Békés Megyei Népújság, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-22 / 250. szám

Szabad-e feimenai a így köszöntünk be a csa­bai tanyavilág roskadozó falú házaiba. A válasz rendszerint az, hogy „Lehet, szabad, de nincs ott semmi csak rendetlenség és lo­mok...’ Ettől a választól sosem keseredünk el. Az én két famulusom, az iskolában és iskolán kívül is tanítvá­nyaim, Macó és Palyó gye­rekek — míg beszélgetünk a háziakkal — el-eü tűnnek az istállóban, tyúkólakban, aztán előjönnek egy régi lámpássá! (gyertya égett benne), „csahcrra!” ökör­szarvból készült kaszakő- tartóval, „káhanyeccel”, olajmécsessel és még sok más érdekes, régi használati tárggyal. Most már a padlás van hátra! — Hát ha csak ilyen lám-lomok kellenek, tessék felmenni! Mázas kancsók, kemenákok Szép zöld vagy sárga mázas vizeskancsók, lek­városköcsögök, aratási „csöcsös” korsók porosod­nak a sarkokban. Sok sajnos lukas, fületlen, s ha ép, szurok vagy gázolaj, tök- magolaj szárad bennük. Mit takarnak az évtizedes po­rolt, az rendesen csak ott­hon derül ki. Micsoda öröm, hogy a barna mázas korsón nemcsak sárga vi­rágmotívumok vannak, ha­nem egy évszám is: 1355! A zöld lapos kis pálinkás- butykosra nemcsak mintát véstek, hanem feliratot is: „Patay Györgynek készült ezen buteija. Q. Csabán az 1892. ívben”. Már ahogy a szlovák mester magyarul tudott! A nagy zsákmány a keme­Bulat Okudzsava: Éjféli troli Tudom, sikerül kikerülnöm a bajt, nem ér, ami rossz se utói soha, ha éjszaka fölvesz a kék' troli majd: a biztos, utolsó... Te éji trolim, te vezesd haza mind, lehess ma te néki a mentség, « ki leste, hiába kereste megint az esti szerencsét! Éjféli trolim, nosza nyílj ki nekem, a jéghideg éj vize mély, vad: sok éji hajósod e mély vizeken a néma segélyhad. A szótlan utak sora... vállon a váll: sodornak is, óvnak is engem; ha bárhová áll, csupa társra talál az ember e csendben. Elúszik a moszkvai éjben a busz, derengeni készül a bulvár; a szívben a gond seregélye motoz — de halkul, elül már. Hars György fordítása Boila-t Otontesáva a napokba hazánkba látogató szovjet Író- küldöttség tagja. Nagy népszerűségének egyik oka, hogy sanzon-szerű verselt általában saját küitésű zenével, gitár­kísérettel énekli. Sxífi&éQlui&sztís S orolt állnak néha a művészeti múzeumok kapu­jában, az emberek milliókat költenek évente képre, grafikára, kell-e még népszerűsíteni a művészeti alkotásokat? Látszólag nem nagyon; tény, hogy ennyien még soha nem érdeklődtek a képzőművészet iránt hazánkban, mint napjainkban. Egy-egy híresebb kiállításnak száz­ezer nézője is akad — több, mint bármely izgalmas meccsnek az utóbbi esztendőben —, s az sem szép szó­lam, való tény, hogy nagyrészt hajdan kirekesztett em­berekkel: munkásokkal, sőt parasztokkal is megtelnek a galériák, a kiállítási termek. De megtelnek a vendégkönyvek is. És a mai kiállí­tásokról írt bejegyzések között aránytalanul több a „nem értem”, mint a lelkes biztatás vagy akár a szak­avatott, szigorú bírálat. S minthogy, amit nem értünk, az egy kissé mindig ingerel is, igen gyakran úgy lát­szik, mintha valósággal haragban lenne a mai közön­ség és a mai képzőművészet. IE rre a jelenségre először a