Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-24 / 120. szám
TS67. május 24. 5 Szerda Képek Eduárd Oebiczki Szarvason feit látogatásáról Gyenge termelőszövetkezetek és az új gazdasági mechanizmus Állami szerveink gazdasági intézkedéseikkel arra ösztönzik A békehónap alkalmából a Hazafias Népfront megyei bizottságának meghívására az elmúlt héten Eduárd Debáczki, a Lengyel Kultúra igazgatója tett látogatást Szarvason. A kedves vendég ismerkedett a város vezetőivel, intézményeivel, üzemei vel és barátsági nagygyűlés keretében fca- lál'kozog, Szarvas város dolgozóival. A vendég és vendégfogadók együtt töltött kellemes napjáról Milyen sors vár a gazdaságirányítás új rendszerében a gyenge, az évről évre mérleghiánnyal küszködő termelőszövetkezetekre? Napjainkban gyakori ez a kérdés értekezleteken, baráti beszélgetéseken. A vélemények természetesen megoszlanak. Érthető, hiszen több jelenségből máris levonható bizonyos következtetés. Többek között tapasztaljuk, hogy a termelővállalatok válogatják partnereiket. Törekvésüket az a szellem hatja át, hogy csak azokkal a gazdaságokkal szerződnek cikkeik előállítására, amelyekkel a korábbi években jól „összedolgoztak”. Más részről az is tapasztalható. hogy a vállalatok gazdálkodására bízott központi takarmányból elsősorban azoknak a szövetkezeteknek juttatnak, amelyekben a legkedvezőbb és a leghatékonyabb a felhasználás. Kézenfekvő: a nagyüzemi termelés feltételei a közepesnél jobban gazdálkodó tsz-ekben jobbak, a gyenge és mérleghiányos tsz-ekben viszont kedvezőtlenebbek. Egyes vállalatok most a jobb termelési feltételek „megnyergelésé- re” készülnek. Ennek ellenére korai lenne az új gazdaságirányítás várható hatásából olyan következtetésre jutnunk, mely szerint a közepesnél gyengébben gazdálkodó szövetkezetek 1968-tól fokozatosan eladásodnak, fizetésképtelenné válnak. Gazdasági életünkben ilyen helyzet nem következhet be. A mi társadalmi rendszerünkben az erős és a gazdaságilag jól megalapozott szövetkezetek nem „falhatják fel” a viszonylag gyengébbet. Pártunk mezőgazdasági politikájától az új gazdaságirányítás rendszerében is idegen marad minden olyan nézet, amelyik a gazdaságilag gyenge szövetkezetek számának csökkentését az erősítés helyett valami másban véli. A gonddal, bajjal küszködő termelőszövetkezetek társadalmi rendszerünknek ugyanolyan vívmányai, mint a kevesebb hibával, a jó természeti adottságok közepette gazdálkodó üzemek. Éppen ezért a párt megyei bizottsága és a megyei tanács végrehajtó bizottsága — igen helyesen — a mezőgazdasági termelés nagy tartalékai közé sorolja a gyengén gazdálkodó üzemeket. Békés megye 1967. évi termeléspb’bikái céljai között a párt- és állami szervek — ennek megfelelően — külön gondot fordítanak a gyenge, a bevételi hiánnyal küszködő gazdasásokra. Olyan gazdaság- szervező politikát folytatnak, amely minden tekintetben megfelel a gyenge szövetkezetek szervezett erősítésének. A jól irányított megyei politika továbbra is biztos támasza marad a gyenge tsz-ek szilárdításának. Kérdés azonban, hogy a jövőben a párt- és állami szervek milyen módon hatnak a gyenge tsz-ek gazdaságszervező munkájának javítására? Ismeretes a párt IX. kongresszusán megfogalmazott tétel, miszerint a termelőszövetkezetek kötelezettségei a jövőben csak jogszabályokból és érvényes termelési szerződésekből eredhetnek. Ez azt jelenti, hogy a közösség életébe, a termelés szervezésébe operatíven egyetlen vállalat sem avatkozhat be. Vajon a párt- és állami szervek hogyan, milyen módon jutnak közelebb, adnak segítséget az új helyzetben ? Hogyan fér össze a nagyobb termelési önállóság és felelősség az állami irányítással, ha szükséges, a gazdasági életbe való közvetett beavatkozással? A kormány az utóbbi időben több intézkedést tett a termelő- szövetkezetek önállóságának, felelősségének növelésére (hitel- rendezés, a különféle alapok képzésének szervezése, a szociális helyzet javítása), ezek önmagukban nem oldják meg a gyenge tsz-ek erősítésével kapcsolatos feladatot. De ha az ebbe a kategóriába sorolt gazdaságokban a helyi intézkedések szellemében szervezik, irányítják és teljesítik feladataikat, akkor lényegében fontos lépést tesznek a gazdasági erősödés útján. Kétségtelen, az önállóbb gazdálkodáshoz erős anyagi alapok szükségesek. Ahol ezekkel még nem rendelkeznek, nyilvánvaló, meg kell teremteniük. Az állam különféle módon — dotációval és egyéb juttatásokkal, kedvezményekkel — továbbra is segíti a gyenge tsz-eket. Viszont megköveteli — talán a korábbinál konzekvensebben — az állami eszközök hatékony kihasználását, a termelés fejlesztését, a szövetkezeti gazdák tsz-ből származó személyes jövedelmének növelését. Ez nem áll ellentétben az üzemi önállósággal, hiszen nincs a világon egy olyan mecénás, aki nem nézne utána mire és hogyan hasznosítják tőkéjét. Ha egy üzemben az állam jelentős anyagiakat invesztál, akkor logikusan következik, hogy különböző módon ellenőrzi a termelés menetét, a gazdálkodás hatékonyságát. Érthető ez, hiszen neki is pénze van a vállalkozásban. Végső soron tehát az állam anyagi segítsége és ellenőrző munkája továbbra is eszköze marad a gyenge tsz-ek erősítésének. majd a különböző termeltető vállalatokat, hogy a termelés rejlett tartalékainak feltárásához adjanak közvetlen szakmai tanácsot, szerződjenek a lehetőségek jobb kihasználására, az eddiginél is több mezőgazdasági termék előállítására a gyengébb adottságú tsz-ekkel. Ebben a vállalatok is érdekeltek, hiszen a közepesnél is jobban gazdálkodó üzemekben az épületek kihasználásában, a megtermelt takarmány hasznosításában már elértek egy olyan színvonalat, amelynek növelésére — arányaiban — nagyobb beruházás szükséges, mint a gyenge tsz-ekben rejlő adottságok jobb kihasználására. így nem valószínű, hogy az állatforgalmi vállalat olyan tsz-ekbe juttatja a gondjaira bízott takarmányt, ahol ennek hasznosítására először is ólakat, istállókat kell építeni, törzs- állományt gyarapítani, hanem oda, ahol van épület, törzsállomány és kellő szakértelem, de a természeti adottságok következtében szemesabrak-hiánnyal küszködnek. A termeltető vállalatokat a gazdaságirányítás új rendszerében az eddiginél nagyobb érdekeltség fűzi a mezőgazdasági hozamok növeléséhez. Ezt mindenekelőtt nem az erős, a gazdaságilag megalapozott szövetkezetek segítségével, előnyben részesítésével érik el, hanem a termelés lehetőségeinek feltárásával, a gazdaságilag gyenge tsz-ek termelési színvonalának közvetett fejlesztésével. Az állam a maga eszközeivel helyes irányba tereli a gazdasági érdekeket, megakadályozza az eladósodást, a fizetés- képtelenség bekövetkezését. Azok tehát, akik az új gazdaságirányítás időszakában a gyenge tsz-ek számának csökkentésében „a nagy hal felfalja a kishalat” nézettel azonosítják magukat, tévednek. A következő évben és a későbbiek során is mezőgazdasági politikánkban megkülönböztetett gondosságot fordítunk a gyenge tsz-ek gazdasági erősítésére. Ezt nem afféle szociálpolitikai intézkedésből tesszük, mint ahogyan azt néhány gazdaságilag megalapozott tsz vezetője hangoztatja. Azért, mert a mostoha természeti és egyéb körülmények miatt hátrányos helyzetben levő termelőszövetkezeti parasztság életszínvonalán — egyedüli módon — a gazdálkodás eredményeinek növelésével, a mind több új termék előállitásá- val és igazságos elosztásával segíthetünk a legjobban. Dupsi Károly néhány képben számolunk be. Felvételünk Eduárd Debiczki elvtársat a ruházati ktsz látogatása alkalmával örökíti meg. Mellette a szövetkezet főkönyvelője, Rajkó Sándor az exportigényeket mutatja. A Lengyel Kultúra igazgatója a Szarvasi Földművesszövetkezet könyvesboltjában. Szerdán délután nagy sikerű lengyel—magyar barátsági nagygyűlést rendeztek a vasipari ktsz klubtermében. Ezen felszólalt Eduárd Debiczki elvtárs is. Az asztal szélén dr. Tóth Lajos, a nagygyűlés ünnepi szónoka ül. Különös egyesületre bukkant Hollandiában egy csabai eszperantista Ezzel a nappal azonban nem zárult le a lengyel barátokkal való találkozás, ugyanis május 19-én a lengyel nagykövetség tagjaival ismerkedett Kaszaper község lakossága. Fotó: Malmos —II— Wagner András MÁV-nyugdí- jas, a békéscsabai eszperantisták doyenje, legidősebb, legi'smertebb tagja Hollandiában járt. Mint eszperantista, minden földrésszel, s Európa szinte minden országával levelez s ily módon kapott meghívást egy szokatlan nevű és munkamóöszerű közösség, a Szájjal és Lábbal Festők Egyesülete egyik tagjától, a holland A. J. Heigst van Maanen kisasszonytól. Kissé bizarmak tűnt számára a dolog, úgy gondolván, hogy valamiféle különc társaság fura időtöltéséről van szó. A valóság azonban egészen más, mélyen erkölcsi töltésű. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy gyermekbénulásban szenvedők vagy baleset következtében kezüke:, karjukat vesztett emberek visszanyerjék önbizalmukat, életkedvüket. Érezzék, hogy korlátozott testi ado.tságaik, körülményeik ellenére is a társadalom hasznos, emberi értelemben pedig teljes értékű tagjai. Olaj-, akvarell- festményeket, különféle grafikákat láthatott, melyek msgas fokú rajzismeretről és elmélyült művészi alkotókészségről tanúskodtak, s amelyekről az avatatlan műértő álmában sem tételezné fel, hogy kéz nélküliek és bénultak alkották. Az egyesület alapitó elnöke, Arnulf Eridá Stegmann karja és lába kora ifjúságában megbénult. Foga közé szorított ceruzával megtanult rajzolni és ecsettel festeni. Ma már ott tart, hogy kiállításai voltak Európában, Afrikában és Ausztráliában. Alkotásait minden ismertebb szépművészeti múzeum és képcsarnok számon tartja, s birtokol belőlük néhány remeket. Az egyesület legutóbb Madridban tartotta kongresszusa: 2<X> küldött részvételével. Nemzetközi kapcsolatuk nyelve az eszperantó. A haladás híveinek vallják magukat, amit alkotásaik témái is bizonyítanak. Jelmondatuk: „Nem szánalmat várunk, hanem törekvéseink megbecsülését.” A nemzetközileg ismert nagy humanista orvos és művészember Schweitzer Albert, aki a közelmúltban hunyt el, életében tudott létezésükről, ismerte alkotásaikat. Ez volt a véleménye: „A képek valamelyest felvilágosítást nyújtanak nekünk a művészekről, akik alkották ezeket, de még valamivel többet is mondanak; az élniakarást, az élethez való bátorságot és ez a lelki adottság jellemgazdagság az a többlet, amit művészetükön felül kapunk. Akik megfordulnak a békéscsabai állomásépület várócsarnokában, az „eszperantó vitrinben” egész sor színes reprodukciót láthatnak a szájjal vagy lábbal festők alko:ásaiból. A képek és a bőséges kísérőszöveg azt a bizonyosságot hirdetik, hogy az ember a legnehezebbnek látszó körülmények között is képes magabiztos, életigenlő állapotot teremteni magának s ezt az optimizmust továbbadhatja hasonló helyzetben levők százainak, ezreinek. Mint az igaz, becsületes, haladó emberi törekvések és kapcsolatteremtések esetében annyiszor, itt is nagy segítséget nyújtott az eszperantó Érthető, hogy az ENSZ kulturális szerve és vetülete, az UNESCO, a világközvélemény nyomására és biztatására mind határozottabban foglalkozik a gondolattal, hogy ez. a nemzetközi nyelvet a középiskolai oktatás területén egyik kötelező tantárgyként fogja javasol- si, s az oktatás, a művelődés más csa.ornáit is igénybe kívánja venni az eszperantó terjesztése érdekében. H. R.
