Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-18 / 142. szám
Frideczky Frigyes: ESTE ~v Hegyek egymáshoz bújva szenderegnek, zizegve hulló neszt szitál a szél, veres szemekkel néz a nap keletnek, s az est, miközben csillagot seperget, esett gyereknek csendesen mesél — Mogorva házak halkan füstölögnek, sovány kis utcák nyújtóznak nagyot, a hold mocorgó tócsát gyűjt tükörnek s habár bozontos felhők sündörögnek, örömre lobbant sok-sok ablakot. Éjjé sötétül lassacskán az este, tévé szemekkel nézi már magát, akác áll sűrű kontyát leeresztve. — Motorrobaj robbanva ront az estbe p szilánkká zúzza a csend üvegfalát. Bécsi levél •• ax Ünnepi Hetek nagysxerű magyar sikereiről Gereblyés László: Mondhatnám én ts, Engem csak a tavirózsák Szelíd közössége érdekel, Vagy a páfrányoké, Fenyők világa, Egy-egy a földi csúfságoktól Elvonatkozó Fautrier-kép, Klee-grafika, A hét tavak tájai, Gleccserek, Vagy a női testek tüneménye csak, Vagy épp a Viktória-tó!™ Hohó! Megállj! De hiszen máris benne vagy a Tanganyika-vidék Problémáiban. Már ki sem látszom belőlük, Annyira nem közömbös nékem A fekete testvéreim, — Amerikai fekete szegények, Kongói fekete szegények — sorsa S így már nem Is a páradús hőség Gondolatától lep el verejték, Nem is a dzsungel királya, De az amerikai légibombázók Raja rettent, Nem skorpió, — Fehér intrika iszonyait! S hiába is játszanék büjósdit Egynémely bírálómmal, Maskara lenne rajtam, A szépség sűrűn-szőtt Elefántcsont-fehér Burnusza. Kis panziószobám harmadik emtleti ablakából egy szemközti műhelyre látni, amelynek hosszú asztalainál már most, reggel hétkor elfoglalták helyüket a munkásnők. Kalapot varrnak és díszítenek a 6— 8 ablak mögött, női szalmakalapot. Hiába, beköszöntött a nyár tegnap 30 fokos meleggel, készülni kell a várható vásárlórohamra. Ha a kereskedelemben, divatcikk-iparban osztrák szomszédaink ráeszméltek a közelgő nagy lehetőségekre, a szabadság és üdülések évszakának nesztelen belopózására — az ausztriai sajtóról bátran kijelenthetjük, hogy ugyanakkor derékig jár már a nyári uborkaszezonban. Két hét terjedelmes osztrák újságjai tornyosulnak asztalomon, az egyschillinges Kuriertől az Expressz legújabb számáig, s böngészve a hirdetésekkel agyonspékelt oldalakat, egyre inkább a felfújt kis ügyek, az elefánttá növesztett bolhákról szóló írások elburjánzását kell észlelnem. Jó-jó, a közel-keleti eseményekből kitelik a címoldal, s nem fukarkodnak a Nasszer-ellenes drasztikus jelzőkkel sem az újságírók, tekintve, hogy érthető okokból a polgári sajtó Izrael mellett áll — a második és harmadik oldalak azonban már „hálószoba titkokat” feszegetnek. A szó szorosan vett értelmében is, mert például a Bild Zeitungnak nyilatkozó egyik Sukarno-feleség határozott hangon jelenti ki, hogy neki már elege volt, hallani sem akar többé háremekről. A Volksblatt különtudósítója pedig majdnem egy odalt ír ugyanekkor- néhány szállítóautóból kiszabadult hizlalt bikáról, amelyek csak a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozása nyomán hagytak fel a randalírozással valamelyik alsó-ausztriai városkában. A kikerült magyar persze mindjárt a hazai híreket, magyar vonatkozású tudósításokat keresi a hasábokon. Ami meglepő: menthetetle- 1 nül sportnemzet vagyunk különböző babéraink meg- tépázása ellenére is! Csak júliusban várják Bécsbe, de már nagy képes cikkben harangozza be a Kurier kalapácsvető világbajnokunk, Zsivótzky klasszikus alapokat, a tökéletes technikát, mint a formák modernségét. Az elképzeléseit nagy invencióval valóra váltó művészeket, Bretus Máriát, Csifó Ferencet, Uhrik DóGyula majdani vendégsze-é^rát, Tóth Sándort dicsérve replését. A bécsi angol- osztrák futballmérkőzésen járt Sepp Herberger, s az egyik riporter kérdésére, hogy kit tart minden idők legnagyobb játékosegyéniségének, úgy nyilatkozik: Di Stefano az első számú jelöltje, de ott van mindjárt mellette az ellenállhatatlan Puskás és a fenomenálisan építő Hidegkúti Nándor. A Wiener Montag pedig az MTK legyőzésével már most a Ferencvárosnak ajándékozza a tavaszi labdarúgó-elsőséget ! A nyár eleji Bécs fő attrakciója azonban az Ünnepi Hetek számtalan nagyszerű kulturális eseménye, amelyek mindegyike — mint Franz Jonas államelnök megnyitójában többször is hangoztatta — a Duna mentén szomszédságban élő népek barátkozásót, egymáshoz közeledését szolgálja. Ha visszatekintünk a lassan végéhez érő program magyar vonatkozású estjeire, megmozdulásaira, örömmel nyugtázhatjuk: sikerrel megálltuk helyünket a népek nemes fesztiválján. Ez tükröződik az osztrák sajtóban is, amelynek kezdeti hűvös hangját pár nap után az elragadtatás szólamai váltották fel. Az első önfeledten felcsattanó bécsi tapsok a „Theater an der Wien” nézőterén a Pécsi Balett modern megfogalmazású, még Nyugaton isavantgarde-ként ható műsorának szóltak. Sokan eleinte itthon idegenkedve fogadták a kitűnő Eck Imre elképzeléseit, s azzal vádolták, hogy a modern külső jegyekkel az együttes technikai fogyatékosságait leplezi. A moszkvai, most pedig a bécsi kritika elveti ezt a vádat, s a Conperin, majd Maros Rudolf zenéjére komponált koreográfia kivitelezésénél legalább úgy értékeli a ,^^AAAAAAA/^AAAAAAAAAAAAA/WWV VWVWV'VVWVWWWWWWSAAAAAAAAAArf magatartása felál. Nem tudjuk, miként válaszolta meg a derék leányzó a kérdőív helyenként túl indiszkrét pontjait, de ha volt benne némi önérzet, felbontotta leendő nagy hírű vőlegényével a házasságra vonatkozó előzetes megállapodást. Grillparzer, a kiadójához intézett leveléből kitűnik, hogy az idealista költő az anyagiak tekintetében szigorú elveket vall. Határozott szavakkal elutasítja, hogy nyomtatásban még eddig meg nem jelent drámájának részletét a kiadó almanachjában közzé tegyék. Itt is csak a sorok között olvasható, hogy külön honorárium elől azonban nem zárkózik el. Különlegesség Hölderlin, a nagy német lírikus 1800-ban írt ódájának kézirata. A német polgárság erkölcsi eszményit dicsőítő költemény — nem tartozik a poéta legjobban sikerült munkái közé. Ha nem írta volna alá, senki sem hinné el, hogy az is a nagy költő műve. Novalis, a halál és szerelem misztikus költője ismeretlen Horatius-f ordítással szerepel a gyűjteményben. Mellette látható Ráhel Varnhagen Heinéhez intézett levele, amelyben figyelmezteti költő barátját, hogy térjen jó útra, és változtassa meg a Marx előtti szocializmusról — a Saint- Simonizmusról alkotott véleményét. Sajnos, a kiállított kéziratok között nem szerepel Heine válasza, csak egy másik levele — amelyet elegáns papíron, elegáns betűvel, ugyancsak elegáns, de talán túlköny- nyed stílusban írt a változatosság kedvéért egy másik barátnőjének, Madame Cécile-nek Párizsba. Wagner Richard kézirata sem hiányzik a gyűjteményből. A nagy zeneszerző levelében a karmester figyelmét hívja fel a Rienzi című operájának „nehéz zenéjére”, és a vezénylésnél jelentkező problémákra. Nagyon érdekes és meglepő, hogy Wagner írása ebben az időben (1843) még kecses, könnyed, szabályos volt, cirkalmakkal és díszítményekkel ellátva, mint valamilye-n rokokó szépírás. Wagner írása később tökéletesen megváltozott. A zeneköltő két korszakának írását összehasonlítani és elemezni bizonyára hálás téma lenne egy lélekbúvár számára. Ámbátor, mit lehet tudni? A grafológiában nem jártas ember számára meglepetést okoz két költő kézirata, akik később öngyilkosságot követtek el. Adalbert Stifter és Ferdinand Raimund írása tökéletesen kiegyensúlyozott — írásaikból nem lehet következtetni semmiféle lelki válságra. Legalábbis a laikusok semmit sem vesznek észre. Az is érdekes megfigyelés az ilyen típusú kiállítás megtekintése alkalmából —, hogy sok régi kézirat szinte olvashatatlan számunkra. A szakemberek egy részének az a véleménye, hogy szemünk zlszo- kott a kézírás olvasásától. A másik érdekes megfigyelés, hogy a barokk és renaissaince időszakában keletkezett kéziratok — úgyszólván mondanák a Erasmustól, Leibnitzig semmit sem laikusoknak. Luthertől — élettelennek érezzük a betűk vonalait, bármilyen forró elevenségről tesz ! 