Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-10 / 108. szám
I9«7. május 10, 5 Szerda Gyengén sikerült a termelőszövetkezeti kedvezményes tüzelővásár Egy szóra kértem csak, amikor a bíróság ítélethirdetése után kisírt szemekkel kijött az épületből, s leroskadt a Sugár körút gesztenyefád alatt a padra. Húga vigasztalta — őt felmentették —, de morcos arcát ő sem Titkolta előttem. Ennyit kérdeztem az elítélttől: „Súlyosnak érzi az ítéletet?” Rázta a fejét, de nem szólt semmit. Aztán megtudtam, hogy nem az ítélet méirvére tagadott fejével, hanem így hozta tudomásomra, hogy újságírónak nem nyilatkozik. Nem közölhetem hát az olvasóval, hogy Megyik Judit, akit emberölésben mondott ki bűnösnek a megyed bíróság, és két és fél évi szabadságvesztésre ítélt, milyen súlyosnak vagy enyhének tartja az ítéletet. Annál inkább tudom közölni azoknak a- véleményét, akik az ítélet nyilvánosságra hozása után szóban is, levélben is „nyilatkoztak”. Szinte a kilencven százalékuk enyhének véli a két és fél évet és a tíz százalék sem éppen súlyosbítást „kér”, hanem inkább állásfoglalástalan. Nem tudja, sok-e a büntetés vagy kevés. Röviden a bűncselekmény történetéről: Megyik Judit házasságon kívül szülte meg fiúgyermekét. Előzőleg titkolta terhességét és csak — a szó igazi értelmében — az utolsó pillanatban tudatta ezt, a vele együtt albérletben lakó húgával is. Ekkor már a szülés folyamata megkezdődött. Hogy pontosan mi történt ez alatt az idő alatt, azt már csak azért is nehéz tudni, mert a lányanya „nem emlékezett” a bírósági tárgyaláson jóformán semmire. Viszont tény, hogy néhány nap múlva a csecsemő holttestét eldugva találta meg a rendőrség. Az orvosszakértő szerint élve született a gyerek, az anyán viszont, elmezavarokat sem szüléskor, sem most nem lehet feltételezni. A csecsemő nyakán szorítás és érhatású sérüléseket, hátul, a tarkó alatt pedig hét merőleges késszúrást, gerincig hatoló metszést talált az orvosszakértői bizottság. A halált ez okozta. Az ítéletet ismerjük. Azt is, hogy sok embert meglepett az ítélet. Magam is beszélgettem ítélethirdetés után a büntetőbíróval. Már akkor mondta, hogy feltétlenül figyelembe kellett venni a testi és lelki megrázkódtatást és főleg a lányanyaságot, amit — függetlenül a mi társadalmunk szemléletétől — a közvélemény még most is megvetéssel, lenézéssel, sőt nagyon sokszor kiközösítéssel illet. Be kell vallanunk, hogy nem lehet paragrafussal sem egyik napról a másikra eloszlatni ezt az előítéletet az emberekből. A felvilágosultságtól függően a környezet rengeteget árthat, kárt okozhat, de ugyanígy medrébe is vissza tudja vezetni az eltévedt vizet. Erről a gondolatról kellene kissé többet beszélni. Nehogy vád érjen, előre kijelentjük: nem mentjük fel a gyilkolást. Nem adunk létjogot annak a múltból ránk maradt tréfás jel- [ szónak, hogy „asszonynak köteles- I ség, lánynak ...” stb. Ostobaság lenne és teljesen idegen az elveinktől. De mégis felkiáltunk: emberek vagyunk! Sok minden megtörténik velünk, ami nem illik, ami nem helyes, amit nem lehet dicsérni, de amit mégis mint ember cselekszünk. Bár csak egy pálcaütéssel minden emberi gyengeséget, gyarlóságot, embercsele- kedte rosszat megszüntethetnénk! De emberek