Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-26 / 174. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek.1 NÉPÚJSÁG Első osztályosoknak hátitáskát Csomagolják 1 millió 675 ezer diák tanszereit Bár a szünidő kellős közepén tartunk, mégsem korai az új tan­év új iskolaszereinek beszerzése. A vásárlóknak, eladóknak egy­aránt kényelmetlen csúcsforgalmi torlódás elkerülésére felkészült a Papír- és Irodaszer Nagykereske­delmi Vállalat, hogy az országnak mintegy 1 365 000 általános isko­lai, 250 000 középiskolai tanulója és 60 000 főiskolai hallgatója — összesen 1 675 000 diák — időben beszerezhesse tanszereit. Háromnegyed éven át halmoz­ták fel 144 raktárban a különböző iskolaszereket: füzeteket, rajzpa­pírokat, rajztáblákat, csomagoló­papírokat, körzőket, vonalzókat, táskákat, amelyek 600—700 vagont is megtöltenének. Az üzletek máris felkészülten várják a vásárlókat, előre cso­magolják az iskolaszereket, hogy gyorsan, fennakadás nélkül ki­szolgálhassák a vásárlókat. Általában minden igényt kielé­gíthetnek a papírboltok a külön­féle tanszerekből, elsősorban az iskolafüzetekből: 48 millió darab várja már a diákokat. Famentes és félfamentes rajzpapírból is több lesz, mint tavaly. A 911 tonna sú­lyú iskolakék csomagolópapír mintegy 13 millió ívnek felel meg. Rajztáblákból az egynyolcados Fenyő és az Előre típusokból levő készlet fedezi az idei szükségletet. Jó hír, hogy a negvedíves rajztáblákból 20 százalékkal lesz több, mint egy évvel ezelőtt. Félíves rajztáblából is többen vásárolhatnak: közel negyven szá­zalékkal nagyobb mennyiség áll rendelkezésre, mint tavaly. Kör­zők és körzőkészletek sorakoznak már az üzletek polcain és a szóló pasztellirónok választéka is ki­elégíti az igényeket. Üjdonság az új tanévre a dobozolt pasztelliró­nok között a műanyag foglalatú Páva és a kétszínű betétes mű­anyag Fortuna. Mindkettő előnye, | hogy nem kell hegyezni. Tizenötféle fa-, bőr- és mű­anyag tolltartó, elegendő fa vo­nalzó, fejes- és háromszög várja a vevőket, de műanyag léniát, lapos és há­romszög vonalzót az idén is csu­pán korlátozott mennyiségben árusítanak. Bőségesen lesznek vi­szont ecsetek, hegyezők, műanyag füzetborítók, festékpaletták, fes­tékdobozok, fehér és színes tábla­kréták, rajztáblatartók, füzettar­tók, növénygyűjtők, betűgyakorló lapok, könyvcímkék, spirál váz­latkönyvek, tusok, papír- és mű­anyag számolókorongok, számoló­pálcikák. Diák töltőtollakból 600 000 darab, a jobb minőségű drágább töltőtollakból pedig kor­látlan mennyiség várja a tanuló­kat. I Az iskolatáskák minősége és vá­lasztéka is javult. Műanyagból, műanyag kombinációból és bőrből az idén már 20 féle kapható, nyolccal több mint az elmúlt év­ben. Az új táskák szélesebbek, alkal­mazkodnak az új könyvekhez, füzetekhez. Az első osztályosoknak háton hordható táskát készített az ipar: orvosi vélemények szerint ugyanis rendkívül káros és az egyenes testtartást veszélyezteti, ha a kis­iskolások kezükben viszik a szá­mukra még szokatlan terhet. A háton hordható táskát gyermeke egészsége érdekében vegye a szü­lő. Néhány év múlva, ha a gye­rek már erősebb, kézben is vi­heti az egyébként fogóval is fel­szerelt iskolatáskát. V. A. Tervszerűen képezik magukat az orosházi kertészeti szakkör tagjai Évek óta alapszabály szerint működik a 87 tagú orosházi ker­tészeti szakkör. Kilenctagú veze­tősége munkaterv alapján dolgo­zik. A szakkör tagjai minden má­sodik héten értekezletre jönnek össze. Szervezeti életük problémá­inak megbeszélését minden eset­ben szakmai továbbképzés követi. Tematikai tervük alapján szak­emberek tartanak előadást a há­zi és zártkertek sokirányú tenni­valóiról. A szakelőadásokat rend­szeresen kertlátogatás követi, hogy a hallottakat a gyakorlat­ban is megismerjék. Több éves működésük óta már két alkalommal rendeztek zöld­ség- gyümölcskiállítást, amelyről országos hírű szakemberek