Békés Megyei Népújság, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-08 / 238. szám

1967. október 8. 7 Vasárnap Országos borkiállítás — Megyei táncdaifesztivál — Kitűnő ételek és italok — Százegy magyar nóta A Viharsarki Vendéglátóipari Hét programjából Október 14—22-ig Viharsarki i Vendéglátóipari ' Hetet rendez a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat. Az eseménysorozatról Benedek Gyula áruforgalmi osz­tályvezető tájékoztatott. Elmond­ta, hogy a vendéglátóipari hét egy olyan kezdeményezés, amit a to­vábbiakban hagyományossá akar­nak tenni, de időpontja jövőre az idegenforgalmi főszezonban lesz. j A hét számos rendezvényén arra törekszenek, hogy mind a fiata­loknak, mind az idősebbeknek jó szórakozást nyújtsanak, s igyekez­nek „megtalálni” a fogyasztók igényeit: piackutatást is tartanak. A bemutatókon véleményt kérnek a vevőktől, hogy mit szeretnének, vagy mit kívánnának a vendég­látótól. — Mikor kezdődnek a rendezvé­nyek? — Szombaton délelőtt 10 óra­kor, amikor megnyitót tartunk a békéscsabai Csaba-étterem téli­kertjében. Ez alkalommal orszá­gos borkiállítás is nyílik. Itt a budapesti mezőgazdasági kiállí­táson is bemutatott palackozott borokat láthatják az érdeklődők, s ugyanakkor több mint 50 faj­tából helybeni fogyasztás is lesz. — A továbbiakban? — Gazdag programot dolgoz­tunk ki üzleteink számára a me­gyeszékhelyen kívül Gyulán, Orosházán és Sarkadon. A három városban „párhuzamos” esemé­nyekre is sor kerül, így például a megyei táncdaifesztivál elődön­tőire. A megyei döntőt október 22-én délután tgrtjuk meg a bé­késcsabai KlOSZ-étteremben. A. párhuzamos programok közé tar­tozik még a báritalok, a hideg­| konyhai ételek bemutatója, s a százegy nótaestek megrendezése. I Ennek keretében az eljátszott százegy magyar nótát kell felis­merni, s akinek a legjobban sike­rül, az egy sült’ pulykát nyer. — Milyen érdekességekre szá­míthatnak a fogyasztók? — Október 14-én este 5 megye szakácsmestereinek részvételével szakácsparádé lesz a Csaba-étte- remben, amikor is kizárólag tokaj- hegyaljai borokat szolgálnak fel. Ezen a napon a Fehér Galamb kis­vendéglőben birkaétel-különleges- ségeket, alföldi tájjellegű étele­ket, s kizárólag alföldi borkülön­legességeket lehet kapni. Októ­ber 16-án este a Csaba-étterem- ben békéscsabai tájjellegű disz­nótoros ételeket készítenek a törzsvendégek vacsoráján, mecse­ki borok mellett. És sorolhatnánk tovább a pacal-, a hal- és más ételkülönlegességeket, amelyeket egy-egy rendezvényen fogyaszt­hatnak a vendégek a három város és Sarkad éttermeiben, kisven­déglőiben. Végül arról kaptunk informá­ciót, hogy az Irodalmi Presszó keretében Keres Emil előadómű­vész szerepel Békéscsabán és Gyulán. A vállalati tánczeneka­rok ötórai tea keretében verse­nyeznek egymással, s a fiatalok szórakozását szolgálja az október 21-i szüreti bál. Ugyanakkor a cukrászsüteményeket kedvelőkről sem feledkeznek meg a rendezők. Az említettekben nem adtunk teljes képet, csupán — stílusosan — „ízelítőt” a Viharsarki Vendég­látóipari Hétről. V. Z. Levetve nyakken­dőt, utcai ruhát, le­hajítva a hegyes to­pánkát, éppen házi kabátba és papucsba bújtam, hogy fotőlybe süllyedve kényelme­sen nézhessem a tv-t, mikor valaki hevesen megkocogtatta az ab­lakot. A szomszéd család egyik férfi­tagja, az ifjú férj volt o tettes. Nagyképer- nyös készüléket vet­tek, most