Békés Megyei Népújság, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-03 / 260. szám

1967. november 3. Péntek SPORT-SPORT - SPORT Ä jövő feladata: As iskolai testnevelés fejlesztése Lapunk keddi számában már részletesen beszámoltunk az MTS gyulai városi és járási ta­nácsa konferenciájáról. Az aláb­biakban a hozzászólások álapján megpróbálunk ízelítőt adni abból a nagyfokú aktivitásból, amely á gyulaiak sportparlamentjét jelle­mezlei • A hozzászólások felölelték Gyu­la város és a járás sportmunká­jában előforduló problémákat. A hozzászólók zöme az iskolai sportmunka kiszélesítését jelölte meg az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladatának. György- deák Zoltán járási elnökségi tag az általános iskolák igazgatóinak jobb hozzáállását kérte a sport­munkához. Kovács István arról beszélt, hogy a középiskolákban indokolatlanul nagy a testneve­lésből felmentettek száma. Azért is helytelen ez a gyakorlat — mondotta —, mivel a sport a ta­nulmányi eredmény javulásában is jelentős szereppel bír. A to­vábbiakban arról az igen elszo­morító tényről beszélt, amely a meglevő tornatermekkel kapcsola­tos. Kelló István az iskolai testne­velés fejlesztését jelölte meg a jövő feladatának. Véleménye sze­rint a jelenlegi heti testnevelési órák száma nem teszi lehetővé a tanulóifjúság nagyobb fokú sport­beli képzését, az úszósport érdekében tett egy­két ügyeimre méltó megjegyzést. A gyulai uszodalehetőségek sok­kal fejlettebb úszósportot kíván­nak a városban és a járásban egyaránt, A fejlesztéssel kapcsola­tosan megemlékezett a sportiskola egyéves működéséről, amely azt bizonyítja, hogy Gyulán nagy a társadalmi érdeklődés ez iránt a sportág iránt. Széles Gábor öröm­mel állapította meg, hogy a ME­ért el. Sajnálattal jegyezte meg azonban, hogy a tömegszervezetek felelősségérzete csökkent a sport iránt. Az üzemek részéről az anyagi támogatás gyakran elma­radt. A sportkör még a megígért létesítményekhez sem jutott hoz­zá. Igen érdekes témát boncolga­tott Váradi Zoltán. Javaslata sze­rint a községekben is meg kellene valósítani a sportnapköziket. Tö­rök József és Szerb József a sport­körök taglétszámának a növelé­séről, a termelőszövetkezetek na­gyobb anyagi és erkölcsi segítség­nyújtásának szükségességéről be­szélt A hozzászólások után a tanács­ülés megválasztotta a kilenctagú elnökséget. Megválasztásra került továbbá 16 szavazati és öt tanács­kozási jogú küldött a megyei konferenciára.. Az elnökség tagjai sorába az alábbiakat választot­ták: Hargitai József, Tenkei An­tal, Öry István, Jobbágy Zoltán, Szerb József, Futaki János, Szabó Zoltán, Györgydeák Zoltán, Ker­tész István, A Bcs. Pamutszövő lányai az NB fii-ért November 6—7~én Tatön kerülnek megirendezüstre az NB II-be jutásért kiírt osztályozó mérkőzéseik a női me­gyei bajnokcsapatok részére. Megyén­ket — mint ismeretes — a Békéscsa­bai Pamutszövő lányai képviselik:. Cso­portjukba az alábbi csapatok kerül­tek: Üjpesti Gyapjú, Szentesi Fáklya, Szolnoki Vízgép. Ezek az együttesek egy jó formában levő Pamutszövő szá­mára nem jelenthetnének különösebb akadályt. Kérdés azonban, hogy a gár­da hogyan tudta átmenteni formáját az immár három hete befejeződött me­gyei bajnokság óta. Az edzéslátogatá- sokikal és az ott tanúsított akarással, lelkesedéssel nincs is baj. Minden­esetre nagy hátrányt jelent az együt­tes számára, hogy a feljebbjutasért ví­vandó mérkőzéseket teremben kell le­játszani. Sajnos, a helyi terem viszo­nyok nem tették lehetővé, hogy a csa­pat hozzászokjon a parketthoz, a sza­badtértől lényegesen eltérő körülmé­nyekhez. Mindezek ellenere bízunk a csapat sikeres szereplésében, hiszen a bajnokság folyamán a rangadó jel­legű mérkőzéseiken olyan teljesít­ményt nyújtottak, amely fenti bizako­dásunkat alátámasztja. És hogy a já­tékosok szíve is a helyén lesz, arra bizonyíték az az igen elszánt hangu­lat, amely a játékosok és vezetők között uralkodik. Kívánjuk, hogy el­határozásukat siker koronázza^ Befejeződött a megyei II. osztályú kézilabda-bajnokság Két mérkőzés kivételével befe­jeződtek az 1967. évi megyei II. lír. Regele Károly j osztályú kézilabda-bajnokság küz­delmei. Ez a két mérkőzés — a Csabacsűd—Bucsa férfi, női talál­kozó — vasárnap kerül lejátszás­ra, azonban a végső sorrend csak annyiban változhat, hogy a csaba- csűdi férfiak győzelmük esetén felkerülnek a második helyre, he­ság megnyerése mellett az, hogy mindketten kiharcolták a Novem­ber 7 Kupa küzdelmeiben a dön­tőbe jutást. Reméljük, egyik csa­pat szakvezetőit és játékosait sem kápráztatja el az idei jó szerep­lés. Eredmények. Férfiak: Szeghalom—Kö- rösladány 35:10 (15:5), Ecsegfalva—Me- zöberény 27:11 (13:5), Dévaványa—Bu­Az Északi csoport bajnokai, a Szeghalmi Petőfi férfi- és az Ecseg- falvi TSZSK női csapata jövőre már egy osztállyal feljebb sze­repelnek. Ügy érezzük, nagyon jó DOSZ SC igen jó eredményeket i ajánló levél számukra a bajnok­ai ösépis h o Iá s atlétikai seregszemle Bencsik (Oh. Girrm.) 24,9, 1500 m: 1. V. Szabó (Gy. Gimn.) 4:30,4, 110 gát: 1. Boros (Sz. Gimn.) 17,6, hármas: 1. Megyénk 21 középiskolájának | Papp (b. G-lmm.) 12,2, aoo m: 1. Rud- mintegy 500 versenyzője vett részt ner (Gyomai Gimn.) 2:09,4, 100 gát: 1. a Békés megyei Atlétikai Szakszó- j Donauer (Oh. Gimn.) 11,4, távol: 1. Ma- vetség által Gyulán megrendezett hó (Gy. Gimn.) 570, rúd: 1. Mahó (Gy. megyei középiskolás ellenőrző Gimn.) 200, diszkosz: 1. véres (Gy. versenyen. Mind a résztvevők i <7:1^1^,) 26,76, gerely: 1. Dezső (Sarkad! nagy száma, mind pedig az ered­mények azt bizonyítják, hogy a kö-, x zépiskolák kimeríthetetlen után-1 pótlás-bázissal rendelkeznek, ép­pen ezért a jövőben több lehető- séget kell adni ezeknek a fiata-i sárközi (°h- Gimn-> rúd: 1­lóknak a versenyzésre. Az eilen-! Markstein«- (Gy. Gimn.) 280, diszkosz: őrző verseny 36 versenyszámában > Szalai. <oh- 39'96- kailaPács: az alábbiak szerezték meg a győ- J L Materal (B- Gimn-> 27'26! zelmet: LÁNYOK I. osztály: ÍOO 01: 1. Boclzsár (Gyulai Gimnáziumi) 14,2, 300 m: 1. Molnár (Oh. MGT) 49,6, maigas: 1. Rácz (Medgyesi G.) 140, távol: 1. Bodzsár (Gy. Gimn.) 451, súly: 1. Krizsán (Békési Gimn.) 763. II. osztály: 100 m: 1. Misota (Oh. G.) 13.7, 600 m: 1. Laurinyecz (Bcs. Közg.) 1:47,5, 80 gát: 1. Gergely (Gy. Gimn.) 17,6, távol: 1. Jámbor (B. Gimn). 442, diszkosz: 1. B. Kun (Gy. Gimn.) 30,98, gerely: 1. B. Kun (Gy. Gimn.) 24,86. Ill—IV. osztály: 200 m: 1. Csőke (Oh. Gimn.) 29,3, 800 m: 1. Domanizsa (Bcs. Közig.) 2:45,1, 80 gát: 1. Gaál (Szeghalmi Gimn.) 15.7, magas: 1. Gécs (Gy. Gimn.) 140, diszkosz: 1. Bundik (Gy. Girrm.) 31,48, gerely: 1. Bundik (Gy. Gimn.) 37,84. í FIÜK I. osztály: 100 m: 1. Kliszek (Gy. Gimn.) 12,4, 400 m: 1. Zvolensizki vBcs. Vízmű) 57,6, magas: 1. Kliszek (Gy. Gimn.) 155, távol: 1. Klisizek (Gy. Girrm.) 581, súly: 1. Cserenyecz (Oh.! Gimn..) 11,45. II, osztály: 100 m: l.J lyét cserélve a dévaványaiakkal.! csa 22:13 <7:6)* csabacsűd—Kner Nyomda 21:15 (10:10). Nők: Gyoma— Csabacsűd 18:7 (9:1), Eosegfalva—Me- zőberény 28:8 (15:3). Barátságos mér­kőzés: Sízieigh állom—Körösiadány 11:0 (4:0). AZ ÉSZAKI CSOPORT AlXASA Férfiak 1. Szeghalom 18 16 2 — 471:199 34 2. Dévaványa 18 14 2 2 438:178 30 3. Csabacsűd 17 14 2 1 272:206 30 4. Füzesgyarmat x 18 10 — 8 291:249 19 5. Ecsegfalva x 18 8 2 8 247:244 17 6. Kner Nyomda x 18 7 — 11 275:317 13 7. Mezőb. xxx 18 6 — 12 214:285 9 8. Bucsa 17 3 1 13 184:361 7 9. Körösladány xx 18 3 1 14 188:390 5 10. Bcs. Előre xxx 18 2 — 16 101:280 1 Nők | 1. Ecsegfalva 2. Gyoma 3. Kétsoprony 4. Mezőberény x 5. Csabacsűd 6. Körösladány x 7. Bucsa 8. Geszti TSZSK 14 13 — 14 10 — 14 8 2 14 8 1 13 5 1 14 5- 13 1 213: 62 26 4 186: 89 20 4 108: 49 17 5 84: 84 16 7 68:116 11 9 40:117 9 3—10 25:183 6 törölve x = ki nem állásért büntetőpont-levo­nás. Fekete krónika A Békés megyei Labdarúgó Szakszövetség Fegyelmi Bizott­sága legutóbbi ülésén „az alábbi határozatokat hozta: Kola­rovszki János (Bcs. Kinizsi) két mérkőzéstől eltiltva, míg Kovács Pál (Bcs. Kinizsi) 1968. május 1- ig semmilyen nyilvános mérkő­zésen nem szerepelhet. Lipták János (Doboz) utánrúgásért két mérkőzéstől eltiltva. Nánási Sán­dor (Körösladány) ellenfele szándékos megrúgásáért 1968. január 31-ig eltiltva. Medvegy József (Szarvasi MEDOSZ) há­rom mérkőzéstől eltiltva tiszte­letlen magatartás miatt. Opausz- ki János (Bcs. VTSK) és Mészá­ros Jenő (Gy. MEDOSZ) az el­lenfél megrúgásáért két mérkő­zéstől eltiltva, a büntetés vég­rehajtása azonban hat hónapra felfüggesztve. Britt Lajos (Szal- vai SE) utánrúgásért két mér­kőzéstől eltiltva. A Kaszaper— Dombegyház ifi-mérkőzésből a vendégcsapat késése miatt csu­pán egy félidőt játszottak. A Fegyelmi Bizottság a pályán el­ért eredményt igazolja, a Domb­egyház évi összeredményéből azonban két büntetőpontot le­von. A Lökösháza—Nagykama­rás ifjúsági mérkőzésre a nagy- kamarásiak későn érkeztek, a mérkőzésből szintén csak egy félidőt játszottak le, így a mér­kőzés eredményét 0:0 gólarány- nyal a Lökösháza javára igazol­ja, míg a Nagykamarás felnőtt csapatától két büntetőpontot le­von. „Yilágtakarékossági pénzérme” A pénzverés története elevenedik meg azon a kiállításon, amelyet az Országos Takarékpénztár a Világtákarékossági Nap tiszteletére rendezett Budapesten. A kiállítás legérdekesebb lát­ványossága a középkori pénzverde, ahol korhű jelmezben „ve­rik” a világtakarékossági pénzérmét. Képünkön: A világtaka- rékös&ági érmék a „mérleg serpenyőjében”. — MTI fotó — Patkó Klári felvétele. .|!pljli!p {pjijjj 1 N :[j íj: ::::::: 1:1 HjjSíu :::::::::::::::: üli ::::::::::::::::::: i!| i:ÍÍii:i:lSÍÍÍ:l!sl :: ií: ÜSá sí:::::::::::::::: n Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat az alábbi munkahelyekre, azonnali belépéssel felvesz aulogén- és ívhegesztőket, géplakatos, eső- és gázszerelő szakmunkásokat, kubikosokat és liublkoshrsgáőiskat JELENTKEZÉS HÉTFŐN: Hajdúszoboszló, Árpád utca 1, Debrecen, Mikepércsi út 2, Nyíregyháza, Debreceni út 2/a, Miskolc, József Attila utca 28, Tiszaszederkény, gázfogadó állomás, Eger, Marx Károly utca 10, Kecskemét, Rákóczi u., járásbíróság melletti lakókocsi, Hódmezővásárhely, Tóalj u., gázhálózat-építés, Békéscsaba, Kétegyházi úti gázfogadó állomás, Szolnok, Üttörő utca 45. 106983 A BAROMFIIPARI ORSZÁGOS VÄLLALAT OROSHÁZI GYÁREGYSÉGE (BARNEVÄL) azonnali belépéssel alkalmaz női es férfi mumwir nrtnrin«arrm,«WYt'jjTffli segédmunkásokat BEHIIT —ntm-t JELENTKEZÉS A GYÁREGYSÉG MUNKAÜGYI IRODÁJÁBAN, OROSHÁZA, OKTOBER 6 U. 6—8 SZÁM. ■ (nnniiiiii aanaaaa ■■■■■«■■■■■■■aimmmmmna laillMIIIRIIII saBBBUBB ■ IIU3«(Da leflRKBMU mmmamé »■■■«■■ lyuiRtv ■aaaaaanaaaaaa »uhiix* aaaaaaaaaaaaaB »aaaaaaa ——————— «ai------­11 3477 I aaa«Rnnk anaawawaaaaanBaH •(<•»•»< .m>__ 3 ' ÁN*3*fci*fiar2;maia4aeaHutES*;»i»saaB&í>''E.BtfaaB e** 9KRH vsán asaeeegai atuian«* r.«ai«una *saa:i:;sastasisiiii asuBFcaia i*a3iavti» iGaasBi '!IS!2!2£!<l22552!ÍS.i?;S5!í','*?»,,25í!S25S?5?!í!S?5S ?29??3?5í!S§S?S 2M

Next

/
Thumbnails
Contents