Békés Megyei Népújság, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-13 / 242. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA R közrendvédelmet segítik az önkéntes rendörök—R delegáld szervek támogatására nagy szükség van — Aki méltatlanná válik a munkára, azt kizárják Társadalmi rendőrök munkája a mezőkovácsházi járásban Napirendem Nemrég tárgyalta a Mezőko­vácsházi Járási Tanács Végrehaj­tó Bizottsága a járás önkéntes rendőreinek munkáját. A rendőr- kapitányság vezetőjének jelentése ismertette, hogyan tudnak nagy segítséget nyújtani a társadalmi rendőrök a közrendvédelem erő­sítésében. Bár a lélekszámhoz vi­szonyítva általában a létszám elegendő, területi szempontból azonban eltérések vannak. S ép­pen ez okozza azt is, hogy ahol kevés „civil rendőr” segíti a mun­kát, ott több a bűncselekmény. Bizonyítja ezt Battonya, Mezőko- vácsháza és Medgyesegyháza. Feladatukat értékelve szólt a beszámoló a szolgálatellátásról. Általában a különböző gazdasági objektumok védelmi feladatát bízzák az önkéntes rendőrökre, de segítenek a szórakozóhelyek ellenőrzésében, a sportrendezvé­nyek biztosításában, a közlekedés- rendészetben és az ifjúságvéde­lemben is. A múlt év első kilenc hónapjá­ban két határsértőt fogtak el, 232 esetben jeleztek szabálysértést és 73 alkalommal tettek intézkedést bűncselekmény megelőzésére. Eb­ben az évben szeptemberig nem volt határsértő-elfogás, viszont bűncselekményt 113 esetben aka­dályoztak meg. A különböző gazdasági szervek sem egyformán értékelik az ön­kéntes rendőri munkát. Előfordul, hogy a delegáló szerv nem fordít gondot a munkájukra, nem törőd­nek azzal, hogyan látják el fel­éves önkéntes rendőri értekezletre még képviselőiket sem küldték el. Ezt mulasztotta el a battonyai Vörös Október Tsz, a Állami Gazdaság és a Dom begy szervezési és pénzügyi kérdései A Mezőberényi Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága szerdai ülé­sén meghallgatta és megtárgyalta azt a jelentést, amelyet Szűcs Gyula vb-elnökhelyettes készített a vízműtársulás szervezési és pénzügyi kérdéseiről. Az illetékes hatóságok legutóbbi ülésükön Mezőhegyest 1 megállapították, hogy a társulás ■ műszaki es pénzügyi feltételed biztosították. Tizenkilencmillió­házi Állami Gazdasag. A Mezőbe- | k i len cs /.á zk i 1 en cven ezer forintos gyesi Állami Gazdaság elzárkózik j beruházással épül majd a vízmű, még az önkéntes rendőri testület szükségességének elismerésétől is. Sajnos, előfordulnak olyan ese­tek, amikor az önkéntes rendőr méltatlanná válik e fontos mun­kára. A múlt évben bűncselek­mény miatt hat főt, a szolgálat hanyag ellátása miatt három főt kellett kizárni. Ebben az évben eddig két önkéntes rendőrnek kel­lett elhagynia a testületet. A lakosság többsége elismeri a testület szükségességét, nem kifo­gásolják ténykedésüket, sok eset­ben inkább segítik munkájukat. amelynek tervei már elkészültek. Szó esett az ülésen többek kö­zött arról, hogy helyes lenne, ha a csőhálózat építését a társulás majd saját erőből végezné, mert így mód nyílna egy-kétmillió forint megtakarításra. Nagy segít­séget nyújt majd ebben a mun­kában például a tanács árokásó gépe is. A végrehajtó bizottság elhatározta, hogy a legközelebbi tanácsülés elé terjeszti a folya­matban levő különböző tárgyalá­sok és tervezések eredményeivel kibővített jelentést s javasolja, hogy a társulást még az idén no­vemberben szervezzék meg. Könyv- és fotókiállítások, filmankétok, tanfolyamok a dombegyháxi népművelési programban Az 1967/68-as évadra igen gaz­dag és minden területet felölelő programot állított össze a domb­egyházi művelődési otthon veze­tősége, s ezt a programot a leg­utóbb megtartott községi tanács­ülésen is megtárgyalták. E szerint az őszi—téli hónapok­ban a TIT közreműködésével igen ! érdekes előadásokból álló isme­adatukat. Sőt előfordult, hogy az | retterjesztési sorozatot szervez­Totó——lottó hírek 203 ezer forintos négyes találat Eöröstarcsán — 920 ezer forint totó—lottó nyereményekre — 13+1 találat Gyulán Az Országos Takarékpénztár ] sógépet és varrógépet; 2—2 por- Békés megyei Igazgatóságánál j szívót; hűtőgépet és „Háztartási most állították össze az elmúlt j gépek”-et; két darab bútor és hónap totó—lottó mérlegét. Ennek lakberendezési utalványt (ezek tanúsága szerint szeptember hó­napban összesen kilenc négyes találat volt megyénkben. A leg­jelentősebb összegű nyeremény ezúttal Köröstarcsára került: Koppányi László 38. héten elért négytalálatos szelvényére íöbb mint 203 ezer forintot fizettek ki. Gyulán Szigeti Andrásékhoz, Gyo- mán Misik Jánosékhoz, Oroshá­zán Barna Imréékhez kopogtatott be „Fortuna” — tarsolyában közül az egyik 13 000, a másik 25 604 forint értékű); valamint egy-egy lemezjátszót, fényképező­gépet és aranyórát nyertek me­gyénk lottózói. Október hó első vasárnapja megyénk ez évi legnagyobb ösz- szegű totónyereményévei köszön­tött be. A 39. fogadási játékhéten ugyanis Tauber Józsefné gyulai lakos valamennyi főmérkőzés eredményét eltalálta, sőt még a egyenként 65 ezer forintos nyere- j plusz egy mérkőzés eredményére ménnyel. Az említetteken kívül I is jól tippelt. A nyertes részére Békéscsaba, Gyula és Orosháza | a telitalálatos szelvényre eső lottózói még öt esetben értek el 164 588 forintos összeget a héten jelentős — 50 ezer forintot meg­haladó — nyereményt. Totó—lottó nyereményekre összesen 920 ezer forintot fizettek ki az elmúlt hó folyamán a megye OTP-fiókjai. Szép számmal jutott a tárgyju­talom-sorsolás nyereményeiből is a megyénkbelieknek. A 35. játék­hét szelvényei között megtartott tárgynyeremény-sorsoláson ugyan, is nem kevesebb, mint 46 darab nyereményt, így 23 darab 2000-től 10 000 forintig terjedő vásárlásra jogosító utalványt, hat különböző nrfrkájú tv-t és rádiót; 3—3 mo­fizetd ki az OTP gyulai fiókja. A szerencsés nyertes elmondotta, hogy 1958 óta totózik rendszere­sen, heti 6—8 darab szelvénnyel. Eddig — kisebb nyereményektől eltekintve — jelentősebb nyere­ményt nem sikerült elérnie. A nyeremény legjobbkor jött — ugyanis családi házat építenek. Legutóbb áprilisban volt me­gyénkben hasonló nagy 'összegű totó-nyeremény. Ekkor — a plusz egy nélkül — 142 ezer forint ke­rült kifizetésre. A szerencsés to­tózó gádoros! volt. nek. Többek között illemtani és gyógyfürdőinkről szóló előadás is elhangzik. Ezeket filmvetítéssel kötik össze. Hasonlóképpen a té­mához illő filmeket vetítenek a hat előadásból álló Szülők Akadé- miája-sorozatban is. A Dombegy­házi Állami Gazdaság külön mű­szaki író—olvasó-találkozót szer­vez a művelődési otthon segítsé­gével, a termelőszövetkezet vi­szont a jövő évre is tervezi a gyulai Várszínház, illetve a Szege­di Szabadtéri Játékok egy-egy előadásának közös megtekintését Ezenkívül, mivel már hagyo­mány Dorbbegyházán, hogy a fia­talok részére külön látogatást szerveznek Szegedre, jövőre is nyílik lehetőség erre a művelődési otthon közreműködésével. Az idei évadban érdekesnek ígérkeznek a szellemi vetélkedők, melyeket a fiatalok körében három alkalom­mal szerveznek meg a KISZ-szel közösen. Lényegesen több könyvkiállítást is rendeznek a községben. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére, a mező- gazdasági könyvhónap, a költészet napja és az ünnepi könyvhét al­kalmából lesz egy-egy könyvkiál­lítás. A kiállítások közül meg kell még említeni a fotó-szakkör anya­gából összeállításra kerülő bemu­tatókat. Ezenkívül a járási műve­lődési otthonnak az 50. évforduló alkalmából összeállított anyagá­tól, valamint a Műcsarnoktól köl­csönzött anyagokból is szerveznek egy-egy kiállítást. Külön programot állítottak ösz- sze az ifjúsági klub részére, me­lyet bérletes formában szerveznek meg és meghatározták a felnőtt klub programját is. K. J. A borbélynál És még fel kell számolnom a ragtapaszokat! A Wochenpresse karikatúrája HÍREK A gépkocsiexport terén világ- viszonylatban az ötödik helyre tört elő az idén Japán: 350 ezer autót küld külföldre. Csupán a Toyota és a Nissan cégek több mint 150 ezer gépkocsit adnak el az ország határain kívül. A japán export egy év alatt 44,6 százalékkal növekedett. ■ A Komplexumok című nagy sikerű olasz filmet mutatják be október 16-án, hétfőn délután negyed 6-tól és este fél 8-tól a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja mozitermében. — Borvezeték. Egy nantesi sző­lősgazda működésbe helyezte az első borvezetéket. Szomszédai­nak legnagyobb ámulatára prés­házából a mintegy 1200 méter távolságra levő pincéjébe veze­téken pumpálja a bort, mert a hordószállítás régi módszerét túlságosan fáradságosnak ta­lálta. — Televíziós film a beatlesekről. Egyórás színes televíziós film készül a Beatles-együttesről. A „Varázslatos és rejtélyes uta­zás” című látványos film a Beatles-együttest négynapos angliai kőrútján mutatja be. — A teljes vízművesítési terv már elkészült Vésztőn. Az új vízmű­hálózat több mint 16 millió fo­rintba kerül majd. — A Viharsarki Vendéglátóipari Hét keretében régi, hagyomá­nyos ételféleségeket szolgálnak fel október 16-án, hétfőn este az orosházi Halászcsárdában. A 101 magyarnóta-est című ren­dezvényen fellép Nádai Erzsi és Andó Mihály, valamint Lakatos József és népi zenekara. — Gyulára látogattak csütörtö­kön Sopron város népfront- és tanácsi vezetői. Főként a város- fejlesztési munka és a kultu­rális rendezivények iránt érdek­lőditek. — Bár beköszöntött az ősz, a csoportos kirándulók továbbra sem hiányoznak Gyuláról. A héten a székesfehérvári Vörös Meteor Sportegyesület és a bu­dapesti Szilikátipari Tudomá­nyos Egyesület jelentette be ki­rándulását egyformán 45—45 résztvevővel. Gyulát is felkeresik a békéscsabai városrendezési napok résztvevői Október 16—18 között város- rendezési napokat rendez Békés­csabán a Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szövetsé­ge Békés megyei Szervezete. Az első két napon a városrendezés különböző napirenden levő kérdé­seiről tartanak előadást neves szakemberek. Október 18-án a! résztvevők kirándulnak Gyulára, í itt megismerkednek a várossal, a Szanazuggal. Innét Szarvasra utaznak. — Felújítják Körösladányban a községi könyvtárat. A munká­kat — amelyek 50 ezer forint­ba kerülnek — a községi házi­brigád végzi el. — Az iskolai balesetbiztosításban jó eredményt értek el a szeg­halmi járás községeiben, külö­nösen Körösladányban és Vész­tőn. Szintén jelentős a baleset- biztosítás a szeghalmi Péter András Gimnáziumban. — Hanglemezözön. A világon évente félmilliárd hanglemezt gyártanak. A négy első ország: Egyesült Államok 140 millió, Anglia 70 millió, NSZK 60 mil­lió, és Franciaország 50 millió. — Csabaszabadi pajtásokat vár­nak október 31-re a békéscsabai Kállai Éva Üttörőházba. Ekkor Dallal, lírával, prózával a Szov­jetunióról címmel vetélkedőt rendeznek. — A szocialista cím elnyeréséért négy brigád versenyez a szeg­halmi Rákóczi Termelőszövet­kezetben, s másik négy brigád is felajánlást tett a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére. — Most jelent meg Csizmadia Er­nő: A gazdasági mechanizmus reformja és a mezőgazdaság. A szerző sorra veszi a tervezés, az árak, a pénzügyi és a hitel- rendszer, a beruházások, az ér­tékesítés, az anyagi ösztönzés időszerű kérdéseit, nemcsak a tsz-ek, hanem az állami gazda­ságok vonatkozásában is. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Kevés felhő, eső nélkül. Gyenge, változó irá­nyú, majd megélénkülő délkeleti, déli szél. Sokfelé reggeli köd. Az évszak­hoz képest meleg marad az idő. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 9—14, legmagasabb nappali hő­mérséklet 20—25 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17, III« em. Telefon: 12—196, 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba El., Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 11—021. 11-051 Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 13.— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalati Békéscsaba. Index: 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents