Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-23 / 146. szám

1997. június 23. 2 Péntek Bizonytalan a Koszigin—3ohnson-faSá!kozó New York Gromiko szovjet külügyminisz­ter és Rusk amerikai külügymi­niszter szerda esti háromórás ta­nácskozása után sem világos, hogy sor kerül-e a Koszigin— Johnson-csúcstalálkozóra. Az ENSZ székhelyén a diplomáciai megfigyelők egységes véleménye azonban az, hogy a hét végéig meglesz a találkozás. E megfi­gyelők ugyanakkor rámutatnak arra, hogy a találkozótól nem le­het komoly eredményeket várni, mivel az Egyesült Államok szá­mos jelét adta annak, hogy nem törekszik semmiféle megegyezés­re a feszültség enyhítésére. Az a huzavona, amit a Fehér' Ház rendez Johnson esetleges new yorki utazása körül, sokak szá­mára érthetetlen, különösen az „Csendes diplomácia“ Jeruzsálem Az izraeli parlament, mint is­meretes, figyelmen kívül hagyta a kommunista ellenvetéseket és úgy döntött, hogy egy hónapra félreteszi a béketerv megvitatá­sát. Mint a miniszterelnök hang­súlyozta. az elkövetkező heteket a „csendes diplomáciának” kell szentelni. A politikai megfigyelők szerint a döntés azt jelenti, hogy az iz­raeli kormány álláspontja kemé­nyebbé vált és hajlik Dajan had­ügyminiszter nézetei felé. Dajan szerint Izraelnek meg kell tar­tania a jeruzsálemi óvárost, a Jordán folyó nyugati partját, a gazai övezetet, sőt a sinai sivata­got is, ha Egyiptommal nem le­het szót érteni. után, hogy az elnök sokszor ki­jelentette, „bármikor”, bárhova hajlandó elutazni, bárkivel tár­gyalni a béke érdekében”. Most viszont rosszul értelmezett presz­tízs okokból hosszú ideig nem volt hajlandó nyílt választ adni arra, kész-e New Yorkba utazni. Ilyen körülmények között ért­hető, hogy szovjet részről is meg­mutatkozik bizonyos tartózkodás. A megfigyelők szerint a Szovjet­unió többször is tanújelét adta gyalásokra a nemzetközi feszült­ség csökkentése érdekében, de semmiféle látszatmegoldás ked­véért nem hajlandó elvi enged­ményekre akár a vietnami há­ború, akár a közel-keleti válság kérdésében. A diplomáciai megfigyelők úgy látják, hogy a csúcstalálkozót el­sősorban a kis országok várják, amelyeket közelről érint a fe­szültség növekedése, és szeretné­nek kedvező jeleket kapni a fe­annak, hogy kész az érdemi tár- j szültség csökkenésére. (MTI) PODGORNIJ—N ASSZER Podgomij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének el­nöke és Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke csütör­tökön többször is megbeszélést folytatott egymással. A köl­csönös megértés és szívélyesség légkörében lefolyt tárgyalások során folytatták a két baráti országot kölcsönösen érdeklő kérdések megvitatását. Izraelnek fel kell adnia területi követeléseit Jelentés az ENSZ-közgyűlésről A csütörtök délelőtti ülésen részt vett a magyar küldöttség Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének vezetésével. Fock Je­nő délben részt vett azon az ebé­den, melyet Ion Gheorghe Mau­rer, a Román Szocialista Köztár­saság miniszterelnöke adott a közgyűlésen jelen levő államfér­fiak egy csoportjának tiszteleté­re. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke New Yorkban csütörtökön délután látogatást tett U Thant- nól, az ENSZ főtitkáránál. A ma­gyar küldöttség vezetőjét a láto­gatásra elkísérte Péter János külügyminiszter és a magyar de­legáció több tagja. Fock Jenő és U Thant eszmecserét folytattak az ENSZ rendkívüli közgyűlésén szereplő kérdésekről. Csütörtökön, az érdemi vita kezdete előtt Ahmed Tukan, Jor­dánia külügyminisztere kért szót A miniszter a közgyűlés elé té­nyeket terjesztett arról, hogy Iz­rael Jordánia megszállt területei­ről tervszerűen kiűzi az arab la­kosságot, agressziót követ el az arabok ellen. A többi között pél­dául lerombolták Qualquiliah helységet, lakosságát elűzték. Az izraeli terror következtében eddig több mint 12 ezer arab kénysze­rült elhagyni lakihelyét ebben az egyetlen városban. Jordánia U Thant főtitkárhoz levelet intézett, amelyben sürgős intézkedéseket kért az arab lakosság védelmére. Wane Birane Mamadou, Mauri tania külügyminisztere követelte Izrael megbüntetését az agresz- szióért, és a megszállott területek haladéktalan kiürítését, valamint az arab menekültek problémájá­nak rendezését. Pierre Harmel belga külügymi­niszter arról beszélt, hogy az arab államoknak el kell ismerni­ük Izrael létezését és biztosítani­uk kell a hajózás szabadságát az Akabai-öbölben. Harmel ugyan­CIfl-összeesküvés akkor azt mondotta, hogy Izrael­nek fel kell adnia területi köve­teléseit. (MTI) Földönfutók Jordán-part, június 14: Menekülés a megszállók elöl. A fegyveres agresszió egymást kergető hírei után a távírógépek most az embertelen üldözés híreit ontják a Közel-Keletről: az ag- resszor megkezdte büntető hadjá­ratát az elfoglalt és törvénytele­nül megszállt arab területek la­kossága ellen is. A legutolsó je­lentések szerint 150 ezer jordániai kelt át eddig a Jordán folyón, leg­többjük csupán puszta életét mentve, de semmi kétség, hogy számuk még növekszik. A Jordántól nyugatra élő ara­bok többsége már eddig is — idestova két évtizede — a mene­kültek keserves kenyerét ette: ezeket egyszer már mindenüktől megfosztották 1949-ben, amikor Izrael Állam kikiáltása után, az arabokkal vívott első háború be­fejeztével a Tel Aviv-i politiku­sok nem a megbékélés bölcs és emberséges megoldásai után ku­tattak, hanem puskatussal ker­gették határaikon túlra az ara­bokat. A palesztínai térségben — en­nek akár jordániai, akár izraeli felében — élő arabok majdnem kivétel nélkül elesett, földhöz ra- gadtan szegény emberek. A ter­mészet mostoha körülményei so­ha sem kényeztették el ezt a né­pet, amelyet évszázadokig leigáz- tak a törökök, aztán a britek, mindvégig saját feudális uralkodó osztályuk. Nem háborús gyújto­gatok ezek a sivatagi homokot tú­ró, primitíven gazdálkodó parasz­tok, hanem mindenkinek kiszol­gáltatott féljobbágyok, akikre most mégis azt akarja rábizonyí­tani az agresszor, hogy „potenciá­lis ellenségei”. A jelentések szerint az izraeli hatóságok mindeközben a legci- nikusabb komédiától sem riad­nak vissza: úgymond csak azt te­szik át a Jordán folyó keleti part­jára, aki előzőleg aláírja a nyilat­kozatot, miszerint „önként távo­zik”. Mintha a világon bárhol is akadna most vagy a jövőben fó­rum, amely ezen aláírások fejé­ben felmentést adna. És a cinikus komédiázást a po­litika fórumain is folytatják. Az egymást érő nyilatkozatokban szinte minden Tel Aviv-i poli­tikus arról szónokol, hogy ők nem hódító háborút indítottak az ara­bok ellen, csupán „jogaikat és a tartós békét” akarják biztosítani. Még azt is tagadják, hogy a meg­szállt területeken tartósan akar­nának berendezkedni, mert — úgymond —, ha az arab államok elfogadják követeléseiket, akkor hajlandók tárgyalni a térség jö­vőjéről. Nem kell politikai fan­tázia ahhoz, hogy átlássuk, miről és hogyan tárgyalnának, amikor szinte napok alatt kiürítenek megszállt területeket. De az emberiség nem tűrheti, hogy a XX. század második felé­ben is úgy bánjanak el egy nép­pel — ez esetben az Izrael körül élő arabokkal —, ahogy a bibliai időkben bántak el római légiók és proteriánusok az izraeliekkel DOBOZI IMRE: (Regény) 28. Az Aikiher Saa című egyiptomi hetilap megdöbbentő értesülést közöl: A múlt héten meghiúsítot­tak egy amerikai összeesküvést, amely Bumedien algériai elnök élete ellen irányult. Az adatok szerint a CIA szőt­te ezt az összeesküvést, amely Bu­medien elnök repülőgépének le- lövését tűzte ki célul. A tervet június 14-én kellett voLna végre­hajtani. amikor Bumedien elnök a Szovjetuniót«» ém Jugoszláviá­ban folytatott megbeszélései után visszatérőben volt Algériába. Az csszeesicövést akta® ktto ték le, amikor Bumedien még Ju­goszláviában tartózkodott. Az el­nök gépét a Földközi-tenger fö­lött akarták lelőni. Az algériai államfő előbb nem akart hozzájárulni hazatérési terveinek módosításához, majd beleegyezett, hogy 24 órával el­halasztja az indulást. Este repülő­gépe legénységének társaságában vacsorázott, majd mindenki nyu­govóra tért. Másnap reggel a le­génység értesült arról, hogy az elnök egy másik jugoszláv repü­lőtérről másik géppel érekezett Algírba. (AFP) Mindnyájan tudjuk, hogy nem mennek el. Látszik rajtuk, biz­tosra jöttek. A bajba jutott em­ber vakságánál csak ostoba csodavárása képtelenebb s dü- hítőbb. Deső az ajtóhoz lép, ki­tárja. — Tessék — mondja, mintha a postás jött volna. — Egyenként kifelé! Kezet az égre és semmi finesz, nem teketóriázunk! Hát persze. Mindent tudnak. Deső mozdulatlan, hangját sem emeli feljebb. — Mi lesz a tisztelgéssel? Nem látja a rendfokozatomat? A nyilas legyint, mivel azon­ban a két csendőr tiszteleg, ő is meglóbálja a kezét, föl-le. — Na látja. így mindjárt más. Most már nem bírom. Ordí­tani kell. Vagy futni, durrant- sanak belém, bánom is én. de ezt nem bírom, játszadozni a vég előtt. Elrendelem, hogy a szökevények a helyszínen fel- koncolandók ... Kifelé jövet Is láttam a falragaszt Beregffy vezérezredes aláírásával, felül háromszínű szalagnyomás, kö­zépütt halványzöld nyilaske­reszt, a Vibaldi-ház falán lát­tam, szent János szobra alatt. Akarok uralkodni magamon, iszonyúan akarok, nem szabad lazítani a gyeplőt rakoncátlan idegeimen, de nem, nem... — Kifelé, főhadnagy úr! Odabent a parancsnokságon már úgyse tisztelegnek magá­nak, az szent! — Azonnal, bajtárs. Hozom a köpenyemet, irataimat — Eszébe ne jusson mar- háskodni! Felszólítás nélkül tü­zelek! Deső befordul. Gallai hebeg­ve könyörög. — Vágjuk ki magunkat. Ha nem sikerül... az se rosszabb... Deső nem felel. Sima mozdu­lattal fordul vissza, a kezét se láttam, hogy a fegyverért nyúlt volna, csak a sorozat ropogott az ajtóban, darabokra tördeli a csendet, mintha a fejemben ropogna, a három ember oda­kint egymásnak dől. Deső áll egy pillanatig, aztán bejön, az asztalra helyezi a géppisztolyt, odébb tolva a tányérokat, bal karja meglebben, ezzel a kis mozdulattal jelzi, nem volt más megoldás. — És most? Gallai kérdi, megbicsaklik a hangja, de már szolgálatkész, parancsra vár. Géza felkapja a táskáját. — Megnézem őket, hátha csak megsebesültek. — Felesleges — mondja Deső. — Egyik sem él. Kilép az ajtó elé, körülnéz. Morognak az ágyúk, az öreg­városban csattog az akna, a Cse­resznyés ritkás ligetei közt há­rom német páncélos mászik Bitta felé. Most kezd lazulni bennem a rémület görcse, szé­gyenkező dühbe váltva, hogyan is tudhattam annyira begyul­ladni, mint egy megriasztott ál­lat. Ha megtudom, ki jelentett fel bennünket, nem maradok adósa. Milyen könnyű három embert megölni! Irtózatosan egyszerű. Csak gyorsabbnak, pontosabbnak, kérlelhetetle­nebbnek kell lenni, mint azok, vagyis lövés előtt létre kell hozni főben, idegekben azt az eltökélt feszültséget, mely ha­bozás nélküli parancsot ad szemnek és kéznek. így hát mégsem olyan egyszerű? Miért épp Deső lőtt, miért nem más? Azt mondta, már tegnap este, ma reggeltől fogva nem paran­csolok senkinek, mégis paran­csolt épp azzal, hogy közülünk egyedül ő nem vesztette el a fejét Rágyújt Kezét nézem,

Next

/
Thumbnails
Contents