Békés Megyei Népújság, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-06 / 236. szám

•fctöber 6. 7 Péntek PORT*SPORT* SPORT Ami a tudósításokból kimaradt fiatalok Esek A Bea Höre labdarúgó-csapatának legutóbbi hazad mérkőzésén Igencsak meglepődtek a smirScokMc, amikor be­léptek a Kórház utcai VTSK-pélya ka­puján. Addig ugyanis minden alkar lommal a már régóta ..megszokott kép”: lebontott lelátó, elburjánzott fű­én gastenger fogadta a nézőket. Külö­nösen a salakpálya környéke mutatott Báralmaa képet, hiszen néhol méter magasra te megnőtt a gaz. A Kecske­méti TE elleni mérkőzés napján vi­szont jóleső érzéssel Tették tudomásul, hogy a pálya Ismét gondozott állapot­ban van. Csoda történt? — kérdezték néhámyan. Nem, nem történt csoda, csapán annyi, hogy a vizműépltési techni­kum Lékay János fiúkollégiumának sportszerető nevelői és diákjai vállal­ták, társadalmi munkáiban megtisz­títják a pálya környékét a felesleges „növényzettől”. Vállalásuknak néhány órás lelkes munkával eleget is tettek, amivel nagyban megkönnyítették a pálya-tulajdonos sportkör gondnoká­nak nwmkájáti Hát — Syemek a üataflrafc, Ismét a Faiparról Valahogy már resteMíjük, hogy az Orosházi Faipar—Ruhagyár női kézi­labda-csapata Ismét a hasábokra ke­rül. De hát™ A múlt szerdai, megyéi ikézftebda-tisdósftásokból csak any- nyít tudhatott meg az olvasó, hogy a Csorvás elleni otthoni bajnoki mér­kőzésük etmaradt. De miért? „Egy­szerűen” az történt, hogy mindössze három lány játszott volna a saját iga­zolásával, a többieket csalárd módon más néven akarták szerepeltetni. Mtmdenesetre dicséret tBetl Flóra Já­nos játékvezetőt, aki nemcsak a „szab­sz NB-s csapatoknak csak akkor fo-1 fedezéséként egy cső főtt kukoricát gadják el nevezésüket Budapesten, az kórt (micsoda olcsón megúszták», a MKSZ-ben, ha működtetnek ifjúsági j másik 10 forintot a Luna-parkba, a csapatot. De mivel a megyed U. ősz- ] Ms bronzérmes pedig egy pöttyös lab- tályú kézilabda-bajnokságban még dát. nem kötelező az Ifjúságiak Indítása, hol szerepelnek másutt, mint a me­gyei L osztályban az NB-sek fiatal­jai? Nincs megoldás? De van. Komolyan kell venni a tar- talékosapatok és a hozzájuk kapcsolt ifik képzését! Meg kell találni a fej­lődést hozó lehetőségieket úgy, mint ahogy azt megtalálták Békéscsabán, a Kötöttáru gyárnál. Reméljük, az Orosházi Ruhagyár sportköri közgyűlésén megtárgyalták a kézilabda-utánpótlás fejlesztésének ügyét, s hisszük, Orosháza középisko­láinak segítségével jövőre erős, ütő­képes tartalkékcsapatot ismerünk meg a Faipair-Ruhagyár gárdájában. Vendéglátás ? Ez a megjegyzés is kimaradt a szep­tember 24-én lejátszott Bcs. Vasas— Eíidirődd Spartacus megyei H. osztályú lalbda/rúgó-rangadió tudósításából-.. A mérkőzésre feltűnően nagyszámú «ndrődl szurkolótábor kísérte el csa­patát. A Vasas-pályán az egyik fiatal, magáról megfeledkezett csabai spor­toló (1) sportemberhez nem illő kife­jezéssel fogadta az endxődleket, amin a vendégek jogosan felháborodtak. Amennyire ezt az „üdvözlést” edítéi- jttk, ugyanúgy szóvá kell tennünk azokat a sértő megjegyzéseket is, amiket az endirődiek „vágtak” a csa­baiakhoz a mérkőzés folyamán. Két dolgot állapíthatunk meg ezzel kapcsolatban. Az egyik: még a rang­adón se felejtsék el a szurkolók, hogy az ellenfél nem ellenség, semmiképp sem Indokolt egymás sértegetése. A másik: csak dicsérni lehet azokat a szurkolókat, akik teherautón, vasár- vány” Igazolást végezte el » mérkőzés ötven, nyolcvan Mlométert előtt, hanem kíváncsi volt a lányok >,Bötyö<ndk.. &aál% -hogy áthassák egyéb személyi adataira te. Itt történt! k^^oeiket. a „bukfenc”, mert a játékosok egyike sem volt ezekkel tisztában* Tehát becsüljük meg a sportsrcere- tebet, még akkor te, ha az az eUéniél Ezt a régi trükköt tehát nem sükerüilt j táborában tapasztalható! ^elsütni”. A vétkeseknek ezért feled­niük Ml, A fegyelmi bizottság dön­tése nyilván olyan lesz, hogy az eset főszereplői egyhamar nem próbálkoz­nak etfébévefla A Csorvás eBení „httermezzö" után megnéztük az orosházi NB n-es csa­pat tartalékait a Bcs. MÁV ellen. A felnőttek csak öt játékossal álltak ki, közülük három még általános iskolás volt. Az iflrsapaitból te hiányzott egy emher, s bármennyire is igyekeztek, az egyébként nagyon ügyes 13—14 éves kislányok, nem tudták megakadályoz­ni a katasztrofális vereséget. A Fád per—Ruhagyár esete — szeren­csére — egyedüiáiaó. A többi NB-s szakosztály komolyabban veszt az után­pótlás-nevelés kérdését. Mindenesetre vita tárgyát képezi: van-e szükség a megyei első osztályú bajnokság mező­nyében az efféle tantalétocsapatókra ? Ha • klubok nem törődnek az trbán- pótdás-neveiéssea, csapataikat — mint például az orosházi, amely Dévavá- niyán 35:3-ra, a MÁV ellen 39:l-ne ka­pott M — rá lehet-e „erőszakolni” a Rágógumi^ pöttyös labda, Luna-park A dm lehet meglepő, k’öv'etkeraetlen, és zagyva is, de csak első olvasásra! Rögtön megmagyarázzuk, miről van szó. Tegnap közöltük, hogy a osabaó úszógyerekek milyen szépen szerepel­tek a budapesti országos döntőn. Meg­írtuk, hogy két aranyat, egy ezüstöt, ós egy bronzérmet szereztek és el­értek jó néhány helyezést is*. Persze, az érmeknek és a szép helyezéseknek ára van. Olyan formában, hogy a szülő vagy az edző azt mondja: Käs*- lóniyom, ha ott lesed a dobogón, kapsz egy új bábát. Fiúk esetében: kapsz egy új focit, hogy legyen mivel „kiegé­szítő sportot” űzni. Vagy más variád 3 (ilyen is volt!): Első hely 100, második hely 50, harmadik hely 30 forint. A verseny után aztán kiderült., hogy a «szülők és az edzők nem mindenben számítottak jól. Mert az egyik arany­Megkapták. • Villám-sztori, a Nemzeti Sportuszo­dából. Flender Zsolti, a csapat T959— es mefllúsizója ötödik lett. Az időtfu- taim után derült M, hogy miért „csak” ötödik. A mama mondja az edzőnek: — Miért nem tettek a túlsó etratkőre (a célba!) egy rágógumit? Hamarabb oda­ért volna. • Másik. Sass Éva megnyeri az 50 méteres meüílúszást. Második a nagy ellenfél, Nell, BVSC. Eredményhirdetés, a MUSZ főtitkára átadja a bajnoki ér­meket. Kézfogások, gratulációk, akár a nagyoknál. Két perc múlva Éva az edizöhöz: — Ügy sajnálom a Nell Katit. — Miért? — Hát, hogy második lett... (Az edző a haját tépi... Hiába, gye­rekek.) • Dr. Bárány István, a magyar úszó­sport régi nagy csillaga, a kitűnő szak­ember a verseny egyik oldalbírája. Ar­gus szemekkel figyeli: ki úszik sza­bálytalanul ? Gáspár Laura győzelme után meg­jegyzi: — Mi az, Békéscsaba meaiúszó felleg­vár lesz? Azt mondják, minden szava aranyat ér. Jó lenne, ha jövőre sok „aranyat” hozna. Az sem baj, ha nem mind a mellúszásban... • Sokan a gyerekek közül most jártak először Budapesten.. Volt ámuldozás, csodálkozás, kérdiezösfködé». Például ilyen: — Milyen romok ezek? — Az amphi. A gyulai szakmaközi bizottság sportmunkája A gyulai szakmaközi bizottság sportfelelőse, Futaki János a követ­kező tájékoztatást adta a bizottság munkájáról: — A városi szakmaközi bizottság tevékenyen segíti Gyula város üze­melnek sportmunkáját a különböző versenyek szervezésében és lebonyo­lításával. A nyár folyamén a JTS-sel és a Kisz-bizottsággal városi röplab­da- és kézilabdatom&t rendeztünk, melynek győztesét vándorserleggel jutalmaztuk. Első ízben került ki­írásra a kispályás labdarúgó-bajnok­ság, melyen 140 olyan dolgozó vett részt, akik nem sportolnak rend­szeresen. A torna sikere óriási volt. Szeptember végén került megrende­zésre a Gyulai Vár-Kupa asztalite­nisz-verseny is. A városi labdarúgó-bajnokság leg­jobb és legsportszerűbb együttesét a szakmaközi bizottság serleggel Jutal­mazza. Most pedig néhány szót a tervek­ről. Jövőre Is megrendezzük a kis­pályás labdarúgó-bajnokságot, sze­retnénk Szanazugban vagy a Vá­roserdőben lebonyolítani a gyulai üzemek spartakládját. Célunk, hogy minél több üzemi dolgozót mozgas­sunk meg. Az idén megrendezett ver­senyek mellett szervezünk kerékpá­ros túrát kirándulással egybekötve. Tervünk, más városokkal spartakiád- verseny. lebonyolítása. Valamennyi rendezvényünkkel szeretnénk minél több olyan dolgozót bekapcsolni a sportmozgalomba, aki eddig csak né­zőként vagy még úgy sem vett részt a versenyeken, és módot akarunk nyújtani az egészséget javító pihe­nésre Is — fejezte be nyilatkozatát Futaki János. Nagyarányú Gy. MEDOSZ győzelem, Bcs. Spartacus vereség A női teke NS I vasárnapi fordu­lójában a Bcs. Spartacus otthonában szenvedett 5:3 (2155:2093) arányú ve­reséget. Dicséretére legyen mondva a csabai csapatnak, hogy a negyedik helyezettel szemben maradt alul. Az NB I állása a következőd 1. FTC 2. Csepel 3. SZAK 4. K. MÁV 5. Bp. Előre 6. Pécsi BTC 7. Z. Danuvia 8. Gy. Lenszövő 9. RF. Építők 10. K. Sör 11. Bcs. Spartacus 12. Ganz-MAVAG 17 41 099 91 17 40 563 90 17 40 644 84 17 40 329 77 17 38 815 61 17 39 565 67 17 38 815 61 17 38 541 60 17 38 667 59 17 38 179 59 17 37 428 51 17 37 455 40 A férfi NB II Keleti csoportjában a Gyulai MEDOSZ „tönkreverte” a Bp. Pénzverő együttesét. A gyulaiak 8:0 (2587:2455) arányban bizonyultak teátrum, kisfiam! A régi rómaiak ópí­jobbnak. A Keleti csoport állása a tették. — És mi fejezzük be? következő: • 1. Egri Spartacus 19 48 956 88 Végül dicséret és elismerés a K5­2. SZAK 19 47 854 88 töttárugyár szakszervezeti. bizottságá­3. Z. Danuvia 19 47 752 87 mák címére: szép gesztus volt tél Ük, 4. Bp. Spartacus 19 47 783 81 hogy a csillaghegyi hétvégi üdülőt 5. Szegedi Postás 19 49 090 78 szombat, vasárnapra a gyerekúszók­6. KISTEXT 19 47 240 78 inaik átírták. Zaivairtailan pihenésük Is 7. Bp. Postás 19 47 316 74 ott van a jó szereplésben. 8. Gy. MEDOSZ 19 47 633 73 Igen, így kéül támogatni a szakos®­9. Bp. Pénzverő 19 47 708 72 tályt, amelyik Jól dolgozik, és hálás 10. K. Petőfi 19 47 121 71 minden segítségéit. 11. K. MÁV 19 46 587 71 Most már, a pesti döntő utón nyu­12. K. Lombik 19 47 544 69 godtam mondhatjuk: ezt te megérde­13. Ceglédi Építők 19 47 309 68 méltók! 14. Bp. Vízművek 19 47 947 68 Apróhirdetések többi fejlődni, késálabdáznl akaró szakosztályra? Nehéz kérdés ez, mart I érmes jutalmul és a szülöd öröm ki­Közületek munkaerőigénye A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahe­lyekre kőműveseket, ácsokat, köny- nyűgépkezelőket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmun­kásokat. Különélés! díjat rendelet szerint fizetünk. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha, szak­munkásoknak szerszám szükséges. Jelentkezés: Budapest V„ Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 622 A Mező herényi Alt. Fogy. és írt. Szöv. nagy gyakorlattal rendelkező szakácsot keres főszakácsi munka­körbe. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a szövetkezet központi irodájában, Mezőberény, Népközlár- u, 7. 612 KULTtTRHAZAK, ZENEKAROK, FI­GYELEM! Egy príma állapotban levő Cloviset és S altó szakszofon olosón eladó. Érdeklődni: Gálos!, Kner Nyom­da, Békéscsaba. 630 Elcserélném békéscsabai két és fél szobás társasházamat gyulai hasonló­ért kölcsönös OTP-átvállalással. ,106600” Jeligére a békéscsabai hirdető­be. 106800 Gyakorlattal rendelkező gépkocsi­vezetőt keresünk felvételre. 8. számú Autóközlekedési Vállalat, munkaügyi csoport, Békéscsaba, Szarvasi út 37. 106785 A Zsadány és Vidéke Alt. Fogyasz­tási és Értékesítő Szövetkezet a bihar- \ ugrál 7. sz. boltba boltvezetőt keres. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Bő­vebb felvilágosítást a központi irodá­ban. Útiköltséget csak felvétel esetén téritünk. Jelentkezni személyesen vagy Írásban. 823 A Gyulai Tejporgyár fiatal gépész- ; technikusokat keres azonnali belépés­re, TMK-vezetői és energetikus! beosz­tásba. Jelentkezés az üzem irodájá­ban, 122042 Békéscsaba V., Gyár utca 16 számú, nagy telkes ház sürgősen, beköltöz­hetően eladó. Mindennemű állattartás­ra, kertészetre igen alkalmas. Ugyan­ott 403-as Moszkvics, hibátlan állapot­ban Jawa Ideál motorkerékpár és 32 db kertésztfólla-tartócső eladó. Érdek­lődni: szombat, vasárnap egész nap. 106783 Garazsirozott Skoda Octavia Super el­adó. Kétegyháza, magyar iskola. 106791 30 cm feletti emberi hajat vásárol de­kánként 7,— F-tól a Magyar Filmgyár­tó Vállalat, Budapest XIV., Lumumba U. 174. 2833 Jó, piros egyéves bor és hordók el­adók. Gyula, Ajtósfalva, Fürj u. 13. 122041 Gyula, Gábor A. u. 4S/a számú telek eladó. Érdeklődni ugyanott 48 szám alatt. 1220489 100 négyzetméter fűrészelt parkettaléc, 36x5-ös eladó. Gyula, Gábor Áron u. 46. 122049 Azonnal beköltözhető ház eladó. Bé­késcsaba I., Partizán utca 40. 106780 Gyulán, Erzsébet u. 1/7. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. 122051 Kukoricát és egyéb szemes terményt vásárolunk. Elszállításáról gondosko­dunk. Ar megegyezés szerint. Böhö- nyed Állami Gazdaság, Böhönye (So­mogy megye). Telefon: Böhönye: 14. 1932 Eladó a remetei megállónál, kövesét mellett kétszobás tanya 1200 négy­szögöl telekkel, beköltözhetően. Érdek­lődni: Gyula, Vasút u. 10. (Szeotpát- falva). 122030 Skoda Octavia Super személygépko­csi eladó. Békéscsaba, Ságvárl u. 26. Gyönyörű faragott dolgozószoba-bútor költözés miatt sürgősen eladó. Gyula, Árpád u. 3. • 122046 350 köbcentis Jawa motorkerékpár tl- csón eladó. Gyulavári, Petőfi u. 25. 122053 Családi ház két padló® szoba, konyha, előszoba, 831 négyszögöles nagy szőlős gyümölcsÖ6kerttel eladó. Magyarbin- hegyes, özv. Pethöné. 635 Ajtósfalván szőlőföld gyümőlcsöe el­adó. Érdeklődni: Gyulán, Kun Béla u. 10. 122047 Gyulán, Réz József u. 12. számú, 3 szobás, mellékhelyiséges, kertes ház beköltözhetően 115 ezer forintért el- 1 adó, 627 A „kisebbik” Kovács Kati (Bcs. Spartacus) verseny közben. Fotó: Baranyai A November 7 Kupáért A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 50. évfordulójának méltó meg­ünneplésére az Idén Is megrendezi a megyei Kézilabda Szakszövetség a November 7 Kupát. A férfi, női csa­patok Gyomán, Békéscsabán, Oroshá­zán és Szarvason vívnak selejtezőket október 22 és 29-én, míg a döntőre november 6-án kerül sor Békéscsa­bán. Eddig a Gyulai MEDOSZ, Bcs. MÁV, Bcs. Előre, Csorvás, Gyoma, Endrőd, Újkígyós, Békés, Bcs. Ruha­gyár férfi, Dévaványa, Bcs. Kötött, Bcs. MÁV, Nagyszénás, Oh. Ruha­gyár, Endrőd, Medgyesegyháza, Gyo­ma, Békés és a Gyulai Harisnyagyár női csapata nevezett. A csoportbeosztást, a sorsolást ok­tóber 9-én, hétfőn készítik el, s kül­dik meg a csapatoknak. Az NB II-ért Gyomai TK—Szegedi Lendület 3:2 (—13, 5, —9, 6, 6) női röplabda. Sze­ged. V: Fllipinyi. A találkozót a 3:2-es szettarány ellenére is biztosan nyerte a gyomai csapat a következő összeállításban: Kozma, Vlncze, Csa­pó, Nagy, Zöld, Szabó. Csere: Király, Molnár, Nándori. Csak az első Játsz­mában alakult ki komolyabb küz­delem. A harmadik játszmát a gyo­maiak elkönnyelműsködték. A győztes csapat legjobbjai: Csapó, Zöld, Sza­bó. A Bcs. Előre közgyűlése A Békéscsabai Előre SC ma este ‘í órai kezdettel tartja meg vezetőségi küldöttválasztó közgyűlését a városi tanács nagytermében*

Next

/
Thumbnails
Contents