Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-19 / 91. szám

4963. április 19. 7 Szerda Ferenc Éva9 hová is Tibor, Szmola László a középiskolás vívóbajnok Itt nincs találat! A női tőr döntőb lyen ül Adorjánnál. A Békés megyei középfokú iskolák vívóbajnokságán 34 versenyző lépett pástra. Mind a három fegyvernemben az esélyesek szerezték meg a baj­noki cimet. A tavalyi bajnokok közül mind a három — Ferenc Éva, Ko- váts Tibor és Szmola László megvéd­te bajnokságát. Meglepetés Varga Irén második he­lyezése, aki csak a Porkolábtól szen­vedett vereség miatt szorult a má­sodik helyre, ugynis Ferenccel szem­ben — aki addig veretlen volt — győ­zött. Mivel Vargának és Ferencnek is egy-egy veresége volt, újravívás döntötte el kettőjük között a bajnoki címet. A döntő csörtében Varga a rutinosabb Ferenccel szemben alul­maradt. Férfi tőrben Kováts úgy szerezte meg az elsőséget, hogy — meglepe­tésre — kikapott a fejlődő Győritől. Már úgy látszott, hogy Kováts Szi- rákival — akinek szintén egy vere­sége volt — holtversenybe kerül — és újra kell vívniuk, de erre nem került sor, mert Győri Szirákit is megverte, így a gyulai fiú két ve­reséggel a második helyen kötött ki. Kardban Szmola veretlenül lett baj­nok, mivel riválisát Csapót legyőzte. Eredmények. Női tőr, középiskolás .bajnok: Ferenc Éva (Bcs. új gimn.) 7, 2. Varga (Bcs. Vízmű) 7, 3. Bozó (Orosháza) 6, 4. Porkoláb (Bcs. Ró­zsa F.) 5, 5. Molnár (Bcs. Rózsa F.) 3, 6. Szabó (Bcs. új gimn.) 3, 7. Ador­ján (Bcs. Rózsa F.) 2, 8. Láng (Bcs. Rózsa F.) 2, 9. Novák (Bcs. Közgé) 1 győzelemmel. Férfi tőr, középiskolás bajnok: Ko­váts Tibor (Bcs: új gimn.) 8, 2. Szi- ráki (Gyula) 7, 3. Winckler (Gyula) 6, 4. Győri (Bcs. új gimn.) 6, 5. Egri (Bcs. Rózsa F.) 4, 6. Iványi (Gyula) 4. 7. Nemes (Gyula) 4, 8. Babinszki (Oh.) 3, 9. Bállá (Bcs. Vízmű) 3, 10. Hering (Oh.) 0 győzelemmel. Kard középiskolás bajnok: Szmola László (Orosháza) 6, 2. Csapó (Bcs. Rózsa F.) 4, 3. Kováts (Bcs. új gimn.) 4, 4. Bállá (Bcs. Vízmű) 3, 5. Egri (Bcs. Rózsa F.) 3, 6. Szél (Oh.) 1, 7. László (Oh.) 0 győzelemmel. Csapatban csak női tör együttesek en Varga (jobbról) támadása mé- Fotó: Dem én y Indultak. A bajnokság végeredménye: 1. Bcs. új gimn. (Ferenc, Gila, Sza­bó, Hidasi), 2. Bcs. Rózsa F. Gimn. (Porkoláb, Adorján, Kliment, Láng), 3. Oh. Táncsics Gimn. (Kilián, Bor- siczki, Bozó, Bállá), Röplabda NB II Bp. VTSK—Gyulai Lendület 3:0 (6, 4, 10). Női, Budapest. V: Marx. A seermailkéCő esőben nem alakult ki jó játék. Sajnos, a játékvezető túlzottan ragaszkodott az újonnan bevezetett szabályokhoz. A legcsúmyább labda­kezelési hibákat sem fújta le, ezzel el­sősorban a VTSK-naík s kedvezett. A Lendület sokkal jobban játszott, mint azt az eredmény mutatja. Ki­tűnt: Barna, Deák, Bálint, Paulük. Bp. Autóbusz—Gy. Lendület 3:2 (—12, 7, —8, 3, 12). Budapest. V: Pra- somteij. Lendület: Barna, Paulák, Deák, Teleik, Bende, Bálint. Csere: Jappart, Gálák, Tóth É. Balszerencsés volt a Lendület, játéka alapján győzelmet ér­demelt volna. Sajnos, az ehhez szük­séges két pont megszerzése elsősor­ban az idegeskedés és bizonyos mér­tékig a játékvezető ténykedése miatt nem sikerült. Eléggé érthetetlen a csa­pat játszmánként! formadngadozása. Egy jó játékkal nyert szettet — telje­sen gyenge teljesítmény követ. Első­sorban ezért került sor az ötödik Játszmára, ahol 12:12-n«é£L Prasomkij egy teljesen szabálytalanul érintett labdát nem fújt le az Autóbusznál s ez megzavarta a gyulai csapatot. Jók: Deák, Barna, Bálini. A csabai gyerekúszók újból bizonyítottak Az 1958-ban született lányok döntője Az 5-ös rajtkövön a győztes Sass Éva (Bcs. Kötött) Orosházi győzelem a férfi kézilabda-rangadón A sorsolás szeszélye folytán már a harmadik fordulóban összekerült az elmúlt évi megyei L osztályú férfi kézilabdabajnokság első és második helyezett csapata, az Oh. Üveggyár és a Bcs. Pamut. A rangadón mindkét csapat játékosai idegesen kezdtek. Az orosháziak higgadtak le hamarabb és az első félidő vége felé már maguk­hoz ragadták a kezdeményezést. A második félidőben a Pamutszövőnek csak fellángolásai voltak, aminek eredményeként a vártnál biztosabb üveggyári győzelem született. A két listavezető, a Bcs. MÁV n. és az Újkígyós együttesel biztosan szerez­ték meg a győzelmet. Vasárnap ritka csemegében lesz részük az újkígyósi- aknak, hiszen a bajnokság jelenlegi első és második helyezett csapata ta­lálkozik Űjkígyóson. Megindult a me­gyei n. osztály gépezete is, részletes tudósítást lapunk pénteki számában közlünk. EREDMÉNYEK Férfi felnőtt: Oh. Üveggyár—Bcs. Pamutszövő 14:9 (6:3), Mezőberény— Eékés 16:15 (11:7), Szarvasi FMGT— Bcs. Ruhagyár 22:15 (13:8), Bcs. Vörös Meteor—Gyoma 29:14 (13:6), Szarvasi SC n.—Endrőd 19:9 (9:3), Újkígyós— Csorvás 25:11 (13:6), Bcs. MÁV—Gyu­lai MEDOSZ 43:23 (18:13). Ifjúságiak: Bcs. Pamutszövő—Oh. Üveggyár 17:11 (9:4), Békés—Mezőberény 10:6 (3:3), Bcs. Ruhagyár—Sz. FMGT 16:8 (6:4), Gyoma—Bcs. Vörös Meteor 18:12 (11:9), Szarvasi SC—Endrőd 38:9 (16:5), Újkígyós—Csorvás 11:6 (7:2), Gy. MEDOSZ—Bcs. MÁV 16:8 (8:2). Nők: Medgyesegyháza—Bcs. Kötött n. 11:8 (9:3), Bcs. Ruhagyár—Sz. Óvónő n. 7:7 (4:1), Szarvasi SC—Endrőd 8:3 (5:2), Oh. Faipar—Csorvás 4:4 (4:1), Bcs. MAV—Gyula 7:4 (2:2), Bcs. Pa­mutszövő—Bcs. Konzerv 16:5 (9:0), Békés—Dévaványa 10:8 (3:6). Ifjúsá­giak : Bcs. Kötött—Medgyesegyháza 4:1 (0:1), Sz. Óvónőképző—Bcs. Ruha­gyár 12:6 (7:4), Oh. Faipar—Csorvás 6:1 (3:1), Bcs. MÁV—Gyula 6:2 (1:1), Bcs. Pamutszövő—Bcs. Konzerv 14:7 (6:6), Békés—Dévaványa 8:9 (3:4). A Szarvasi Spartacus—Endrőd mérkő­zésre az endrődiek nem álltak ki. Köziiletek munkaerőigénye Vasárnap a megyei úsztószatoszö-vetr­ség rendezés« étben tkérüüt lebonyolításra Békéscsabán az iáéi évad n. területi (Pest, SßO'lmok, Bács, Gsongrád, Békés megye) szakosztályainak első bajnoki fordulója. A versenyen 14 síziakosizitály indította kétszáznál is több úszóját. A csabai textilesek versenyződ az öt megye legjobbjait imponáló fölénnyel győzték le. Bebizonyították, hogy az 1966. évi országos rangsorban (150 szak­osztály között) elért előkelő 8. helye­zésük nem a véletlennek volt köszön­hető. A Kötött szakosztályában — az utánpótlásit jelentő gárdában — máris számos, igen nagy tehetség, sőt orszá­gos viszonylatban is kitűnő versenyző dolgozik. A mostani verseny 12 első helyezése, a számos második, harma­dik hely a minőségd eredmények nagy javulását, a négy váltó megnyerése pedig a szakosztály tömegességét bi­zonyítja. A csabai versenyzők eredményei. Fiúk. 50 m gyors (19'59-ben születettek): ' 2. Flender 57,4. 50 m mell (1959): 1. Kanalas 56,6, 2. Flender 1:01, 3. Gábor 1:14,2. 50 m mell (1956): 2. Balázs 46, 3. Szécsi 46,2. 50 m hát (1959): 2. Gálik 1:02,8. 50 m hát (1956): 1. Csatári 43,8. 50 m pillangó (1959): 1. Kanalas 1:05,1. 4x50 m gyorsváltó (1958—59): 2. Bcs. Kötött (Gálik, Gábor, Flender, Kana­las) 4:35,8. 4x50 m gyorsváltó (1956— 57): 1. Bcs. Kötött (Csatári, Czebe, Szécsi, Geflegonya) 3:05,8. 4x50 m ve­gyesváltó (1956—57): 1. Bcs. Kötött (Csatári, Szécsi, Balázs, Gedegonya) j 3:14.' Leányok. 50 m gyors (1959): 2. Bar­tyiik 59,4. 50 m gyors (1958): 3. Sass 52. 50 m gyors (1956): 2. Bamácz 30,8. 50 m mell (1959): 1. Bartyik 57,2. 50 mell (1958): 1. Sass 53,3, 2. Gál 57,3. 50 m mell (1957): 1. Szabó 49,1, 2. Ko­vács 49,8. 50 m mell (1956): 1. Gáspár 44,7. 2. Csepregi 48,2. 50 m pillangó (1956) 2. Bamácz 49,6. 50 m pillangó (1958): 3. Medovarszki 1:24,3. 50 m piLangó (1956): 1. Gáspár 46,4. 4x50 m gyors­váltó (1958—59): 1, Bcs. Kötött (Gál, MedovarszJki, Bartyik, Sass) 4:18,5. 4x50 m gyorsváltó (1956—57): 1. Bcs. Kötött (Szabó, Bamácz, Tóth, Dömös) 3:50,5. 4x50 m vegyesváltó (1956—57): 2. Best Kötött (Kovács«, Csepregi, Gáspár» Tóth) 3:26,6. A gyulai versenyzők eredménye: 90 m fiú gyors (1956): 3. Nagy 37,4. 50 m leány mell (1957): 3. Balázs Erika 53,3. 50 m pillangó, fiú (1956): 2. Nagy 46,8. A mezőberényiek helyezése: 50 leány hát (1958): 2. ökrös Júlia 1:21,6. A pontverseny végeredménye: L Bcs. Kötött 255, 2. SZEAC 174, 3. . Hód­mezővásárhely 114, 4. Kiskunhalas 76, 5. Szegedi MÁV 68. 6. Csongrád 66, 7. Szolnoki MÁV 66, 8.-Szentes 59, 9. Ceg­léd 57, 30. Gyula 33, 11. Szegedi AK 23, 12. Kecskemét 1«, 13. Mezőberény 6, 14. Abony 0 ponttal. Díjkiosztás. A dobogó «legmagasabb fokán a csabai Bartyik Magda, az 1959- es korosztály 50-es mellúszó győztese, mellette a második Lórencz (K-hálas) és a harmadik Nagy (SZAK). Gyebrovszki, a Bcs. Vörös Meteor játékosa öt gólt dobott a gyomai­aknak. Egy — az öt közül. Fotó: Baranyai A bajnokság állása FÉRFIAK 1. Bcs. MÁV LL 3 3 ------ 93:42 6 A Budapesti Lakásépítő Vállalat tzoimal felvesz — budapesti munka­helyekre kőműveseket, ácsokat, köny- nyűgépkezelőket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkáso­kat. Különélés! díjat rendelet szerint fizetünk. Munkásszállást és napi két­szeri étkezést biztosítunk. Tanácsiga­zolás és munkaruha, szakmunkások­nak szerszám szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 231 Az EM Budapesti Lakásépítő Válla­lat Ipari tanulók 1967 szeptemberi beiskolázására felvételt hirdet az alábbi szakmákban: 1. villanyszerelő, víz-gázszerelő, központifűtés-szerelő, festő-mázoló, melegpadló-műanyag ­burkoló, bádogos, asztalos, lakatos; 2. kőműves, ács, ált. épületgépész, hi* degpadló. Az l) csoporthoz tartozó szakmákban kintlakásos, a 2) csoportba tartozó szakmákban bentlakásos elhe­lyezéssel. Korhatár a be nem töltött 16- év. Jelentkezés módja: 1. A tanulók Iskolai jelentkező lapját az iskola vál­lalatunknak megküldi. 2. Az iskolába nem járók iskolai bizonyítványt, or vosi igazolást, anyakönyvi kivonatot és szülői beleegyező nyilatkozatot kö­telesek az írásbeli vagy személyes je* lentkezés alkalmával csatolni. 3. Ösz­töndíj a tanulmányi előmeneteltől függően. Jelentkezni lehet az ÉM Bu­dapesti Lakásépítő Vállalat, Budapest, V., Kossuth L. tér 13—15, V. emelet, szakoktatási előadójánál. 232 A Biharugrai Halgazdaság gyakor­lott vízvezetékszerelőt alkalmazna ál­landó munkára. Munkásszállást bizto­sítunk. 473 Építőipari könnyű-, illetve nehéz- gépkezelői jogosítvánnyal rendelkező gépkezelőket azonnali belépéssel vál­tozó munkahelyre aikalmaz a Hódme­zővásárhelyi Közúti Üzemi Vállalat (Hódmezővásárhely, Lenin u. 32.) A Szarvasi Kísérleti Állami Gazda­ság sárgahegyesi kerülete mezőgazda- sági gépek szerelésében jártas traktor- vezetőket állandó munkára felvesz. Munkásszállás, napi háromszori étke­zés térítés ellenében biztosítva, úti­költséget felvétel esetén térítünk. x A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimná­zium lakáscserével hivatalsegédet vesz fel. 132272 Felvételre keresünk festő, bádogos, műköves és kőműves szakmunkáso­kat. Jelentkezni: Békés megyei Ve­gyesipari Vállalat, Békéscsaba, Te­mető sor 8. 239 2. Üjkígyós 3 3 — — 91:49 6 3. Oh. Üveggyár 3 3 — — 47:37 6 4. Szarvasi SC II. 3 2 — 1 62:37 4 5. Bcs. Vörös M. 3 2 — 1 63:47 4 6. Sz. FMGT 3 2 — 1 51:57 4 7. Csorvás 3 1 1 1 37:50 3 8. Békés 3 1 — 2 47:48 2 9. Bcs. Ruhagyár 3 1 — 2 43:50 2 10. Mezőberény 3 1 — 2 48:57 2 11. Bcs. Pamutszövő 3 1 — 2 34:42 2 12. Gy. MEDOSZ 3 — 1 2 63:103 1 13. Gyoma 3 — — 3 44:77 — 14. Endrőd 3 — — 3 20:47 — NŐK 1. Bcs. Pamutszövő 3 3 — — 48:15 6 2. Békés 3 3 — — 34:17 6 3. Csorvás 3 2 1 — 29:15 5 4. Szarvasi SC 3 2 1 — 22:15 5 5. Dévaványa 3 2 — 1 29:27 4 6. Bcs. MÁV 3 2 — 1 20:25 4 7. Sz. Óvónő II. 3 1 1 1 24:16 3 8. Oh. Faipar 3 1 1 1 23:22 3 9. Bcs. Kötött n. 3 1 1 1 25:27 3 10. Medgyesegyháza 3 1 — 2 23:32 2 11. Bcs. Ruhagyár 3 — 1 2 19:35 1 12. Endrőd 3 — — 3 17:30 — 13. Gyula 3 — — 3 15:30 — 14. Bcs. Konzervgyár 3 — — 3 16:40 — A megyei ifjúsági bajnokság tabel­láját lapunk pénteki számában kö­zöljük. 4200 forint a hangtalanul működő 70 literes LEHEL hűtőszekrény! OTP-re is! 1564

Next

/
Thumbnails
Contents