Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-15 / 139. szám

1967. június 15,

3

Csütörtök

Beruházási előirányzat: 480 millió forint

Nagy építkezések megyénk székhelyén

Békéscsabán szemmel láthatólag folytatódnak a nagyobb építkezések; a beruházási tevékenység 1967-ben megélénkült. Értesülésünk szerint a harmadik ötéves tervidőszak beruházási célkitűzései többségükben a megvalósulás szakaszába léptek. Ez annál inkább örvendetes, mivel Békéscsaba, a megye székhelye beruházásokban hosszú időn keresztül elmaradt más megyeszékhelyektől. 1967-ben a folyamatban levő vagy már engedélyezett beruházások összege csaknem 480 millió Ft. Sokféle építkezés történik a városban 1967-ben, most csupán a jelentősebb beruházásokról szólunk.

Jelenleg a legnagyobb ipari beruházás a Kner Nyomda rekonstrukciójának harmadik üteme. Engedélyezése ez év január 4-én megtörtént. Kivitelezési terve szeptember végére készül el, az építés előreláthatólag 1968 elején kezdődik, és három év alatt fejeződik be. Az új üzemrész terméke főként doboz lesz és 426 dolgozót tud majd foglalkoztatni. A forgácsolószerszámgyár új gyáregysége építésének 1967 a döntő éve. A kötöttárugyár fejlesztésének programja elkészítés alatt áll, és az ez évi jóváhagyás esetén a kivitelezés a jövő év második felében megkezdődhet. Az ÉM cementrelé-állomás építése napi három műszakban folyamatban van.

Az építések között említésre méltók a kereskedelmi beruházások. Így többek között a FÜSZÉRT-raktár építése, amely június—júliusban befejeződik.

A kommunális beruházások között elsősorban Békéscsaba gázellátását említjük. Ebben az évben már gázellátásban részesülnek a Kazinczy utcában levő, a Kulich Gyula telepen levő lakások, majd további 300—350 lakás. Ez természetesen attól függ, hogy a felszerelések beszerzésére különböző forrásokból mennyi ösz- szeget tudnak biztosítani. A vízproblémák megoldására soron van az újkígyósi vízmű bővítése. A beruházási engedély okmánya szerint az 1967. évi teljes üzembe helyezéshez a tisztítóberendezés felszerelése van még hátra, amelyhez a szükséges tartályok leszállítása június 30-ra várható Egyidejűleg Békéscsaba keleti részén (Vandháton) folynak feltáró fúrások, amelyek eredménye biztató. Megjegyezzük, hogy az itt feltárt kutak vízhozamának egy részét a városi hálózatba kapcsolják. A víztorony építésére ez évben 2,8 millió forint áll rendelkezésre.

Korábban a lakásépítésről már szóltunk lapunkban, ennek pótlására adjuk tájékoztatásul, hogy az Ihász utcában még ez évben megkezdik a 18 lakás építését.

A vállalati saját beruházások közül egyik jelentősebb lesz a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat Strand-vendéglőjének új étterme, 'amely a jövő év májusára készül el.

Új típusú univerzális traktoros vetőgép

A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár új gyártmánya, az UTV—32 típusú harminckét soros univerzális traktoros vetőgép a Kohó- és Gépipari Minisztérium legszebb terméke címet

— Hideg van — mondja megborzongva. — Nemi ártana befűteni.

Bartal készséges. Örül, hogy a szőrös mentőangyalt ránk sózhatta.

— Ott a fa, hátul, a gádorban. Ne sajnáljátok. Ha elfogy, három vagy négy öl odakint is van, jó, száraz cserfa, sokáig kitart, istenkém, addig csak vége lesz... De megyek, anyátok az ágy szélén ül biztosan, mindig ott ül, ha későn megyek.

Sorki mozdul tüzet gyújtani. Deső utánaszól.

— Utolsó parancsom ez. Reggeltől fogva nem vagyok felettesetek.

A törzsőrmester megperdül. Süppedt szeme ég.

— Főhadnagy úr, ne tessék...

— Szerettem volna ezt az utolsó parancsot az egész század előtt elmondani. Milyen szép század volt, milyen’ gyönyörű század . .

Fésűs Járó tűt, cérnát vesz elő, köpenye szakadásain öl+ö- get. Meg-megdörzsöli bozontos Síépét a kezefejével. Látom a szemén, borotválkozni szeretne, utálja tulajdon elhanyagoltságát, de nem kér szerszámot, mi meg nem ajánlunk neki. Pattog a tűz a kályhában, a négy katona körülüli, külön világ ők most, talán a századot siratják könnynyerte a Budapesti Nemzetközi Vásáron. A gép sorozatgyártását már megkezdték és az év végéig négyszázat adnak át a hazai mezőgazdasági nagyüzemeknek.

telenül, jobban s esettebben összetartozónak látszanak, mint mikor a fegyelem fogta őket. Géza fejét rázza, nem, nem akarok gondolkodni, de csak bámul dülledten maga elé, mégse bírja elhessenteni gondolatait.

Reggel heves ágyútűzre ébredünk. Délre valahol a mándori rév körül dübörög a tüzérségi párbaj. A présház mögül, bakhátra állva hallgatózunk. Erőltetik az áttörést, morogja Gallai, az anyjuk szentségit, már ezeknek is van annyi eszük, ne menjenek fejjel a falnak, délről akarják körülnyalábolni az egész délbudai frontot. Fésűs Járó is kimerészkedik, valaki mégis megszánhatta, Sorki vagy Tarba, adtak neki beretvát, körül is kaparta a képét, furcsán pucér, mintha levetkőzött volna. Most készül a báró, mondja Géza, odább topogunk a szőlő szélébe, a venyigerakások mögé, innen épp be lehet látni a kastély udvarára a szérűskert fái között. Az eső elállt, hűvös szél fodrozza a meggyűlt tócsákat. A kastély udvari feljárója előtt bőrrel bevont karosszériájú, fedett útihintó áll, mögötte három szekér. Az istálló előtt hosz- szú lábú, erős vasderes mént nyergeinek, az uraság hátaslovát.

(Folyta tjük)

„Ax urban!sinusról őszintén9* cikk margójára

Meglepő, hogy a „gyors tájékozódás receptje” milyen széles skálán ébresztett gondolatokat — városunk fejlődését illetően — a cikkíróban. (Sokan ettől függetlenül évek óta foglalkoznak ezzel, s van némi látszata is.) Ilyen tömény sűrítményt Békéscsaba — helyenként a megye — múltjáról, jelenéről és jövőjéről mostanában nem olvastam. A nagyszámú ismérv, kérdés, javallatok és aggodalom miatt bennem is felmerült egy-két probléma.

Szerintem a cikk néhány kitétele egészen újszerű, s emiatt bővebb kifejtést igényelne, magyarázatra szorul. Továbbmenőleg olyan érzést kelt, hogy egy szuszra sokat akar mondani, így soka mellékes tényező. A „lebbencsleves”, „világ végi kolóniák”, „iskolás gyermekek ‘csatornázási szakismeretei”, „elégtelen helyi közlekedés”, „az urbanizálódás ismérvei”, „idegenforgalom”, „divatbemutató”, „külföldiek reggeliztetése”, „taxihiány”, „kutyatermészetű homokos talaj”, „a köz- gondolkodás nívója” keverednek, sőt anyanyelvűnk bővítését is szolgálja, mert „a kanták városa” még nem egy elterjedt fogalom. (A sörellátás, a déligyü- mölcs-kínálat szokásos problémái, az orvosi rendelők zsúfoltsága, a fürdőkádhiány, a vasárnapi tej- ellátás zavarai stb. gondolom csak helyszűke miatt maradtak ki az urbanizmus problematikájából)!

Ebből a nagy masszából így nehezen fogható meg a lényeg, a városiasodás jelenleg aktuális — mondhatni — döntő kérdése.

A cikk több megállapítása túl kontrasztos szembeállításokat alkalmaz. Mondhatni letargiába ejti az olvasót a sok kiemelt negatív megvilágítás. Van ezek közt olyan, ami tényeken alapszik, de mégis, a mérce ... a viszonyítás, ... a tálalás ... ez az, ami nem mindegy.

Például: a „Konstantinápolyig vivő ragyogó nemzetközi műút” szembeállítása az „idekanyarodó, helyenként tengelytörő” utakkal. Volt szerencsém kipróbálni az említett ragyogó nemzetközi utat is. Annak is vannak hibái, szóval lehetne jobb! (Nem akarom ezzel dicsőíteni megyénk útjait, illetőleg az útjavítás gyorsaságát, mert pl. a szarvasi, herényi utak javítása — a városon belül — régen meg kellett volna történjen! Aki viszont a 20 évvel ezelőtti állapotra emlékszik, az le tudja mérni e téren a fejlődést. Ha jól rémlik, egy közvetlen betonút volt: Békéscsabától Csabacsűdig! Igen. Jó lenne, ha idekanyarodna egy nemzetközi autósztráda, de azért sürgősebb, ha előbb Budapest—Becs között készül el. A külföldiek „vontatott, szakszerűtlen” reggeliztetése is egyedi negatív példa lehet, mert láttam már ellenkező módon is ugyanezt. Voltam külföldön, ahol egyaránt tapasztaltam mindkettőt. Ehhez kritikát ilyen általánosságban nem célszerű fűzni. Nem egyértelmű. Ki lehet a hibás? A vendéglátó vállalat igazgatója, szolgálatos üzletvezetője, X Y felszolgáló, vagy a szakács. Talán éppen a gáztűzhely romlott el, víz-, áramszünet volt, vagy egyszerűen nem értették meg egymást a vendég és a főúr?

Érdekes felvetés az

üzletek vasárnapi .zárva tartása, illetőleg az autószerviz hiányzó ügyeleti szolgálata. Lehet, éppen ez következik abból, hogy létezik „meg nem értés, kényelmesség, helyenként visszahúzó erő”? Hiányolom, hogy a cikk itt konkrétumra nem utal. Jó lenne tudni: azonkívül, hogy kenyeret, tejet, süteményt, cukorkát, virágot, újságot, totót-lottót, postacikkeket, gyógyszert be lehet szerezni. milyen szükségletek kielégítésére kerüljön még sor az „urbanizmus jegyében” vasárnap. Figyelemmel arra is, hogy az gazdaságos legyen, s a kereskedelmi dolgozók pihenését se csorbítsa.

Ami az autószervizt illeti — a szakemberhiány nem mai probléma, az újságok apróhirdetésén is lemérhető — talán előbb azt kellene nyugtázni — ami eredmény —, hogy van városunknak szervize. Bizonyos, hogy további lépésként jól jönne, ha időben, kapacitásban bővülne.

Mint „az. urbanizálódás ismérve” került említésre, „a közgondolkodás, a kultúra, a helyi társadalmi élet magasabb nívója”. Ha a cikkíró úgy képzeli, hogy ezt turizmussal, kiállításokkal, fesztiválokkal, tájjellegű ételspecialitásokkal, horgász-, vagy autóversenyekkel stb. egyszerűen el lehet intézni, olcsó leegyszerűsítésre vállalkozik a társadalmi tudatformálás körébe tartozó egyik legnehezebb feladat tekintetében. Érdekes, hogy itt nem viszonyít semmihez, nem keres választ arra, történt-e egy s más az elmúlt évek során. Mindössze azt a sovány és elvont megjegyzést teszi utolsó soraiban, hogy „az utóbbi esztendők ugrásszerű változásai sok jóval biztatnak”. Mintha a több mint 29 éves, s a tudatformálásra irányuló erőfeszítésekből még nem realizálódott volna jóformán semmi.

A cikk alapgondolatához kapcsolódva meg kell említeni, nem mindegy, hogy városfejlesztési igényekről, vagy lehetőségekről beszélünk. Az igények heterogének. A lakosság rétegeitől, fantáziájától, érdekeitől, s tradíciótól függenek. Nem biztos, hogy haladó irányiak. Annyifélék, ahá- nyan felvetik. Lehet, hogy körülírására csak néhányan vállalkozz nak, mert nem egyszerű, s a többiek elfogadják. Megfogalmazó lehet a rádió, a tv, az újság is. Tény az, hogy széles körben az ízlés nem a jelenből, s még kevésbé a jövőből, hanem leggyakrabban a múltból meríti az impulzusokat.

A városfejlesztési igények, mert egyelőre ezek a lakásépítkezéssel szorosan összefüggnek, sokrétűek és bonyolultak. Nehezíti az is, hogy a lakás használati értéke szempontjából a jelent szolgálja, városkép vonatkozásában viszont nagyrészben az elkövetkezendő időket is. Így a jövőnek számtalan — csak körvonalakban ismert — követelményét is figyelembe kell venni. Ebből is érezhető, hogy a városiasodással — a cikkírót idézve, „ur- banizmussal” — szemben támasztott igény más, ha lakásra, otthonra vágyók vetik fel, más, ha a közgazdász, vagy éppen a városépítő szakember, s más, ha egy átutazó szemléli. Nyilván az átutazó a kényelmes szállodát, vendéglőt, szórakozóhelyeket, látványosságokat igényli, a közgazdász az olcsó megoldást, a mérnök, a városépítő az új felé mutató formát és stílust. A mi városunkban — érzésem szerint — a modern városrendezési felfogás — a helyi körülményre figyelemr mel — a lakóterületek kialakításában, funkcionális és szerkezeti tagolásában, az ahhoz kapcsolódó kereskedelmi és közintézményhálózat létrehozásában helyesen és kézzelfoghatóan jelentkezik.

A cikkíró a sorok között éppen azokat marasztalja el, akik a városfejlesztés szempontjából a legégetőbb probléma, a lakás- helyzet javítását tűzték célul első lépésként, és nem az idegenforgalmi látványosságok létesítéséi, a főutca renoválását. Lehet, hogy ennek optikája „kényelmes álláspontot” tükröz, de ez csak a felszín. Semmivel sem jelenthet kevesebb gondota „világ végi kolóniák” létrehozása, mint a centrális részek rendezése. Sorrend kérdése, amely a célszerűség és gazdaságosság figyelembevételével alakult az ismert módon. Azzal, hogy a Népköztársaság- útra most kerül sor, több mint 59 millió forint tehertől mentesül a város,, a népgazdaság. E kedvező feltétel a korábbi években már

kirajzolódott, de nem volt adott. Ennek nem ismerete a Cikkírói eleve eltérítette a reális mérlegeléstől.

Érthető emberileg a türelmetlenkedés a város központi részeinek korszerűsítése irányában, de kritikátlan szembeállítani ezzel felépült vagy épülő lakótelepeinket, s azt a törekvést, amely Békéscsaba város létezése óta először megteremtette a tömeges lakásépítkezéshez a közművesített területeket. Ezt elodázni igen, de elkerülni nem lehetett volna. Igaz, sokba került a várost átszelő néhány csatorna — ezt tetézte, hogy a mélyépítőipar tapasztalatok nélkül látott hozzá. De kérdezhetem: melyik terület vagy iparág volt képes a hallatlan nagy országépítő feladatokkal lépést tartani az elmúlt 29 év alatt? Talán egyik sem. Csak éppen eltérően jelentkezik terheivel a hiba helyreigazítása, kijavítása egyiknél vagy a másiknál.

Bizonyos, helytelen lenne Békéscsabát úgy fejleszteni, hogy évről évre újabb libalegelőt törjünk fel. De éppoly hiba a cikkben azt túlhangsúlyozni, hogy városunkban ez elfogadott irányzat volt. A Szabadság tér, a Bánszki utca és a Körös-part, a Vécsey u. környéke, a Kulich Gyula Lakótelep, a Mokri utca mind a belterületen vannak, sőt a Lencsési út a KISZ-táborral bezárva is belül van az optimális határokon. Tény, a helyi közlekedés még nem kielégítő, nehezíti a kényelmes mozgást, de amint a gyakorlat igazolja, fokozatosan kialakul ez is. El kell fogadnunk azt, hogy a lakásépítéssel szemben mutatkozó társadalmi igények olyan nagymérvűek, hogy az eddigi feltételek mellett a mennyiségi kérdések határozzák meg a városépítés legfőbb irányát. A lakásigények kielégítése a legfőbb cél. Ezzel párhuzamosan teret kapnak a belső rekonstrukciók, most már a korábbinál nagyobb ütemben. Ami nem abból ered, mert „modernizálódott a közgondolkodás”, vagy „legyőztük a visszahúzó erőket”, és nem is azért, hogy valamely fővárosi jogász „tájékozódó metódusát” elavulttá tegyük, hanem abból, hogy megyénk, vagy éppen városunk ipara. mezőgazdasága fejlődött, eredményesen haladt előre, a nemzeti jövedelemből közvetlenül, vagy közvetve több jut évről évre arra is, hogy a múlt agrárjellegéből eredő öröksége a városképből fokozatosan eltűnjön. Az új és régi közötti ellentmondás feloldódjon anélkül, hogy a lakásépítkezés üteme az igen költséges rekonstrukciók miatt lelassulna.

Titkon remélem, hogy egy-két év múlva megkezdhetjük az országjárást kedvelő hazánk fiainak, sőt a külföldieknek az ide- csalogatását is. De én nem horgászversenyt taftanék, mert erre jobb a Duna vagy a Balaton, esetleg Szanazug, nem is autó-, motocrosst a Szabadság téren, mert arra alkalmasabb a fővárosi versenypálya. Nehéz lenne versenyezni az ország műemlékeiben gazdag, kedvező földrajzi környezetű tájaival is — a múltból merített látványosságok bemutatására —, mert ebben szűkölködünk. Ehelyett merítsünk minél több szemléltetésre, szórakozásra alkalmas momentumot a jelenből. Maradjunk meg mesterségünknél, mutassuk be fejlett mezőgazdasági nagyüzemeinket, új gyárainkat, állítsuk ki azok termékeit, szerezzünk minél több hírnevet és vevőt ahhoz. Véleményem szerint

nem kell pirulnunk a jelen- vagy az utókor előtt új lakótelepeink miatt sem, mert egy-egy korszerű kis városrész lesz egyenként bármelyik, több ezer dolgozó otthona, amely nem az urbanizálódás ellen, hanem annak jegyében épült.

Anno 1960—1979.

Bakos János Kulich Gyula Lakótelep