is el­ismerően szóltak. Jó kapcsolata van a szakkörnek a helvéciai és a fábiánsebestyéni faiskolával, oltványtermelő gazdaságokkal, ahonnan minden évben jelentős mennyiségű gyümölcsfacsemetét igényelnek. Számos tapasztalat­csere-látogatást eredményezett már eddig is a békési, a békéscsa­bai, a battonyai és a mezőkovács­házi társszakkörökkel kialakított kapcsolat, amit az orosháziak kü­lönösen ápolnak. Országos fanciesztiválon a gyulai Erkel együttes Július 29-én és 30-án Pécsett! lai Erkel Ferenc- táncegyüttes Ejnye, ejnye, Chemotox Az újítások mindig megörvendezte­rendezik meg a szövetkezeti népi együttesébe országos tánc­fesztiválját. Megyénkből a gyu­vesz részt a fesztiválon. Több számmal mutatkoznak be, majd részt vesznek a versenyt befe­jező nagyszabású karneválon is. Baleseti krónika tik az embert, pláne, ha azok keres­kedelmi vonatkozásúak. Mert ugye ki ne örülne annak, ha az üzletekben szebb, jobb és olcsóbb áruval talál­kozik. Persze a kereskedelmi árukat készítők nem mindig a vásárlók ér­dekeit szolgálják. Van, amikor egé­szen más érdekeket „tűznek maguk elé”. Mondjuk például a rovarvédel­met. Éppen erről akarok egy-két szót szólni. Ügy gondolom, nem ismeret­len téma, hogy így a nyári időben sok kellemetlenséget okoz a szúnyog, a légy, a hangya stb. Nos, ezek ellen minden évben az emberiség nagy hadjáratot hirdet, de az utóbbi idő­ben egyre kevesebb sikerrel. Az idén, a tavalyi helyett szép, karcsú, fehér dobozban hozták forgalomba a ro­varirtó, azaz — majdnem elvétettem — rovarvédő szert. Jómagam, amikor először kezembe vettem eme szert, eltűnődtem, még egy kicsit gyanakodtam is. Mondom, ez tán kevesebb, mint a régi volt és vajon lesz-e olyan jó, mint elődje? Elolvasom a szabályokat, változás nincs, minden rendben. Hanem az már nincs rendben, hogy nem akar kijönni belőle az a nyavalyás Irtó­szer és az átkozott rovarok csak ka- carásznak magukban, amikor nyom­kodom nagy bőszíilten, harcra indul­va. Eleinte magamra gyanakodtam, hogy talán nem jól nyomkodom, de megnyugodtam, amikor elmondták, hogy ez mással is így van, sőt, a boltokban is sok emiatt a reklamá­ció. Hát így vagyunk ezzel az újítással. Most már csak egy gondolat birizgál. Az, hogy nem kel'ene-e visszafizet­tetni az újítási dijat, s emellett köte­lezni az újítót fájdalomdíj fizetésére minden szúnyogesípésért vagy tejbe mászott hangyáért. Hétfőn, Békéscsabán, a Szent István tér és a Széchenyi utca torkolatában Rácz András békés­csabai motorszerelő Berva-moped segédmotoros kerékpárjával el­csúszott a locsolt úttesten, ami­nek következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. » * * Ugyancsak hétfőn Nagyszéná­son Janecskó György ittasan ve­zette motorkerékpárját és elütötte Jababovics Ida ötéves kislányt, aki nyolc napon túl gyógyuló sé­rülést szenvedett. Janecskó ellen eljárást indított a rendőrség. * * * Békésszentandrás és Öcsöd kö­zött Papp János kecskeméti lakos motorkerékpárjával a vele azo­nos irányba ugyancsak motor- kerékpárral haladó Remecz Jó­zsef szajoli lakosnak hajtott, aki ennek következtében húsz napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség Papp János ellen megindította az eljárást. A Fejér megyei Bauxitbányák — Kincsesbánya — felvesz 18 — 40 év közötti korú dolgozókat föld alatti munkára. A bérezés formája vájároknál és csapat­csilléseknél teljesítménybér, szállító csil­léseknél a munkakönyvi bejegyzéstől füg­gően időbér. A vállalat térítés ellenében szállást, az üzemi étkezdében 9,30 fo­rintért napi háromszori étkezést biztosít. A felvételhez lelet szükséges. Felvétel esetén a vállalathoz az utazás költségét megtérítjük. Megközelíthető Székesfehérvárról vasúton és autóbuszon. » 47800 így könnyebben leadják a tejet. Bónus Péter rajza HÍRÜK — Látogatás a konzervgyárban. Holnap délután a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjának fia­taljai megismerkednek a helyi konzervgyár munkájával. • — A szövetkezeti zenekarok idei országos versenyének döntőjét tegnap délután a balatonboglári Hullám-Étteremben rendezték. A zsűri előtt elhangzottak a „bajnokjelöltek”: az abonyi, a balassagyarmati, a balmazújvá­rosi, a fehérgyarmati és a szol­noki szövetkezeti népi zenekar versenyszámai. — Megérkezett Szegedre a 120 ta­gú Mojszejev-együttes. A világ­hírű szovjet táncosok kedden este már bemutatkoztak a Dóm téri színpadon. — Munkát keresnek az olaszok. Az olasz külügyminisztérium most nyilvánosságra hozott jelentése szerint az elmúlt évben 292 ezer 141 olasz állampolgár ment kül­földre, hogy munkát vállaljon, vagyis 10 ezer személlyel több, mint 1965-ben. — Kártérítésként az Állami Biz­tosító szarvasi járási fiókja az idén eddig 2 és fél millió forin­tot fizetett ki ügyfeleinek. — Szkopjéban neves külföldi — köztük magyar — művészek és sportemberek részvételével meg­kezdődött a nemzetközi szolida- .ritási találkozó, amit évente a szkopjei földrengés évforduló­ján tartanak. • • GYEREKEK, FIGYELEM! a 5 — A XXI században már nem ■ lesznek iskolák — jelentette ki ■ dr. John Goodlad, a kaliforni­ai' egyetem dékánja. A televí­í ziózás és a technika fejlődése ■ feleslegessé teszi a hagyomá­■ nyos iskolarendszert, á gyere­• kék már kétéves korukban el­■ kezdenek tanulni és tanulnak l majd életük végéig. Természe­■ tesen otthon, s anélkül, hogy ■ lépést kellene tartaniuk „ősz­! tály társaik"-kai. w — Megjelent Venturi Marcello: Fehér zászló Kefalunia felett cí­mű kötete a Zrínyi Kiadó gon­dozásában. A kiváló olasz író regényében egy görög szigeten állomásozó olasz hadosztály tra­gikus sorsát meséli el. A Ba- doglio-puccs után az olaszok a számbeli kisebbségben levő né­metekkel néznek farkasszemet, de pacifizmusuk végzetessé vá­lik: a németek lemészárolják őket. — Életrajzi film Churchill-ről. Ja­mes Fox játssza a fiatal Churchill szerepét abban az életrajzi filmben, amelyet Carl Foreman rendez, a forgatóköny­vet a volt angol miniszterelnök önéletrajzi könyve alapján ír­ták. , — Tanácstagi fogadóórát tart Bé­késcsabán, a 44. választókörzet­ben, Békési út 21. szám alatt július 27-én 18—19 óráig Lam- per Mihály; a 24. választókör­zetben, Jókai utca 68 szám alatt július 28-án 16—18 óráig dr. Pé- terffy Gábor; 17-től 19 óráig a 30. választókörzetben, Bulcs ut­ca 5. szám alatt Gyebnár János- né; a 31. választókörzetben, Péki u. 4. szám alatt Fajó János tanácstag. Az eddigi csütörtök helyett pénteken tartja fogadóóráit a Vöröskereszt városi elnöksége helyiségében az alkoholizmus elleni bizottság. Augusztus 4-től tehát az érdeklődők minden pénteken 18 órától kereshetik fel a bizottságot. Idő‘árárs;e*e*i!és Várható időjárás ma estig: Főként nappali felhőképződés, egy-két helyen záporesővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő északkeleti, ke­leti szél. A hőmérséklet alakú’ásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérsék­let 23—27 fok között. ■ Nemzetközi úttörőtábor Csille­bércen. Tizennégy ország pionír- és úttörőszervezetének 130 tagja tölt egy hónapot a táborváros­ban. a „Vörös zászló hőseinek útján” mozgalomban kitűnt 1200 magyar pajtással.- Marston Eates ismert amerikai tudós könyvet írt, amelyben többek között kimutatja, hogy az utóbbi 2 ezer év alatt 106 j emlős állat és 87 madárfajta ve­szett ki.- Zsadányban a takarékszövet­kezet munkájáról és a község tisztaságáról tárgyalt legutóbbi j ülésén a tanács végrehajtó bi­zottsága. | BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17. ITt. em Telefon: 21—»6, 22—96. Kiadja a Békés megyei Laokiadó Vállalat. Békéscsaba II, Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 10—21. 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13.— Ft. '?ékés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba H. F.

Next

/
Thumbnails
Contents