Békés Megyei Népújság, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-05 / 209. szám
1967. szeptember 5. 3 Kedd Határidő előtt négy hónappal megvalósult a 36 millió forintos beruházási program Dombegyházán Társgazdaságoknak, termelőszövetkezeteknek segít az állami gazdaság traktorosbrigádja Összegyűjtik a búzatermesztés 1967. évi tapasztalatait Módszeres segítséget adnak a megyei színvonaltól elmaradt gazdaságoknak Negyedük éve tart a nagyarányú építkezés a Dombegyházi Állami Gazdaságban, 36 millió forintos beruházással épült fel a korszerű komplett sertéstelep és szarvasmarha-telep. A gazdaság saját építőbrigádja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára tett felajánlásként határidő előtt négy hónappal, december 31. helyett augusztus 31- re elkészült a munkákkal. Az alig 5 ezer holdas gazdaság az új telepek segítségével négyszeresére emelheti hízott sertés és hízott marha értékesítési tervét. Egy év alatt mintegy 81 vagon búst ad a népgazdaságnak, így sokkal jövedelmezőbb a gazdálkodás, hisz Dombegyháza „az isten háta mögött, a legközelebbi vasútállomástól 16 kilométernyire fekszik. Jó földjén bőségesen termel takarmányt, s a jószágállomány fejlesztése, a férőhely növelése szükségszerű volt. Sokrétű munka foglalkoztatja egyébként a gazdaság dolgozóit. A silózóbrigádok már befejezték a lédús takarmány tartósítását. Négyezer vagon siló készült a fő- vetésű kukoricából. Nagy teljesítményű I/1S. szovjet sdlóikombáj- nokkal dolgoztak két műszakban. Most a Bántóti Állami Gazdaságnak és a környékbeli termelőszövetkezeteknek segítenek e fontos munkákban. A traktorosok a szántással nyomon követik a silókambájno- kat, illetve a kukoricacsőtörő- gépeket. Csütörtökön ugyanis a rövid tenyészidejű kukoricatáblában munkába álltak a csőtörőgépek. A szecskázott szárat szintén besilózzák, a földjét mindjárt szántják, készítik vetés alá. Megkezdték az őszi takarmány- keverék vetését is. Szállítják a kendert, amiből 95—60 mázsa termett holdanként. Kenderbetakarításban is segítettek a környékben: 180 holdat vágtak le a termelőszövetkezeteknek. —Ary— Még nincs végleges adat az 1967. évi búzatermesztés eredményéről. Az eddig befutott jelentések arról tanúskodnak, hogy a termelőszövetkezetek határában 14,6, az állami gazdaságokban pedig 19,1 mázsa holdanként! búzatermést értek el. A két szektor termésátlagát egybevetve Békés megyében a búza várható terméshozama 15,3 mázsa körül alakul holdanként. A kenyérgabona-termesztés eredményei eltérőek a megye déli és északi részében, de különbözők az egyes tájkörzeteken belül is. A csanádapácai Haladás Tsz-ben 22,6 mázsa búzát takarítottak be holdanként. Az ugyancsak orosházi járásbeli Nagykopáncson viszont 12 mázsát. A szarvasi járásban a bé- késszentandrási Zalka Tsz-ben 22,55, a gyomai Üj Élet Tsz-ben pedig 9,5 mázsával termett a kenyérgabona. Hasonló eltérés taMo r z s a kiállításról „— Természetesen felvonultatták szőlőtermelő gazdaságaink és vendéglátó üzemeink fajtaboraik legjavát is”. Leginkább ilyen röviden hangzott el még minden országos mezőgazdasági kiállítást méltató szóbeli és írásbeli tudósítás eddig. A megnyitást követően szerzett tapasztalataink birtokában állítjuk, hogy elég is volt erről ennyi, hiszen az eszem- iszomra nem kell különösebben biztatni a nagyérdemű érdeklődőket. Amint megfigyeltük, a látogatók jó részének első útja a lacikonyháikhoz és a borkóstolókhoz vezet. Fülitanúi voltunk az alábbinak is: — Hallod-e, komám, hát bolondok vagyunk mi? — Mi az, talán megbántad, hogy eljöttél? — Nem azért mondom, hanem azért, mert már itt vagyunk egy fél órája és még meg sem kóstoltuk, hogy milyen fajta borokat mérnek. A vásárváros területén szinte rajzanak a sorsjegyárusítók. Nem mindenkivel van szerencséjük, mert hiszen sokan még odahaza hogy a rendőrt az ajtóban, a bilincset meg a kezemen felejtette. Végre belátta öcsike, hogy mégsem mehet így a végtelenségig, ezért utasította a rába-közi típusú rendőrtizedest, hogy vegye le a csuklómról az amerikai típusú patentbilincset. Amikor mindez megtörtént az ilyen helyeken szokásos bensőséges csendben, Öcsike elbocsátotta a rendőrt. És miután bizalmas kettesben maradtunk, rámparancsolt: — Ismételd meg szóról szóra, hogy miket mondtál tegnap este a feleségedről az Arany Körtében. Lám, lám, hogy kitanulják a ravaszságot a gyerekek mire megnőnek, méláztam magamban a világ huncutságain. Mit ki nem talál ez a tinóhomlokú öcsi, hogy zavarba hozzon a keresztkérdéseivel. Jó trükk. A faliújság-cikkre kíváncsi, de azért a feleségemről beszéljek neki. — Szóról szóra? Ezt nem garantálhatom. De az eszmei tartalmára pontosan emlékszem. — Hát akkor az eszmei tartalmát. — Karola az asszonyi hűség élő szobra. A tisztaság eszményképe. Őszinte és ragaszkodó, én vagyok a számára az egyetlen, az igazi, az ölelés professzora, a csókok mágnása, az éjszaka fejedelme. Mindjárt legépelte vallomásomat, és alá is íratta velem. Aztán a kezembe adta az előre kinyitott nagy könyvet, rábökött a háromszáznegyven-valahánya- dik paragrafusra. — Olvasd! És én olvastam: „Bigámia, azaz a magyar nyelv által definiáltán kettős házasság. E bűntény kimerítettségével akkor állunk szemben, ha a bigámista férfi, illetve nő ugyanazon időben két személlyel tart fenn törvényes keretek között megkötött házasságot. A kettős házasság bűntettét elkövető személyre három évi börtönbüntetés szabható ki.” Hiába olvastam rengeteg de- tektívkönyvet, az istennek se tudtam rájönni, mit akarhat a ravasz Lila öcsi ezzel a paragrafussal. Kifakadtam. — Pajtás, reménytelen velem ilyen maps színvonalú játékba kezdeni. Fogalmazz paraszti egyszerűséggel, ez jobban megfelel népi származásodnak. Mi közöm nekem a bigámiához, amikor ezt az egyetlen házasságomat is csak kényszerre és csak hullarészegen voltam hajlandó megkötni? Lila öcsi már nem volt olyan erélyes. Nézett, mintha drága rokona lettem volna, és mély részvéttel bólogatott. — Megengeded, hogy magánemberként beszéljek veled? — (Folytatjuk) megvásárolták a jegyeket. Azért folyik a próbálkozás, többek között így is: — Csak négy forint, mindösz- sze egy deci muskotály aráiba kerül egy sorsjegy, amivel 500 kilós hízott sertést, 101 kilós harcsát, Trabantot és még sok minden mást lelhet nyerni — magyarázza egy látogatónak az egyik sorsjegyárus a borkóstoló előtt. — Nincs nekem az ilyesmihez szerencsém — veti oda érdektelenül az időseeske magyar. — Én csak biztosra megyek a pénzemért — hunyorít az érvelő sorsjegy árusra, s újabb két deci muskotályt kér. — Látja, ez éppen két sorsjegy ára. — Azt én bölcsen tudom. Csakhogy én gond nélkül akarok ám élni ezután is. Mit gondol, mit kezdenék én azzal az 500 kilós hízóval vagy a 101 kilós harcsával? Először is hogyan szállítanám haza, hogyan dolgoznám fel és kikkel etetném meg? Brrr... még rágondolni is rossz. — Hiszen nyerhet motorkerékpárt, televíziót, nem muszáj éppen a disznót vagy a harcsát. — Látja, egy motorra szívesen pályázok — mosolyodik el a magyar és vagy tíz sorsjegyet húz elő a zsebéből. — Miért nem ezzel kezdte? — néz rá elképedt-diiihösen az árus. — Azért, mert tetszett nekem, hogy olyan lelkiismeretesen kínálhatta a jegyeket. Le- és feljárkálunk az istállókban, s igyekszünk gondozóikkal együtt lefényképezni a díjnyertes állatokat. Keressük két szép aranyérmes jószág gondozóját is, de hiába. — Várják meg, majd csak előkerül — tanácsolja egy juhász kinézetű. — Se időnk, se türelmünk nincs a várakozáshoz. — Akkor majd megtalálják valahol a vásár területén/ — Tűt a szénás-szekérben. Hiszen nem is ismerjük. — Van annak ismertetőjele éppen elég. Először is ő a legöregebb köztünk. Másodszor, neki van a leghegyesebbre pödört bajusza és legzsírosabb régimódi juhászgúnyája. Harmadszor pedig amikor ráér, mindig valamelyik borkóstoló előtt álldogál. . . — Ezek szerint megtaláljuk biztosan — a falújában, mert ott huszadrésznyi borkimérés sincs. Láthatólag nagy propagandába kezdtek a gyufagyárak. Tucatjával összecsomagolva osztogatják a kiállításon a különböző címkéjű gyufásdobozokat. Többen meg se figyelték, hogy mi célból adják ingyen a csomagokat, csak azzal törődtek, hogy hova tudják elrakni. — Mindig kell a gyufa a háznál — mondja egy idősebb bácsi tarisznyáját tömködve. — Albion mindig kell, még itt is. Veszek is vagy két dobozzal, amint egy elárusítót találok. — De hiszen itt van tucatszámra. — Azok csak üres dobozok. — Ne bolondozz, sógor. Nem hiszem, hogy becsapott volna az a kedélyes mosolygó kisasszony. — Az nem is, mert ezek csak afféle propagandadofoozok. — Az áldóját neki, akkor én nem is cipelem egy percig se. Azazhogy mégis. Elszámolom majd négy forintjával az asz- szanynak, hadd érezze becsapva magát ő is. K. I. pasztaiható a mezőkovácsházj és a battonyai termelőszövetkezetekben is. örvendetes, hogy a közös gazdaságok gabonatermesztése 1967-ben igen jelentősen fejlődött. Ehhez nagyban hozzájárult az az erőfeszítés, melyet a járási szakigazgatási szervek tettek többet között Szarvason is. A szarvasi járás átlagtermése megközelíti a 16 mázsát. (Csak termelőszövetkezetekben.) Az orosházi járásban 16,3 mázsa körül alakul a holdanként! hozam. A megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya, amint azt Csomós István osztály- vezető említette, néhány napon belül hozzálát a búzatermesztés 1967. évi tapasztalatainak összegyűjtéséhez. Megvizsgálnak több termelőszövetkezetet, hogy miként sikerült elérniük kimagasló ei-edményt. Ellátogatnak több olyan gazdaságba is, ahol az átlagtermés a megyei színvonaltól ■ elmaradt, összegezik a tapasztalatokat, majd járásonként megbeszéléseket tartanak termelőszövetkezeti elnökök, vezető szakemberek részvételével és népszerűsítik azokat az agrotechnikai eljárásokat, melyek táblánként jól beváltak a 25—30 mázsa átlagtermés elérésére. A gabonatermesztés 1967—68. évi tennivalóit részletesen beszélik meg azokkal a szövetkezeti vezetőkkel, ahol a búza átlagtermése 10—12 mázsa alá szorult. A szövetkezeti vezetők segítésére intézkedési tervet készítenek a talajelőkészítésről, a műtrágyázásról és a vetésről. Részletesen meghatározzák azokat az agrotechnikai feladatokat, melyeket Békéscsabán, Ke- vermesen, Békésszentandráson. Kondoroson és még több gazdaságban sikeresen alkalmaztak a 25—30 mázsás holdanként! hozam megközelítésében. Hal helyett vidra akadt a varsába — Ne menj közel a vízhez, mert elvisz a topelec! — ijesztgették régebben Endrődön is a gyerekeket, akiket vonzott a Körös parti füzes, a holtágak változatos játszóhelyet nyújtó part- vonulata. A mai gyerekek persze már nem ülnek fel az ilyenfajta ijesztgetésnek. Tudják, hogy topelec nincs és a vidra, amelyet valamikor topelecként emlegettek, már csak elvétve található ezen a környéken. Dinya László endrődi halásznak, a Gyomai Viharsarok Halászati Szövetkezet tagjának a napokban mégis sikerült egy vidrát fognia. Napkelte előtt indult munkába, hogy megnézze az előző nap kirakott varsákat. A soczó- zügi holtág vizén evezve egymás után emelte ki a hálókat, amelyeket eléggé elkerült a szerencse. A hatodik varsához érve azonban meglepetten látta, hogy az iszapba fúrt tartókaró egészen oldalt- dőlt. Biztosam valami nagyobb hal lesz — gondolta. Talán szürkeharcsa. Ahogy kinéz, vagy 10— 15 kilós. Már előre örült a ritka fogásnak, amikor egyszerre csak... — De hiszen ez nem hal! — kiáltott fel izgatottan, amikor | először agyar, majd egy lapos- ' fejű, hosszú farkú „szörnyeteg” ! emelkedik a varsával együtt a víz felszínére. A többit már itthon mesélte el: — Két évtized elmúlt, hogy járom a Körös vizeit, de kevés vidrát láttam. Nemcsak azért, mert nagyon óvatos állat, hanem azért is, mert kivesszőfélben van. A harmadik és a legnagyobb, amit eddig zsákmányul ejtettem. A súlya meghaladja a 15 kilót. Hogy örülök-e a váratlan fogásnak? Jobban, mintha hasonló súlyú hal akadt volna a varsába. Értékes a szőrméje és ami még nagyobb hasznot jelent: olyan ragadozót sikerült ártalmatlanná tenni, amely naponta kilószámra pusztítja a halakat. Sztanyik Károly Endrőd Felvételre keresünk budapesti munkahelyre szerkezetlakatos, hegesztő, marós, esztergályos, mintakészítő szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat és portásokat, valamint vidéki munkára lakatosokat, hegesztőket, csőszerelőket és festő szakmunkásokat. Országos Bányagépgyártó Váll., Budapest IV., Baross u. 91—95. 1759