avatják, lát­nom kell! Hiába sza­badkoztam, hogy jó az én kisképernyősöm is, azt mondta, hogy a nagyon a magyar— busman focimérkőzés látványosabb. Rábe­szélőképessége a leg­jobb hazai keserűvi­zek hatásával ért fel: menni kellett. Családja ujjongva fogadott. A legjobb helyre ültettek. Sza­kadatlanul engem bá­multak, nem a tévét; mit szólok a vadonat­új készülékhez? $em- mit, hiszen torkomon akadt a szó. Marika, a világ legbájosabb bemondónője strucc- tojásfejű volt, bal válla a füléhez nőtt, a jobb szinte kilógott a készülékből. Meg sem mukkantam. Nem akartam kedvü­ket szegni. Ám az Anyagbörze című iz­galmas adás letépte némaságom láncait. Felordítottam: — Em­berek! Torz a kép! Azon a címen, hogy néha éjfélekig gépe­lek otthon, lefogtak, egy marék andax­Az avatás int tömtek a szám­ba, s hogy' lenyel­jem, ujjúkkal be­dugták az orrom. Menten nyugodt let­tem, s egy nyugdíj előtt álló fakir bölcs bárgyúságával pislog­tam a képernyőre. Szóval ez lenne az Anyagbörze? Vona­lak, körök randalíroz­tak le s fel, közben kisülésszerűen puk­kantak s ilyesmiket mondogattak: — A felvonógyárban ötezer méter acélkábel, a préseltlemez ktsz-ben egymillió polírozott kulcskarika vár a ve­vőkre. A családnak az volt a véleménye, hogy opártműsor megy, csak a bemon­dó elvétette a címet. Az anyós könnyeit törölve hahotázott, megjegyezvén, hogy ilyen kacagtató len­gyel rajzfilmet még életében nem látott. Eközben szenvtelenül megjegyeztem, hogy egyik sem igaz, ha­nem rossz a képbe­állítás, nem ártana némely gombon csa­vargatni kissé... — Ez hülye, súgta a nejecs- ke a férjének, hiszen vadonatúj garanciális készülék nem lehet rossz, azt tilos bab­rálni! Megadóan dőltem hátra, s vártam a fő számot, a magyar— busman labdarúgó­mérkőzést. Legalábbis a riporter hagymázas álmában ezt láthatta, mert ilyesmiket kon­ferált: —■ Most vonul, kedves nézőink, a pá­lyára a mérkőzést vezető hármas! Eköz­ben három fekete pötty libegett egyre közelébb, majd sötét vartyogás, mélyen, kerti gilisztákká foly­tak szét. — Itt van­nak a játékosok is! Elöl a vendégcsapat szálfa termetű legé­nyei! — lelkendezett a riporter. En viszont szomorúan állapítot­tam meg, hogy a lát­vány a modern ana- tómiatudomány csúf- fátétele. Nyakig érő lábszárak csúcsán krumplifejek imbo- lyogtak, s a mellek és hasak két oldalt külön-külön menetel­tek. Még andaxinnal sem bírtam tovább. Csavarni akartam a gombokon. Lefogtak. Kiszabadítottam ma­gam, s megfordítot­tam a készüléket, fej­jel lefelé. — Így sok­kal jobb! — hang­zott körülöttem az örömteli felkiáltás. Erre felálltam visz- szaroggyant állapo­tomból, s kifelé in­dultam, házi köpen- nyem, papucsom és kisképernyőm kedves magányába. Felszaba­dultan pillantottam vissza a nagyképer­nyőre, melyen három meggörbült pálcika vadul rohant egy fe­héren porzó folt után, miközben a riporter felüvöltött: — Góó- óólL. Üj Rezső TÁVOL AZ OTTHONTÓL AZ OTTHONBAN Százhuszonhét szakmunkásjelölt hangos zsibongása tölti be dél­utánonként az építőipari vállalat | békéscsabai munkásszállásának [ II., III. emeletét. Évek óta itt kap helyett a 611. sz. Szakmunkás-, Egy kis „házimunka”: így kell összehajtogatni az ingeket. képző-intézet tanulóinak egy cso­portja, azok, akik az építőipari szakmák valamelyikét választot­ták. Évről évre újak jönnek, vég­zősök mennek. Nagy Dániel, az otthon veze­tője elmondta, hogy