Békés Megyei Népújság, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-01 / 232. szám
Huligán-e — avagy azonosulási keres? A z a fiú, aki a javító vizsga után nálam osztály- ismétlésre jelentkezett, egyenesen nézett a szemembe. Bár nem ismertem múltját, a bukás összetevőit, valahogy nyomban melléálltam. Kinyitottam értesítőjét, s megleptek az osztályzatok. Magyar: elégtelen, történelem: elégséges, matematika: jó és kémia: jeles. — Elbuktál, vagy elbuktattak? — kérdeztem. Nyomban felfogta kérdésem lényegét, és gyors választ adott: Elbuktattak és elbuktam. Tőle egy tanév időtartama alatt se tudtam meg, mire gondolt tulajdonképpen, ki az, aki elbuktatta. Az egy évvel fiatalabbak osztályközösségébe látszólag igen szépen beilleszkedett. Hónapok múlva tudtam meg, mégis kiutat keres innen. A következő szeptemberben nem jelentkezett újra. A tankötelezettségi korhatár megállapításáról szóló rendelet számára biztosított lehetőségével élt — gondoltam. Megtudtam, nem erről van szó. Mint különélő szülők gyermeke, hányódott éveken át. A távol levő apa egyszerűsíteni akart saját helyzetén (tartásdíj), ezért középiskolai tanulmányainak abbahagyására biztatta a fiát. Tehát az önös apa fogta vissza a jó képességű fiú lendületét, ő buktatta osztályismétlésre fiát egy évvel azelőtt. Majd egy éven át hitegette a fiút egy 1600 forintos állással' az ismételt tanév befejezése utánra, a végén mégsem teljesítette ígéretét. Ekkor kitört, fellázadt a legény a felnőttek világa ellen. Követelte édesanyjától, hogy vigye őt intézetbe, ahol katonás rend uralkodik, ahol nyoma sincs az anyai szere tgetésnek, ahöl pontosan az a szellem uralkodik, amely a társadalmi együttélésre jellemző: az egyed anya nélkül ékelődik be egy másik, világba. A fájdalomtól könnyező anya — fia vad tekinteteinek súlya alatt — eljárt az ügyben. Most 'szeptemberben ott állt egymás mellett anya és fia a távoli helység kollégiumának udvarán, s nagyon nehezen ment a búcsúzás. A fiú szinte elfehéredve kérdezte meg édesanyjától: — Ugye, anyu, nem látszik meg rajtam, hogy miként beszéltem veled az utóbbi időben, ugye, meg tudsz bocsátani nekem, mert hiszen én nagyon szeretlek, te jó anya vagy? Egy kissé teljesebb kép érdekében még egy ifjúsági epizódott kell idéznem: A harmadikos gimnazista lány farmernadrágban leült a járda közepén a testes görögdinnyére. Zsebéből elővette cigarettáját, rágyújtott és beszélgetett a másodikos lány társával. Beszélgetés közben megkínálta társát egy-egy szívással. Amaz egyszer elfogadta, de másodszor már nem...! Korunk ifjúsága a hétköznapi esetek tömegében valahogy így áll előttünk, így él velünk együtt. A mikor a „hári” (haj), a „csöves náci” (vasalatlan nadrág), a „kis csaj” (kislány), a „srác” (fiú) szavak az 50-es évek végén előteremtődtek az ifjúság zsargonjában, jelezték a pszichológiai probléma külső megjelenési területeit. A lányok hajviselete fiúsodott, a fiúk leány-fejforma kialakítása irányába tettek lépéseket, a lány- és a fiúnadrág emancipálódott, majd a lányok a mind- és az alig-szoknyában törtek ki a szokványvilágból. „Huligán”, „huligán” — mondogatták a meghökkent felnőttek, miközben gyűrűződött, terjedt a divatnak hitt jelenség. Bár még nem mértük fel tudományosan minden Rónay György: Nyári album Június Még egyszer ez a koranyár, még egyszer ez a sárga rózsaözön a kertben, a petónia-mámor. Június. Hömpölyög a szélben a virágpor, s havazva hull a nyárfák szösz virága. Alkony eső után Zápor volt délután. Csillámlik az esővert nyárfalomb és a süppedt sírokon a moha. Most csupa-csupa gyöngy a temetőkert, s az égen szivárványuk a holtak mosolya. Elvadult kert Senki sem ültetett, nem vetett az idén itt; látod, a kert mégis dúsan tenyészik: sarjat hoz a gyökér, szárba szökik a mag. Folytatják azt, amit az ember abbahagy. Sélaút Hányszor sétáltam erre, hány nyári s őszi napnak alkonyát néztem innét? Számolnám, s számtalan. A tó, a fák, az út: mind ugyanaz maradt. Csak valahogy rövidebb lett, ami még hátravan. Esti állomás Alkonyul lassan a júniusi vasárnap. Csillog a sín, a .szemafor zöldet mutat. Fáradtan szorongatják fonnyadó csokrukat, akik az esti gyorsra várnak. összetevőjét, tudjuk: morális állapotról van szó, mélyen fekvő társadalmi, politikai tényezők felszíni mutatóiról. Létezik-e ténylegesen valami különös új, szokatlan a mai, a velünk együtt élő ifjúság magatartásában, kiugróan más a minden kor ifjúságát jellemző újra, másra törekvéshez viszonyítva; avagy álproblémát feszegetünk? A kérdést a felnőttek világából nézve nem kétséges a válasz: igen, létezik. Az érintettek véleménye természetesen nem ilyen egyértelmű. Megkérdeztem az egyik koedukált, szellemileg erős mezőnyt képviselő gimnáziumi negyedik osztálytól: „Hogyan magyarázná meg a felnőtteknek, miért olyan a mai ifjúság, amilyen?” A kérdésfeltevés maga indulatot kavart. Hallgassuk a méltatlankodást! „Csak azt szeretném tudni, hogy miért nekünk kellene megmagyarázni a felnőtteknek, milyen a mai fiatalság, mikor lépten-nyomon olyan felnőttekkel találkozunk, akik csak arról beszélnek, hogy ilyenek meg olyanok vagyunk. Szerintem az évek múlása magyarázatobad erre a kérdésre. Ha mi felnőttek leszünk, mi is magyarázatot fogunk kérni a jövőbeli fiataloktól, hogy miért olyanok, amilyenek lesznek” — így az egyik lány. A másik szerint: „Minden korosztály magában hordta, hordja ezt az ellentétet. Persze, hogy nem tetszik a felnőtteknek a mai ifjúság. Nekünk sem fog tetszeni a fiaink viselkedése. A kor és a körülmények is megkövetelik a fejlődést. Hogy így alakult, erről más is tehet.” A válasz csak erősít: létező a probléma, sót vita folyik a generációk között. M agilleti-e a figyelem a kérdést? — Elég ránéznünk Magyarország népességének 1066. évi korfájára (Élet és Tudomány 1967. július 7.), hogy láthassuk a 16—22 évesek arányát a ma együttélő népességen belül. S ha valaki figyelte a táncdalfesztiválok időszakában közéletünket, érezhette egyensúlyának megbillenését, szinte minden más esemény háttérbe szorult hazánkban mögötte. Beszéljünk egyben rendkívül időszerű is, a kölcsönös, jobb megértés érdekében! E gondolatébresztő vázlat ezt a célt szolgálja. Milyen hát a mai ifjúság? Ha a jegyek egybemosá- sát akarjuk, akkor hallgassuk meg a diáklány válaszát: „Az átlag még az idősebb korosztálynak is tetszik. Nincsen különösebb ’külső’ jegye. Hogy a fiúk haja hosszabb, minit apáinké volt, hát divat is van a világon! Mozgásunk nem jellegzetes, ez mindenkinél egyéni. Csak a tánc változott meg. Öltözékünk fiatalos, de nem feltűnő. Csak nagyon kis százalék 'nyugatias’. Ezt a kis százalékot nevezik ’huligán’-nak. Igen, ők már hangosak, zajosak (rádió), bár feltűnni vágyás minden fiatalban van. Az a baj, hogy a ’vagány’ gyerekeket is ’huligán’-nak nevezik.” (A minap két patkánypiszkos színű farmeres vonult a békéscsabai utcán, tarkóra nőtt hajjal. Egymást súrolták, kezükben a groteszkül ható nagy táskarádió teljesen kihúzott antennával szinte bömbölt. A felnőttek riadtan adtak utat a legényeknek, akik nem jöttek rá: egy rádió is csaphatott volna ugyanolyan zajt...!) Az ifjúság külső jellemzőiről egy differenciáltabban szemlélődő diák így írt: „A túlzó kevesekre talán legjellemzőbb az ’amerikai ruha’, a nyugatimádés, utánozva a magukról egyre többet hallató ápolatlan (piszkos), hosszú hajú, semmittevő fiúkat és lányokat,” „A huligánoknak túl nagy a hajuk, öltözékük elhanyagolt. Szeretnek feltűnni, kihúzni a közösségből. Galerikban garázdálkodnak. Megvetik a hagyományos szokásokat, kinevetik a rendes, szerény fiatalokat. „Rendbontók” — vélekedik egy másik. Miközben a belső jellemzők irányába kutatunk, érdemes figyelni ezt a visszavágó diákvéleményt: „A fiatalsággal együttjár kicsit a feltűnési vágy. Valamikor ’tombolni’ is kell! Talán majd 50 éves korunkban? — Igaz, akkor érdekesebb lenne, mert a fiatalok mondanák' „Ej, ezek a mai felnőttek!”’ E gy másik diák ezt írta: „A mai fiataloknak élénk kritikai képességük van. Nyitott szemmel járnak a világban, és mindenről véleményt alkotnak. Van lelkiismerete a mai ifjúságnak és sokat gondolkodik.” „A fiatalság utat keres, belső energia feszíti, keresi helyét a társadalomban" — mondja egy másik. „Szembeszegül a felnőttekkel, szeretne több lenni, mint az előző nemzedék:” — „Az ifjúságnak minden, ami van, természetes. Mi már csaknem mindent készen kaptunk. Minket csak bosszant a felnőttek .tanítása’. Sokszor már ,csak azért is’ olyat teszünk, ami talán nem egészen helyes.” — Sorolhatnám vég nélkül a figyelemre érdemes diákválaszokat. Nem kevésbé érdekesek azok a diákválaszok, amelyek az ifjúság magatartásának okát világítják meg. „Megváltoztak az életkörülmények, a szülők kevesebbet foglalkoznak gyermekükkel, a család háttérbe szorul. A neveléssel nagyon sok szerv foglalkozik, de néha úgy érezzük, ez már túlzás, és igyekszünk ettől szabadulni.” — „A meg nem értés következtében válik az ifjúság bizalmatlanná és minden iránt közönyössé, sőt csökönyössé.” — „A mai fiatalok szellemileg és testileg is sokkal fejlettebbek, mint pl. az előző nemzedék. Ez a magasabb, illetve már korábban bekövetkezett fejlődési fok, sokkal hamarabb előhozza a múlt nemzedéknél később jelentkezett problémákat. Ha ugyanakkor a mai 16—18 éveseket lekezelik, akkor szemtelenek szüleikkel, tanáraikkal szemben, állandóan elégedetlenkednek, élesen kritizálnak.” T ermészetesen számunkra legfontosabb a jelenségek okainak vizsgálata. Alapjaiban elfogadhatóan érvelnek a diákok. Ha a biológiai és a szellemi érésről mondottakat kiegészítjük, az egyik meghatározó sarkalatos igazsághoz jutunk el. A vitaminok tudatosabb igénybevétele, az orvos- egészségügy munkája az új generációk születéspillanatától (mint szociális juttatások elsősorban a szocialista országokban) testileg erősebb, korábban érő alkatot eredményez. A fiziológiai szerkezet erős hatást gyakorol a szellemi fejlődésre, ami azt jelenti, hogy a szervezett oktatás nélkül is bizonyos szellemi előnyt élveznek az újabb generációk. Ámde a tudomány rohamos fejlődése, a tudományágak differenciálódása által alaposan