Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-22 / 171. szám

A Midin PÁRTSIZOTTSÁG ÉS A MEGY £ I TAN ÁCS LAPJA A lakosság szolgálatában: Kulturált kiszolgálást — Óvni a vásárlók egészségét Fontos a hatósági intézkedések betartása Vendéglátóipari üzletvezetők értekezlete Békéscsabán Nem mindennapi eseményre került sor július 20-án Békéscsa­bán, a ligeti sörkertben. A Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat a megyében levő valamennyi üzem­egységének vezetőit hívta össze tanácskozásra. Az értekezlet — amelynek előadója Purcsi János, a vállalat igazgatója volt — azt a célt tűzte maga elé, miként szolgálhatnák még jobban a la­kosság érdekeit. Ügy az előadás, mint a felszólalások arról tettek bizonyságot, hogy a korszerű ven­déglátó egységek velejárója kell legyen a kulturáltabb kiszolgálás. Ez mindenekelőtt a személyzeten múlik. A kedves és vonzó kör­nyezet kialakítása szintén az ott dolgozók kötelessége. Olyan elemi követelmények, mint a takarítás sem hanyagolható el. A dolgozók kulturált szórakozásá­ra épültek a vendéglátó egységek. Természetesen előfordul, hogy egyes vendégek megfeledkezve magukról, szanaszét dobálják a cigarettavégeket. Ök ezt nem ve­szik észre, de az üzletvezetőnek, az ott dolgozóknak és főként a takarítóknak bizony észre kell venni. Kenyérdarabok, ételmara­dékok nem tűrhetők meg az abro­szon, a padlón, sehol sem. A legnagyobb nyárban vagyunk benne. A legyek szállnak ide-oda, fertőző betegséget hordhatnak szét. Sajnálatos dolog lenne, ha éppen a vendéglátó vállalat tisz­tátalan helyiségei terjesztenék például a dizentériát stb. Nagyon helyesen foglalt állást az értekezlet a fagylaltárusítás egészségügyi kívánalmai mellett. Előfordult olyan eset, hogy a kimaradt fagylaltot másnap akarták értékesíteni. Ez nem engedhető meg, különösen a te­jes fagylaltnál. Igaz, nem lehet előre tudni, hogy milyen mennyiség fogy el egy nap, de készítsünk több gyümölcs- fagylalitot, ez nem idéz elő meg­betegedést. Minden tekintetben elsődleges a tisztaság. Ez vonat­kozik a pohármosásra, ami csak folyó vízben engedhető meg. De vonatkozik a WC-k rendben tar­tására is, amit nagyon hanyagul Közületek munkaerőigénye A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka­helyekre kőműveseket, ácsokat, köny oyügépkezelőket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkáso­kat. Különélés! dijat rendelet «érint fizetünk. Munkásszállást és nap! két- szeri étkezést biztosítunk. Tanácsiga­zolás és munkaruha, szakmunkások­nak szerszám szükséges. Jelentkezés: Budapest. V., Kossuth bajos tér 13—IS. földszint. 451 Kiemelt budapesti állandó munkára, teljesítménybéres, jó kereseti lehető­séggel kőműveseket, kőműves ipari- tanuló-oktatót, ácsokat, vasbetonsze­relőket, segédmunkásokat — komplett brigádokat is — keresünk felvételre. Díjtalan szállást, étkezést biztosítunk. Jelentkezés: Április 4. Ktsz, munka­ügyi osztály, Budapest, Vili., Auróra U. 23. SS1 A Körösi Állami Gazdaság, Gyoma azonnali belépésre keres a kőszigeti kerületébe^ állami gazdaságok szám­vitelében jártas anyagkönyvelőt. Je­lentkezés írásban részletes önéletrajz­zal nyújtandó be. 464 j A Dombegyházi Állami Gazdaság sürgős belépéssel főiskolai végzettség­gel és 5 éves gyakorlattal rendelkező sertéstelep-vezetőt keres. Fizetés meg­állapodás szerint. Jelentkezés és ér­deklődés a gazdaság központjában eszközölhető. Felvétel esetén útikölt­séget térítünk. 465 j Az Országos Sertéshizlaló Vállalat | 3-as számú telepe éjjeliőrt vesz fel. j Jelentkezni: a Kétegyházi úti tele­pen. 47763 Építészmérnököt tervezési gyakor­lattal felvesz. Téglaipari Vállalat, Bé­késcsaba, II., Szigligeti u. 6. 212 Magasépítési technikust keresünk. Fizetés és munkakör személyes meg­beszélés szerint. Kísérleti Halastavak, | Szarvas. 42861 Mérlegképes könyvelői oklevéllel, illetve KÁLASZ könyvelési gyakor­lattal rendelkező férfimunkaerőt ke­res a Békés megyei Állattenyésztési Felügyelőség Állami Kosteiepe. Bé­rezés megegyezés szerint. Jelentke­zés; Békés megyei Állattenyésztési Felügyelőség, Békéscsaba, Felsőkörös sor 17/1. 46 ■> Mélyépítésben jártas, több éves gya­korlattal rendelkező művezetőt keres a Hajdú megyei Állami Építőipari Vál lalat debreceni, illetve > Hajdú—Bihar megyei munkahelyekre. Szakképesítés: technikumi végzettség, de legalább mű­vezetői szakvizsga. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy levélben az ÉVM Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat személyzeti osztá­lyán, Debrecen, Beloiannisz u. 2—4. sz. 69679 Az Allatifehérje battonyai üzeme autóvillamossághoz és villanymoto­rok bekötéséhez értő villanyszerelőt felvesz. 471 A Körösladányi Fmsz 1967. augusztus 21-i belépéssel vegyes szakboltvezetőt keres. Havi forgalom: 80/M Ft. Fizetés kollektív szerint. Érdeklődés: az fmsz központi irodájában. 455 intéznek el egyes helyeken — mondotta az előadó. Ismeretesek azok a hatósági intézkedések, ame­lyeket mind a lakosság egészsé­gének megvédésére hoztak. Eze­ket az üzletvezetőknek be kell tartani és be kell tartaniuk minden ottani dolgozóval. Nem a kereset mindenáron való hajhászása az elsődleges, hanem a már hangsúlyozott kulturáltabb kiszolgálás, ami egyben a vendég megbecsülését is jelenti. Ezt kö­veteli meg még inkább a gazdasá­gunk új irányítási rendszere. E rövid beszámolóban az ered­ményekről keveset szóltunk azért, mert az egész értekezletnek az volt a célja, hogy együttesen meg­vitassák, hogyan tovább. Az elő­relépést sürgették a hozzászólók is olyformán, hogy minden dolgozó szívvel-lélekkel végezze napi munkáját. És ha ez így lesz, ak­kor érik el, hogy a vendég őszin­tén dicsérheti vendéglátóját Magdeburg diákok üzemi gyakorlata Gyulán A magdeburgi felsőfokú vízügyi technikum tíz tanulója professzo­ruk kíséretében egyhetes üzemi gyakorlaton vett részt a vízügyi építő vállalat gyulai munkálatai­nál. Részt vettek a Rákóczi úti csatornaépítésben a kubikosmun- kálól kezdve a dúcolásig vala­mennyi munkafolyamatban. Meg­ismerkedtek a város vízellátásá­val összefüggő létesítményekkel, a csigakerti szivattyúházzal és a víztoronnyal. Üzemi látogatáson vettek részt a gyulai húsüzemben és megtekintették a békési duz­zasztóművel; is. Délelőttjüket munkával töltöt­ték, délután pedig ismerkedtek a várossal. Jártak a várban, felke­resték a parkokat és idejük jó részét a strandon töltötték. Részt vettek labdarúgómérkőzésen, ezen legyőzték vendéglátóikat. A bú­csúvacsorát Szanazugban jó hangulatban töltötték el és élmé­nyekkel gazdagabban utaztak vá­rosunkból Debrecenbe. Magyar- országi kirándulásukat a főváros- nan fejezik be, ahonnét július 23-án térnek haza. (—mos) ÉRETTSÉGIZETT FI Ű KÁT nyomdaipari tanúiénak FELVESZÜNK. Jelentkezés: Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Telepe, Békéscsaba, Szt. István tér 18. Á Baromfiipari Országos Vállalat­BÉKÉSCSABAI GYÁREGYSÉGE az őszi szezonra az előszerződések kötését megkezdte Jelentkezni a gyáregység munkaügyi irodájában lehet. 47583 Feledékeny elefánt — Időnként kihagy az emlékezetem! A Stem karikatúrája niniiiiiiniiiinAiuniii'immimiiimNiiiuiumiutiimiinumiuiiinmniuiimiimniiMninimiiiMiiiiwmiMimiiuuMiimminiiiiiiiiiii»» HÍREK — Bemelegedett a szénakazal a békéscsabai Magyar—Csehszlo­vák Barátság Termelőszövetke­zetben. A helyszínre érkező tűzoltók segítségével azonnal szétbontották, kár nem keletke­zett. — Abortusz-törvényt hagytak jó­vá Angliában. A Lordok Háza meglepően nagy szavazattöbb­séggel, a canterbury érsek és a római katolikus felsőházi tagok nyomása ellenére, 127 szavazat­tal 21 ellenében jóváhagyta a sokat vitatott abortusz-törvényt. — Kaporfű a nyugati államokba. A HERBARIA békéscsabai te­lepén szeptemberben hat vagon kaporfüvet szárítanak, és ezt a tőkés államokba szállítják. — Szakadékba zuhant a kasmíri Dzsammu és Srinagar között egy autóbusz. Húsz utas ször­nyethalt, öten megsebesültek. — Mától hétfőig az Északi-hegy­vidék nevezetességeivel ismer­kedik a békési Egyetértés Tsz 33 főnyi kirándulócsoportja. Ellátogatnak a Mátra vidékére és Tokajba. — Vakmerőségéért életével fize­tett. A francia légierő egyik 31 éves pilótája a repülőgépével angersi családi háza fölé szállt, és szárnyait billegtetve húzott el integető felesége és két gyer­meke fölött A manőver nem sikerült: a gép és személyzete a család szeme láttára lezuhant, utasai szörnyethaltak. — A Szeghalom és Vidéke Kör­zeti Fmsz az idén a tervek sze­rint 34 mázsa csirkét, 3380 libát. 840 kacsát 1280 pulykát és 130 ezer tojást vásárol feL — Nagyszabású leletmentő ásatá­sokat végez az épülő kiskörei- vízlépcső környékén — jelenleg Tiszaörvény határában — a Nemzeti Múzeum és a Szolnoki Damjanich Múzeum. Másfél méter mélységből felszínre ke­rült a hajdani falu főutcája, továbbá Árpád-kori kemencé­ket, aranyfóliával futtatott gyöngyszemeket találtak. — Okányban az egészségügyi helyzetről és a gabonafelvásár­lással összefüggő feladatokról tárgyalt legutóbbi ülésén a köz­ségi tanács végrehajtó bizottsá­ga. — Jubileumi ifjúsági tanácskozók Leningrádban. Július 25-én nyí­lik „Az Októberi Forradalom és az ifjúság” elnevezésű nemzet­közi találkozó, amelyre a Néva ■ parti városba 200 ifjúsági szer­vezet félezer képviselőjét vár­ják. A lottó e heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a balatonboglári Hullám szálló kerthelyiségében megtartott lot.- tósorsoláson, a 29. játékhété» a övetkező számokat húztál» 18, 24, SÍ, 74, 90 — Térítés nélkül a Sarkad! Cu­korgyár dolgozói az idén eddig 45 liter vért adtak. — Naponta országosan 780—800 teherautót ad a mezőgazdaság­nak a TEFU a zöldség-, gyü- mölcsszállítá^r^. — Tüntetés Közép-Franciaország- ban. A napokban hétezer pa­raszt tüntetet Guéret városká­ban a kormány mezőgazdasági politikája ellen. A főleg húster­meléssel foglalkozó parasztok azért tiltakoztak, mert a nagy- kereskedők egyre alacsonyabb árat fizetnek az átvett húsért. — Megjelent Bálint István—Hó­dos Tibor: A futószalag és az automatizált termelés pszicho­lógiája című kötet. A futósza­lagmunka és az automatizált termelés emberi problémáit — melyek természetesen műszaki és gazdasági problémák is — tárgyalja a könyv. — Rádióizotóp az NDK-nak. Az amerikai atomerő bizottság be­jelentette: jóváhagyta kis meny. nyiségű rádióizotóp eladását a Német Demokratikus Köztár­saságnak, amit orvosi kutatásra használnak. — Tánczenekarok vetélkedője Mezőberényben. A helyi KISZ- bizottság rendezésében ma a község és a környék legjobb tánczenekarai mutatják be tu­dásukat A legjobbak az augusz­tus 20-án tartandó döntőbe jut­nak. — A békéscsabai kertészeti szak­kör július 23-án, vasárnap dél­előtt Hársfa utca 10 szám alatt Stefkovics György kertjében tart szakköri foglalkozást. 225 — Fodrászipari tanulót felveszek. (Vidékit is.) Lovásziné, Oroshá­za, Dózsa György u. 71509 Időfárás’elentés Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, többfelé záporeső, zivatar. Mérsékelt, változó irányú, később időnként megélénkülő nyugati, észak- nyugati szél. A zivatarok idején átme­neti szélerősödés. A meleg keleten is mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14—19, legmaga­sabb nappali hőmérséklet nyugaton 20—25, keleten 25—30 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megye* bizottsága és a megyei tanárs lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 11, m. em Telefon: 81—96, 88—96 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba O, Tanács­köztársaság útja 5. Telefon: 10—21. 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető ■ postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13.— Ft'* } Pékén megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index: 85 051

Next

/
Thumbnails
Contents