Békés Megyei Népújság, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-22 / 224. szám
1967. szeptember 22. Péntek Az élet megy, megy... Sokan állítják: az élet jó, vagy rosszra fordulása a zajló városban mérhető le igazán. Magam is hosszú ideig így voltam ezzel. És ahogy az élet ment, ment a maga útján, úgy, ahogy azt az emberek irányították, módosítottam véleményemet. Ennek a módosításnak sok apró összetevője volt. Had’ mondjak el egy esetet a sok közül, ami talán örökre megmarad bennem. Így történt: egy ismerősöm, idős termelőszövetkezeti tag így szólt: — Szívesem meghívom hozzám, nézze meg az új házamat. Elmentem, ö büszkén mutatta, hogy az egyik szobában rádió, a másikban televízió van. Nem is számítva, hogy a régi konyhából a vezetékes rádiót leszerelték, megszűnt, nem tart rá igényt senki. Három + 1-es rádió, Star televízió, egy falusi házban — így fejezte ki magát. Ez talán dicsekvésnek hangzik, de ezeket a készülékeket olyan ember vette, aki élete nagy részét cselédsorban töltötte, mígnem összekapart egy talpalatnyi főidet. Akadhat olyan valaki, aki ezt kérkedésnek tartja. Ne siessük el a dolgot. Próbáljuk megérteni ennek az embernek a gondolkozását, aki túl van a hatvanadik évén, s aki öreg koráig a föld rabja volt. Egy ember, aki mindent megvont magától, minden fillért megtakarított, hogy a föl- decskéjéhez egy darabkát ragaszthasson. Csak egy álma, egy ura volt — a saját földje. De, íme eljött az idő, amikor a mezsgyék eltűntek és beleolvadita/k a szövetkezeti földek végtelen hosszúságú barázdáiba. Idő kell ahhoz, hogy valaki kiheverje a régihez való ragaszkodást. Aztán jön a saját föld rabságából a felszabadulás, az az érzés, hogy egy közösséghez tartozunk, s az embernek már más érdekei vannak. Jön a megértés, is: ha jól dolgozol, jól élhetsz és részesülhetsz azokból a javakból, melyekből hosszú éveken át csak másnak jutott. Ez a gondolkozás sokszor szokatlan formában jelentkezik. Láttam falusi házban mosógépet csipketerítővei letakarva. Lehet, hogy még nem is használták. Azonban szimbóluma annál a torek- ! vésnek, hogy mindazokkal rendelkezzenek, amiből a városnak van. Érzi, hogy keresetéből biztosítani is tudja ezt. Megelégedett-e a falusi ember? Lehet, hogy naív kérdés, de próbáljuk csak bármelyiknek felajánlani volt földjét, annak minden gondját, baját, a korgó gyomrot, az átdolgozott éjszakákat. Ugyancsak nézne ránk. Minek az neki? Íme, hogyan zökkent ki a parasztember alig két évtized alatt az évszázados kerékvágásból. Nem beszélek a fiatal generációról. Nekik teljesen idegen a magántulajdon. A jelent ók már természetesnek találják. Ha egy fiatalnak a villanyhiányról, a mécsesről, a petróleumlámpa bűzéről beszélünk, számára ez semmit sem mond. Számára ez nagyon régi, történelem előtti idő. El sem tudja képzelni, hogy ember által lakott helyen ne legyen villany. El sem tudja képzelni, hogy anyja, apja valamikor erejüket megfeszítve fogták az ekeszarvát. Nem tudják, hogyan takarékoskodtak minden csepp petróleummal, hogy a falu el volt szakadva a világtól, mert nem volt a városig vezető országút. A mi számunkra a szocializ mus álom volt. A mai fiatalok számára már-már reális valóság. Egy új nemzedék jött és jön, amely már a traktorok, kombájnok zajában nőtt és nő fel. Szinte a legifjabb gyerek kezecskéje is legtöbb helyen rádió, a televízió gombja után nyúl... Tudom, hogy falusi ismerősöm is büszke a rádiójára, a televíziójára, de azt is tudom, hogy az unokája már más mércével m ér... így megy, megy az élet tovább ... Rocskár János Kémek, diverzánsok Békéscsabán nelt hordott ki öt, egymástól távoleső munkahelyre, a tetőfedő lemezeket, a nyílászáró szerkezeteket már nem is említem. Mi a véleménye, Abonyi kartárs, nem vállalhatnánk a Bögrével bérfuvarozást más szövetkezeteknél, esetleg állami vállalatoknál is? Szerintem győzné! Ha Abonyi kartárs rám bízná, szerveznék egy külön részleget... — Ezzel még várjunk, ez profilkeveredést jelentene, ehhez már az OKISZ engedélyére lenne szükség. Majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok... Mi az?!... Mi történt? Az történt, hogy miközben a Moszkvics a Hanka utcába fordult volna be éppen, a gépkocsivezetőnek hirtelen fékeznie kellett, az úttest tele volt izgatottan vitatkozó emberekkel, akiket rendőrkordon akadályozott meg, hogy beljebb menjenek. A Gigant ktsz elnöke és gépkocsielőadója kibújt az autóból, Abonyi keményen áttörte magát a bámészkodók sűrűjén Sová- kal a nyomában, aki ágaskodva lengette személyazonossági igazolványát, miszerint ő itt lakik, ebben az utcában. A rendőrök őt átengedték, Abonyit nem. Sovák álmélkodva tekintett körül, soha ekkora felfordulás még nem volt a Hanka utcában. A tízes számú háznak, az ő házának kerítésénél ott szoron- a szomszédság valamennyi gyereke, a háziasszonyok, az öregek, még a béna Koleszár nagymama is odatolatta magát a gurulós székén. Orrukat a rácsnak nyomva bámultak befelé. Egy rendőrségi riadóautó mellett a televízió nagy autóbusza állt, kezes-lábasba öltözött munkások kábeleket, lámpákat, különféle állványokat, szerkezeteket raktak ki belőle, távolabb vagy húsz személygépkocsi és izgatottan szaladgáló, kiabáló ismeretlen emberek mindenütt! Belépett az udvarba. Hátul, a kertben is legalább félszázan nyüzsögtek. A kis tisztáson, a gyümölcsfák közül ezüstösen magasodott ki a Bögre fémteste. Filmezték, fényképezték, az újságírók jegyzeteket készítettek, mások emelvényt építettek a televízió monitorjának, hogy befoghassa az egész terepet. Mindenki dolgozott, lótott-futott, intézkedett, a jövevényre ügyet sem vetettek. A konyha ablaka alatt az ismert rádióriporter készített interjút a köréje gyűl- tekkel. Sovák odalépett a csoporthoz. — Nem tudják kinek a háza ez? — tette fel éppen a kérdést a riporter. — Az enyém! — jelentkezett végszóra a Gigant gépkocsielőadója. — Nagyszerű, már meg is van a házigazda! Szabad a nevét? (Folytatjuk) A .szellemi háborúhoz” ezrével nyomtatják a különböző sajtótermékeket, hogy azokat hazánkban szétszórva és illegálisan terjesztve mérgezzék dolgozó népünket, elsősorban ifjúságunkat. s—v / érnek és diverzánsok. Is árulók és ügynökök, lazítok és gyújtogatok jól kiképzett csoportjaival találkozunk Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában. Velük vannak szerszámaik is: hírközlő eszközök, karórányi fényképezőgépek, filmelőhíváshoz szükséges „tabletták”, titkosírás szerszámai — egyszóval minden, amivel államunk biztonsága ellen dolgoznak... ...Azaz, ők már csak dolgoztak! Ugyanis ezek a kémek és beszervezett ügynökök többé nem nyúlnak mocskos kezükkel népköztársaságunkhoz. Fényképeikkel, szerszámaikkal és munkájuk „eredményével” azonban valóban találkozhatunk a tegnap megnyílt kiállításon. Védjük szocializmust építő államunk biztonságát címmel megrendezett kiállítást tegnap* délelőtt Gyurkó Pál őrnagy elvtárs, a megyei rendőr főkapitányság első helyettese nyitotta meg, nagy számú érdeklődő közönség előtt. — A belső és külső ellenséges elemek leleplezése, az államellenes bűncselekmények felderítése közügy — mondotta többek között az őrnagy. — Éppen ezért nagyon fontos, hogy a dolgozó tömegek tájékozottak legyenek az ellenséges elemek aknamunkájáról, s hogy megismerjék azt a mérhetetlen kárt, amely az államellenes bűncselekmények következtében hazánkat éri. Beszélt ezután arról, hogy a kiállítási anyagok között kiemelkedő helyet kapott az imperialisták fellazító taktikájának leleplezése. Éppen ezért az érdeklődő figyelmeztetést kap itt, hogy az általában hasznos, szélesebb körű idegenforgalmat ellenségeink hogyan igyekeznek aknamunkájukra felhasználni. A tegnap megnyílt kiállítást október 4-ig tekinthetik meg ez érdeklődök. va—ti Ez a tabló arról ad képet, hogyan szerveznek be egyes ingadozó személyeket kémkedésre. íme az ártatlan „baráti” levél. A géppel írt szöveg valóban ártatlan, de az „előhívóba” mártott részén rögtön látszik a — kémkedés ártalma! Rádiók, magnetofonok, adó-vevő készülékek jelzik, hogy milyen eszközökkel továbbítják hazánkból a kémjelentéseket — mindaddig, amíg le nem buknak. Fotó: Demény