könyvkiadók figyeltek IC fel nálunk, s tettek is ellene: sorra születtek meg a képzőművésze^ könyvek, könyvsorozatok a szí­nek, vonalak, formák, kompozíciók szép titkainak ma­gyarázatára. A legnépszerűbb sorozatoknak már múltja van. A mind között talán legkeresettebb a Művészet Kiskönyvtára. Piégen ünnepelte tizedik születésnapját, néhány kötetének már második, harmadik kiadását is szétkapkodták. Okkal, hiszen kötetei igen olcsón megis­mertetik a vásárlót minden jó művésszel a legnagyobb régiektől a legfrissebb modernekig, Michelangelótöl Picassóig, Giottótól Barcsay Jenőig. nák, ez a 10—15 liter űrtar­talmú kőkórsó, csavarme­netre járó kődugóval. Leg­többször még használatban van, petróleumot tartanak benne (régen tökmagolajat főzésre és világításra). Ne­héz ügy a falitányér és az ingaóra, de ezekből is akad már otthon pár darab, a legszebb pontosan jár, s üti az órákat is. Pókhálósán, piszkos ke­zekkel, csomagokkal megra­kodva folytatjuk utunkat a hosszú dűlőúton. Itt-ott új­módi vizeskannák lapulnak a hűs árokparton, arról árulkodva, hogy gazdájuk valahol a kukoricatenger közepén töri a csöveket. — Mennyivel hűsebb volt a víz egy ilyen arató-korsó­ban, gondolom elandalodva, míg egy zökkenő meg nem riaszt: Jaj csak nem tört össze? „No lám, addig járt a korsó a kútra...” s meséli egy öreg néni: bi­zony nagy pofonok jártak ki a kútról cserépkannával cipekedő gyerekeknek, ha betelt rajtuk a mondás. Ak­kor hát jobb a zománcos bádogkanna. A régiek meg pihenjenek a könyvszek­rény tetején... — Ezek a jövő héten köl­tözködnek, bemegyünk? — int fejével a tatár képű mindentudó Pali gyerek egy épylet felé. Falifogas romokban Az öreg tanyán már minden a fejtetőn áll. Az idős, beteg házaspár Csabá­ra költözik a fiához. A ta­nyát lebontásra adják el. Ugyan ki jönne be lakni két km-re a kövesúttól a pat­kányrágta, vert falú épület­be? — Nincs itt semmi ma­gának való „panyi Rektor­ka” (tanítónő úrnő) mondja az öreg szlovák néni—legfel­jebb a szekrényben a szép új tálak, de ez nem eladó...” — Nem is kell onnan ne­künk semmi, csak ilyes­mi — hajolok be a pad alá egy rózsás kisköcsögért. A kislányoknak játékul csinálták a fazekasok. Mindjárt kapok belőle né­gyet! Szabad az út a pad­lásra, ahol egy szép „rá­mák” (festett falifogas) romjai hevernek, darabok egy valaha szép rokkából és tűzrevalónak ítélt bölcső. Itt valóban nincs semmi, mert mindent megevett a becsurgó eső, a besütő nap­fény és a szú. De Pali nem megy el üres kézzel. Zablát talált, azt mondja „német zabla”. iö ezt gyűjti, 17. darab ez a gyűjteményében. Bár csak 12 éves, t a motorszerelésen kívül ez a hobbyja. Macó barátságosan moso­lyog és mindent megkérdez: kell-e, viheti-e'? Valahogy nem érzi úgy meg, mi a kézi munka, s mi a gyári termék, mint a komája. A giccs ellen Hűvösödik az idő, koráb­ban megy aludni már a nap. Megérkezünk, lerako­dunk az iskolában. Még egy meglepetés vár otthon ránk. Egy fiatalasszony ígért egy képet A rámát, üveget nem adja, mondta, de a kép nem kell. Most itt fekszik az asztalon a múlt század híres giccse: „Petőfi a segesvári csatatéren”. Olaj nyomat Az idealizált arcú Petőfi égnek fordítja halódó szemeit, miközben szíve vérével a porba írja: Hazám! 