Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-25 / 148. szám
Kátay Antal: AKKOR IS Fekszel a műtön. Hiheted; felmentett most a világ minden alól. Felelősség, fegyelem, éberség — a sarokban várja, hogy vágjon a kés, várja, hogy metsze a torkod kóros idegtuskóit az acél, s megvárja, hiszed, hogy behegedjen nyílt seb, varat, tépett idegek. Fekszel a műtőn. Hiheted; felmentett most a világ. Nem téged tép ma a gránát, házadra nem tör a láng. Vietnam... narkózis szabadít fel, napalm... álmodban tengeri szél hút, légiriadó... lepkéket kergetsz, s a Fantom ra-ta-ta-ja gólyakelepeléssé szelídül. Alszol. Fekszel a műtőn. Hiheted; felmentett most a világ minden alól. Monoton motyogást engedélyez csak az orvos, de mondom: kiálts! Üvölts akkor is, ha a hangok sebesre tépik a torkod. Mert gyilkos kór a közöny, s önmagad ellen nem vél a világ! Benfámin László: A megállt óra A romvárosban, egy állva maradt falon a romhalmaz fölött, a pincébe-fúltak teste fölött, néhány kép, s egy bekeretezett okirat társaságában, három emelet magasságban, megközelíthetetlenül lógott az ódivatú falióra. A háborúnak régen vége volt. Az élők városa elhúzódott a halottakétól. Szorgalmasan jártak az órák, munkára, találkára, szórakozásra, napi dolgaikra figyelmeztették gazdáikat, együtt haladtak az idővel. A romvárosban, három emelet magasságban, a megállt óra hozzáférhetett énül, némán és mozdulatlanul függött a méretlen idő keresztjén, napok, éjek, évszakok, körforgásában, örök önismétlésben; egyazon órát-percet mutatva [örökkön ] De a nap bármely pillanatában, akármelyik szakaszában az évnek a ténfergő benszülöttek, s a bámész idegenek leolvashatták róla a rémület, a rombolás, a halál idejét. Rácz József Várakozók A közvetítő lánc A találmány, amellyel a minap ismerkedtem meg, szenzációs. Örömmel adok hírt róla, mert hiszem, hogy a technikai haladás jelenlegi színvonala ezzel is mérhető. Gyurika mindössze kilenc éves. A maci őt is ágyba szólítja minden este. Ellenvetés nincs, mert apuka és anyuka nagyon szigorúak s mindketten szeretik a csendet, különösen, ha valamilyen jó krimi megy a tv- ben. Arról már hallottam vais olyan volt, mint a csinger, hát azt adtam oda a gyerekeknek, ami a harmadéviből maradt. — Odaadta? — Mit csináljak? — nézett rám egy kicsit szemrehányón —, üres kézzel nem engedhettem vissza őket. — Aztán magának hoznak-e valamit? — Bőven — integet a kezével — meg küldenek is. Aztán vinnének magukhoz a városba. Az idősebb fiam Pestre, az egyik lányom Komlóra, a másik Győrbe. Még a legkisebb■ is hívott már Kanadába. • — Miért nem megy? Ügy nézett rám, mintha a barackfáját szőlőstől, pincéétől együtt hónom alá kaptam volna és szaladnék. Sokáig nem is szólt. Kiverte a hamut a pipájából, s mintha más dolga sem lenne, csak azzal bíbelődni, újra rátömött. Figyeltem az arcát. A kiálló csontokon sárgásbarna bőr gyűrődött. Szögletes ál- lán egyhetes deres szakáll. A nyakán is mélyen barázdált a bőr, csak a homlokán feszes, noha ott is elvégezte már mélyszántását az idő. Szerettem volna sok mindent tudni, s mintha csak megérezte volna, így szólt: M ert úgy van az ember néha, mint a kutya. Oldalt sompolyog a világtól... Ha nézem ezt az új világot, s azokban a piros cserepes szép új házakban — mutatott le a völgyben húzódó falura — a most induló fiatal életeket, hát azt mondom, iái imán. ruinx- i au is kell huszár. — Sirvaf akaszt! — No, az baj — fordult felém mosolygós arccal —, mert a férfiember, ha lehet, a saját temetésén se bőgje el magát. Ezen már csakugyan nevetnem kellett. Aztán szedelőzködtem, mert közben eljárt az idő. A nap már a csipkereki erdőkön is túllépett. — Ha nem sérteném meg, hazavának. — Akit hazavárnak, nem stabad tartóztatni — feltápászkodott az öreg Mondta, hogy szedjek a gyümölcsből. — Talán még gyerekei is vannak? , Mondom, hogy négy is, s mind szép. át a falon, a technikai nehézséget az építők már. három évvel ezelőtt legyűrték, amikor Gyurikáék bérháza elkészült. kisebb, mint az eredeti, de Melyen ülő kék szeme elhomalyoso- istenem: kisgyerek, kis kép. oott. Felágaskodott ő is az alacsonyabbra hajló ágakhoz, s szedte a barackot a ^ hang közvetlenül hatol gyermekeimnek. Búcsúzkodásnál mintha támaszkodni való bot után kapna, megfogta a karomat: — Ha nem sérteném meg, még egy szer tudakolnám a nevét. Megmondtam. Patán, esetlenül kapott napszítta ka- lapja után. Szikár alakja mintha jobban meggörnyedt volna, s így szólt■ — Akkor írja meg. Olyan ez a hely, mint maguknak városon a strand, a színház, vagy a kávézó. — Körbemutatott a valóban festői tájon. — Olyan ez nekünk, véneknek. Elhallgatott. Nyújtotta a kezét. Dávid József lamit regélni, hogy a gyerekek állítólag nem alszanak s az ajtórésen, a kulcslyukon át tovább nézik a műsort. Meséli egyik kollégám, hogy kisfia’á múltkor az előszobában kuksolt, szinte pisszenés nélkül és a könyvszekrény üveglapjának visszatükröződésében nézte a krimit. A legeredetibb ötlet mindegyik között Gyurikáé, aki a korhoz méltó találmánynyal rukkolt elő. S ez nem más, mint a közvetítő lánc. Ha fizikai ismereteim hagytak cserben, a tengeralattjárók pe- lennie. A mi időnk lejárt. Szerelj le vén riszkópja hasonlatos a találmányhoz, no meg feltételezhetően a valódi tv-köz- vetítő lánc. Gyurika a nappali szobában levő készülék műsorát első fokon a fekete, ragyogóan tükörsima asztalon „fogja”. A képet tükör segítségével „talpára” állítja és „átlövi” a fürdőszobába, ahol apu borotválkozó tükre „fogadja” a műsort. Innen egy gömbcsuklós nagyító tükör hozza be a képet a hálószobába. A kép A közvetítő lánc ma is működik, de természetesen a legnagyobb titokban. Hogy én honnan szereztem róla tudomást?' Srác koromban, amikor a nővérem udvarlója megjelent a házunknál, én is ezt a trükköt alkalmaztam. Csak sokkal gyatrább technikával... Párkány László Jegyzetek a mai magyar drámáról A z igazi nagy dráma mindig a reális ítéletek jegyében fogant. Most az országos érdeklődés által kísért drámapályázat után, valamint a dunántúli színházak kaposvári fesztiválja és több magyar darab bemutatása alapján konkrétebb tapasztalatunk lehet arról: hogyan áll jelenleg a magyar dráma ügye? Számszerűleg a témák bőséges szempontjából, a változatosság terén nincs baj. Hiszen akad drámánk, amely mint H. Barta Lajos „Kiáltás”-a, a mai konfliktusok gyökerét éppen a visszamaradottságban leli meg. Van olyan drámai alkotás is, mely az abszurd módszereivel kísérletezik, mint Görgey Gábor Rokokó háború-ja, melyben egy képzeletbeli imperialista birodalom képzeletbeli trösztvezérei, akik egyben miniszterek is, tönkreteszik a fiatal emberek életét. Amint ebből a futólagos és hiányos felsorolásból is kitűnik, tematika és műfaj tekintetében egyaránt sokszínűbbé vált az utolsó esztendőben a magyar dráma. A kérdés természetesen nem pusztán mennyiségi és nem is csupán a sokoldalúságot érinti. A legfontosabb ennek az új magyar drámának minőségi problémája. Tagadhatatlan, hogy Örkény István „Tóték” című komédiája, tematikai és műfaji téren is újat hozott. Drámai szituációkat és humort csiholt azokból a fájdalmas ellentmondásokból, amelyek nemegyszer föllépnek a társadalmi fejlődés folyamán. Honnan fakad ugyanis Örkény István darabjának humora? Onnan, hogy Örkény — még akkor is, ha a cselekményt a második világháború idejére helyezi, mivel így nagyobb hitelességgel tudja színpadra vetíteni mai érvényű mondanivalóját — a mához szól. Kétségtelen, hogy a termelésben, az üzemben mindenkinek alkalmazkodnia kell az üzem ritmusához. Sokan azonban azt hiszik, hogy nincs ez másképpen a családon belül sem. És, ha Örkény azt ábrázolja, hogy a Tót család fronton levő fiának őrnagyát látja ily módon vendé- j gül, akkor egyúttal azt is ábrázolja, hogy egyetlen ember sem rendelheti !alá mindennapi életét más em- j bernek. S Örkény érdeme az, hogy érzékelteti: a család minden erőfeszítése hiábavaló, hiszen a fiú sorsa nem függ annyira az ő kedvességüktől és előzékenységüktől, mint hiszik, sőt mi több, az is kiderül, hogy a fiú, akinek kedvéért az idegbajos őrnagy rabszol- 1 gáivá lettek, már elesett. Ha arra gondolunk, hogy a valóságban milyen sokszor fordul elő, hogy egyesek köré vont nimbusz, egyes emberek álnagysága és vélt hatalma milyen szolgáivá tesz másokat, akkor látjuk igazán, hogy i Örkény mennyire valóságos húrokat penget meg. Ugyancsak a valóság felé fordulás teszi értékessé Gáspár Margit drámáját is. Az alakok szélsőségesek. A főhősben, Zsapkánban szinte veszedelmes hibák sűrűsödnek össze. Mint tudományos intézmény vezetője, beosztottjait egymás ellen ingerli. Minden eszközt föl tud használni arra, hogy önmaga köré sajátos dicsfényt vonjon. Legjobb barátjának tudományos tehetségét kisajátítja, találmányait saját nevén adja ki és így a nagy tudós hírébe kerül. Mindenkihez van kapcsolata, ismeri a nyílt és a titkos ajtókat, a nyilvántartott és titkos telefonokat. Szinte virtuózként játszik minden lehetőséggel, mert soha sem sérti meg a törvényt formálisan, sőt a legtöbb esetben a leghumanistább főnök arcát mutatja. S vele szemben egy fiatal orvosnő áll, aki rendkívüli ügyességgel és okossággal leplezi le Zsap- ka üzelmeit. S ez a darab sem érint kisebb kérdést, mint azt, hogy a társadalmi fejlődés folyamán egyesek olyan helyzetbe, esetleg pozíciókba jutottak, melyek segítségével kisajátíthatják mások munkáját, nemcsak mások tollával ékeskedhettek, hanem mások munkájával is. Thurzó Gábor Az ördög ügyvédje című darabja, az egyes emberek körül kialakult mítoszok történetét firtatja: hogyan akarnak szentté avatni egy embert, aki különben egészen közönséges és egyszerű szerzetes volt? Hogyan próbálnak meg mindent annak érdeké- 1 ben a Horthy-korszakban, hogy egy szenttéavatási fo- \ lyamat, valamint a szentség iránti rajongás elterelje a figyelmet az ország valóságos problémáiról, a háború i súlyos nehézségeiről, 1 ! Még vígjátékaink is ilyen ..mítoszrobbantó” szerepet vállalnak. Például Gyárfás Miklós Kényszerleszállás című vígjátéka azt mutatja be, hogy a főhős, aki a boldogságról magányosan szeretne megalkotni száz tézist, hogyan lesz boldoggá a valóságban és hogyan távolodik el az elméletieskedés mítoszától. Ezzel persze nem soroltuk fel az összes érdekes drámai kísérleteket, pusztán néhány irányt említettük. A régi és j új mítoszok szétrobbantására való törekvést. Ebben az évben a közönség, az írószövetség, minisztérium és a színházak is nagyobb figyelemmel viseltetnek a j magyar dráma iránt, mint régebben. A magyar dráma ! keresi útját és rövidesen — ha a jelekből következtethetünk — megleli azt. Hermann István
