Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-13 / 86. szám
1967. április 13. 5 Csütörtök Felemelő tanúságtétel Múlt héten rövid újsághír jelent meg arról, hogy a Békés megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, járási, községi tanácsi vezetők részére, nyugalomba vonulásuk alkalmából fogadást rendezett. Aki tanúja lehetett az eseménynek, érezhette, hogy többről van szó, mint egy alkalmi epizód. Ebben az eseményeseppben új történelmünk tengerének zajló felszíne és roppant mélye csillant meg. Miként is volt hét...? Klaukó Mátyás elvtárs, a meezért a mi társadalmunkért. A megyei tanács, a megyei pártbizottság, nagyra értékeli politikai, államigazgatási tevékenységüket... Néztem a küzdelmektől barázdált arcokat, a súlyos évek ellenére is töretlen tekinteteket s magamba ittam az életigenléssel teli szavakat, miket a jelenlevőikben a meleg, elvtársias üdvözlés keltett. — Ha a lakosság bizalmát élvezzük, tudjuk, hogy jól dolgozunk — fogalmazta meg a tanácsi éspártA megyei tanács a megye! pártbizottsággal együtt Igen nagyra értékeli az elvtársak politikai és államigazgatási tevékenységét... — kezdi Klaukó Mátyás elvtára üdvözlő szavait. gyei tanács vb-elnöke üdvözlő munka alapvető igazságát egyi- beszéde elején így jellemezte kük. — Negyvenötben, amikor őket: — Olyan tizenhat elvtárs különösen nagy szükség volt az foglal itt helyet, akik az elmúlt osztályhűségre, az éke szarva mel- 17 esztendő során a párt, a nép lói kerültem falum közügyeihez katonáiként mindent megtettek — emelkedett fel szólásra másA stafétabotot átadtuk, de az út széléről figyeljük, hogyan viszik tovább... fogúink, hogy az illetékes szervek bevonják az elvtársakat a segítő, tanácsadó munkába, hogy pillanatig se érezzék a tétlenség bénító érzését.. A nyugalomba vck nulők helyeseltek és bizonyítottak: — A pártban nincs nyugdij- állapot. Aki lemond a munkáról, az életéről mond le. Most hagynánk abba, mikor már látjuk az eredményeket? Mi aztán igazán tudjuk korunknál fogva is, hogy mi volt régen és hogyan él ma a többség. Minket munkásosztályunk pártja nevelt olyanokká, amilyenek vagyunk. Dolgozunk, amíg erőnkből futja, amíg lélegzettel bírjuk. Nagyon jélesett a jutalom, a terített asztal, a tanácsi jegyzőkönyvben való megörökítés, a szeretetteljes elismerés, de azt tartjuk, nincs; nagyobb jutalom, szebb kitüntetés, mint osztályunkat, .pártunkat és népünket Vakító fények Fényes nappal is vakító fé- hetik tovább' És 32 egészségük- nem, hogy melyikük mondta ezt valaki. Még tapasztalatlanok vol- szolgálni éjjel és nappal... tunk az ilyesmiben. Apám urasági cseléd, nekem öt elemim. Valóban nem búcsúzhatunk olyan elvtársaktól, akiknek élete Ilyen volt akkor. Csinálni meg együtt nőtt pártunk, társadal- mindenképpen kellett. — Ma már műnk életével. Ebben a nagy tesolyanoknak adhatjuk át a stafétabotot — vette át a szót a szomszédja —, akik magabiztosan viteleiben nem búcsúzni, hanem mindig csak találkozni lehet. Ha most vissza kellene idéznyek villannak Békéscsabán, a Trejort utcában. Az építők a Kulich lakótelephez vezető gáz- csöveket hegesztik. A felnőtt járókelő is odakiéz egy pillanatra, hogy aztán elkapja a fejét dühösen mormogva, mert akárhová néz, legalább egy óráig azt a fényt látja villanni, ha akarja, ha nem. A gyermekek viszont nem tudják, mennyire károsak azok az ibolyántúli fények, amelyek érzékeny szaruhártyájukat érintik; játéknak veszik, s ilyen „csak azért is” meggondolás alapján farkasszemet néznek a fénnyel. Otthon aztán este a mama csodálkozva látja, hogy gyermeke dörzsöli a szemét; másnap reggel pedig kénytelen orvoshoz vinni, mert i a szem beragadt, s rajta a kö-' töhártyagyulladás félreérthetetlen jelei mutatkoznak... Ok és okozati fejtegetésre nincs itt nagy szükség, hiszen ha nem villannának ezek a fények — nem lehetne beléjük pillantani. Az a munkás, aki a hegesztést végzi — nagyon helyesen— fényszűrövei védi saját szemevilágát. De a tudatlan, járókelő gyermekek szemevilágát semmi sem védi. Én például nagyon jól tudom azt, hogy a fővárosban az ilyen munkákat „spanyolfal” mögött végzik, óva a járművezetők, a felnőtt gyalogosok és a — gyermekek sze- mevilágának épségét. Nem lehetne hasonlót itt is alkalmazni?! A kérdést azért tesszük fel, mert félő, hogy csupán kényelemszeretetből hiányzik Békéscsabán a Trefort utcában a spanyolfal. (Fer-o) re koccanó poharak csilingelőse kísérte tovább a bölcs okfejtéseket. — Nem könnyű megválnunk a napi konkrét feladatoktól... A stafétabotot átadtuk, de az út szévagy amazt, képtelen lennék rá, annyira egyöntetűen és egyértelműen fogalmazódott meg pártunk, népünk társadalomépítő kedve és akarása. Jó volt ott lenni és (hallgatni újkori történelmünk vételéről figyeljük, hogyan viszik to- rán harcosai közül ennek a ti zenvább... — hangzott a jóleső figyelmeztetés az utódok felé. S a visszhang: — Követni kell azokat, akik előttünk tevékenykedtek és küzdöttek. Gondoskodni hat elv.'.ársnak bizakodást, sugárzó tanúságtételét, miszerint: — az életért élni. és cselekedni a legnagyszerűbb dolog! Huszár Rezső A SZARVASI GÉPJAVÍTÓ ÁLLOMÁS azonnali belépéssel gyakorlott maróst és esztergályost felvesz. Jelentkezés a vállalat főmérnökénél, fizetés megegyezés szerint. 132142 A Mezőkovácsházi Gépjavító Állomás azonnali belépéssel felvesz lakatos, géplakatos, motorszerelő, kőműves, vízvezetéksze. relő szakmunkásokat és épí tkezéshez segédmunkásokat. 235 Maríaníta Federico García Lorca néprománca a Jókai Színházban Az első pillanatban világos, hogy nem könnyű vállalkozás Garda Lorca Marianitá-jának előadása. Több okiból is. Először Lorca színpadának sajátos, balla- disztiteus, a népmesék hangulatával rokon atmoszféráját megteremteni ez a legnehezebb, másodszor a drámai költészet ugyancsak sajátságosán lorcai testetöl- tésével állunk szemben, a drámát és a lírát ötvözni, hogy csorbát ne szenvedjen egyik sem — szintén nagy erőpróba. A vállalkozás tehát a fogalom legnemesebb értelmében kísérlet is egyben, mely nem részleges felmentés, hanem visszhangot váró művészi alkotómunka. A drámáról, melyet minden vonatkozásiban találóan jeleznék „népromiánc három olajnyomat- ban” alcímmel, elég annyit elmondani, hogy hőse egy igazi spanyol asszony, andalúz temipera- mentumú szerelmes nő, akii nagyszerű íveléssel, jut el a szabadságért önként Vállalt hősii mártí- romságig, emberi nagyságának kiteljesedésiéig. Lorca „a társadalmi hivatást teljesítő színház” harcosa, s a Mariamitában is az elnyomás elleni mélységes gyűlöletét, a szabadságért küzdők iránti őszinte tiszteletét, együttérzését emeli a líra és a dráma szép magosaiba. Igaz viszont, hogy nem a Marianita a legjobb műve, s ha szabad így érzékeltetni: a