Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-09 / 134. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Tartalékos tiszti járőrverseny lesz Békéscsabán A Magyar Honvédelmi Sport- szövetség Békéscsabai Városi El­nökségének tartalékos tiszti ta­gozata a korábbi évekhez hason­lóan az idén is rendez járőrver­senyt. Erre június 25-én kerül sor a megyeszékhelyen és környé­kén. A versenyen háromtagú járőrök indulhatnak, s különféle akadá­lyokat kell leküzdeniük; így lövé­szetet tartanak, szennyezett tere­pen haladnak át gázálarcban, s kézigránátot dobnak célba. Ezen­kívül katonai elméleti kérdésekre adnak választ, és vízi akadály is lesz. A meghatározott útvonalon térkép alapján jutnak el a célig Június 25-én, vasárnap reggel 8 órakor a honvédségi lőtéren gyülekeznek e verseny résztve­vői, s innen indulnak útnak. Az első három járőr tagjai tárgyju­talmat kapnak. A versenyre való jelentkezéseket június 15-ig fo­gadják el az MHS városi elnök­ségén. író—olvasó-találkozó Kevermesen A kevermesi KISZ-fiatalok az eddigiektől eltérően tartották meg taggyűlésüket Az ünnepi könyv­hét alkalmából a legutóbbi tag­gyűléssel együtt író—olvasó­találkozót is rendeztek, melyre meghívták Üj Rezsőt, megyénk ismert íróját. A vendéget kedves fogadtatásban részesítették, aki „Harsogjon az ének” című verses­kötetéből, valamint prózai művei­ből adott elő. A hangulatos talál­kozó a taggyűléssel folytatódott, amelyen megbeszélték a soron kö­vetkező feladatokat. Többek kö­zött a KISZ kongresszusi ver­senyt és megkezdték a Magyar Ifjúságra az előfizetés-gyűjtést. n ÉM Budapesti Beionárugyár Budapest, XXI., Rákóczi Fe­renc út 289. (Csepel) azonnali belépéssel, jó kereseti lehetőséggel felvesz MOZAIKLAP­ÉS BETON ELEM GYÁRTÓI MUNKÁRA férfi és női segéd munkásokat. A bérezés teljesítményben tör­ténik, 100 százalékos normaki­teljesítés esetén 3,50—12 fo- rint/óra alapbér. Azonkívül nagy gyakorlattal és kiváló képességgel rendelkező villanyszerelő, géplaka­tos, autószerelő, láng. és elektromoshegesztő szakmunkásokat. A bérezés időbérben történik, a gyakorlati évtől függően 6— 10,50 forintig. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étke­zést térítés ellenében biztosí­tunk. Felvételre jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál. 4873 A KISZ-oktatást értékelte legutóbbi ülésén a KISZ Békéscsabai Városi Végrehajtó Bizottsága 142 oktatási körben 4107 fiatal tanúit Az 1966/67-es KISZ-oktatás be­fejezéséről tárgyalt legutóbbi ülésén a KISZ Békéscsabai Váro­si Végrehajtó Bizottsága. A megyeszékhelyen az iskolai szervezeteket kivéve mindenütt a Kongresszusi Körök oktatási for­mát szervezték meg, míg az is­kolai kiszesek Politikai Vitakör keretében tanultak. A KlSZ-okta- tás megfelelő előkészítésének eredményeként 140 oktatási kör­ben 4083 fiatal továbbképzését kezdték el 1966-ban, s ezenkívül 1851 résztvevővel 25 ifjúsági elő­adássorozat indult a városban. Pártoktatásba 448 KISZ-tag irat­kozott be. Az oktatás során sajnos nem vették figyelembe az életkori sa­játosságokat, a különböző érdek­lődési köröket. Az anyag első ré­szét, a Fáklyavivőket minden korosztály figyelemmel kísérte, de az utána következő témák inkább csak az „idősebb” fiatalok vitakedvét keltették fel. A legáltalánosabban elterjedt módszer az „előadás-vita” volt a KISZ-oktatásban, míg az „elő­adás—vita—vetélkedő” módszerét kevesebb, néhány különösen jól dolgozó propagandista alkalmaz­ta. Az 1965/66-os tanévben az új propagandisták létszáma 41 szá­zaléka volt az összesnek, a most zárult oktatási évben csupán 16,7 százaléka. Az alapszervezetekben tehát kialakult egy állandó propa­gandista-állomány, amelyre a kö­vetkező években is lehet számí­tani. A KISZ-oktatás befejeztével megállapítható az, hogy az okta­tási körök túlnyomó többsége be­töltötte hivatását Békéscsabán. 1966/67-ben oktatási kör nem szűnt meg, sőt terven felül is indult, összesen 142 körben 4107- en képezték magukat. A foglal­kozásokon való megjelenés 80—85 százalékos volt. V. z. Növekszik a mír elitfej adag: Hatvan esztendővel . ezelőtt épült fel Budapesten az ország legnagyobb hűtőháza, amelyet 1950- ben nagyobbítani és korsze­rűsíteni kellett. Azóta újabb és újabb hűtőházak épültek: ezeket elsősorban romlandó élelmisze­rek termelésére és gyorsfagyasz­tott élelmiszerek tárolására hasz­nálták. Tavaly már 3 milliárd és 500 millió forint értékű élelmi­szert tároltak, illetve' tartósítottak a hűtőipar tárházaiban és terme­lőüzemeiben. A budapestin kívül 1951- ben még csak a kecskeméti hűtőüzem fagyasztott, később a győri, a debreceni, a kaposvári és a békéscsabai hűtőházak is „beléptek”, és tavaly már mű­ködött a több mint 700 vagonos bajai, sőt legújabban az ugyan­csak ilyen kapacitású székesfe­hérvári hűtőház, amely mínusz 20 fokon tárolja, illetve tartósítja az élelmiszereket. Az Országos Hűtőipari Válla­lat budapesti központjában Kiss Sándor főmérnök tájékoztatott bennünket a hűtőiparról. __ Az idei nemzetközi vásáron j ql szerepelt a magyar hűtőipar. A „jó szereplésre” évek óta ké­szülünk. Hiszen, amíg 1950-ben csak 700 tonna élelmiszer került ki a hűtőüzemékből, 1960-ban már 12 ezer tonnát szállítottak, s eb­ben az esztendőben több mint 40 ezer tonna saját készítésű élel­miszer hagyja el hűtőházainkat. 1970-ben 70 ezer tonna hűtött élelmiszert készítünk. — Magyarországon mindinkább kedveltek lesznek a mélyhűtött élelmiszerek. Készételeink java részének végleges elkészítése nem tart 10—15 percnél tovább. A ta­vaszi és nyári tartósított gyü­mölcsök az év minden szakában — aránylag elég olcsón — kap­hatók, exportálunk is belőlük. A szocialista országokon kívül leg­többet vásárló kapitalista part­nereink Svédország, az NSZK és Anglia. A magyar málna, földi­eper, meggy, sárgabarack, egres, ribizke és szilva, a zöldborsó, zöldbab, vegyes főzelék és a kar­fiol keresett cikkek a nyugati ál­lamokban. — Magyarországon is gyorsan növekszik a fogyasztás. Egy év­vel ezelőtt még „csak” 0,9 kilo­gramm volt a „hazai fejadag”, az idén ez előreláthatólag 16 de­kával emelkedik. — Terveink szerint az idén zöldborsóból és zöldbabból több mint 5 ezer tonnát, vegyes főze­lékből 2200-at, tökből 3 ezret, pa­rajból ezerötszáz tonnát, karfiol­ból ezer tonnát és sóskából 500 tonnányit dolgozunk fel. Termé­szetesen a gyümölcsfélékben is nagy választékot kívánunk biz­tosítani: málnából 800, szilvából 1180, szamócából 1200, sárga­barackból 1020 és őszibarackból 520 tonnát. Zs. L. Növekvő igények Sztankó György rajza OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO HÍREK • Tegnap összeült a KISZ békés­csabai bizottsága mellett műkö­dő városi agrárifjúságd tanács. Meghatározták azokat a tenni­valókat, amelyek realizálásával elősegíthetik a termelőszövet­kezeti alapszervezetek kiszesei- nek mozgalmi munkáját. — Elektromikroszkópia az orvos- tudományban címmel a békés­csabai kórház kultúrtermében ma este előadást tart prof. dr. Ormos Jenő, a Szegedi Orvos- tudományi Egyetem tanára. — A nőtanács orosházi járási szervezetének rendezésében jú­nius 13-án kerül sor a pedagó­giai bizottság ülésére. Értékelik a befejeződött tanévben végzett munkát és megbeszélik a ta­nulók nyári foglalkoztatásával kapcsolatos feladatokat. — Az Állami Biztosító szeghalmi járási fiókja májusban egy­millió forintot fizetett ki ügy­felednek kártérítésért. Vésztői Községi Tanács V. B. (elajánl megvételre 1 db 10,80 méter hosszú, 3,5 méter széles kisvasúti vashidat. Ár megegyezés szerint. Megtekinthető Vésztő község tanácsánál mindennap 8-tól 17 óráig. x HIRDESSE LAPUNKBA állóeszközeit, elfekvő gyártmá­nyait, kapacitáskeresletét és kínálatát: Hirdetési mellékletünket díjmentesen megküldjük az ország összes üzemeinek, vállalatainak, tsz-einek, gépjavító állo­másainak és k tsz-einek. Június hónapban jelenik meg a Békés megyei Nép­újság következő országos különszáma. A HIRDETÉSI FELÜLET BIZTOSÍTÁSA VÉGETT KÉRJÜK HIRDETÉSÜKET MIELŐBB MEGKÜL­DENI SZÍVESKEDJENEK. Ügyintéző a Lapkiadónál: Vas Tibor, ügyintéző a Magyar Hirdetőnél: Baráth László. Békés megyei Lapkiadó Vállalat Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 10—21 és 10—51. Magyar Hirdető kirendeltsége Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 21. Telefon: 12—35. — Ma a Thália Irodalmi Színpad a békéscsabai Nagy Sándor lak­tanya könyvtárában Valami örök címmel mutatja be a sze­relmes modem líra legkiválóbb alkotásait. — A megyeszékhely napközisei a nyáron, június 26-tól augusztus 19-ig — kéthetes turnusokban — a Lencsésá úti KISZ-kombi­nátban táboroznak. Szórakozá­sukat színes, eseménydús prog­ram biztosítja. — A Medgyesegyházi Vas- és Fa­ipari Ktsz 34 tagja a saövetke- zet és a Biztosítási és önsegély­ző Csoport szervezésében mától hat napig üdül a Balatonon. — A szarvasi járás kisipari ter­melőszövetkezeteiben az idén tíz szakma ismereteit, összesen hatvanhétén sajátítják el. Az új szakmunkások többsége to­vábbra is a ktsz-ekben dolgo­zik. — Most jelent meg Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő című regénye. Az írónő bibliád pél­dázat formájában beszéli él Áb­rahám és Izsák mai históriáját. Az emlékezések ide-oda csapon­gó egyvelegéből korunk nemze­dékének minden megalkuvását, öreges megfontolását tagadó szemlélete rajzolódik ki Szabó Magda sajátos, expresszív stílu­sában. Időiárásjelentés Várható időjárás ma estig: Felhőát­vonulások, többfelé esővel, néhány he­lyen, főleg délen és keleten zivatar­ral. Élénk, helyenként átmenetileg megerősödő déli, délnyugati, majd fo­kozatosan nyugati, északnyugatira for­duló szél. A nappali felmelegedés, el­sősorban nyugaton gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 11—16 fok között. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet a Dunántúlon 20 fok körül, máshol 24—28 fok között. BÉRES MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., ill. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba II.. Tanács­köztársaság útja 5. Telefon: 10—21. 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihái.\ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat« Békéscsaba. ::: l HHSÍ55 ■■■■■■■»!■■■■■■■■ ■■■■£■>!■ ■■■■■■■■!■■■■■■■■ 5iiSmbSSSSSMSS8I85SSM1 Index: 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents