú úszik. Ha valamelyik lemaradt a csapatból, rögtön mellette terem, s erélyesen visszatereli. Távolabb vadkacsák és vízityúkok sötét serege hullámzik. Helyenként mintha tüzek lángolnának, tavirózsák virítanak a vízen, közöttük levelekből szőtt zöld szigetek utaznak.

Miközben én a tájban gyönyörködöm, Kárpov számára megkezdődik a munka. Nekivágunk a jó pár száz hektáros tónak, hogy összegyűjtsük a zsákmányt, „kirázzuk a varsáidat” — ahogy ö mondja. Kárpov varsái szét vannak szórva a tóban. Órákba telik, míg sorba járjuk őket. Ám az evezés itt a legkisebb munka. A varsa zsák alakú háló. Kárpovnak 40 ilyen varsája van a víz alá rejtve, nagy távolságra egymástól. A víz színén csupán egy-egy kiálló karó jelzi a helyüket. Ha a karó mozog, már előre tudjuk, hogy a zsákból lesz mit a csónakba kirázni. Kárpov most már lábon áll, s egyensúlyozva a víz fölé hajol. A karóval együtt a varsát is kihúzza. Csupán néhány apró ponty vergődik a hálóban. Kiszabadítja őket, és visszahajítja a vízbe. Hadd nőjenek még 30 centinél kisebb pontyot nem szabad kifogni. A nehéz percek akkor következnek, amikor a vízből lyukasan kerül ki a háló. A halász fonalat, tűt vesz elő, és a víz fölé hajolva, az imbolygó bárkán foltozni kezdi a szétszakadt hálót. Na végre! Az ötödik varsánál Kárpov felderül. Egy gyönyörű kövér ponty vergődik a hálóban. Lehet vagy négy kiló! Ráadásul néhány süllő és harcsa segít neki rángatni a spárgát. Miután már biztos helyen, a csónak fenekén pihennek, Kárpov jókedvében halásztréfákkal szórakoztat. A ponty — meséli — így biztatja a halászt: „Annáig, aki engem kifog, annyi folt legyen a ruháján, ahány pikkelyem van nekem”. A csuka viszont, mivelhogy nincs pikkelye, azt mondja: „Aki a hálójába fog, olyan csórén maradjon, amilyen én vagyok.”

— Ha jól meggondoljuk, fogott is rajtunk az átok. Akárhogy is forgattuk magunkat, végül mindig csupaszok maradtunk.

Kárpov ezt már komolyan mondja. Ennek a földi paradicsomnak megvan a maga átka. Időnként a vizek

itt mindent elárasztanak, s olyankor a halásznak elúszik a házacskája. Átlag ötvenévenként épülnek újjá a „Milla 23.” házai. Emiatt az utóbbi, években sokan a. városba költöztek. Pedig a Deltának soha nem volt olyan szüksége emberre, mint ma. A halászat fejlesztése mellett megkezdődött a nádkitermelés. A vállalat egy lejt fizet minden kéve nádért. A múlt hónapban Kárpav 2400 lejt keresett, felesége ugyanakkor a nádbetakarításnál 1200 lejt hozott haza. A pénznek azonban itt nem sok hasznát vehetik, ök is arra gyűjtenek, hogy majd a városba költöznek, házat vásárolnak maguknak. Igaz, megindult a küzdelem azért is, hogy a halászokat megvédjék az ártól. Hidrológusok térképezik a Deltát, keresik a védettebb helyeket, amelyek köré érdemes lenne gátakat emelni. Ilyen helyekre akarják áttelepíteni a jövő halászfaluit.

— A vizet nehéz legyőzni.

Kárpov az utolsó varsákat is kirázta: Dél felé közeledik az idő, s mi bejártuk keresztül-kasul a Fur- tuna-tavat. Elég gyenge nap volt, Kárpov 40 kilóra becsüli a fogást. Ezenkívül van még a bárkában vagy 5—6 kiló béka és rák is.

Két órára érkeztünk vissza a faluba. Kárpov nem enged el, meghív magához ebédre, és tiszteletemre elkészíti a négykilós pontyot, melyet a ház udvarán megterített asztalnál fogyasztunk el; mellé savanykás kvaszt iszogatunk.

Ebéd után átmegyünk az italboltba. A nagy ivószoba már tele halásszal. Látszik, hogy itt nincs hiba, az italbolt mindennap jó fogást csinál. Vagy egy óra múlva zeneszó csalogat ki onnan bennünket. Valahon- nét messziről, a vizek közül száll a zene felénk. Egyre többen gyűlünk a bolt elé, hallgatjuk a láthatatlan zenekart, mely egyre erősebben szól s melódiájával elárasztja az egész falut. Mintha körülöttünk a tavak muzsikálnának. Sorra nyílik a házak ajtaja, az emberek a partra tódulnak. Még a kiszolgáló is otthagyja a pultot, s közénk áll a titokzatos koncertet hallgatni. Alinak szótlanul a nagy darab, meny halászok, hagyják, hogy a zene finom fátyola a lelkűkre szálljon. Végül felbukkan a hangok forrása. Az öreg Dunaágon fehér hajó úszik lefele. A Delta kultúrhajója, az úszó mozi közeleg zeneszóval.

Este moziba megyünk! Miké Ervin