balladák szaggatott, feszültséggel töltött drámaisága színpadi alkotássá transzponálva nem a legszerencsésebb, vagy más aspektusból vizsgálva: a rendezéstől és tő elemeknek minősített összetevők közül egy-kettő nem valósult meg teljességgel. Például nincs meg az indulatok ballada! végletessége, viszont a játék már annyira sallangmentes és annyira egyszerű, hogy vele az egész megjelenítést átfogó ritmus lassul le, a tűz piros színű lánggá, a robbanó szenvedély és a fékez- hetetlen szabadságvágy ezek „olajnyomatává” szelídül, pompás színei elerőtlenednek, és a dráma balladisztikus, szaggatottfeszült felépítését is alámossák. Marad a gyönyörű szöveg, egyedül azonban ez nem üdvözít, a lelassúdott játék a legdinamikusabban rohanó költői megjelenítést is visszafogja, megalapozatlanná teszi, és a lorcai atmoszférát máris hiába keressük. A szereplő művészek közül többen láthatóan nem érzik, hol is kezdődik ez az atmoszféra, és mit is kellene tenni kiteljesítéséért; mások egyszerűen romantikus játékfelfogásban beszélnek-mo- zognak a színpadon (Lorca sokkal több ennél!), megint mások egyszerűen más alakításaik reminiszcenciáját nyújtják, és belsőleg nem tudnak beilleszkedni a játék egészébe. Így történik, hogy előadás után — melynek a szinte dupla időre nyújtott sízünetek sem használnak — néhány jól sikerült jelenet marad emlékezetünkben, és egy-két tetszetős alakítás. Ilyen Stefanik Iréné Marianita, a dráma hősnőjének szerepében, alkatához, egyéniségéhez is közel áll a temperamentumos! Maríaníta — Stefanik Irén. Fotó; Demény a színészektől olyan pluszt követel, melyet három felvonáson át fenntartani roppant nehéz. Attól függetlenül, hogy Lorca életművében nem a Marianita áll az élen, ez a dráma is magán hordozza a költő hangulatteremtő erejét, hősei az életből a színpadra emelt hősök, nyelve pedig csodálatos gazdagságú. A rendező, Miszlay István, így jellemzi feladatát, a dráma színpadi megjelenítésének kulcskérdéseit: minél nagyobb súlyt adni a tartalmi igazságnak, melynek döntő eleme Marianita útjának kristálytiszta bemutatása, az indulatok balladai végletességével, a játék sallang- mentes egyszerűségével, a szöveg teljes kibontásával. Az előadás értékelését tehát ezek alapján, a rendezői elképzelések pontos ismeretében tehetjük meg. Ügy véljük, hogy a darab tartalmi igazsága hangsúlyozottan csendül minden jelenetben, sajnos, mégsem olyan erős ütéssel, ahogyan azt várnánk. Ennek fő oka az, hogy a koncepcióban dönspanyol asszony, s ahol a szenvedélyek visszafogottsága enyhül, lorcai atmoszférát teremt. Tetszett Pákozdy János mint Don Pedro de Sotomayor, bár a szenvedély és a forradalmi harc hevületét még gazdagabb színekben hozhatta volna felszínre, szerepe sok lehetőséget nyújt erre. Szó- boszlai Sándor Pedrosa alakítója, a korabeli spanyol valóságból lép a színpadra, Cseresnyés Rózsa, Szentirmay Éva és Kardos Gábor is emlékeztet néhány élmányteli pillanatra. Külön — és nem is tudjuk, hányadszor — méltó elismerés a díszlettervezőé, Suki Antalé. Erősen stilizált díszleteket alkotott, mind telitalálat, a játék hű segítői. Gombár Judit vendégjelmeztervező Marianita jelmezeivel kiemelkedőt, a többivel viszont csak átlagosat alkotott. Az ilyen eltolódás nincs hasznára az előadásnak és ezt mér nemegyszer megállapíthattuk volna, közeli és régebbi bemutatókon is. Sass Ervin
