Békés Megyei Népújság, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-24 / 226. szám
( F. Kamov: Szülők es Olyan történeteket adok közre, melyeket fiamtól és barátaimtól hallottam. Ilyen történeteket magam soha nem tudtam volna kitalálni. A GYEREK ÉS NEVELÉSE Apa vagyok, fiam van. Mind a mai napig még együtt vagyunk. Nem vagyok pedagógus. Körülöttem mindenki nagyon jól tudja, hogyan nem kell nevelni a gyereket, de azt senki nem tudja, holenne. Hallani ugyan hallja, de nem veszi figyelembe. Mikor példákat említünk és meg is mutatjuk, mintha becsukná a szemét. Látni ugyan látja, de nem veszi tudomásul... így van ez mindennel: próbálkozni ugyan próbálJáték Földesi Béla felvétele gyan kell nevelni. Én sem ezt, sem azt nem tudom. Kezdetben semmire sem hasonlított: két kis kéz, két lábacska, egy fejecske... hol erre kapkod,1 hói arra. A szájába akarja venni a kezét, és a fülét fogja meg... Azt sem tudja az ember, hogyan is nyúljon hozzá. És már ilyenkor meg kell kezdeni a nevelést. Makarenko megköveteli. Makarenko tekintély. Persze tekintély sok van és így tévedhetünk is. Leggyakrabban azoknak hiszünk, akik szimpatikusak. Makarenkónak hiszek. Nekem szimpatikus. Közben mindenki vigasztal. Azzal nyugtatnak, Hogy a második gyerekkel már sokkal könnyebb. Viszont nekem még csak most születik az első. Hát mit kezdjek vele?!... SZIGORÚAK VAGYUNK... — Szegény gyerek — mondja a nagymama és a nagypapa. — Szigorúak a szülei. Így nem lesz valami örömteli gyermekkora. Hát igen, szigorúak vagyunk. Kiabálunk vele, szúrósan nézünk rá, és néha meg is büntetjük, ha rosszat tesz. Persze megértjük és tudjuk, csak szigorúsággal nem sokra megyünk. Ezért aztán játszunk, beszélgetünk, sétálunk, sőt bukfencezünk is vele, olvasunk neki és isten tudja még mit nem csinálunk. Azért elég gyakran kiabálunk is. Érdekes, hogy amikor szidni kezdjük, mintha falra hányt borsó kozik, kóstolni ugyan kóstolgat, csak az ízét nem érzi... ha nem akarja. Vagyis ezekből már levonható a tanulság: a gyerekkel szigorúan kell bánná, viszont ugyanakkor nem is szabad szigorúnak lenni. Tehát nem kell vele szigorúan bánni, de mégis szigorúnak kell lenni... Azt hiszem, most már minden világos. AZ ÍGÉRETET MEG KELL TARTANI gyerekek Néha nehéz, sőt, néha egyszerűen lehetetlen. Viszont, ha* egyszer valamit megígértél — azt teljesítsd A harc a tejbegríz körül folyik. — Eszel vagy nem? Hallgatás. — Igen vagy nem? Ismét mély csend. — Megverlek a szíjjal! — Nem versz meg. A nőknek nincs szíjuk. — Elkérem a papától. — Nem adja oda. — De igen. — Nem adja, mert akkor leesik a nadrágja. — A mama á szekrényhez rohan, a szekrény pedig remegni kezd a hangtalan nevetéstől. A gyerek diadalt ül, a csatát megnyerte. Persze, ha a mama egyszer megígérte, teljesítenie kellett volna. Vagy talán nem? * A harc a tejbegríz körül folyik. — Eszel vagy nem? Hallgatás. — Igen vagy nem? Ismét csend. — Ha nem eszel, megverlek, mint Szidor a kecskéjét. — Ne — mondja a gyerek —, inkább úgy, mint Zahar szokta. — Mit bánom én — szól a marná, és ráüt a csemetére. — Becsaptál! — lepődik meg a gyerek. — Azt ígérted, hogy úgy teszel, mint Zahar szokta, de ő sohasem bántja a kecskéjét. — És már bőg is, de nem a fájdalomtól, hanem a csalódástól. • A harc a tejbegríz körül folyik. — Eszel vagy nem? Hallgatás. — Ha öt perc alatt nem eszed meg — megpofozlak! — Öt perc? És az sok? — Éppen elég. Ahogy a zászló leesik a sakkórán, letelt az öt perc. Ha nem eszed addig meg — megpofozlak. Itt az idő határozatlansága a csapda. A gyerek megmozdul, ijedten néz a sakkórára. A papa ott ül mellette és kínlódva szurkol: ha nem eszi meg, akkor meg kell verni. Mert, ha egyszer megígérte, akkor teljesíteni kell. Vagy talán nem? A sakkóra zászlója éppen az utolsó kanál gríz eltüntetésével egyidőben csapódik le. Mindnyájan megkönnyebbülten lélegzenek fel. A gyerek rohan a folyosóra játszani, a papa meg megy és idegcsillapítót vesz be. KI KIT? A gyerek nevelése teljes gőzzel folyik: — Ne labdázz! Kibdcsak- lik a lábad! — Ne csapkodj a kezeddel! Kificamodik a vállad! — Ne rángasd a fejed! Megrándul a nyakad! — Ne bukfencezz! Nem tudom, mi lesz!! A gyerek azonban nem engedelmeskedik. Szemtelenül csapkodja a kezeit, rángatja a fejét. Nehéz a gyerek dolga. Nincs elég ereje ellenállni két felnőtt nyomásának. És ekkor megjelennek az álmok. Álmaiban mindig azt csinálhatja, ami jólesik. Reggel pedig elmeséli a szülőknek: — Ma éjjel jégkoronaoz- tam. A korong pontosan az arcomba vágódott, és kiütötte két fogam. De jó is volt! A szülők lehetetlenek. Nem tudják megakadályozni, hogy a gyerek álmodjon. Végül orvosi könyvet vásárolnak és lefekvés előtt a gyereket orvosi kifejezésekkel ijesztgetik: — Egy fiú egyszer vigyázatlanul pmg-pongozott A labda a szemébe vágódott és asztigmatizmus lépett fel nála. — Egy másik gyerek meg egyszer nagyon sokáig ugrált egylábon. Most visz- értágulása van. A harc folytatódott. Egy alkalommal, midőn bejött a gyerek a szobába, kis ideig figyelte magát majd ijedten megszólalt: — Ma, amikor megbotlottam egy kőben, valami belémhasított. Pulzus 71, hőmérséklet 36,7, a nyelv Csanády János: MÄ IS fehér. Ügy látszik, lúdtalpam lesz. A szemtanúk azt mondják, hogy ezen bejelentés után a mama örömében sírni kezdett. OK HISZNEK NEKÜNK Apa vagyok. Mindenhez értek, mindent ismerek, mindent tudok. — Így gondolja ő. Ez kötelez, ez követel, ez kényszerít. — Így gondolom én. Fogócskát játszunk. Én, meg öt gyerek. — A papám fut a leggyorsabban —r mondja büszkén a fiam. A játékban viszont becsapnak, egyet sem tudok elkapni közülük. — Nem igaz! Nem tud megfogni! — kiabálják szertefutva. Ő viszont megáll és egyenesen a szemembe néz. Arcán csodálat és hitetlenség küzd. Még soha nem láttam így nézni. — Nem tudod megfogni őket? — mondja halkan. Ez új erőt ad, nekilendülök. Egyből elkapok három lurkót, a negyediket meg feldöntöm. Ezek után kiállók a játékból. Pihenni kell. Túl nagy volt a megrázkódtatás. Hiszen elsőre végeredményben senkit sem tudtam megfogni. * Megállítanak az utca közepén. — Bácsi! Mondja már meg! A bálna emlős állat? — Emlős. — Na, mát mondtam? — szólt az egyik közülük. — Azért hagyjad csak! — vág vissza a másik. — Az egér még sem emlős állat — De az is emlős! Bácsi, ugye emlős? Az ördög tudja, emlős vagy nem. Régen jártam iskolába, az egyetemen erről nem hallottam, egerekről szóló könyveket meg sohasem olvasok. — Na hát nézzük! — szólok tekintélyesen. — Iszák-e az egér tejet? — Iszik, ha kap. — Tehát: emlős. — De nem ezért emlős! — szólt az egyik közülük. — Emlősök azok az állatok, akik kicsinyeiket tejjel táplálják. — Igazad van — szólok, és indulni akarok. — Hát a hangyász, az emlős? — kérdezik tovább. A hangyászról sem olvastam. Viszont elmenni most már nem lehet — A hangyász a hangyával táplálkozik — próbálom tréfával elütni a kérdést. — De beszéljünk másról! — Jó — egyezik bele a főkérdező. — Mit gondol, ez a virág rezeda vagy margaréta ? — Ez? — kérdem, és rámutatok egyre. — Nem az. Az őszirózsa, — világosít fel. — Hanem ott, azok a kicsik. — Na, te mit gondolsz? — kérdem szigorúan. — Maga mit gondol? — felel vissza. — Én kérdeztem először — szólok. ■— Nem, én voltam az első — mondja ő. — Ez kutyaszáj — felelem, és az órámra nézek. — Viszontlátásra, gyerekek. A hajnal itt elér, átdereng / az üvegfalra sikló függönyön, a félhomályon átköszönve éget: Evőé! kéklő csontok, rigófüttyök, indulj, mindig új-indítású élet! A szív túlfeléről felkel a nap, a jó nap, új. égni-kész szorgalommal, héliumlángja egek függönyén szelídre szűrve fénylő verssorok módjára hull a kifésült mezőkre. Jó reggelt, ifjúság! Jó reggelt, istenek! Ma is kell még az egek békessége, ma is kell még a szerszám és a toll, ma is kell még a szellem és a nagyság, a jó harc, amely élet és halál senkiföldjének újra nekivág, s a kín, amely világot vált valóra, ma is megváltjuk véle egy napunk, mert sosem lesz megváltva a világ! Nagyon szép tulajdonság, hogy mindent tudni akartok.— Gyors léptekkel befordulok egy mellékutcába. — Nem kutyaszáj, hanem oroszlánszáj — hallatszik még a sarok mögül. Oroszlánszáj... Nekem ugyan már mindegy. Még szerencse, hogy nagy városban lakunk és soha nem fogunk találkozni velük. Ezekkel a mindent tudni akarókkal... * A zöldségboltban a káposzták között egy gyerek keresgélt. — Mit csinálsz itt? — kérdezte a boltvezető. — Azt akarom megtudni, honnan veszik a gyereket — felelt a fiú. — A mama azt mondta, hogy a gyereket a káposztában találják. Hát én is megpróbálom. És tovább nyomkodta a ká- posztafejeket. ■— Ne törd a káposztákat! — kiáltott rá a boltvezető. — A gyereket nem innen veszik. ’ — Hát honnan? — kérdezett gyorsan rá az im- posztor. A boltvezető megértette, hogy vége... De a káposztákat valahogy meg kellett menteni. — Várj Itt rám — szólt a gyereknek, és ae irodába rohant, a telefonhoz. — Halló! Óvoda? Jó napot kívánok. Itt az üzletvezető beszél. Mondja kérem, honnan vannak a gyerekek? — Hogyan? ön nem tudja? — kérdezte pajzánul a nevelőnő. — Tudom, tudom... csakhogy most egy gyereket kell felvilágosítanom. — Ah, vagy úgy; egy gyereket?... Hát mondja meg neki. nogy a gólya hozza. — De a gólya honnan veszi őket? — Ezt nem kérdezik^ a gyerekek — felelt a nevelőnő. — És ha mégis kérdi? — Igen, azt is kérdezem, — erősítette a gyerek, benézve az ajtón. A nevelőnő gondolkodott egy kicsit, majd azt mondta: — Feleljen neki nyíltan, tekintet nélkül a korára: „ez nem a te dolgod!” — és ezzel letette a kagylót. Az üzletvezető megoldotta nyakkendőjét, és felhívta az iskolát: — Legyen szíves megmondani, hogyan világosítsuk fél a gyereket, honnan vannak? — Már érdeklődik? — kérdezte a tanár. — Még csak... — Érdekel minden — szólt a gyerek kinézve a szekrény mögül. — Egy pillanat — a tanár papírlapokat zizegte- tett, majd közölte: — A legutóbbi utasítás szerint erről a kérdésről nem kell beszélgetni a gyerekekkel. — Hogyan? — kérdezte az üzletvezető. — Hívja fel a figyelmüket például a vasgyűjtésre, és akkor nem érdeklődnek — ezzel letette a hallgatót. Az üzletvezető kigombolta a kabátját és felhívta a Tudományos Akadémiát: — Nem magam miatt kérdem, hanem egy gyereknek kellene megmagyarázni. — Ahogy akarja — felelt az aspiráns. — Disszertációmban éppen ezzel a témával foglalkozom. Kísérje figyelemmel. A címe: „Néhány kényes kérdés megvilágítása a gépészeti felsőiskola hallgatóinak.” Alcím: „Az ebihal békává alakulása, mint példa.” — Ezzel ő is letette a kagylót. Az üzletvezető kigombolta az ingét és felhívta a tudakozót: — Kedves asszonyom... utolsó reménységem.. Honnan vannak a gyerekek? — Hi—hi—hí... nevetett a 09. — Ne nevessen ezen a problémán! — kiabált a boltvezető. — Ez nem telefonba való kérdés — felelte a 09, és letette a telefont. — Bácsi, ne kínlódj! — szólt a fiúcska. — Lehet, hogy tényleg a mamának van igaza. Megyek és keresem a káposztában. — És ismét görgetni kezdte a fejeket. Az üzletvezető már senkit sem hívott fel. Csak tűnődött: „Ha a gyerekek nem tudják, honnan vannak a gyerekek, akkor honnan lesznek gyerekeik, ha ezek a gyerekek felnőnek?” És egészen elcsüggedt. EPILÓGUS HELYETT Minden felnőtt egyforma. Először az kérdezik: — Hogy hívnak? Majd: Hány éves vagy? Végül: — Hogy vagy? A kérdések sohasem változnak. Csak a sorrend változik. Minden felnőtt nagy. Még a legkisebbek is. Minden gyerek kicsi. Még a legnagyobbak is. Mi — felnőttek — nem mindent hallunk meg. Nem mindent veszünk észre. Mi fentről nézzük, ők lentről. Gyakrabban kellene lehajolni hozzájuk! Fordította: Sass Attila