6 is helyet kap az üvegverandán az edények, rézveretes szlovák énekes­könyvek és cserepes virá­gok között Minek ez? — kérdik a tanyavilág lakói értetlenül' és gyanakodva. — Hobby vagy üzletelés? — kérdezik a városiak — kétkedve. Sem ez, sem az. öröm, hogy megmenthetek vala­mit a pusztulásra ítélt tár­gyakból. Gyönyörködés a népi művészek, kézművesek sohasem giccses, formailag tökéletes alkotásaiban. Pedagógia — a gyerekek szemét felnyitni az igazán szépre — száműzni a jöven­dő otthonokból a giccset. Huszár Istvánná Éppen a napokban jelent meg új, korszerű formában, változatlan elvekkel a Műemlékeink sorozat, amely leg­szebb építészeti alkotásaink történetét, művészeti érté­keit kínálja a fértődi Eszterházy-kastélytól a budavári palotáig, Pécs törökkori műemlékeitől a sárvári várig, s a kirándulónak nem kell mást tennie, mint a leg­közelebbi könyvtárból kikölcsönözni vagy könyvkeres­kedésből elhozni a könnyen kezelhető, képes, változa­tos idegenvezetőt. régi művészettel, a festészet, a szobrászat, az építészet történetével egyébként a sorozatokon kívül sok kézikönyv, ismeretterjesztő munka foglalko­zik, s a kiadóknak, s szerzőknek gondjuk van rá, hogy minden olvasórétegnek, érettségizett tájékozottaknak és általános iskolát végzett most tájékozódónak, felkészült értelmiséginek és a betűk világában járatlanabb olva­sóknak egyaránt alkalmuk legyen „szót érteni” a köny­vekkel, a művészettörténettel. Egy-egy összefoglaló mű­vön kívül, Lyka Károly már-már klasszikusnak számító könyvein, mai magyar és kitűnő külföldi szerzők alko­tásain kívül a műfajokról, művészeti ágakról tájékoz­tató kötetek sem ismeretlenek. A magyar könyvkiadás, olyan sorozattal dicsekedhet, mint az „Ismerjük meg...”-könyvek, amelyek olvasmányosan tanítják épí­tészeti stílusok, bútorművészet, keleti szőnyegek és ke­rámia-alkotások jellegzetességeit. Olvasmányosan, érdekesen. Mért a művészeti isme­retterjesztés könyvei manapság mind szebb, mind íz­lésesebb fényképeket, reprodukciókat hoznak, színes másolatokat világhírű alkotásokról, pontos képet örök- életű szobrokról. [FJ ajtunk, olvasókon a sor. Mert mindezt talán K" azért kellett főképp emlékezetbe idézni, mert a legjobb könyv, a legnépszerűbb ismeretterjesztés is hiá­bavaló, ha nincs közönsége, olvasója. Vannak ugyanis, Mladonyiczky Béla plakettjeiből Rembrandt Nagy István Auschwitz A művész alkotásaiból október 20 án nyílt önálló tárlat a Képcsarnok vállalat békéscsabai kiállítótermében. akik azt vallják nem érdemes külön művészettel fog­lalkozni, hiszen amit tanulni kell, már nem is művé­szet. Egyéb érvek, logikus okfejtések mellett elég talán válasznak két példa: a betűket ismerő embernek is kü­lön hozzá kell szoknia az irodalomhoz; s nemcsak az új művészetet, az új divatot is meg kell szoknia, meg kell ismernie a szemünknek. S ha a ruha vonalának vál­tozásáról elolvasunk egy-egy részletes tudósítást, nem szükséges-e néha néhány sort olvasnunk a napról napra változó, gazdagodó művészetről is? Ehhez segít hozzá a képzőművészeti ismeretterjesztés, a könyvbeli szépségterjesztés. R. Gy. V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents