Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-09 / 107. szám
A MEGY ET PÁRT ül Z OT T S ÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA Mezőgazdasági termelés - Világpiac — Információk .Külkereskedelmi vitaülés Békéscsabán A Magyar Agrártudományi Egyesület Békés megyei Szervezete május 4-én délelőtt 10 órakor Békéscsabán, a Techriika Házában külkereskedelmi vitaülést rendezett. Dr. Éliás Andrásnak, a Külkereskedelmi Minisztérium osztályvezetőjének, a közgazdasági tudományok kandidátusának vitaindító előadását igen nagy érdeklődés kísérte. A termelőszövetkezetek szakvezetői, elnökei mellett ott voltak a mezőgazdasági termékeket feldolgozó élelmiszeripari vállalatok igazgatói, főmérnökei, akik az előadás alapján a mező- gazdasági termelvények világpiacon való elhelyezésével kapcsolatban több figyelemre méltó kérdést tettek szóvá. Van-e lehetőség a mezőgazda- sági és az élelmiszeripari üzemek exportérdekeltségének növelésére? Különböző intézkedések lehetővé termeik a kalászost termő terület csökkentését. Miért nem élünk ezzel a lehetőséggel? Ismeretes, hogy az utóbbi hónapokban, különösen pártiunk IX. kongresszusa óta a mezőgazdaságról mint a népgazdaság egyik igen fontos ágazatáról beszélünk. Érthető ez, hiszen a magyar mezőgazdaság az ország összes exportjából 23 százalékos arányt képvisel. A nyugati államokba irányuló export 45—50 százalékát adja. Ezzel az innen beszerezhető kemény valutának 75—80 százalékát a mezőgazdaság biztosítja. A népgazdaságnak tehát az ország belső élelmiszer- és ipari nyersanyag ellátása miellett fontos érdeke fűződik a mezőgazdaság fejlesztéséhez. A világpiacion a magyar áru csak abban az esetben töltheti be szerepét, ha szervezetten kerül oda. Több szomszédos államban kísérleteztek az egyes termelőüzemek közvetlen exportra termelésével. Ez a módszer nem vált be, mert történetesen a külföldi piacon egy cikkfel 15 vállalat is képviselte az országot. Vagyis, ott versenyeztek a piac meghódításáért. A gazdaságirányítás új rendszerében az exportálással foglalkozó vállalatok közvetlen kapcsolatba kerülnek a termelőüzemekkel, amelyeket az exportáru értékesítésben érdekeltté is tesznek. Ez azt jeleníti, hogy 1968. január 1-től az állam — népgazdaságunk helyzeténél fogva — nem mond le a külkereskedelemben a monopolisztikus helyzetiről. ^ Az ország kenyérellátásának biztonsága továbbra is megköveteli a gabonatermesztés eddigihez hasonló, sőt javuló termelésszervezését Kétségtelen, ez bizonyos értelemben jelentős terhet jelent az üzemnek, mert a kenyérgabona és a kalászos takarmánygabona vetésaránya legtöbb helyen eléri a 45 százalékot. A takarmány- gabona termesztésének területét lehetné csökkenteni — néhány százalékkal —, ha a gabonafelvásárló és feldolgozó vállalat az átvett búza arányának megfelelően az őrlési mellékterméket — a korpát — visszajuttatná a gazdaságoknak. Ezzel a lehetőséggel minden eddiginél jobban kellene élnie mezőgazdaságunknak. A mezőgazdasági termelés és a piac között az utóbbi időben mind szervezettebb kapcsolat alakult ki. Hogy merre fejlődik a piac, milyen a külföldi vásárló, a hazai fogyasztó igénye, azt elsősorban a közgazdászok, a piackutatók, az igények figyelemmel kísérésével, következtetésekkel lemérhetik. Sajnos, a piaci igényeket termelőüzemeink eddig nem ismerték. A gazdaságirányítás új rendszerében a termelőüzemek és az exportáló, importáló vállalatok között minden eddiginél szorosabb kapcsolat alakul ki. Érdekük, hogy kölcsönösen tájékoztassák egymást a piaci igényekről, a termelési lehetőségekről, hogy' a külföldi keresletet, a belső ellátást javuló színvonalon kielégíthessék. Éppen ezért a jövőben az AGRIMPEX, a HUNGAROFRUCT, TERIMPEX szorosabb kapcsolatba lép a