vagyunk. Egyikünk kevesebb, másikunk több hibával, meggondolatlansággal. Hogy kevesebb legyen a rossz, melyet ember elkövet, többet kell tennie annak, aki kevesebb rosszat tesz. ÉS mOSt vissza a környezethez. Látunk filmeket régről és mostanról; olvasunk regényeket régről és mostanról — benne nagy figyelmeztetéssel: vannak, akik tragédiákat, katasztrófákat zúdítanak rossz indulatú megjegyzéseikkel, nagyot mondó kijelentéseikkel másokra. Megyik Judit, megölte újszülött fiú gyermekét. A bíróság is, más is kereste a „miért”-es t. Anyagilag biztonságban volt,, hogy gyermekét felnevelhesse. De menjünk vissza: ha éppen abortust igényel, annak sem lett volna különösebb akadálya. Hát akkor miért? Szerelmi csalódás? Ez még logikátlan is. Nem szabadulok a gondolattól: félt környezete, ismerősei, rokonai megvetésétől, s megbocsáthatatlan eszközhöz nyúlt: gyilkolt! Ártatlan emberke életét oltotta ki, saját lelkében pedig soha nem múló foltot hagyott. Ha tudja, ha elég felvilágosult, s le tudta volna magáról szaggatni a régi világ ma is mardosó előítéletét, akkor megtalálja a víz medrét, s — bár „ára” lett volna — nem történik tragédia. De nem volt meg a tájékozottság, nem volt tudatában az, hogy a mi társadalmunkban nem veszhet el ember, nem lehet kivetett a leányanya. II Battonyai Asztalos Kisipari Termelőszövetkezet a lakosság szolgálatában! Vállal: mindennemű asztalos javítási és új munkát, kárpitosjavításokat, villanyszerelési munkát, továbbá szobafestést és mázolást. Továbbá vállal: mindennemű csatornázási munkát és üvegezéseket. KERESSE FEL BIZALOMMAL SZÖVETKEZETÜNKET! Szakszerű munka, figyelmes kiszolgálás! % i«r t DtstaaiwriB ssaass&ae ubbi ^■BBBBBBBtBflMBBaaBaaBBHBBH,nap isaiMBB{»»BBaBgeasea5Ba!í'i«i. ............. a aaaaaaaaaaaaaaaaBr ■■■■■■■ Gazdag választék a TÜZÉP-telepeken Nem merném kimondani, hogy minderről egyedül ő tehet. És itt beszéljünk a környezet okozta tragédia mellett egy másik okról: ez a felvilágosítás, vagy ahogy divatos: az ismeretterjesztés, aminek semmi egyéb célja nincs, mint az emberek gondolkodásában elhitetni azt, hogy a szocialista társadalom építése kér és ad. Részletezni lehet ugyan, de mégis ez a kettő: kér és ad. Ezt kell tudni az embereknek, ezért kell dolgozni a TIT-nek, nőtanácsnak, az ismeretterjesztő előadónak. szakszervezetnek, KISZ- nek, Vöröskeresztnek, egy szóval, minden társadalomban dolgozó aktívának. Megyik Judit valószínű tudta, hogy munkahelyén mit kell tennie, hogyan kell dolgoznia. De tudta-e, hogy amikor bajba jutott, nem marad egyedül, mert kap is a társadalomtól,' azt amire szüksége van; és tudta-e, hogy nem hagyják egyedül bajában? Félt a következményektől, s félelmében olyat cselekedett, ami még súlyosabb következményekkel járt Ha mi a különböző orvosi előadásokon, vagy bármely más ismeretterjesztő tájékoztatókon megfelelő felvilágosítást adunk — anélkül természetesen, hogy a rosszat, a helytelent propagálnánk —, talán kevesebb lenne az olyan emberi cselekedet, amelynek ilyen súlyos következménye van. TlldOnt, sokan mondják most, hogy ilyen „kényes kérdéshez” minek kellett nyúlni. Megmondom. Azért, mert emberi, emberekkel előforduló Cselekedet. Ha behunyjuk a szemünket, akkor is megtörténhet és megtörténik. De ha az okokat faragjuk, szűkítjük, akikor kevesebbszer, ha pedig „kényesnek” tartjuk, s hallgatunk, akkor baj, sokszor megyik- juditok tragédiája lesz belőle. Függetlenül attól, hogy az ítéletet megérdemli. A Belkereskedelmi Minisztérium TÜZÉP Főigazgatósága a napokban értékelte a most lezárult fűtési időszak tüzelőforgalmát, valamint a kedvezményes tüzelő- i akciók eredményeit és jelenlegi helyzetét. Az elmúlt idény a tüzelőkereskedelem szempontjából nem volt a legkedvezőbb, mert túlságosan „meleg” volt. Az 1964/65-ös idényben 365 000 vagon, az 1966/67-es évben viszont csak 338 000 vagon tüzelő fogyott. Egyebek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy az idén először meghirdetett termelőszövetkezeti tüzelővásárlási akció nem hozta meg a várt eredményt. Az akció első két hónapjában — márciusban és áprilisban még 10 000 utalványt sem váltottak be a szövetkezeti tagok. A gyenge érdeklődés okát a TÜZÉP vezetői abban is látják, hogy a szervezéssel kissé megkéstek, s a tsz-ek a mezőgazdasági munkák kezdete miatt már nem tudtak megfelelően foglalkozni az akcióval. A tüzelőkereskedelem a kezdeményezést nem veti el, továbbra is lehetővé teszi a parasztság részére is a kedvezményes tüzelővásárlást. A SZOT hagyományos kedvezményes tüzelőakciója viszont kedvezően indult. Az idén 1 450 000 utalványt bocsátanak ki mintegy 850 millió forint értékben. Az akció első hónapjában, áprilisban országszerte 295 000 utalványt váltottak be, mintegy 175 millió forint értékben. A TÜZÉP-telepeken jelenleg is gazdag a választék; valamennyi forgalomban levő hazai és importszén, valamint fa kapható. Változatlanul az NDK-brikett iránt legnagyobb az érdeklődés. Fellendült a hazai brikettforgalom, s naponta 120—130 vagonnyit ad[ nak el belőle. Tavaly óta ugyanis | javult a hazai brikett minősége, s | fűtőértéke 600—800 kalóriával haladja meg az NDK-briketlét. (MTI) „Fővárosi manekenek” Most már megmondom őszintén: mindig gyanús, ha ilyesmit olvasok valahol: fővárosi... magyar... európai. A Pécsi Balettra nem kell azt mondani: európai színvonalú együttes, mint ahogy a Royal Shakespeare Company után is fölösleges a jelző. A Tokaji Aszú, vagy az Egri Medoc is többet mond önmagában, mintha hangsúlyoznánk, hogy magyar bor. Korda György vagy Koncz Zsuzsa neve után is teljesen fölösleges függelék lenne megjegyezni: fővárosi művészek. Ezért voltak rossz előérzeteim, amikor a minapi divatbemutató plakátján azt olvastam: „fővárosi manekenek felléptével”. Ha Csirit, Dórit vagy Marit olvasom, akkor tudom: ez márkát jelenti De akik mindössze azt hozhatják fel saját mentségükre, hogy fővárosiak...? Beszéljünk komolyan. Elismerésre méltó, igazán jó kezdemé- ! nyezés volt a Békés m. Iparcikk I Kiskereskedelmi Vállalat párt1 fogásában lebonyolított divatbe■ mutató. Hogy mennyire szereti | az ilyesmit a közönség, azt a j zsúfolt házak, elővételben el- | kelt jegyek bizonyítják. A mü- ! sor színvonaláról is csak dicsérő í jelzőket mondhatunk. A ruhák j is szépek voltak. [ Egy valamit azonban megta[ nultunk: milyen ne h é z mes- j térség is a manekenség. Mert az 2 itt felvonult próbmkisasszonyok- s ra — tisztelet egy vagy két ki- I vételnek — bizony ráfért volna 1 egy röpke mozgásművészeti tan- f folyam. Mert a harmonikus, ke2 esés, kifinomult mozgás, a ; könnyed s mégis méltóságot ! sugárzó járás minden nőnek 1 ékessége. 