Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-12 / 189. szám
" > A MEGYEI PÁRTS IZ OTT S;Á G ÉS E6Y El-TÁN. ÁCS LA P-J A világ proletárjai, egyesüljetekI NÉPÚJSÁG 1967. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT Ara 60 fillér XXII. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM A második fél év fokozottabb erőfeszítéseket követel Tervlemaradás a szövetkezeti iparban Kibővített elnökségi ülést tartott a KISZÖV A Békés megyei KISZÖV augusztus 11-én kibővített elnökségi ülést tartott, melyen részt vettek a ktsz-ek elnökei, műszaki vezetői és főkönyvelői. A beszámolót László Antal, a KISZÖV elnökhelyettese tartotta. Bevezetőben elmondta, hogy a Békés megyei kisipari termelőszövetkezetek idei programjában továbbra is a lakosság részére szükséges javítás-szolgáltatás, az árutermelés (exportra és belföldi megrendelésre), valamint az építőipari tevékenység szerepel kiemelt feladatként. A termelési értékterv 800 millió forint, ami a tavalyihoz képest 185 millió emelkedést jelent. Az első fél évben ennek 50 százalékát kellett volna teljesíteni, azonban 7 százalék lemaradás következett be, ami jelentős részben az exportban mutatkozik. A második fél évben az éves terv teljesítéséhez 453 millió forint termelési értéket kell elérni, 107 millió forinttal többet, mint az első fél évben. A beszámoló részletesen foglalkozott az egyes szövetkezetek munkájával, féléves eredményével. Megállapította többek között, hogy termelési érték szempontjából a legjobb eredményt a Békéscsabai Faipari, a Szarvasi Mezőgazdasági és Faipari, a Mezőberényi Textilipari, a Tótkomlós! Cipész, a Békéscsaba és Vidéke Textilfeldolgozó, az Endrődi Szabó és a Tótkomlósi Szabó Ktsz érte el. Több szövetkezetnél jelentős a lemaradás és a fejlesztési terv alapján még az idén további tíz százalékkal kell növelni a dolgozók létszámát ahhoz, hogy a feladatok megoldhatók legyenek. Előfordul azonban, hogy az ipari tanulókat szakmunkásvizsga után nem alkalmazzák, hanem elbocsátják, esetenként más munkakörbe helyezik őket. A következő években — figyelembe véve a fejlődési törekvéseket — növelni kell az ioan tanulók számát, mert 1970-ig legalább ezerrel több szakmunkásra lesz szükség. A továbbiakban a beszámoló felhívta a figyelmet a helyes bérgazdálkodásra és a bedolgozó-hálózat kiszélesítésére. Az utóbbi azért is fontos, hogy minél több munkaalkalmat lehessen teremteni a megyében. A növekedés a tavalyi első fél évhez képest 128 fő és jelenleg 13 szövetkezet 234 bedolgozót foglalkoztat. Szükséges azonban, hogy további szövetkezetek is alkalmazzanak bedolgozókat. Gyoma kiszesei a megye ifjúságát várják KISZ-titkárok tanácskoztak a megyei szövetkezeti nap megrendezéséről Ismeretes, hogy a kereskedelem árualapjának jelentős részét a szövetkezeti ipartól szerzi be. Arra kell törekedni, hogy a kereskedelem igényét a ktsz-ek minél jobban kielégítsék. László Antal végül felhívta a figyelmet a szövetkezetek saját beruházásainak határidőre történő befejezésére, ami közvetve a fejlesztési terv megvalósításának feltétele. A beszámolót vita követte. Megérkezett a határra a Vosztok űrhajó Megérkezett Csapra, a magyar vasúti pálya nem bírja viselni —szovjet határállomásra a Vosz- ilyen óriási acéltest terhét. A tok űrhajó, amely a szeptember mintegy hetvenöt tonna súlyú elsején, a városligeti vásárváros- Vosztok űrhajót előreláthatólag ban megrendezésre kerülő „Szov- vasárnap vagy hétfőn emelik át jet tudomány és technika ötven a határállomáson egy 48 kerekű éve című kiállítás egyik szenzá- trailerre, amelyet két vontató cioja lesz. A sok más technikai kat)csolnak Ez usvanaz a újdonság és különlegesség közt is utan ap ugyanaz a a Vosztok űrhajót a BNV főterén trailer, amellyel Velencebe szal- a hordozórakétákkal együtt lát- lították a magyar vízibuszt, és hatja a közönség. amellyel Prágából hozták Pétre a Az űrhajó a hozzá tartozó fel- különleges óriási vegyi berende- szereléssel a Szovjetunióból vona- zést. (A Vosztok Nyíregyháza— ton, széles nyomtávú vasúti pá- Debrecen — Hortobágy—Kunma- lyán jutott el a szovjet magyar fjaras—Törökszentmiklós — Ceghatarra. Budapestre azonban mar ........... , , „ , , k özúton folytatja útját, mert a led útvonalon utazik Budapestre, keskenyebb nyomtávú magyar orankent mindössze nyolc kilométeres sebesseggel. Tíz működő gépsor a mezőgazdasági kiállításon Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár a korszerű mezőgazdasági gépek nagyszabású seregszemléje is lesz. A kohó- és gépipar 25 vállalata 1000 négyzetméternyi fedett és több mint 3000 négyzetméteres szabad területein mutatja be legújabb mező- gazdasági gépeit, műszereit, gépsorait Különösen sikeresnek és tanulságosnaik ígérkezik annak a tíz gépsornak a kiállítása, amelyek működés közben tízféle mezőgazdasági technológia legkorszerűbb elvégzését reprezentálják. Ott láthatók majd munka közben a talajművelés, a szállítás és rakodás, a gabona-, a kukorica-, a burgonya-, a cukorrépa-, a zöldség-, a gyümölcs- és a szőlő- termesztés, továbbá a rét- és legelőgazdálkodás gépsorai. Bemutatják azokat a külföldről importált gépeket is, amelyek kapcsolódnak az említett gépsorokhoz. A gabonatermesztés gépkomplexumának például éppen a szovjet kombájn a legfontosabb tagja, ehhez kapcsolódnak a hazai magtisztítók, csávázók és a vetőgépek. Külön bemutatón ismertetik meg a látogatókat az öntözés új eszközeivel, mindenekelőtt a Ganz-MÁVAG és a Diósgyőri Gépgyár szivattyúival. Azok részére, akik még közelebbről meg akarják ismerni a mezőgazdaság új technikáját, a kiállítás tartama alatt külön szakinai bemutatót rendeznek a tápíószentmártoni Kossuth Tsz- ben és a Budapesti Mezőgazdasági Gépjavító Állomás telepén. Az érdeklődőket autóbusszal viszik a bemutatók színhelyére. A szakemberek számítása szerint az űrhajó és a hozzá tartozó berendezés szerdán vagy csütörtökön érkezik meg a BNV főterére.) (MTI) Az első páros Űrrepülés évMolója Öt évvel ezelőtt, 1962. augusztus 11-én és 12-én szovjet rakéták vezérelték föld körüli pályára a Vosztok—3 és a Vosztok—4 űrhajókat, amelyekben Nyikolejev űrhajós-őrnagy, illetve Popovics űrhajós-alezredes fogfaltak helyet. Az űrhajózás történetének első több napos páros űrrepülése 1962. augusztus 15-én a két szovjet űrhajós sikeres földet érésével fejeződött be. Dinnyések Több ezer vendéget várnak a gyomaiak alkotmányunk ünnepén a megye községeiből és városaiból. A megye összes közös gazdaságához, kisipari szövetkezetéhez, fogyasztási és értékesítő szövetkezetéhez, a járási és községi pártbizottságokhoz, s a községi tanácsokhoz elküldték a szövetkezeti nap programját és meghívóit. Csütörtökön délután a gyomai községi pártbizottságon a KISZ- alapszervezetek titkárai jöttek össze megbeszélésre. Tanácskozásuk első és legfontosabb napirendje a megyed szövetkezeti nap programjának megvitatása volt. Szakáll József községi párttitkár tájékoztatóját követően először számba vették azokat a feladatokat, amelyek a község kiszistáira várnak augusztus 20-án. Majd alapszervezetenként osztották fel a munkát. A gyomai fiatalok e megyei szövetkezeti napot alkalmasnak vélik arra is, hogy más községek és városok hasonló munkaterületén dolgozó fiataljaival találkozzanak, szórakozzanak. Éppen ezért úgy határoztak, hogy a helyi termelőszövetkezetek, a gépjavító állomás, a ktsz, a nyomda és más vállalatok, intézmények KlSZ-alapszervezeteát kedves hangú meghívólevéllel keresik feL A szövetkezeti nap reggelén mintegy harminc egyenruhás KISZ-fiatal fogadja majd a községbe érkező vendégeket. Az augusztus 20-i programban különböző tréfás játékok és vetélkedők szerepelnek. Ezek megrendezését a község fiataljai vállalták. E tanácskozást követően a KISZ-titkárok összehívják alapszervezetük fiataljait, kijelölik a részmunkák felelőseit. A gyomai kiszisták azt akarják, hogy akik augusztus 20-án a megyei szövetkezeti nap nagygyűlésén, s az azt követő rendezvénysorozaton részt vesznek, jól érezzék magukat. Fotó: Opauszky Magas rangú svájci üzletember tartózkodott megyénkben A TERIMPEX és a hűtődpar vendégeként több napot tölt hazánkban J. T. Homewood, a Fin- dus Intemazional S. A. Vevey svájci cég főmérnöke. Tartózkodását öttagú delegációval az élén arra használja, hogy ismerkedjen a magyar mezőgazdasággal és élelmiszeriparral. Csütörtökön a svájci kereskedelmi delegáció Békéscsabára érkezett Megtekintette a Baromfiipari Országos Vállalat Békéscsabai Gyáregységét, a hűtőházat, a konzervgyárat, s ellátogatott a csanádapácai Űj Barázda és a békéscsabai Szabadság Termelő- szövetkezetbe is. J. T. Homewood Békés megyei tartózkodása során tovább bővítette a hűtőház és a svéd Findus cég között évek óta fennálló kereskedelmi kapcsolatot. (Riport az 5. oldalon)