'bizonyságot a 1ártalom. Sényi Imre elmondotta Eck, hogy most egy nagyon változatos, szép műsorra készülnek Haydn, Brahms, Alban Berg művei nyomán. Bemutatója a margitszigeti színpadon lesz, de van olyan elképzelésük, hogy az ősz. folyamán ezzel az előadással ellátogatnak olyan vidéki színházi városokba is, mint Debrecen, Szeged, Békéscsaba. Két délutánt eltöltöttem a XX. századi művészetek múzeumában, ahol Derko- vits Gyula 100 rajza, festménye vall képzőművészeti kultúránk század elejei forradalmi törekvéseiről. Itt van szinte minden jelentős Derkovits-mű, a kékben játszó Tanyaudvar-tól a Dózsa-sorozaton át az 1930- as évek társadalmi ellentmondásait merészen kikiáltó Börtönudvar-ig vagy Téli ablak-ig. Van is látogatója kétszer annyi, mint az előző kiállítóknak. Mégsem lehetünk elégedettek a sikerrel. Társadalmi viszonyaink, történelmünk ismeretének hiányában éppen ezek a hangsúlyos képek kevesebbet mondanak a külfödinek a kelleténél. Csökken az ouvre hatása! „ Mivel segíthettünk volna e nehézségen? ■ Ha afféle katalógust szerkesztünk, melynek előszava bevezeti a látogatót az olyan történelmi események ismeretébe, mint Dózsa parasztforradalma vagy a két világháború közti illegális munkásmozgalom volt"! Ismét a „Theater an der Wien”! Csak néhány nappal később. A budapesti bábszínház bemutatója után vagyunk, s az öltöző örömben úszik. Egymást ölelgetik a szereplők, akik az imént nem győztek a közönség színe előtt hajlonga- ni. — Gyerekek, tizenkétszer húzták fel a függönyt, ilyen még nem volt — rebegi Szabály Márta, ki a báb-balettben, a Fából faragott királyfiban a Királykisasz- szony figurájába lehelt életet. — Hát azért Cannes sem volt kutya! — veti közbe Gyurkó Henrik, s már noszogatja partnereit, hogy igyekezzenek színpadot bontani, mert hajnalban érkezik a pesti Operaház. Az igazgató, Szilágyi Dezső feketével kínál, s míg szürcsöljük, felelevenedik a két évtizedes múlt sok küzdelme. — Ma már évente 1400 előadást tartunk, amiből majdnem ezer a magyar vidéké — mondja később. — S nem győzzük kielégíteni a külföldi meghívásokat. Az idén is jártunk Jugoszláviában, Franciaországban... — Terveik? — Az új szezonra készülünk! Svarc szovjet író A Sárkány című darabjának szatirikus bábváltozatát tanuljuk. Nagy sikert jósolok neki, mert jó értelemben vett politikai pamflet és mese ötvözete, tehát felnőttnek, gyereknek szórakozás... Este 11 óra. A főváros utcáin ődöngök. Ódon, műves, megvilágított hatalmas épületek állnak utamba. Pállfy Palais! Esterházy Palais! Pallavichini Palais! S követségünktől pár lépésnyire Batthyány Palais! Micsoda pompa kívül-be- lül! Micsoda arányok! Hajdan volt magyar főurak rezidenciái az osztrák császárok bűvkörében — magyar föld hasznából, verejtékéből. Tudtak építkezni! Építtetni ! Csak legalább Pesten, Pécsett, Békéscsabán, Szegeden is hasonló igénnyel tették volna. A „Burgtheater” Madách Tragédiájával kedveskedett a magyar szívnek a „Wiener Festwochen” alatt. Többször is játszották Rudolf Henz átdolgozásában, ami — valljuk be! — alaposan felrúgta a hagyományokat. Afféle „musical” lett belőle, tánccal, zenével, s a filozófia enyhe elsikkasztásával. Örömünkbe így vegyült üröm. A „Kammerspiele” annál inkább ragaszkodott a hagyományokhoz, midőn Molnár Ferenc Ibolya című művét tűzte műsorra, egy másik egyfelvonásos társaságában. Holott, hisszük, egy kis frissítő leporolás nem ártott volna a darabnak. De hát ne legyünk telhetetlenek. Szép és dicsérendő, hogy osztrák szomszédaink ily figyelemmel voltak irántunk. Operaházunk 300 taggal szállta meg három napra Bécset. A Fából faragott királyfi, a Székelyfonó, A Mandarin, a Kékszakállú, s végül az orosházi származású kiváló magyar zeneszerző: Szokolay Sándor Vérnász-a szerepelt programján. Előadás előtt beszélgettem Szokolayval. Kíváncsi voltam, mit vár a bécsi premiertől. — A bécsi opera világhírű, kényes a közönség is, amelyet nevelt! De azért bizakodom... Szokolay Sándor reményei valóra váltak. A Lukács Miklós által dirigált Vérnász olyan elsöprő sikert aratott, amilyenre az utóbbi időkben nem volt példa az osztrák fővárosban. Ügy hiszem, rövidesen a világhír veszi szárnyaira jeles alkotóművészünket, ki éppoly szerényen hajlongott a rivalda fényeiben, miként az előtte szereplő, bemutatkozó kulturális „nagyköveteink”, bábosok, táncosok, muzsikusok, egy nagyon tartalmas és színvonalas fesztivál alázatos szolgálói. Köszönet a hazai föld nevében is, mindannyinak! Moldvay Győző
