Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-04 / 182. szám

1961. augusztus 4. 7 Péntek SPORT-SPORT Győzött a Bcs. Előre, döntetlent játszott a Gy. MEDOSZ A labdarúgó Nyári Kupában, szer­dán vidéken szerepelt a két Békés megyei csapat. A Bcs. Előre győzött, a gyulaiak döntetlenül végeztek, Így a Tóth István csoportban a csabaiak vették át a vezetést. békéscsabai előre—kiskun­félegyházi VASAS 3:2 (3:0). Kiskun íélegyháza, 500 néző. V: Ungl. Előre: Kisfalvi (Berka) — Félix, LétauszScy, Szűcs, Papp, Kiás, Kvasz, Raíkonczás, Varsa-, Batke, Hoffmann (Alberti). Edző: Szómba« György. A nagy hő­ség ellenére hatalmas iramot diktált az első félidőben a csabai csapat. Az 5. percben Varga, a 10. percben Holt­mann, majd a 30. percben újra Varga volt eredményes, sőt a 44. percben a középcsatár még egy kapufát Is lőtt. Fordulás titán a féiegyháziak vették át az irányítást, 30 percig nagy nyo­mós nehezedett a kitűnően védő Kis­falvi kapujára. A hazaiak az 55. percben Sahin H. 11-eséből szépítettek, majd Bohász újabb büntetőjét a csa­bai kapus a kapufára tolta. A 05. perc­ben Eszi talált a hálóba, S3. Az elsó félidőben a Hű-fehérek igen Közönségsiker a gyulai úszó” és műugró-versenyen A gyulai Várfürdőben nagyon so­kan nézték végig a MEDOSZ és a városi üsző szakszövetség hagyomá­nyos, országos meghívásos úszó- és műugrőversenyét. A rendezés kitűnő volt. Különösen a három és fél méter magas állványról végzett mű­ugrásokat élvezte a nézősereg. Szomorú, hogy a versenyen a Öcs. Kötött és az Oh. Kinizsi nem vett részt. Békés megyét a házigazdák mellett a Mezőberényi Spartacus 30 főt számláló csapata képviselte. Szerencsére nem bojkottálták a versenyt a Szolnoki MÁV, Szegedi VSE, SZEAC, Debereceni VSC, Győri MAV-DAC és a Gyulán levő, de ez­úttal versenyen kívül induló Köz­ponti Sportiskola úszói. A 20 versenyszámból álló úszó- és az öt számból álló műugró- program győztesei a következők vol­tak: « FÉRFIAK 100 ifi gyors: Tóth 1.05 (Sz. MÁV), 100 újonc gyors: Bolyhos (Sz. MÁV) 1.1«. 66 2/3 gyermek gyors: Enyedi (Gyula) 52.0, 100 ifi pillangó: Tóth (Szolnok) 1.21. 100 újonc pillangó: Faniszló (Gyula) 1.31. 6« 2/3 gyer­mek hát: Enyedi (Gy.) 1.04, 100 ser­dülő hát: Soltész' (Szolnok) 1.24. 400 serdülő gyors: Soltész (Szolnok) 5.41. 4x66 2/3 újonc vegyes: Bolyhos (Szolnok) 4.27 4x66 2/3 serdülő ve­gyes: Soltész (Szolnok) 4.25. 33 1/3 gyermek gyors: Lakatos (Gyula) 29.0. 4x66 2/3 újonc vegyesváltő: Sz. MÁV I. 3:23. 4x66 2/3 serdüld gyors- váltó. Mezőberény 3.31. NŐK 100 serdülő gyors: Lendvai (Szol­nok) 1.20. 100 újonc mell: Ladányi (Szolnok) 1.31. 100 serdülő meU: Lendvai (Sz.) 1.30. 60 2/3 gyermek meU: Ganz (Szeged) 1.03. 100 újonc gyors: Gellai. (Szolnok) 1.1*. 100 serdülő pillangó: Gellai (Szolnok) 1.25. 33 1/3 gyermek gyors: Simon (Szolnok) 29.0. Műugró-eredmények. Háremugrisos női: Apró (SZEAC). Hatugrásos fiú: Vantara (Gyula). Újonc 10 ugrásos: 1. Laurentzi (Gyula). Ifi 10 ugrásos: Maró« (SZEAC). Felnőtt férfi 10 ugrásos: Mildlk (DVSC). jól játszottak, szünet után azonban már csak Kisfalvi tűnt ki. A fiúkat a délelőtti autóbusz-utazás nagyon meg­viselte. VASAS IZZÓ—GYULAI MEDOSZ 1:1 (0:1), Tábor u., 100 néeő. V: Halász. Nagyobb becsvággyal küzdött a gyu­lai csapat és helyzetei alapján győ­zelmet érdemeit volna. G: Varga, ill. Nagy H. Jók: Radics, Feleld, ill. Gé- czl, Dávid. További eredmények: Bp. Spartacus —Mhrtfű 13, EVTK—Pénzügyőr 3:1. a csoport Állasa 1. Békéscsaba 2. Gyula 3. Budap. Sp. I. EVTK 5. Izzó 6. Kiskunf. 7. Pénzügyőr 8. Martfű 1 — 23: 7 2 — 1 1 1 — 1 •» 13: 2 17: 3 12:10 8:15 10:14 10:22 4:18 Gyulaiak a jugoszláv totóban Két hete a magyar totó mérkőzé­seire is kellett tippelniük a' jugo­szláv szurkolóknak. A totó hetedik mérkőzése a következő: Dula—Pen- zider (ami természetesen a Gyula- Pénzügyőr mérkőzést Jelentette). A 12 mérkőzésből telitalálatot sen­ki sem ért el, a 10 darab • ll-es egyenként 5000 új dinárt fizetett. Igazi röplabda-csemegének ígérkezik a Koros Kupa Három évvel ezélőtt írta W a Bé­kés megyed Röplabda Szakszövetség a Körös Kupát, melyet először a Mart­fű NB n-es férficsapata nyert meg. Később kibővítették a torna műsorát; a férfiak mellett bekapcsolódtak a vetélkedésbe a női és a férfi-női ifjú­sági csapatok is, A Szolnok megyei r így leit tavaszi ötödik a Bcs• Kinizsi A Bcs. Malomipari Kinizsi ez év­ben került fel a megyei I. osztály­ba. A vezetőség az 1967-es évre a közepes, 8—9. hely elérését tűzte cé­lul. A sikeres rajt után (evés közben Jön meg az évtágy), a tavaszi sze­zon végére már a 3—5. helyezés lett a cél. A közepesnél jobb helyezés elérését, célul tűzését az tette Indo­kolttá, hogy a vezetőség és a játé­kosok is megismerték az erőviszo­nyokat. A csapat a tavaszi szezon végére az 5. helyet érte el a tabellán. A Kinizsinél ezt igen jó ered­ménynek könyvelték el. A helyezés jobb is lehetett volna — sokáig a 2—3. helyen állt a csapat — azon­ban a szezon végére mintha elfá­radtak volna. Itthon is és vidéken minimális egy góllal vesztett mérkő­zéseket a gárda, ugyanakkor a gól­helyzetek tömkelegé maradt kihasz­nálatlanul a csatárok előtt. A csapat gólzsákja és a csatársor legjobbja Lehóczki János volt. A szezon végére ő is elfáradt, ez meg is látszott a csapat, illetve a csatár­sor eredményességén. Igen jó teljesítményt nyújtott a védelemben Szikora András és Fábi­án János, a két hátvéd. A kis szá­mú szurkolótábor általában meg volt elégedve az újonccsapat minden egyes tagjával. Csupán az itthon el­vesztett két mérkőzés miatt bosz- szankodtak... A további sikeres szereplés érdeké­ben feltétlen súlyt helyez az edző a csapatjáték, főleg az eredménye­sebb támadójáték kialakítására. Az' edzések is e cél jegyében zajlanak le. Erősebb, rutinosabb ellenfeleket kerestek edzőpartnerekül. Az edzőmérkőzéseken feltétlen szerepeltetni kívánják az ifjúsági csapatból kinőtt tehetséges fiatalo­kat azzal a céllal, hogy az őszi sze­zonban az első csapat rendelkezésére álljanak. együtteseik mellett részt vett a kupán a Kecskemét, a Bp. Fürdőigazgatóság csapatai Természetesen a férfi felnőtt tek mezőnye vow a legerősebb, de a Szegedi Lendület, a Bcs. Vörös Me­teor, a Gyomai TK és a Gyulai Len­dület női csapata is remek mérkőzé­seket vívott a kupáért. A Körös Kupa tavalyi győztesei a következő együttesek voltak: Férfiak: Martfű (másodszor), nők: Bcs. Vörös Meteor, női ifi: Bcs. Vörös Meteor, férfi ifi: Bp. Fürdőigazgiatóság, Az idei küzdelemsonozatra tovább hőét a nevezők száma, így most már joggal tarthatjuk országos jellegűnek a Körös Kupát. Különösen a férfiak és a női Ifik mezőnyében van óriási küzdelemre kilátás. A női felnőtteknél viszont csak három csapat nevezett, érthetetlen az NB n-es Gyomai TK távolmaradása. Fokozza a torna érdekességét, hogy a férfi NB I hatodik helyezettje, a Bajai Kinizsi te itt lesz a Szolnoki TStász, a Kecskemét, a Martfű NB ll-es, a Szolnoki Dózsa, a Gyulai Ki­nizsi, a Jászberényi Lehel és a Sarkall SZMSE csapata mellett. A férfi ifik­nél szerepel a Bp. Fürdöigazgaitósóg, a Kecskeméti AKÖV és a Sarkad! SZMSE gárdája. A nők és a női ifik mezőnyében ez­úttal is a Bcs. Kötött (a volt Bcs. Vörös Meteor) az esélyes, de az ifi torna elsőségének kérdésébe beleszól­hat a Sarkadi SZMSE, a Kecskeméti Tipográfia és a Gyulai Lendület együttese is. A Körös Kupa küzdelmei szombaton 14 órakor kezdődnek, s vasárnap fél 9-kor folytatódnak a városi sportte­lepen. JftP8#aHSl®S11r’lÉgSSiK Sódar megrendelhető a Tama menti mg. tsz-nél. Kál, Heves megye. Ára a bánya területén 30 Ft/köbmóter. Va­gonba rakást is vállalunk. 381 Gyulán, Sióiét 17. számú tanya, vá­roshoz közei, beköltözéssel eladó. 1S6459 Trabant 600-as jó karban levő eladó. Szarvas, Táncsics u. 35, délután 5-től. 42372 Eladó egy kifogástalan állapotban levő olajtüzelésű komplett fürdőszoba- kályha, egy ,,Lehel”-70-es hűtőszek­rény és egy csehszlovák gy ennek sportkocsi. Gyula, Kerecsényi u. 18. 138402 250-es kiskerekű Jawa eladó. Békés­csaba, Munkácsy utca 9. 41949 Három fő kőműves szakmunkást ál­landó munkáira felveszek. Gyula, Kö­rös u. 11. a. (Kastélyként). Fizetés megegyezés szerint. 1364^1 Opel Olimpia Record megkímélt ál­lapotban, fizetési könnyítéssel is el­adó. Szarvas, Lénán 36. 47952 Tekintse meg ön is Szegeden, a Hor­váth Mihály utcai új kiállítási pavi­lonban augusztus 5—8. között az V. Országos Virágkiállítást. Kertészeti szaktanácsad ás. Alkalmi postabélyeg­zés. Árusítások. Felejthetetlen él­mény! 500 Közületek munkaerőigénye A Gyulai Gépjavító Állomás azon­nali belépésre felvesz vasesztergályoso­kat. Fizetés megegyezés alapján. 483 A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka helyekre kőműveseket, ácsokat, köny ayűgépkezelőket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkáso­kat. Különélést dijat rendelet szertm fizetünk. Munkásszállást és nap! két­szeri étkezést biztosítunk. Tanácsiga­zolás és munkaruha, szakmunkások­nak szerszám szükséges. Jelentkezés: Budapest. V., Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. 496 Az Országos Sertéshizlaló Vállalat békéscsabai I-es és ll-es számú telepe segédmunkásokat, sertésetetőket és éjjeliőrt vesz fel. *7921 A Gyulai Tejporgyár állandó mun­kára azonnali belépéssel felvesz 2 fő vizsgázott fűtőt, valamint 1 fő több éves gyakorlattal rendelkező gépész­technikust. Jelentkezés: Gyula, Már­tírok útja 3. 138451 A német Luna-park orosházi ven­dégszereplése tartamára (augusztus 4- tfll 7-ig) felvesz pénztárosokat és jegy- ellenőröket. Jelcr.tk-zni ma 10 óra­kor a kultúrház helyén. 71535 Mákot nagy tételben, I. osztályú minőségben, napi áron vásárol a Hajdú-Bihar megyei Élelmiszerkiskereske­delmi Vállalat, Debrecen, Vörös Had­sereg útja 54 szám. Telefon: 20—34. 69697 Hirdesse lapunkban használaton kívüli állóeszközeit, elfekvő készleteit, gyártmányait, kapacitás-keresletét, kínálatát és egyéb adás-vételét. Hirdetési mellékletünket megküldjük az ország összes számottevő üzemeinek, vállalatainak, tsz-einek, gépjavító állomásainak, ktsz-einek. Következő országos számunk augusztus végén jelenik meg, miért is kérjük a hirdetéseket augusztus 15-ig megküldeni. Ügyintéző a Lapkiadónál: Vas Tibor. Ügyintéző a Magyar Hirdetőnél: Baráth László. Békés megyei Lapkiadó Vállalat Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021 és 11—051. Magyar Hirdető Kirendeltsége Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 21 Telefon: 11—235. SZEPTEMBER 1-EVEL INDULÖ CUKOR- GYÁRTÁSI IDŐSZAKRA 18—60 ÉVES férfi segédmunkásokat FELVESZ A SZOLNOKI CUKORGYÁR. KERESETI LEHETŐSÉG: 1700—2500 FT-1G, HÁROM MŰSZAKOS, VÁLTÁSOS, FOLYA­MATOS MUNKABEOSZTÁS MELLETT. EBÉDET, VACSORÁT ÉS MUNKÁSSZÁL­LÁST TÉRÍTÉS ELLENEBEN BIZTOSÍTUNK. JELENTKEZNI LEHET SZEMÉLYESEN A CUKORGYÁR MUNKAÜGYI CSOPORT­JÁNÁL MUNKANAPOKON 7—15 ÓRÁIG. VAGY LEVÉLBEN. 48133 MEGÉRKEZETT Európa egyetlen utazó vidámparkja, MEGÉRKEZETI a német Luna-park, első ízben Orosházára, a kultúrház helyére 1967. augusztus 4-től 7-ig. Elvarázsolt kastély — Hullámvasút — óriáskerék — Go-kart kisautópálya — 12 féle szórakoztató iáték Nyitva hétköznap 14—22 óráig vasárnap 10—22 óráig 71532

Next

/
Thumbnails
Contents