2 A manekeheknél viszont — ■ szakmai alapfeltétel! I —aj— Varga Tibor Barátunk-e a fájdalom? A fájdalomtól való irtózás az önfenntartási ösztön csoportjába tartozik. A fájdalom rémülettel töltötte el a jelenségeket nem ismerő ősembert és félelmet ébreszt a mai, kifinomodott idegrendszerű emberben is. Sokan úgy vélik, hogy a fájdalom a szervezet védekezése a veszedelem és más kóros behatással szemben. Afféle vészcsengő, amely jelzi a testben beálló zavarokat. Ha nem is mindig, de legtöbbször valamely testrész fájdalma hívja fel a figyelmet a betegségre. A szülési fájdalom az egyedüli, amely nem betegséget jelent, hanem egy élettani folyamat kísérője. Azok, akik a fájdalmat „jó barátnak” tartják, emlékeztetnek a fájdalom hasznos voltára. A csecsemő éhségfájdalmat érez, ha táplálékra van szüksége és ilyenkor keserves sírással figyelmezteti az elfoglalt vagy feledékeny édesanyát a szoptatás idejére. A vakbélgyulladás első érzékelhető tünete a fájdalom. A legtöbb hasi katasztrófát, mint amilyen a bélcsavarodás, nem lehetne diagnosztizálni, ha nem jelentkeznének a hasban a görcsös fájdalmak. Ha szemünk érzéketlen lenne, nem észlelnénk idejében a beleesett idegen testeket és könnyen elveszthetnénk szemünk világát. Ha törés esetén nem éreznénk fájdalmat, zárt törésből könnyen nyílt törés lehetne. Fájdalom nélkül nem lehetne diagnosztizálni a gyomorfekélyt. Az orvosi irodalom 20—25 olyan esetet ismer, amikor a betegek semmiféle fájdalmat nem éreznek. Legutóbb a brazíliai Sao Pauló klinikára vittek be egy fiút súlyos combcsonttöréssel. A gyerek nevetve fogadta a köréje sereglett orvosokat. Veleszületett tulajdonságánál fogva semmiféle fájdalmat nem érzett. Ezeket az embereket ne irigyeljük, mert életük állandó veszedelemben forog. Ezek szerint tehát a fájdalom a természet figyelmessége az emberrel szemben. Lerirche francia sebész, aki könyvet írt a fájdalom sebészetéről, többed magával ellenkező véleménnyel van. Lerirche — francia szellemességgel — úgy gondolja, hogy a betegség többnyire kétfelvo- násos dráma. Az első felvonás alattomosan játszódik le a szövetek mélyén. Amikor kígyóinak a fények — fellép a fájdalom — már túl késő, benne vagyunk a második felvonásban. A fájdalom még megnehezíti és szomorúvá teszi az amúgy is vesztett csatát. A fájdalom a rák’ esetében gyakran akkor jelentkezik, amikor már nem operálható. Az ideg- zsábával jelentkező, hosszantartó, csaknem elviselhetetlen fájdalom érthetetlen. Ha a természet figyelmes volna és gondoskodnék rólunk, vesekő esetén például már akkor figyelmeztetne, amikor még apró, homokszerű és természetes úton is eltávozhat. A szívbetegségek többsége is fájdalom nélkül lopakodik a szervezetbe — állítja Lerirche. A vészcsengő tehát olykor néma marad. Nem hiába jelentette ki Penzoldt, hogy' azok a betegségek a legveszedelmesebbek, amelyek nem fájnak. Jó barátunk-e a fájdalom, vagy ellenségünk? Hol jó barát, hol ellenség. Egy bizonyos: az orvosnak mindenkor kötelessége felvenni a harcot a fájdalom ellen, egyben megszüntetni az okot, amely azt kiváltotta. Dr. Marék Antal
