Békés Megyei Népújság, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-05 / 262. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Éves tervük tíz hónap alatti teljesítésével köszöntik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját Javult a szolgáltatás, nőtt a termelékenység a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál Az év első heteiben, amikor termelési tanácskozásokon ismertették a vállalat 430 dolgozójával, hogy 1967-ben 24 millió 830 ezer forintos termelési tervet kell teljesíteniük, még a vezetők is kételkedtek abban, hogy ez november 7-ig teljesítve lesz. A gazdasági vezetők e feszített terv ismeretében sokkal jobban igényelték a párt- és a szakszervezet támogatását, miközben gyakoriabbak- ká lettek a dolgozókkal való közvetlen tanácskozások is. Az őszinte összefogás minden reményt felülmúlva, kiemelkedő eredményt hozott a víz- és csatornamű vállalatnál. S, ez abban jutott kifejezésre, hogy idei 24 millió 830 ezer forintos termelési tervüket október 31-ón, vagyis tíz hónap alatt teljesítették. A múlt év ha- i sonló időszakához viszonyítva, 4 millió 345 ezer forinttal értek el az idén nagyobb termelési értéket, ami a vállalat egész kollektívájának erőfeszítését külön is jól példázza. Említésre méltó ugyanakkor az is, hogy a tervezett béralapot egyetlen forinttal sem lépték túl. Ez azt jelenti, hogy a tervet a termelékenység fokozásával érték el, ami feltétlenül elismerést érdemei. A már említett milliók különösen a szolgáltatás fejlesztésében és a kútépítésben érzékelhetők a legjobban. Ugyanis a szolgáltatás egymillió 400 ezer forintos tervtúlteljesítését a nagyobb teljesítményű szivattyúk beállítása segítette. S miközben az ezen célra előirányzott anyagi fedezetet a vállalat felhasználta, az idei nyáron Békéscsabán és a megye számos helységében jelentősen javult az ivóvíz-ellátás. Kútépítési éves tervét csaknem egymillió lo- rinttal teljesítette túl október Síig a vállalat. A 127,4 százalékos tervtúlteljesítés azt jelenti, hogy a tervezett 17 mély fúrású kút helyett a tizedik hónap végére a 20.-at is átadták rendeltetésének. A terven felüli három kút egyrészt a termelékenység növelésével, másrészt a gépesítés fokozásával vált lehetővé. Ugyanis év közben két új fúrókocsit, három oagy kapacitású kompresszort és egy darus kocsit kapott a vállalat. Skorka János igazgató, Máté András főmérnök, dr. Ambrus Tamás főkönyvelő és Sümeghy Csaba munkaügyi osztályvezető az éves termelési terv tíz hónap alatti teljesítését mindenekelőtt a munkaverseny-mozgalom kibontakozásával magyarázták. Többek között azzal, hogy az idén 280 dolgozó vett részt a jubileumi munkaversenyben. Ezen belül 8 kollektíva a Szocialista brigád cím elnyeréséért küzd, míg további két kollektíva — Ambrus Vin- cze kútfúró és Wábits Győző csőszerelő — brigádja már az ezüst jelvény megszerzéséért kelt versenyre. Mindent egybevetve, az elért eredményt nem lehet elvitatni a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozóitól. A 24 millió 830 ezer forintos termelési tervet két hónappal az év lezárása előtt teljesítették. Harmínchétmíllíó forinttal többet teljesítettek mint tavaly Beszélgetés a Békés megyei Beruházási Iroda főmérnökével az év első háromnegyedének eredményeiről | értéke a mezőgazdasági beruházásoknak. Ezen a vonalon van némi lemaradás, de bízunk abban, hogy az év végéig még szépíteni tudunk az eredményeken, illetve Igen fontos feladatot lát el a Békés megyei Beruházási Iroda a megye területén levő beruházások előkészítésével, lebonyolításáv al és műszaki ellenőrzésével. Ma, november 5-én az iroda munka- j teljesíteni tudjuk a terveket, — társai értekezleten beszélik meg : összegezte Papp főmérnök az idei az év első háromnegyedének eredményeit és a negyedik negyedév feladatait. Erről kérdeztük Papp János főmérnököt. — Kétszáznyolcvankilenomil- lió forint sorsának alakulásáról lesz szó az értekezleten — mondotta többek között a főmérnök, év eddigi főbb eredményeit. Tájékoztatója végén elmondotta azt, hogy az év hátralevő részében mindent megtesznek a lakásépítkezés meggyorsítása, a mezőgazdasági beruházások teljesítése és a közművesítés sikere érdekében. O. L. — ugyanis erre az évre ennyi értékű munka lebonyolítására kötöttünk szerződést. Nos, mit mutat a mérleg? Kétszáztizenhatmillió forint került felhasználásra szeptember 31-ig, ez azt jelenti, hogy az éves tervet időarányosan 74,8 százalékra teljesítettük. Tavaly ebben az időszakban az egész évi 284 millió forintból még csak 179- et használtunk fel, illetve az idén 37 millió forinttal több munkát végeztünk. A továbbiakban részletesen elemezte a főmérnök ennek a hatalmas összegnek a felhasználását. Hatvanötmillió forint a lakásépítkezési megbízás. A tervezett 503 lakásból eddig 311-et adtak át rendeltetésének. Nyolcvanhat és fél százalékos az évi terv eddigi teljesítése. Az ágazati beruházások 28 millió forintjából épülnek a különböző közművek, egészségügyi és élelmiszeripari létesítmények. A szarvasi, orosházi, gyulai csatornázás mellett fontos a békéscsabai és orosházi vízfeltárási munka. Az alsó- és középfokú oktatási intézményekre fordított összeg eléri a 22 millió forintot. A legfontosabb építkezés ezen a területen az orosházi tizenhat tantermes iskola. A községfejlesztési alapból történő építkezések nagy részét a tanácsok maguk végzik, itt csak a műszaki ellenőrzés az iroda feladata. A 30 millió forintos keretből kultúrházak, fürdők, orvosi lakások és más létesítmények épülnek. — Hatvanötmillió forint az ÉVM 26. SZ. ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT AZONNALI BELÉPÉSSEL ALKALMAZ kőműves, ács, kövező fűtésszerelő, ív- és lánghegesztőket, vasszerkezeti lakatos szakmunkásokat, kubikosokat, betanított kövezőket, segédmunkásokat TERMELŐSZÖVETKEZETI TAGOKAT SZERZŐDÉSSEL ALKALMAZUNK. Bérezés: teljesítménybér — szállás, étkezés biztosítva, JELENTKEZÉS: DUNAÚJVÁROS, KENYÉRGYÁR U. 1. 673 hírek — A KISZÖV és a KISZ megyei bizottsága által szervezett újítási versenyt a megyei ifjúmunkásosztály november 17-én értékeli. — Három kilométerrel bővült ebben az esztendőben Kötegyán- ban a törpevízmű-hálózat, és növelik a közkifolyók számát. — A békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában, november 7-én este a Szárnyak című magyarul beszélő szovjet filmet vetítik. — Évről évre több növényvédő szert használnak Mezőberény- ben. A múlt esztendőben 183 ezer 536 forintot költöttek erre a célra, az idén pedig már eddig 221 852 forintot fordítottak többek között rézgálicpor, rézoxidklorid és Nikéről vásár— A községi könyvtár dolgozói Dévaványán rendszeresen látogatják az általános iskolai tanulócsoportokat. Környezetismereti, irodalom- és történelem- órákon adnak tájékoztatást egy- egy most megjelent könyvről, mely elősegítheti a tananyag még jobb megértését. — A helyi lakosság szükségleteit elégíti ki elsősorban Sarkadke- resztúron az Egyetértés Tsz a 18 holdmyi őszikáposzta-termé- séből. A fennmaradó mennyiséget a MÉK-nek s a fogyasztási és értékesítési szövetkezetnek adja át. — Békésen a községi tanács a Tárház utcában az idén 12 ezer forintot költött a belvízlevezető csatornák felújítására. lására. — Orosházán a helyi műszála alakulat katonái kiváló mozgalmi munkájuk elismeréséül ma délelőtt már harmadszor kapják meg a KISZ Központi Bizottság vándor zászlaját — Elkezdték mintegy 15 ezer pulyka értékesítését a zsadányi Búzakalász Termelőszövetkezetben. Az állományból 3 ezret meghagynak tojótörzsnek s így jövőre a tervek szerint 18 ezer pulykát nevelnek fel. — Zászlóavató ünnepség Nagykamaráson. A 2203-as számú Ság- vári Endre Úttörőcsapat és az általános iskola igazgatósága ma zászlóavató ünnepséget rendez. — Ezer lakosra az orosházi járásban 274 rádió- és 83 televízió- készülék jut. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mdndarzok- nak, akik felejthetetlen feleségem és édesanyánk, GYURICZA ÁRPÁDNÉ temetésén megjelentek, résczvétük- kel soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. 122120 Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondok mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen, drága feleségem, PATAJ MIHÁLYNÉ temetésén október hó 2S-én megjelenítek, részvétükkel soha el nem múló fájdailmamat enyhíteni Igyekeztek. BÁNATOS FÉRJE. 134237 Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen, drága kicsi gyermekünk és unokánk, KORCSOK MISIKÉ bemebésén megjelentek, sírjára ko- sízorút, virágot helyeztek el, soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászold család. 757 — A forradalmi műszak idején a Gyulai Fa- és Fémbútoripari Ktsz dolgozói 742 ezer forint értékű terméket állítanak elő, amit exportra szállítanak. — Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán november 6-án 16—17 óráig a 63. választókerületben a VI. sz. általános iskolában Kesjár János; 17—19 óráig ^ 22. választókörzetben, a VII. sz. általános iskolában Zsildnszki Ádám; 18—19 óráig a 8. választókörzetben Aradi u. 12 szám alatt Perjési János; a 72. választókörzetben Bessenyei u. 58 szám alatt Bánki Mária; a 89. választókörzetben, a Kanálisi -szőlők 2110/3. szám alatt Gyebnár Jánosné; 18—20 óráig a 25. választókörzetben Rákóczi u. 5 szám alatt Huszár Mihály; a 28. választókörzetben Kulich Gyula Lakótelep 3. épületben, Kendra János; a 29. választó- körzetben Kazinczy u. 31 szám alatt Csdesély Pálné; a 32. választókörzetben Berényi u. 16 szám alatt Leitman Istvánná; a 34. választókörzetben Bo- tyánszki Pálné u. 45. szám alatt Csepregi Pál; a 36. választókörzetben Déli sor 37. szám alatt Such Sándor és az 57. választókörzetben Mátyás Király u. 99 szám alatt Csiaki András tanácstag. Időjárásjelentés Várható időjárás ma cfeitig: Időnkénti felhősödé», csaík szóirványos, kisebb esőkkel. A reggeli és délelőtti órákban párás idő, helyenként köd, ködszdtálás. Mérsékelt, váltoaó irányú szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesiz. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2—7, legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fők között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, III. em. Telefon: 12—19$, 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba IL. Tanács- köztársaság útjr, 5. Telefon: 11—021. 11-051 Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 13.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. |^Index^5 05lJ Átvennénk könyvjóváírással vagy készpénzfizetéssel floating vagy OTR—71-n olajtüzelésű kályhákat GÉPJAVÍTÓ. ÁLLOMÁS, DÉVAVÁNYA., TEL.: 22. 077