az idén 51 új lakót kapott, akik közül ugyan már ketten ki is „repültek”, mert nem tudták megszokni az új kör­nyezetet, s a szülő szakmaválasz­tása (!) nem találkozott a gyer­mekével. Nos, e kérdést most ne feszegessük, inkább arra vagyunk kíváncsiak, hogyan telnek nap­jaik az elsősöknek — távol a szü­lői háztól. Az otthon pedagógusai sok ked­ves epizódot mesélnek el az első napok élményeiről, mi azonban inkább a tanulóktól szeretnénk hallani egyet s mást, s ezért csak úgy találomra ki is választottunk közülük néhányat. Hoffmann Ferenc központi­fűtés-szerelő Orosházáról került be az otthonba, neki nem volt nehéz megszokni, mert nem elő­ször kerül el a szülői háztól, több­felé járt már. Édesapja, aki szin­tén a vállalatnál dolgozik, gyak­ran meglátogatja. — Persze azért egy kicsit furcsa volt, sehogysem akartak telni az első napok — ismeri el. Kádár Lajos a kőművesszak­ma megszerzéséért jött el Déva- ványáról. — Szeretem a szakmát, régi vágyam teljesül, csak hát só­kat kell tanulni. Egyelőre abba is hagytam a sportolást, hogy több időm jusson tanulásra. Budai Sándor Vésztőről jött, szintén központifűtés-szerelő sze­retne lenni. — Hamar eltelt ez. a hónap — mondja. — A kezdet nehéz volt, de olyan sok progra­mot szerveztek, hogy észre sem vettük a napok múlását... Hegyesi Imre annál inkább ész­revette, — Én bizony sírtam is — vallja be férfiasán. — Még sohasem vol-j tam távol szüleimtől, s ezért na­gyon vágytam haza. Egyszer meg is léptem, de nem azért, hogy itt hagyjam a szakmát! Csak hogy egy kicsit otthon lehessek. Hogv verekedtünk? Hát egy kicsit haj­ba kaptunk, de ez nem volt ko­moly, ezután nem is fordul elő többet. — No és volt-e avatás? Vagy nem is tudjátok, mi az? — Hallottunk róla — mondják többen is. — Nekem a bátyám mesélte. — Én a nővéremtől hal­lottam, itt azonban nem volt. — Mondták ugyan a másodévesek, hogy majd megvernek bennün­ket... Közben bekapcsolódik a beszél­getésbe az elsősök gondviselője, Bőke Gyula nevelő, tőle tudjuk meg, hogy az efféle rossz diákott­honi hagyománynak nem enged­tek teret. Jó előre felkészítették a KISZ-vezetőket, hogy inkább szeretettel, barátsággal kell fog­lalkozni az első évesekkel. En­nek meg is volt a hatása. Az első napokban a másod-, harmadévesek vették pártfogásba a legfiatalab- bakat, és segítettek a szobarend megtanításában, az ágyazásban, a szekrényrend készítésben. Megtudtuk azt is, hogy már ki is alakult a szobák közti tiszta -1 Egy hónap nem nagy idő, de egyesek számára igen. Annak el­lenére, hogy levelek, jönnek-man- nek, no meg egy kis hazai is ér­kezik, hogy program van bőven, mégis az elsősök számára legna­Első bejegyzés az új füzetekbe. gyobb élmény az első hazamene­tel. Bizony, sok mesélnivaló van, s erről be kell számolni az ott­honiaknak. Aztán jó egy kicsit a szülői ház melegét élvezni, hogy új erőt gyűjtve, tovább folytas­Böke Gyula nevelő megbeszélést tart a csoportvezetőkkel. Fotó: Esztergáig Keve sági verseny, s e téren a 19-es szoba lakói, Papp Bálint, Kriska Sándor és Szabó Attila járnak az élen. Lemaradtak viszont a 17- esek, Szalai János, Szilágyi Gyula és Czikó Andrásék. Nekik még sokat kell tanulni. sák a megkezdett munkát, f van ez rendjén, és így helyes Üj célokért küzd az ember, de szülői házhoz mindig szereteti tér vissza... Háló Fere

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents