Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-21 / 118. szám
Sülé István Uyarteiep iWWW**WWWW*WWWWHWWHH»WHHWMW*HWWW%MW%HW>WWWMWWWM*W%WWWWWWWWWWW»WWWWHWWWWWWWW» Brackó István : IMPRESSZIÓK Kék nevetés loccsan a fűre Olvadása d-zsessz-orgona hangja Felbuzognak egzotikus vizek mély-zöld kiáltás bánat-szürke sóhaj Akkord nélküli tiszta hang véreres, moccanatlan levél ÉS VÉGÜL Sóhajtok dünnyögök egyedül lábadozó szélben Dalomtól csak a legnagyobb fa kezd sejtelmesen zenélni az éjben mint egy hatalmas zöld gitár Megyénk 12 községében mérte föl a parasztság életének átalakulását dr. Dankó Imre OLVASÓNAPLÓMBÓL ltja Konsztantyinovszkij: Gyermekrablók Évtizedes, vasszorgalmú kutatómunka eredményeként a múlt évben elkészült dr. Dankó Imrének, a gyulai múzeum két esztendeje Pécsre távozott kiváló igazgatójának kiemelkedő tudományos teljesítményt jelentő kandidátusi disszertációja. Az 1350 gépelt oldalnyi szöveget, 600 fényképet, sok rajzot és térképet magában foglaló dolgozat címe: Életmódbeli változások a délbihari síkság parasztságának felszabadulás utáni életében (különös tekintettel a településre, építkezésre és lakásbelsőre). Az értekezés megvitatására, „megvédésére” június 2- án a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében kerül sor. A Tudományos Minősítő Bizottság a dolgozat bírálatával Barabás Jenőt és Hoffmann Tamást, a néprajztudomány ismert művelőit bízta meg. Dr. Dankó Imre dolgozata megyénk északkeleti részében, gyakorlatilag a volt sarkadi járás 12 községében végezte el a paraszti élet néhány fontos területén azoknak az alapvető gazdasági, társadalmi és életmódbeli változásoknak a felmérését, amelyek évszázadok alatt, s különösen a felszabadulás óta eltelt 22 év alatt zajlottak le. Mindezt a legszélesebb történeti, közgazdasági, szociológiai megalapozással oldotta meg. A változásvizsgálat a legutóbbi évtizedben erősödött meg a magyar néprajzi kutatásokban, s alapvetően új irányt, szemléletet jelent, a lehető legkomplexebb ismereteket követeli meg. Dankó számos korábbi dolgozatával ennek a törekvésnek az egyik legjobb hazai képviselője. Nagy munkája méltón kelti fel nemcsak a szűkebb tudományos körök, hanem a megyénk múltja és jelene iránt érdeklődők figyelmét is. A vaskos értekezés az eddigi kutatásokban eléggé mostohán kezelt volt délbihari táj megyénk ma is sokban sajátos arculatú részének teljes monográfiája. Dr. Szabó Ferenc A regény főhőse egy politikád okokból deportált lengyel asszony — Zosda —, alki mellől egymás után szólítják el cellatársait — kivégzésre. Köztük van egy Stefa nevű zsidó lány is. Kétszínű rejtegető! jelentették föl, hogy öthónapos kisfiát, afci a menedéket nyújtó férfi erőszakosságának és a lány megfélemlítésének köszönhette létét, maguknak tarthassák meg. A házaspár gyermektelen és a betegesen féltékeny asszony így szeretné magához láncolni a férjért. Zosia, aki szerencsésen megélte a felszabadulást, megfogadta, hogy addig nem nyugszik, amíg nyomára nem akad Stefa fiának, és fel nem világosítja születésének körülményeiről. Hosszú évekig hiába kutatja a házaspár nyomát. Már-már reménytelennek látja a továbbá próbálkozást, amikor végre megtudja, hogy Lengyelországból áttelepültek Nyugat-Berlin- be. És tizennyolc évvel a pawiaki börtönben történtek után elégtételt szolgáltathat az ártatlanul kivégzett Stefa emlékének: elmegy Nyugat-Berlinbe és felkeresi a magát bűn télén nek tartó, tisztes polgárként élő gyermekrabló, gyilkos házaspárt. Az ifjúvá serdült fiú előtt fölfedi származásának titkát: azt, hogy nevelőanyja nem az igazi, hanem csak bitorolja annak a jogát, akit hóhérkézre adott Az izgalmas reglényt Szirmai Marianne fordította, s Würtz Ádám és Darvas Sándor megkapó rajzai illusztrálják. széles körben elterjedt a szabadpolcrendszer, és az olvasószolgálat színvonalának emelkedését szolgálta ott, ahol a könyvtáros jól élt ezzel a lehetőséggel. Meg kell azonban jegyezni, hogy a falusi könyvtárakban, ahol az egyetlen könyvtáros egy személyben a kölcsönzési adminisztráció lebonyolítója, az olvasó kiszolgálója és a raktárkezelő is, nincs könnyű dolga: csupán a kisebb forgalmú könyvtárakban adódhatnak olyan időszakaszok, amikor a könyvtáros nem adminisztrál, és olvasóival a szabadpolc környékén vagy a helyben olvasó részben is foglalkozhat. Tehát, ha majd az olvasószolgálat két részterületét — a nyilvántartást és a_ tanácsadó, felvilágosító szolgálatot a falusi könyvtárakban is külön választhatják (minimálisan két könyvtáros alkalmazásával), az olvasószolgálat óriásit javul, és a követelményeknek megfelelő színvonalra emelkedve, lényegesen hozzájárulhat a könyvtár, mint művelődési intézmény feladatának betöltéséhez — a huszadik század, a szocializmus építése által megkövetelt mértékben. A Könyvtártudományi és Módszertani Központ 1964ben elemző adatgyűjtést végzett tíz Heves megyei községi könyvtár munkájáról, mely sok figyelemre méltó megállapítással szolgált. Elgondolkoztató és még ma is jellemző, hogy az egyes korcsoportokban a könyvtári olvasók csökkenő aránya azt mutatja, hogy a falun a könyvek iránti érdeklődés az életkor növekedésével arányosan lanyhul. Művelődéspolitikai szempontból különösen figyelmet érdemlő tény, hogy a tíz községben a 19—50 év közötti falusi lakosságból került ki a legkevesebb olvasó. Mondanunk sem kell, hogy e korcsoport — melynek tagjai jórészt mező- gazdasági dolgozók — szaktudása csupán a gyakorlatban megszerzett ismeretekre korlátozódik és szakmun- kási színvonalú képzettségükhöz az általános műveltség nyújtotta alap nagyrészt hiányzik. Mindezek tudatában a falusi könyvtárak olvasószolgálatának feladatai egyre világosabbak. Az eddig említettek is bizonyítják, hogy „még csak az út kezdetén lépdelünk, hogy még most sem mondhatjuk el önmagunkról: olvasó nép vagyunk. Sok magunk gyártotta illúziót kellett lerombolni, és rájönni arra, hogy nem elegendő a kultúra kincseinek birtokbavételéhez a lehetőséget megadni, nem elég kitűnő könyveket kiadni” (idézet Varga Sándor cikkéből, Társadalmi szemle 22. évf. 5. szám), hanem az is fontos, hogy a könyvtáros rá is vezesse az embereket e kincsek elfogadására, a jó könyvek olvasásának emberi szükségletére. Az sem elhanyagolható, hogy ma a faluban leginkább képes folyóiratokat, újságokat olvasnak az emberek, és csak azután fordulnak a könyvekhez. És ha a könyvekhez fordulnak, azt is fel kell mérni, hogy mit olvasnak legszívesebben? (Zömmel a XIX. század és a századforduló irodalmát, s mindössze 8 százalék olvas a mai magyar szerzők műveiből.) Visszatérve a könyvtári olvasószolgálat feladataira, e kis, de annál jellemzőbb kitérő után meg kell kísérelnünk röviden összefoglalni azt, hogy „hogyan tovább?” A könyvtárak elhelyezésében történő mind gyakoribb változás az egyik szükséges alap ahhoz, hogy ezt, mint formát, megfelelő színvonalon lehessen tartalommal megtölteni. „A csinos, otthonos külső — párosulva gazdag könyvállománnyal — új olvasók ezreit vonzotta a könyvtárakba” — állapítja meg Hegedűs András egy cikkében, melyet a Könyvtáros-ban publikált. Az olvasószolgálatban előtérbe került a termelést segítő szakiroda- lom ajánlása, hiszen a falusi könyvtár nagy szerepet játszik az ismeretszerző munkában is. Köztudott, hogy az olvasás célja a szórakozás mellett az általános tájékozódás és az ismeretek bővítése. A falusi könyvtárnak is feladata, hogy olvasószolgálata segítse az olvasót abban, hogy kérdéseire megkapja a helyes választ, hogy útbaigazítsa az olvasót: érdeklődését milyen dokumentumokból elégítheti ki, hogy különböző irodalomjegyzékekre felhívja a figyelmet, hogy segítse a képzést, a továbbképzést és az ismeretterjesztést könyvekkel, folyóiratokkal, képekkel, kivágatokkal, melyek kiegészítik és megfelelően rögzítik, elmélyítik az említett ismeretszerzési formák hatását. A „hogyan tovább” tehát nagyon is változatos és e változatokban a könyvtárosnak egyaránt otthonosan kell mozognia. Az a jó, ha minden erőfeszítését az jellemzi, hogy rangot igyekszik biztosítani a könyv, az olvasás, az ismeretszerzés ügyének, hogy fejleszteni kívánja olvasói ízlését, esztétikai ítéletét. Megcáfolhatatlan. tény, hogy a falusi könyvtárosok — legyenek bár a legképzettebbek — egyedül mégsem lesznek képesek megvalósítani feladataikat, a harmadik ötéves terv célkitűzéseit, csak akkor, ha a népművelési apparátus teljes támogatását, a társadalom erőinek jó hasznosítását is megkapják. Idézzük zárógondolatként Varga Sándor fentebb említett cikkének néhány mondatát: „Nyilvánvaló, hogy a könyvkultúra falusi terjesztésének gondja nem lehet a falu egy-két emberének privát ügye: ezt a falun működő és ható minden olyan szerv a magáénak kell, hogy érezze, amely bármilyen vonatkozásban is tehet érte valamit, akármilyen keveset is”. Így — ha ez 'megvalósul, és mind több helyen valósul meg — a falusi könyvtárak olvasószolgálata olyan lehetőségek birtokába jut, melyekkel a kétségtelen nehézségeket, az objektív és szubjektív visszahúzó erőket hamarabb küzdheti le, a lakosság, az egész társadalom javára. Sass Ervin Konsztantyin Fegyin: A világvége Fegyin, a regényíró, a szovjet próza egyik legrangosabb képviselőjeként már régóta ismert hazánkban; Fegyin, a novellista voltaképpen ezzel az új kötetével lép a magyar közönség élé, mint a rövid elbeszélő próza egyik legnagyszerűbb, legkorszerűbb reprezentánsa. A világvége javarészt a forradalom előtti falu életévéi foglalkozó novellákat gyűjt egybe. Már maga ez a tény is meglepő lehet Fegyin magyar olvasóinak: az író nagyszabású regényeinek központi témája az értelmiség útkeresése a forradalom idején. Leginkább talán a legutóbbi regény, a Máglya mutatta be erről a „meglepő” oldaláról a szovjet irodalom „legeurópaibb” alkotóját: a vidéki, paraszti lét pompás ábrázolásával a klasszikus orosz irodalom legjobb hagyományainak is örökösévé vált. Fegyin novelláiban szinte mindenütt fellelhető az új, a forradalmi változás motívuma, bár érdekességét éppen az adja ezeknek az írásoknak, hogy a változás egy változatlannak tetsző környezetben — külső és belső: lélektani környezetben — indul meg alig észrevehetően, s legtöbbnyire közvetetten.
