Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-24 / 199. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 196T AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK Ara 66 n,lér XXII. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM Országosan évi 500 millió téglával több készül 1970-ben A Békés megyei téglagyárak mintegy 20 millióval növelik a termelést la gyárban novemberben (a nyerstéglagyártás befejezése után) új, Keller-rendszerű légszárító építését kezdik meg, aminek a hőenergiáját a kemencéből leszívott hűlőmeleg biztosítja. A berendezést magas fokú műszerezettséggel, fotócellás és hidraulikus vezérléssel látják el. Ugyancsak 1969-re készül el és 5 millió téglatöbbletet eredményez. Más kisebb korszerűsítésekkel a vállalat téglagyárai 1969-től kezdve az eddigi 200 millió helyett 220 millió égetett téglát termelnek majd évente. A Tégla- és Cserépipari Tröszt tavaly kezdte meg az iparág gyorsított fejlesztési programját A gyorsított fejlesztés első üteme szerint hat áj téglagyárat építenek és öt régi üzemben teljes rekonstrukciót végeznek. A ceglédi és a debreceni 1-es számú régi üzem korszerűsítését már az első félévben befejezték, Cegléden évi 6, Debrecenben évi 8 millió téglával növelik a termelést, a következő hónapokban pedig már megkezdi a munkát az új devecseri, Hajdúszoboszlói, körösíhegyi, pilísibarosjenői, purt- noká és teskándi gyár is. Ennek eredményesként az idén ötven, jövőre hetven és 1969-ben további 36 millió téglával bővül az iparág termelése. A gyorsított program második Ütemében Balatonszentgyörgy, Keresztespuszta, Kisbér, Kisújszállás és Székesfehérvár kap új téglagyárat, 7 régi üzemben pedig teljes rekonstrukcióra kerül sor. Megkezdték már a gyorsított fejlesztés harmadik ütemének előkészítését is. A harmadik ötéves -tervben A megyei döntőhöz érkeztek az MHS mintegy negyven új gyárat építenek vagy régit korszerűsítenek. Végeredményben 1970 végéig évi 500 millió téglával bővül az iparág kapacitása. Békés megyében a gyorsított program keretében a békéscsabai 1-es számú téglagyárban, a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat házi építőipari részlege már megkezdte egy új présház és műszárító építését, amely 1969-re készül el. A gyárban évenként 8 millió téglával többet állítanak majd elő. A mezőberényi 2-es számú tégHordalékszigetek a Hármas-Koroson... — Az alacsony vízszint ellenére biztosítja az öntözővizet és az ipari vízszükségletet a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság — Tizedik hete tart a szárazság! tudják biztosítani. A Tisza vizét a versenyei A Magyar Honvédelmi Sport- szövetség évről évre különféle versenyeket rendez megyénkben. Ezek közül különösen sokan vesznek részt a gyalogos összetett honvédelmi versenyen: az idén több mint 15 ezren álltak rajthoz. Ezekben a napokban az alapszervezeti, a községi és a járási, városi döntők után megyei szinten mérkőznek egymással a legjobbak. A tartalékos eszitek járőrversenyét augusztus 27-én reggel 8 órától tartják meg a békéscsabai honvédségi lőtéren. Itt a járások és a városok két-két legjobb járőre induL Géppisztolyos lövészet, szennyezett terepszakasz leküzdése, kézigránáttal való célba- dobás, víziakadály leküzdése lesz a feladatuk és ezenkívül katonai elméleti feladatokat is végrehajtanak. A honvédelmi lövészverseoy megyei döntőjére szeptember 2- án kerül sor. Ezen csak minősítéssel nem rendelkezők indulhatnak. A 10 és 14 év közöttiek légpuskával, míg a 15—20 évesek és a 20 éven felüliek kispuskával lőnek a célra. A járási és a váró-, sí döntők korcsoportonként legjobb négy lövészüket küldhetik szeptember 3-án a megyeszékhelyre. Az országos döntőre a megyei versenyről a három korcsoport négy-négy legjobbja jut tovább. A gyalogosok és a motorosok összetett honvédelmi versenyének szeptember 10-e az időpontja. megyénkben. A csapadékmentes időjárás miatt alacsonyabb a vízállás és kevesebb a vízhozam a Körösökön. Különösen a Hármas- és a Kettős-Körösön érezhető a vízszegénység. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság feljegyzései szerint hasonló nagy szárazság legutóbb 1952-ben sújtotta megyénket. A Hármas- és Kettős-Körösön július 27-én 19, illetve 20 centiméterrel alacsonyabb vízszintet mértek, mint az eddigi legalacsonyabb szint volt A vízszegénység elsősorban az őntözővíz-szolgáltatásban okoz gondokat A rizstelepeket is beleszámítva a vízügy területén mintegy 16—17 ezer holdra biztosítják mesterséges úton a csapadékot Másodpercenként 6—7 köbméter vizet szolgáltat öntözésre a vízügy. Ezt a mennyiséget csak a Keleti Főcsatorna „besegítésével” Hortobágy—Berettyó, illetve a Berettyó „közvetíti” megyénkbe. Az öntözővíz biztosítása számos esetben operatív intézkedéseket igényel. A vízkivétele berendezések áthelyezése és egyéb munkálat szükséges ahhoz, hogy a vizet eljuttassák rendeltetési helyére. Nem egyedüli a dobozi Petőfi Tsz példája sem, ahol a Kettős-Körös medrébe csatornát ástak, csak így tudták átemelni az öntözővizet. A vízszegénység egyébként a vízminőségre is kihat Megnőtt a víz karbonáttartalma, több az oxigénfogyasztás. Egyébként a vízügyi igazgatóság a rendkívül aszályos időjárás ellenére biztosítja a leszerződött területre a szükséges öntözővizet s az ipar vízellátásában sem volt eddig fennakadás. — Ary — A leiszabadulás ünnepe Romániában Bukarest A román főváros lakossága szerdán a bukaresti Piata Aviato- riloron (repülők tere) rendezett díszszemlével és nagyszabású felvonulással ünnepelte a felszabadulás évfordulóját A díszemelvényen Ceausescuvai, a Román KP főtitkárával az élen a párt és a kormány vezető- személyiségei foglaltak helyet. Ion Ionita vezérezredes, a fegyveres erők minisztere köszöntötte a megjelent alakulatokat. A díszszemle után a főváros dolgozóinak felvonulása következett. Szovjet és vietnami vendégek — Ifjúsági nagygyűlés A battonyai békemenetet előkészítő bizottság ülése Az idén immár másodízben, szeptember 24-én rendezik mega battonyai békemenetet. A járási és községi párt állami és tömegszervezeti vezetők részvételével előkészítő bizottság alakult, melynek mai ülésén tárgyalják meg a békemenet programtervezetét. A battonyai békemenet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jubileumi eseményeinek keretében, Magyarország legelső községének felszabadulása és a fegyveres erők napjának tiszteletére kerül megrendezésre. Egyúttal a vietnami és a görög néppel, valamint a közel-keleti agresszió által veszélyeztetett arab országokkal való szolidaritásukat is kifejezik ebből az alkalomból a Békés megyei fiatalok. A békemenet három irányból érkezik majd Battonyára, egyik oszlopa azon az útvonalon halad, amelyen a felszabadító szovjet csapatok érkeztek. A megye különböző részeiből érkezett fiúk és lányok nagygyűlést tartanak Battonyán, s megkoszorúzzák az elesett szovjet hősök sírját. Három nemzetiség fiataljai szovjet komszomolisták- kal és vietnami vendégekkel találkoznak a szeptember 24-i barátsági esten, ahol tábortűz, műsor és ifjúsági bál szórakoztatja majd a részvevőket Több mint 300 külföldi gép a mezőgazdasági kiállításon A 66. Országos Mezőgazdasági Kiállítás elsősorban a magyar mezőgazdaság nagy seregszemléje, de minden eddiginél nagyobb iránta a külföldi érdeklődés is. A legutóbbi kiállításon a szocialista országok mellett mindössze 14 nyugati cég vett részt. VETÉS ELŐTT A szeghalmi Rákóczi Tsz földjét az őszi búza vetésére készíti elő Novak Sándor traktoros. Fotó: Esztergálj/ Az ideire már 69 tőkés cég mezőgazdasági berendezései, eszközei, vegyszerei érkeztek meg. Különösen a gépek bemutatója lesz nemzetközi jellegű, hiszen hazai gyáraink félezer gépén kívül több mint 300 külföldi mezőgazdasági berendezést állítanak ki mintegy 10000 négyzetméteres szabad területen. A külföldiek közül önálló szabadtéri bemutatón szerepel a bolgár AG ROMAS. A csehszlovák MOTOKOV, a hagyományos, jól ismert Zetor traktorokat mutatják be, köztük a család legújabb tagját, a Z—5511-es erőgépet, újdonság a parányi, szinte játékszernek tűnő, de annál hasznosabb, 10 lóerős kis kertitraktor. Az NDK külön pavilonban mutatja be mezőgazdaságának 15 év alatt elért fejlődését, önállóan szerepel a kiállításon a szovjet EXPORTLESZ cég is. Részt vesz a kiállításon a legnagyobb francia vegyi cég, a Lyont Peéhiney Progil, Svájcból az Inter Solo Motor Ag. Különböző borászati és kertészeti berendezéseket mutat be. önálló bemutatón ismerteti palackozó gépsorát, pincegazdasági gépeit az NSZK- beli Holder és Seitz cég, s önállóan jelenik meg a kiállításon a belga Ecremeuses Melotte SA. Az NSZK-beli IMAG vásár- és kiállításrendező szolgálat 55 nyugatnémet céget képvisel, s a Lohmann cég „bérelt” helyén, ahol évek óta kiállít, bemutatja az alumínium baromfiistállót (MTI) Világ proletárjai, egyesüljetek I