Békés Megyei Népújság, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-26 / 280. szám
=t Koszta Rozália Vázlat Fiatalok bemutatkozása BOLDOGSÁG Égi csillagot dobott a felhők közé a részeg őszi szél s valaki le akarta hozni és nevetéseket kapkodtak a levelek s a hideget elűzte a szerelem... Huszár Gabriella Hűség Még szememben ül a bánat, mit az elröppent hűség ültetett borús vonásaimra. A vágyat, mely fűtött egy külön kis életen át, most én hűtlen elfeledjem? Vagy bízzam, hogy elnyeli a végtelen? Békési Erzsébet H. Barta Lajos: ESZTERGAFEJ A PAKKBAN A h'stória azért következett be, mert a mi szeretett egykománk és bri- gadérosunk, nevezetesen Kökény Miska, jobban szerette a pénzt, mint a feleségét. (Pedig a feleségét is szerette.) öt forintért felugrott a satupadra, megtáncoltatta a seprűt, tíz forintért megivott egy kapásra három liter vizet. Volt, aki esküvel állította: a mi szeretett egykománk egyszer száz forintért kiszaladt a világból, s mert ott kint az angyalok is ígértek pénzt, ha visszajön, hát visszajött, és így lehetséges, hogy most ismét közöttünk van. Nekünk nagyon tetszett, hogy ilyen pénzszerető brigadérpsunk van, kihajtotta nekünk is a pénzt; ha a bérelszámoló véletlenül lefelé kerekített egy összeget, vagy tíz fillérrel kevesebbet fizetett, volt ott olyan cirkusz, amihez mérten a városligeti kalamajka gyerekjáték — és addig nem nyugodott, amíg akarata szerint a bérlapon az ösz- szeg meg nem változott. De egyszer megharagudtunk rá. Már túlzásba vitte. Reszelővei nekiment a normásnak, és majdnem leütötte a fülét. A kövér Szepi mondta is: „Meglásd, Miska, egyszer még megjárod!” És meg is járta. De nem a normással, hanem a Dádé-vaL Am kor a történet kezdődött, tavasz volt és reggel. Sütött a nap, még nem dudáltak, a műhelyben voltunk, a satupadokon ültünk, lógattuk a lábunkat és arról beszélgettünk, sok a meló, kellene egy jó anyagrnozga- tó. És akkor telefonhoz hívták Miskát. Lecsúszott a satupadról, ment, fogta a kagylót. Mi köréje álltunk, figyeltük, mi van. Miska pár pillanat múlva ordítani kezdett Erősen rázta a kagylót a szája előtt, az ábrázata veres volt, mint a minium a gépen, és ordított: „Mit?!... Hogy ide?!... Ebbe a brigádba?!.... Nem! Százszor is nem!... Hát mit gondol maga, Róbert bácsi vagyok én, vagy mi a fene?!” Amikor lecsapta a kagylót, villogott a szeme Gaburek Károly Liget és kiabált: „A művezető telefonált, cigányt küld segítőnek... Hát mit gondol?!... Ez nem zenészegylet, egye meg a fene!” Én akkor azt mondtam: „Képzeld csak, majd felállunl^ az esztergára, és megkérdezzük a normástól, „nacs- cságos úr, mit húzunk?” Gondolkodik, ahogy szokott, aztán azt mondja: ..Na, fiúk, tudjátok-e, hogy Nékem olyan asszony kell? De gyorsan ám, mert nem lesz meg a pénz.” Visítottunk a nevetéstől, Miska vicsorgott, én meg, hogy még nagyobb legyen a hecc, az elektromős főkapcsolóról leemeltem a figyelmeztető táblát és Miska hátára akasztottam. Ott billegett a tábla, és rajta a felirat: „Vigyázat! Élet- veszélyes! 380 Volt!” Másnap már dolgoztunk, mentek a gépek, amikor nyikorogva nyílt a műhelyajtó, és félénken egy alacsony feketeség bújt be. Tudtuk mi lesz, Miska felé intettünk. Miska előrébb lépett, idegesen fújta a füstöt. A feketeség megállt előtte, és köszönt, a kezében kalap. „Hát magát küldfék?” — kérdezte M;ska. „Engem” — mondta alig hallhatóan az ember. Miska zsebre dugta a kezét: „Aztán mit tud maga, he?” Dódénak felcsillant a szeme: „Brá- csázni, kérem szépen.” Miska kalimpálni kezdett a kezével: „No, akkor, édes öregem, menjen vissza a művezetőhöz, é.s mondja meg neki, hogy ress/ helyre jött, küldje magát a brá- csaműlielybe ” Dódé forgatni kezdte a kalapját, és el- savanyodott a kepe. De nem mozdult Miska most már kiabált: „Mire vár?! Mondtam valamit, ipaz-e?” Dádé zavartan végignézett rajtunk. Némák voltunk. Lassan a fejére 'ette a kalapot, és elindult Csoszogott a cipője. Sajnáltam. Amikor nyikorgóit az ajtó, utánaszóltam: „Jöjjön visz- sza!.„ Hallja?!... Vicceltünk.” Megállt, megfordult, levette a kalapját. Miska ordított: „ Nem hallotta, mit mondtam?!” Dádé megint elindult Most már utáltam Miskát, odamentem Dódéhoz, és azt mondtam, itt marad. Miska odaszaladt, megmarkolta az ingemet és azt mondta: „Ne szólj bele! Én vagyok a brigád vezető!” Lecsaptam a kezét „Ide figyelj — mondtam —, nem vagy te isten!” „Na, jó — mondta Miska és megfordult —, akkor fújjátok fel a brigádot!”. Négyen maradtunk, és szavaztunk: itt marad-e Dádé? Hárman, Szepi, Tóni és én felemeltük a kezünket Ms Ica különvált, Dádét magam mellé vettem és rászántam egy délelőttöt, hogy elmagyarázzam, mi lesz a dolga. Amikor mindent megértett zsebéből bőrkesztyűt húzott elő, és felvette. Néztem, és megkérdeztem: „Minek a kesztyű?” Visszanézett: „Hát, ha elvadul az ujjam, már nem tudok nfüzsikálni”. Dühös lettem: „Hát ha muzsikálni akarsz, miért jöttél ide?” Simogatta a kesztyűt: „Nem vagyok bandában, és nyugdíjat akarok — mondta —, de ha lesz egy-két lágzi a faluban, még szeretném elhúzni a nótát.” Intettem, jó, vasárnap lehet, de most már elég a beszédből, fogjunk munkába. Dádé kezdte rakni* az anyagot, Szepi gyanakodva nézte. „Mintha szűzlányt tapogatna” — mondta. Miska ekkor a szomszéd géptől felnevetett és énekelni kezdte: „Nem tudom az életemet, hol rontottam én el...” Nekünk énekelte. Hozzávágtam az olajos rongyot. Kodden már egyszerűen rossz kedvem volt. Le kellett állnom a géppel, nem tudtam dolgozni. Dádé másfél órája a raktárba ment anyagért, és még nem jött vissza. Átkozódtam. Szepi odavágta a sapkáját, és azt mondta, kiválik ő is a brigádból, mert ez cirkusz, és ő ezt tovább nem csinálja! „Jó — mondtam —, majd egy kicsit később kiválsz, de most indulás, megkeressük. Dádét.” Végigjártuk az egész gyárat. Az anyaghordó kocsit az udvaron megtaláltuk, de Dádét sehol. Végül a nagyforgácsolóban megláttuk. Az egyik esztergánál állt, v rézforgácsokat csavart az ujjara, és egy munkással beszélt. Azt mondta: „Mester úr, lehet ebből gyűrűt csinálni?” „Lehet hát” — mondta az esztercályos. „Akkor viszek belőle” — mondta Dádé. Szepi már nem bírta tovább, felordított, és rohanni kezdett: „Majd adok neked gyűrűt, megöllek, te!” Dádé is megugrott. Végigrohantunk az udvaron, egyik műhelybe be. a másikból ki, végül Dádé a kapu felé vette útját, és kiszaladt az utcára. Dídé mósnop nem jött be. Szepi csapkodott és munka után az öltözőben eltörte a ^tükfet. Amikor összeszedte az üvegdarabokat és bevágta a szemétkosárba, azt mondta, menjek vele, kimegy a faluba Dódéhoz és megveri. Lassítottam, csak nyugodtan. Azt mondta, ő akkor is kimegy, és egyedül veri meg. Vele mentem, hogy ne verje meg. Dádé nem volt otthon, csak a felesége, aki azt mondta, búcsú van és Dádé ott muzsikál. „Na — mondta Szepi —, adok én neked olyan búcsút, hogy élbúcsúzol a nagyvilágtól örökre!” Dühösen ment, szaladt, alig tudtam a nyomába érni. Végigtekeregtük a búcsút, de Dádé nem volt sehol. Meleg volt, izzadtunk, mint a lovak. Szepi meg fújtatott, Mondta, üljünk le, igyunk egy pohár sört. Sátor volt ott, -jó hűvös', oda ültünk Szepivel, és kértünk sört. Isszuk, á, mondom, jó hideg és akkor valaki a hátunk mögött odahajol, látom a hegedű végit; és azt kérdi: „Nacs- cságos úr, mit húzzak?” Na, kiesett a korsó sör a Szepi kezéből. Hát' Dádé állt ott, Szepi hirtelen felugrott aztán trappolt, mint a megvadult ló. Én meg utána, Dádé meg elöl. Egyszer aztán a nagy kalamajkában eltűnt a Dádé. Hiába néztük, nem volt sehol. Egyszer aztán látjuk, Dádé már nincs is a földön, egy lámpaoszlopon ül, és ott szorítja a hegedűjét. A verekedésből nem lett semmi. De másnap reggel, amikor bementem a műhfelybe, hát csudát láttam. Dádé egy nagy vaslemez mellett vigyázban állt, a táblán krétával írt grafikon volt, a legtetején ez: „Kökény 114 százalék”. Alatta meg még nagyobb betűkkel „A brigádátlag lent a grafikon alatt”. Dádé még mindig vigyázzban állt, és remegett. Ráordítottam: „Hát maga?!... maga mit csinál itt?!” Még jobban remegett, és szalutált: „Jelentem, a Miska úr ideállított.” Miska felbukott a gépe mögül, és nevetett. Dádé még mindig tisztelgett és még mindig remegett: „Kérem szépen, munkába állhatok?” Megint ráordítottam: „Miért, mi a fenét akar itt csinálni?” Elindult, visszarántottam. és azt mondtam: „Ide figyelj, már haragszanak a többiek, a családért dolgoznak, miattad kevesebbet keresnek, és ha ez íey megy tovább, le is út, fel is út!” Hallgatott, szívta a bagót kapkodva, mintha ráená. Aztán megszólalt: „Mit csináljak?” Megint felingerelt: „Mit csinálj, dolgozz — mondtam —. ahogy bírsz, hogy mi röhögjünk, és dühös- ködjön a Miska.” Felcsillant a szeme. Megugrott, e'kapta a kocsirudat, és kivágtatott a kocsival. Egész nap loholt. Délben a szomszéd műhelyből át is jött eay ismerősöm és azt mondta: „Te... úgy látom, automata lett az a fickó, rohan, mint a gyorsvasút.” Kicsapódott a műhelyajtó, Dádé rohant be a kocsival, folvt róla a víz, lihegett, ledobta a vasat, megfordította a kocsit, odakiabált: „Hozom a többit!” — és rohant vissza. Miskának látva maradt a szája. És délután, az öltözőben Sze- Pi helyett már ő csapkodott. Péntek reggel megint becsapott a villám. Fél nyolc volt és Dádé még nem volt sehol. Kilenc órakor jött meg. Nem öltözött át, pagy pakk volt a hóna alatt, mosolygott, és megárt előttem. Ráordítottam: „Utazik?” Nem felelt, bandzsított, és kicsomagolta a pakkot. Hát akkor, ott, le kellett ülnöm. Egy háromkéses esztergafej volt a pakkban. Szepi megrántotta: ..Honnan szerezted?” Dádé nyugodtan nekidőlt egy gépnek, és szeretet volt a hangjában: „Azt mondták, hogy ezzel háromszor olyan gyorsan lehet dolgozni, hát gondoltam jó lesz nekünk is és meemuzsikál- tam.” „Tehát loptad?!” — csapott rá Szepi. Csak mosolygott: „Nem loptam, csak megmuzsikáltam.” A háromkéses esztergafejet nem fogadtuk el, megparancsoltuk, hogy vigye vissza, de Dádét háromszor feldobtuk a levegőbe. Másodkán felvettük a fizetést, brigádelszámo- iás volt. Amikor Szepi eltette a pénzt, és látta, hogy Miska szentségei, mert kevesebb a pénze, mint a brigádnak, odajött hozzám, és azt mondta: „Most mi van? Miska a brigádhoz tartozik vagy nem?” összehívtam a brigádot, és megmondtam, szavazná kell, eldöntjük, mi legyen Mis- kával, visszavesszük-e a brigádba? Szavaztunk. Ketten mellette, ketten ellene. Dádé mozdulatlanul állt, pislogott, és nem szavazott. Odamentem hozzá, szavazzon ő is, mert most ő dönti el, hogy Miskával ml legyen. Félt. Bármire szavaz — két tűz közé kerül. I