megtermékenyített szakoktatás nemhogy magára hagyná a felnövekvő generációkat, hanem a tankötelezettségi korhatár kiterjesztésével is igyekszik agykoponya-térfogatát birtokba venni. A felsőoktatási évek száma sem a csökkenés tendenciáját mutatja, ami a társadalmi érettség állapotának késését hozza magával. Hogyne lenne bensöleg feszült a biológiailag 16 éves korban érett, amikor csak 6—7 év múlva válik társadalmilag éretté egy jelentős része? Ugyancsak ki kell térnünk a diákok által is említett, eléggé általános „bizalmatlanság”-ra, „közönyös- ség”-re, hogy levonhassuk a másik fontos konklúziót. Már a második világháború is a technikai civilizá- lódás forradalmi állapotát jelezte, s ebben a tekintetben napjainkban sincs megállás. Közben zajlik az egész világot átfogó társadalmi átalakulás. Az egykor világbirodalom rangján állt hatalmak szemünk előtt merülnek víz alá, s a nyomukban jelentkezett új erők nyugalmáról szó sincs. Elég utalni a nigériai ^ fejleményekre, Kongó belügyeire, India és Pakisztán viszonyára, illetve a Szuezi-csatorna partján egy idő óta ropogó fegyverekre. — Ki állíthatna nyugalmat a felépítmény szférájában? A család nem a régi értelemben vett Összetartó keret. A társadalomban nem egyértelműen az Isten és a császár uralkodik. A világméretekben hódító marxizmusról elmondjuk: a szakadatlan továbbfejlesztéssel lép új magaslatokra, válik még biztosabb fundamentommá. S elég utalnunk a nemzeti önérzetünk új értékelésének 1945 óta tartó vitájára, amelynek legújabb állomása a Hideg napok című film és Nemeskürty István Ez,, történt Mohács után című könyvének mondanivalója körül dúló csata. E szmei válságról lenne szó, mint azt a felnőttek egy része is hiszi? Szó sincs erről, ellenkezőleg, szakadatlan fejlődés van útban. Ámde hol fogódzék meg az eszmék világában mohón kutató ifjúság? Hol találjon azonosulási pontot, amikor szeme előtt egy tutaj halad a vízen, és nyomában már itt is a másik? Melyikre lépjen fel hát? Az emberi organizáció világméretű szövevénnyé vált, amelyből nem vonhatja ki magát sem felnőtt, sem ifjú. Pl. a vietnami nép ügye így vagy úgy, érinti az amerikai és a magyar ifjúságot, bár ezer kilométerek választják el. Feltárja-e az oktató felnőtt világ az ifjúság előtt azt a tényt, hogy magával bonyolult összetevőjű, rohamos változással, mint természetes állapottal kell azonosulnia? Felszereli-e navigációs műszerekkel, megkönnyítendő a biztosabb tájékozódását? Nem, néhányan az eszmei félreállás híveinek kedvében igyekeznek járni a zavarosban halászva. Nevetségessé torzított pedagógusfigurát állítanak eléje csak, tudva, hogy a mindenek- fölött csak szórakozni vágyó gondolatvilágának központi alakja a tanár. Pedig, ha a tv-ernyőn csak groteszk pedagógus jelentkezik, a ki nem oktatott ifjú általánosít nemcsak a pedagógusokat illetően; ő lenne köteles differenciálni, hogy ti. a világ ilyen is és olyan is. Bízhatunk benne: a mi alapjaiban jó és* dolgos ifjúságunk képes saját sorainak rendezésére, ha a felnőttek komolyan veszik (a sorkatonai szolgálat kezdeti évének a biológiai éréshez közelebb hozása, az ifjúsági munkatáborok gyakorlatának terjedése, az iskolai honismereti és kutató szakkörök gyökereztetése a ko- molyanvétel bizonyítéka), ha az alapvető kérdésekről okosan, szókimondóan beszélnek vele. Ez a diagnózis és ez a perspektíva. Virágh Ferenc