mezőgazdasági üzemekkel, rendelést ad bizonyos árucikkek termelésére a külföldi igényeknek megfelelően. D. K. Népszerű az anyák iskolája — - Kevesebb, de színvonalasabb tanfolyamok a Vöröskeresztnél A Vöröskereszt megyei elnöksége legutóbbi ülésén az egészségügyi felvilágosításban végzett munkát, a tanfolyamok szervezését és lebonyolítását értékelte. A beszámoló szerint az 1966—67-es évben a tervezettnél kevesebb tanfolyamot, ankétot szerveztek, ami helyi értékben növelte a színvonalat és a tartalmat. Az Külföldi hangversenyen veit részt a Békéscsabai IL-es számú Általános Iskola zenei tagozatának gyermekkórusa Emlékezetes koncertet rendezett még márciusban Békéscsabán a Jókai Színházban a Il-es számú általános iskola zenei tagozatának 84 tagú gyermekkórusa. Ezután indult útnak Pozsonyba, ahova a központi úttörőház hívta meg.-Velük tartottunk mi, szülők is, hogy a kisérő tanárok felügyeleti munkáját megkönnyítsük, s segítsük az előadás előkészítését. Vendéglátóink, a pozsonyiak háromnapos ottlétünk alatt változatos programmal szolgáltak. Láttuk a pozsonyi várat, a dévényi várromot, sétahajóztunk a Dunán, s voltunk az Operában is. Kedves volt számunkra, hogy előadásainkra még a környékbeli magyar iskolák diákjai is eljöttek, no meg az, hogy mindig telt ház előtt szerepeltek gyermekeink. Búcsúestünket a Filharmónia koncerttermében, tartottuk. Itt együtt léptünk fel a pozsonyi is- j ban az idén, különösen szép szám kólák kórushangversenyének leg- j mai kapcsolódtak be jobbjaival. Bemutatta a zenei tagozat Kárai József zeneszerző előadások megtartásában az orvosok mellett igen aktívan vettek részt az idei évadban a gyógyszerészek is. A tanfolyamokat általában filmek vetítésével és gyakorlati foglalkozásokkal kötötték egybe. Megyénkben összesen 251 különböző egészségügyi tanfolyamot szervezett a Vöröskereszt, melyen 5084 hallgató vett részt. A színvonalra jellemző, hogy a korábbi tapasztalattól eltérően most a lemorzsolódás elenyészően kevés volt. A hallgatók végig nagy érdeklődéssel vettek részt a foglalkozásokon. A legnépszerűbb az „Anyák iskolája” előadássorozat volt, melyből 111-et szerveztek a megyében. Ez az évad befejezése után is tovább folytatódik, több helyen szerveznek ilyen sorozatot, így lehetővé válik, hogy a kismamák 75—80 százaléka részesüljön megfelelő felvilágosításban, oktatásban. Az előadások megtartásáhárom kórusművét. Különben a zeneszerző is velünk jött az útra, és zongorakísérettel segítette előadásainkat. Igen nagy sikert arattak a gyerekek az Estéli nótázás című mű előadásával. Az iskola vezetősége és a szülői kollektíva fáradozása nem volt hiábavaló. Tanultunk, és gyermekeink szórakoztatták a pozsonyiakat. Dr. Palovits Gyuláné Nyugdíjas gépírónőt keres A BUDAPESTI BÚTORIPARI VÁLLALAT 8. sz. gyáregysége. (Gyula, Zrínyi tér 5.) Jelentkezés a gyáregység főkönyvelőjénél. 136190 ■ ________________a szülészI szakorvosok. A kismamák oktatását mindenütt gyakorlati bemutatókkal kötötték egybe. Ezenkívül főleg a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban 55 elsősegélynyújtó tanfolyamot szerveztek. Ebben példát mutatott a szarvasi és a szeghalmi járás. Közegészségügyi tanfolyamból 37-et szerveztek megyénkben, legtöbbet a békési és szarvasi járásban. Az üzemegészségügyi előadássorozatokból tizenegyet. a házi betegápolási tanfolyamokból pedig 37-et tartottak meg a Vöröskereszt alanszerveze- tei. A különböző tanfolvamokon kívül a járásokban az alapszervi titkárok és reszortfelelősök részére továbbképzést, tartottak, s ezen négyszázan vettek részt. K. J. Idői órás* elöntés Várható időjárás ma estig: Főként nappali felhőképződés, legfeljebb néhány helyen délutáni zápor, zivatar. Éjszaka gv^nge, napközben mérsékelt szél. Meleg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet 20— 2S fok között. (MTI) ZONGORAÓRÁN Magas színvonalon folyik az oktatás az orosházi Liszt Ferenc Zeneiskolában. A zene iránt fogékony fiatalok különféle hangszerek között választhatnak, s szakképzett pedagógusok irányításával tanulhatnak. Képünkön Apáti Já- nosné zongoratanárnő Bártfai Zsuzsa játékát figyeli, s mint mondotta, elégedett a két éve zongorázó kislány előmenetelével. mUMUUMMMUUUUUUmUiUHUHUUMMHHIimmi HÍREK — Véradó honvédek. Május 5-én 247 békéscsabai honvéd bizonyította be önzetlen segiteni- akarását: összesen 81 liter vért adtak. — A tervezett 207 ezer forint értékű társadalmi munka helyett 277 ezer forint értékűt végzett tavaly a békéscsabai V. kerület lakosságai Az idén hasonló nagyságú társadalmi munkát terveztek. — Az önkéntes tűzoltók közül a békéscsabaiakat követően május 14-én a gyulai járásiak Sarkadon tartják meg idei versenyüket. — A első díj: 15 literes díszhordó. A borkóstoló-verseny döntőjére május 14-én este kerül sor a Borsodi Vendéglátó Napok keretében Miskolcon, az avasi Bortanyán. Az elő, a második és a harmadik díj egy- egy 15, 10 és 5 literes díszhordó, természetesen igen finom borral töltve. — Hosszúhegyen 22 szarvasi gimnazista dolgozik az idén július 2-től 15-ig a fiúk nyári ifjúsági építőtáborában. Alesiszi- getre harminc lány megy. — Kártérítésként 12 millió 37 ezer forintot fizetett ügyfeleinek az idén az Állami Biztosító megyénkben. Az áprilisi kárfizetés öszege 2 millió 958 ezer forint. — Csillebérci szaktáborok. Ma fejeződnek be a földrajzi vetélkedővel a megyénkben úttörők szaktárgyi versenyei. Az öt tárgyban vetélkedő pajtások közül a legjobb 7—7 augusztusban csillebérci szaktáborba megy. . — Győzelem Napja, május 9. A hitleri fasizmus felett aratott győzelem évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak a nyugdíjasok klubja rendezésében május 10-én, szerdán 18 órától a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában. Életveszélyes sérülés Iíétegyházán Öt közlekedési baleset Szeszes ital hatása alatt s vezetői jogosítvány nélkül motorkerékpározott Kétegyházán május 7-én Kovács András 17 éves nagykamarása lakos, és az Eleki úton levő kanyarban az útszéli kőkorlátnak ütközött. Életveszélyes sérüléssel szállították kói-házba. Személygépkocsival közlekedett május 7-én a Békés és Tarhos közötti útszakaszon az orosházi Kovács István, s járműve rossz fékje miatt nekihajtot; egy előtte haladó lovaskocsinak. A gépkocsiban utazó Kovács Istvánná könnyebben megsérült. Békés és Békéscsaba között a Körös gátján motorkerékpárral összeütközött a békési Szerencsi BUDAPEST FELVESZ ESZTERGÁLYOS, MARÓS V ILLAN YH EGES ZTÖ SZAKMUNKÁSOKAT Térítéses vasúti jegyet és szállást biztosítunk. Jelentkezés: levélben, Budapest, VIII., Vajda Péter u. 10. Munkaerő- gazdálkodás. 3258 József a szintén motorkerékpáros Rucz Gyula békéscsabai lakossal. A baleset következtében Szerencsi József nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett Az elsőbbség meg nem adása miatt történt baleset május 7-én Orosházán. A helybeli Baricz Viktor kerékpárral nem adta meg az áthaladási elsőbbséget a szintén orosházi Fruzsa Ferencnek, s így összeütköztek. A kerékpáros könnyebben megsérült. Szabálytalanul előzött személy- gépkocsijával május 7-én a szarvasi Dózsa Tsz bejárójánál Doroszlai Ervin szarvasi lakos, s összeütközött egy vontatóval. Személyi sérülés nem történt, a kár mintegy 6—7 ezer forint BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba IL. Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 10—21. 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj l hónapra 13,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba ^Index^^!5^05^j