Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-25 / 173. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGY El T AN ÁCS LAP IA Moszkvai tudósítás a magyar filmművészet nagy sikeréről A Moszkva Szálló homlokzatáról bevonták a zászlóerdőt, szétoszlott a reggeltől késő éjszakáig tartó „sztárparádék” lelkes nézőserege, elvonultak értékes „zsákmányukkal” a fáradhatatlan autogramgyűjtők. Búcsút veitt Moszkvától Nicole Courcel és Marina Vlady, Stanley Kramer és és Radzs Kapur, búcsút vették a fesztivál „nagydíjai”, az „aranyak”, az „ezüstök”. Giuseppe de Santis az első volt azok között, akik megjósolták a magyar sikert. Az „Apa” bemutatója után napról napra nőtt a magyar filmnek és rendezőjének, Szabó Istvánnak az „árfolyama”. Igaz, sokan ismerték őt korábbi filmjei alapján, amelyeket már elismeréssel fogadtak a világ különböző pontjain. De a moszkvai fesztivál, ahol 36 film között kellett kiverekedni az elsőséget, mérföldkő Szabó István pályafutásában is. „A filmművészet humanizmusáért, a népek békéjéért és barátságáért” — ez a jelszava a moszkvai filmfesztiválnak. A magyar filmművészet következetesen ebBalWtak P a végzős ápolónők Pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között osztották ki az okleveleket a gyulai Semmelweis Egészségügyi j Szakiskolában dr. Farkas Ernő me- | gyei főorvos, a városi párt- és KISZ- bizottság, a szakszervezet, valamint a szülők jelenlétében. Dr. Rozsnyai Lászióné igazgató beszéde után dr. Farkas Ernő főorvos osztotta ki az okleveleket és vette ki az esküt a 16 nővértől, akik közül tizenegyen Békés, ketten Csongrád, egy Borsod megyébe, ketten pedig a fővárosba kerülnek. Az ünnepség ballagással ért véget. ben a szellemben alkot, ennek ékesszóló bizonyítéka 1965 és 1967. Két évvel ezelőtt ugyanilyen új- jongó elégedettséggel hallgattuk a IV. Moszkvai Filmfesztivál zsűrijének döntését: a Húsz óra — a szovjet Háború és béké-vel megosztva — kapta a nagydíjat. Most ismét szovjet—magyar „holtverseny” alakult ki az első helyen, s számunkra különösen- értékes, hogy a tizenöt tagú nemzetközi zsűri egyhangú szavazással hozta meg a döntést. A moszkvai filmfesztivál méltán a világ legnívósabb művészeti fesztiváljai közé emelkedett. Ezúttal 24-re akarták korlátozni a versenyben induló játékfilmek számát, de olyan nagy volt a jelentkezés, hogy a Kreml kongresszusi palotájában — nem számítva a versenyen kívüli bemutatókat — naponta négy filmet, ösz- szesen 36 egész estét betöltő játékfilmet kellett levetíteni. A száraz statisztikai adatok is lenyűgöző képet adnak a fesztiválról. Nyolcszázezer néző tekintette meg két hét alatt a seregszemle filmjeit. 700 szovjet és külföldi tudósító tájékoztatta a világközvéleményt a nagyszabású eseményről. A filmküldöttségek mellett harminc nyelven beszélő száz tolmács működött. Magában a kongresszusi palotában orosz, angol, francia, német, spanyol nyelven folyt a bemutatott filmek szinkron tolmácsolása. A szocialista országok kivétel nélkül modern felfogású, és gon- | dolatgazdag filmeket hoztak erre a fesztiválra. Sikerük meggyőző, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy Anglia, az Egyesült Államok, Franciaország és Japán szintén mély társadalmi és történelmi problémákat boncoló filmalkotásokat vonultattak fel. A moszkvai filmfesztivál egyik nemes vonása, hogy felkarolja, ösztönzi a fejlődő országok fiatal filmművészetét. A perui versenyG. Prodöhl: Hírhedt bíínügyek című könyve válogatás a szerzőnek az NDK-ban megjelent négykötetes művéből, amely az utóbbi évtizedek legizgalmasabb bűnügyeit ismerteti. G. Prodöhl nagy hozzáértéssel és kitűnő irodalmi érzékkel dolgozta fel a nemzetközi kriminálhistóriának azokat a valóban nem mindennapi eseteit, amelyek annak idején lázba hozták a közvéleményt. A Nagy bűnesetek közül emlékezetünkben él ma is a Nittribitt-féle gyilkossági ügy, a hírhedt Profu- mo-botrány,. a vakmerőségében párját ritkító angliai postavonatrablás, a Lana Turner-féle hollyFelvételre keresünk budapesti munkahelyre SZERKEZETLAKATOS. HEGESZTŐ, MARÓS. ESZTERGÁLYOS. MINTAKÉSZÍTÖ szakmunkást, férfi segédmunkásokat, PORTÁSOKAT. valamint vidéki munkára lakatosokat, hegesztőket, csőszerelőket és festő szakmunkásokat. Orsz. Bányagépgyártó Vállalat, Budapest, IV., Baross u. 91—95. *442 ! woodi gyilkossági ügy, s a szerző | megrázó módon számol be egy nyugat-németországi gyermekrablás részleteiről. Feltárja az általa ismereteit bűncselekmények, illetve bűnügyek igazi társadalom-politikai hátterét, s ezzel jellemző képet fest azokról a társadalmi viszonyokról, amelyek egyenesen táptalajul 'szolgálnak az ilyenfajta bűntettek elkövetéséhez. A könyv első kiadását, amely Magyarországon tavaly jelent meg, rövid idő alatt elkapkodták az olvasók. A nagy érdeklődésre [ való tekintettel a Kossuth Könyv- | kiadó most újra kiadja G. Prodöhl lebilincselően izgalmas mű- i vét. film, A dzsungelben nem ragyognak csillagok” a zsűri külön aranydíját nyerte el. Ennek jelentősége igen nagy, hiszen Peru most első ízben szerepelt nemzetközi film- fesztiválon. Érdekes, hogy a legjobb egyéni alakításokért angol, amerikai és svéd filmszínészeknek ítélték oda a díjakat. Feledhetetlen élményt nyújtott a moszkvai nézőknek az angol Paul Scofield tökéletes alakítása a Morus Tamásról szóló Minden idők embere című történelmi filmben. Ha figyelembe vesszyk. hogy a Moszkvai Úttörő Palotában két héten át tartott a gazdag és reprezentatív gyermekfilmfesztivál, valamint a moszkvai Filmművészet Házában a rövidfilmek és dokumentumfilmek fesztiválja, akkor nem túlzás azt mondani, hogy Moszkva keresztmetszetét adta lényegében az egész világ jelenlegi filmművészetének. Az a tény, hogy a Gyermekbetegségek című filmünk, és A törvény c. szintén a díjnyertesek közé került, ismét a magyar filmművészet egészséges és színvonalas fejlődését tanúsítja. P. S. JutalomJiiránduláson 43 csanádapácai asszony A csanádapácai Új Barázda Termelőszövetkezet nőbizottságának ötvenhárom tagja társadalmi munkában vállalta két és fél hold répa kapálását és betakarítását. A termelő- szövetkezet jutalmul négynapos kirándulást szervezett negyevenhárom tag számára, akik még 180 forinttal hozzájárultak a kirándulás költségeihez. A részvevők a Bükk és a Bakony környékén pihentek, többek között ellátogattak Miskolc-Tapolcára, a Barlangfürdőbe. megnézték az egri várat. Az a tíz asszony, aki ezen a kiránduláson nem vett részt, a termelőszövetkezet üdülőjében Mátraszentim- re mellett pihen majd. Baleseti krónika Július 22-én fél 11-kor a Békéscsaba—Békés közötti úton Vá- gi Zoltán tehergépkocsijával ösz- szeütközött a Hajdú László által vezetett személygépkocsival. Ennek következtében a teherautó vezetője és utasa, Szokolai Sándor megsérült, a két gépkocsiban mintegy 23 ezer forint kár keletkezett. * Vasárnap délelőtt Békéscsabán Laczó János motorkerékpárjával szabálytalanul előzött és elütötte Gálik János 57 éves. békéscsabai lakost, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. 0,80 - 1,- Ff /kg. JELENTKEZNI LEHET A BÉKÉSCSABAI SZABADSÁG TSZ KÖZPONTJÁBAN. 47834 «9 Gondos"főnök — Erre időről időre szükség van, nehogy elaludjanak! A Stern karikatúrája 4iuianiiuuiiimnuiiiuiiiiuiuiii:iiiiiuuiiHiiiiuiiiitiiiii>iiiiiii>iiiuniniimiianuiiiiiiiiiiiiuiiituiiiuiiiiiiiiiiiuiiioiiiiuu<>iuiiiiiiiiiiiiiiuRÍ ÍREK- Országjáró kőrútjuk során a mezőberényi Petőfi Termelő- szövetkezet 33 tagja július 27- től 31-ig megismerkedik a Balaton környékével.- Fogatlan európaiak. Kontinensünkön egyre rosszabb az emberek fogazata. Az egészségügyi statisztika adatai szerint a hathét éves gyermekek 90 százalékának rossz a foga, földrészünk átlagpolgárának 40 éves korában már kilenc hiányzik. Zsiradékszappan-csereakció Szeghalmon. A helyi földművesszövetkezet ez év januárjától 10 mázsa zsiradékot vett át a lakosságtól, és cserébe 12 mázsa szappant adtak.- Tokióban bemutattak egy filmet, amelynek lejátszása 9 és fél óráig tart. Az előadás alatt a nézőknek ebédet és vacsorát szolgálnak fel.- Kártérítésként az Állami Biztosító békéscsabai fiókja ebben az esztendőben eddig több mint 1 millió forintot fizetett ki ügyfeleinek.- Tizenötezer munkás marad állás nélkül havonta a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt Brazíliában. Az utóbbi napokban Rio de Janeiróban 2 ezer állami tisztviselőt bocsátottak el.- Tabló és könyvkiállítás nyílt tegnap délután a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja színház- termében. Szerencsétlenség-sorozat a svájci Alpokban. Nyolc sziklamászó zuhant a mélybe, valamennyien életüket vesztették, személyazonosságukat még nem tudták megállapítani. Négy hegymászó egy csoportba tartozott, a többi katasztrófa egymástól függetlenül történt.- Községfejlesztési alapból Ecseg- falván jelentős feladatokat oldottak meg az első félévben. Több utcában elkészítették a járdát és felújították a csatornahálózatot.- Autós camping Tatán. Első vendégeit már várja Tatán a 600 személyes új nemzetközi autós camping, amelyet az öregtó partján, az M—1-es gyors- forgalmi út mentén létesítettek. Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jóbarátoknak, akik felejthetetlen drága jó gyermekünk, PIKÓ JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, soha el nem múló fájdalmunkat enyhítették. ezúton mondunk hálás kószö tetet. Külön köszönetét mondunk a megyed vendéglátó és élelmiszer kisker. vállalat vezetőségének és dolgozóinak. Gyula, 1967. júl. hó. A GYÁSZOLÓ CSALÁD, 136-130 — Felakasztva találták szobájában James Meredith amerikai néger polgárjogi harcos húgát, a 22 éves Viliié Lou-t. A rendőrség közölte: a fiatal lány egy idő óta orvosi kezelésben részesült. — Gyámhatósági feladatokról és a termelőszövetkezetek tagjainak egészségügyi ellátásáról tárgyalt legutóbbi ülésén a Szarvasi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. — Elismerő okleveleket adtak át Szegeden az ipari vásár irodájában a seregszemlén részt vett 16 jugoszláv cég képviselőinek. — A Biblia illusztrált, új változatát a közelmúltban adták ki a londoni Cockney-zsargonban. A fedőlapon Krisztus trónon ülő képét látjuk, kék melegítőben, jekete ingben és kockás sapkával. — Megjelent Vas István: Félbeszakadt nyomozás című kötete, a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. A könyv közvetlen folytatója a Nehéz szerelemnek, a líra regényének. A neves költő, műfordító és író a költészet átlényegítő témakörén keresztül ábrázolja megismert és megítélt világot. — Hiánycikk a külföldi és a legújabb gyártmányú néhány fajta magyar cigaretta, panaszkodnak a dohányárusok. A gyulai lerakat igényelt már a keresletnek megfelelően, de például a leginkább keresett Savariából még egyetlen dobozzal sem kaptak a trafikok. Idő’árás'^entés Várható időjárás ma estig: Kisebb felhőátvonulások, valószínűleg már eső nélkül. Időnként megélénkülő északi, északkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15—20, legmagasabb nappali hőmérséklet 26—31 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÜ.ISAG Az MSZMP meg} e- bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő; Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság ér 11. III. era Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei LaDkiadó Vállalat Békéscsaba II, Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 10—21. 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj l hónapra 13,— Ft. ekés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba Index- ?■> OSI